350 új munkahelyet hoz létre a Le Bélier


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A francia cég 10 milliárd forintos beruházást hajt végre ajkai, szolnoki és mohácsi gyáraiban.


Csaknem tízmilliárd forintos beruházással 350 új munkahelyet hoz létre a Le Bélier francia autó- és repülőgépipari beszállító vállalat ajkai, szolnoki és mohácsi gyáraiban – jelentette be Skobrák Tibor, a Le Bélier csoport közép-európai gazdasági igazgatója pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.

Hozzátette, a beruházáshoz a magyar állam 2,2 milliárd forint támogatást ad.  Elmondta, a fékrendszerekbe alumínium alkatrészeket gyártó vállalat 1994 óta van jelen Magyarországon, világpiaci részesedése több mint 45 százalékos.

A beruházás 2018 decemberével zárul le, a 350 új munkavállaló csaknem 40 százaléka mérnök vagy felső képesítésű szakember – mondta el az MTI érdeklődésére. 

A beruházással automata, innovatív öntősorokat szereznek be, valamint infrastruktúrát is fejlesztenek, csarnokokat építenek – ismertette. A Le Bélier nagy hangsúlyt fektet az automatizálásra és az innovatív gépjárművek alkatrészeinek fejlesztésére, jelen van az elektromos autók piacán is – tette hozzá.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a beruházás főként azért jön létre, mert a Le Bélier elnyert egy óriási megbízást a BMW-től, az 5-ös széria fékrendszereihez gyártja majd az alumínium alkatrészeket. Ez hosszú távon jelent nagyon nagy igényt a cég Magyarországon gyártott termékeire – emelte ki.

 

Elmondta, ezzel a beruházással is erősödik Magyarország pozíciója a BMW „láthatatlan” gyárként, mivel a német autógyár annyit szerez be Magyarországról, hogy az itt elköltött összeg lassan felér egy gyár üzemeltetésével.   A Le Bélier 1 2 3 6  embert foglalkoztat Magyarországon, idén 170 millió eurós árbevételt várnak – ismertette.

A francia vállalatok Magyarország iránti bizalma nagy mértékben befolyásolja nemcsak a magyar külgazdaság, hanem az egész nemzetgazdaság teljesítményét – mutatott rá. Mintegy 700 francia vállalat 40 ezer embernek ad munkát Magyarországon – ismertette.

Az autóipar több mint 30 százalékos részesedésével továbbra is a magyar gazdaság zászlóshajója – jelentette ki a miniszter, hozzátéve, nem nagyon tudna olyan országot mondani, amelyik ne cserélne Magyarországgal és ne szeretné, hogy hozzá menjenek a beruházások.

Az autóipari beruházások Magyarországra vonzása továbbra is a külgazdasági stratégia egyik sarokköve kell, hogy legyen – szögezte le Szijjártó Péter. Idén az első 9 hónapban 6000 milliárd forint termelési értéket állított elő a magyar autóipar, ami a tavalyi éves rekordot is meghaladja 3 százalékkal – mondta. A területen 155 ezren dolgoznak, 8 százalékkal többen, mint tavaly.

Szijjártó Péter elmondta, idén a külgazdaság nagy eséllyel minden idők legjobb eredményét produkálja, a 2015-ös, nemzetgazdasági rekordokat hozó évet idén már az első 10 hónapban sikerült túlszárnyalni, további 2,4 százalékkal nőtt az export és további 1,4 milliárddal bővült a külkereskedelmi többlet. Kifejtette, nem adták ingyen a sikert, a beruházás-ösztönző ügynökség is megjavította tavalyi rekordját, 68 beruházás érkezett idén Magyarországra, 3,2 milliárd euró összegben október végéig, ami több mint a duplája a tavalyinak.

Szekó József, Mohács polgármestere örömét fejezte ki, hogy a beruházással több mint egymilliárd forintos fejlesztés valósul meg a mohácsi üzemben, 50 munkavállaló felvételével. Hozzátette, a város támogatja a vállalat további munkaerő-felvételi szándékát is.

Kitért arra, hogy Mohácson két és fél éven belül átadnak egy nemzetközi közforgalmi kikötőt, így a termékeket hatékonyan és gazdaságosan tudják bárhová eljuttatni a világon.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

KPMG: a mesterséges intelligencia korszakába lép az audit

Valódi forradalmat indít a pénzügyi jelentéstétel és a könyvvizsgálat területén a mesterséges intelligencia: a vállalatok csaknem háromnegyede valamilyen szinten már most is alkalmazza ezt pénzügyi beszámolói elkészítéséhez, és ez az arány három éven belül 99 százalékra emelkedik majd – közölte a KPMG legújabb kutatása alapján pénteken.

2024. június 13.

Megfelel a Microsoft 365 a GDPR előírásainak?

Az európai adatvédelmi biztos szerint felmerülhetnek aggályok a GDPR és az uniós adatvédelmi előírások kapcsán a Microsoft 365 szoftver használatával összefüggésben.