Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elindította gyorsított ágazati vizsgálatát az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán; a nemzeti versenyhatóság vizsgálata kiterjed annak értékelésére, hogy sérülhetett-e a piaci verseny a többi között a Booking szerződési- és szerződésteljesítési gyakorlata miatt, amelyről az utóbbi időben folyamatosan érkeznek a piaci jelzések a hatósághoz.
A GVH csütörtöki közleménye szerint gyorsított ágazati vizsgálatot indítottak az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán, hogy feltárhassák és értékelhessék a szektorban zajló folyamatokat. A vizsgálat egyrészt kiterjed az online szálláshelyfoglalás magyarországi piacán uralkodó versenyviszonyok elemzésére, másrészt a piaci szereplők által a szállásadók felé alkalmazott szerződéses feltételek és gyakorlatok vizsgálatára, amelyek hatással lehetnek a szálláshelyek közötti versenyre.
A GVH ismertette: a hivatalhoz érkező piaci információk alapján a közelmúltban számos hazai szállásadó üzletmenetében komoly fennakadást okozott, hogy az egyik legnagyobb online szállásközvetítő platform, a Booking.com olyan szerződéses feltételeket alkalmazott, illetve üzleti gyakorlatot folytatott velük szemben, amelyet más szállásadó partnerekkel szemben nem.
Az elmúlt időszakban lényegében minden napra jutott egy szállásadói jelzés a Booking fizetési gyakorlatával kapcsolatban, kevesebb mint egy hónap alatt 28 panasz érkezett a versenyhivatalhoz a szállásdíjak visszatartása miatt. Így felmerülhet a gyanú, hogy sérült a szabad piaci verseny a szállásadók között, ami közvetlenül kihathatott a szállásfoglaló fogyasztókra is – emelte ki a GVH.
A gyorsított ágazati vizsgálat a versenytörvényben rögzített, piaci problémák feltérképezésére szolgáló eljárás olyan esetekben, amikor a körülmények a verseny torzulására vagy korlátozódására utalnak és sürgős beavatkozás indokolt az adott szektorban – ismertette a GVH.
A vizsgálat során a versenyhatóság egyebek mellett a piaci szereplőktől összegyűjtött, kötelező válaszadáson alapuló információk elemzésével tárja fel a verseny torzulásának részletes okait, hogy megtehesse a szükséges lépéseket azok kiküszöbölésére. Az információgyűjtés lezárását és az adatok elemzését követően a GVH nyilvános jelentésben összegzi majd a gyorsított ágazati vizsgálat eredményeit. Ennek elkészítésére 30 napja van, amely indokolt esetben összesen kétszer 30 nappal meghosszabbítható.
A GVH felidézte: utoljára 2016-ban zártak le a szektort érintő, átfogó ágazati vizsgálatot a szálláshely-foglalás hazai piacán. A hatóság a verseny szerkezete mellett az utóbbi években a fogyasztókkal szembeni kereskedelmi gyakorlatokat is szemmel tartotta a piacon, amikor egyszerre lépett két népszerű szállásfoglaló platform agresszív, pszichés nyomásgyakorlást alkalmazó módszerei miatt. Míg kettőjük közül a Szallas.hu együttműködött a hatósággal és összetett, önkéntes kötelezettségvállalással korrigálta a jogsértését, a Booking holland üzemeltetőjére a GVH 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki 2020-ban, ami minden idők legmagasabb hazai fogyasztóvédelmi típusú versenyhatósági bírságának számít – közölte a GVH.
(MTI)
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!