Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Néhány gondolat egy, a szerzői jog által méltatlanul keveset vizsgált eszköz, a DRM és a szerzői jog kapcsolatáról, különös tekintettel a szabad felhasználást korlátozó hatásokra – az Ars Boni jogi folyóirat írása.
A DRM (Digital Rights Management) története egészen a kereskedelmi forgalomban kapható személyi számítógépek megjelenésének korszakáig nyúlik vissza, amely időszakot az Apple II és a Commodore 64 uralta. Bill Gates már 1976-ban felhívta a figyelmet az illegális másolatok problémájára, amelynek apropóját az adta, hogy számításai szerint 2 dollár órabért kapna a beérkezett jogdíjak és az általa írt program, az Altair BASIC-be fektetett munkájának arányai alapján: „Egy dolgot azonban sikerül elérnetek, megakadályozzátok, hogy jó szoftverek íródjanak. Ki engedhet meg magának professzionális munkát a semmiért? Melyik hobbista lenne képes 3 évnyi munkát fektetni a terméke programozásba, hibakeresésbe és dokumentálásába, majd ingyen szétosztani?”– Bill Gates – 1976. február. [1]
A különböző számítógép-platformokra ezért rendkívül szerteágazó védelmi rendszereket dolgoztak ki a fejlesztők. Ezek a rendszerek elsődlegesen szoftveres és hardveres másolásvédelmet jelentettek.
A DRM fogalmára máig nincs egységes hazai, vagy akár nemzetközi álláspont. Vannak, akik szerint az általános fogalom hiánya ellenére fel lehet sorolni bizonyos tipikus elemeket. Általánosságban a DRM-rendszerek ilyen elemeinek tekintik: a hatásos műszaki intézkedést, a jogkezelési adatot és a micropayment (elektronikus fizetés) rendszert. A DRM megjelenését illetően nem tekinthető szerzői jogi fogalomnak, hiszen gyakorlatilag az informatika területén és annak eszköztárával jelent meg a piacon a digitális adattartalmakra vonatkozó jogok kezelésének a lehetősége. Véleményem szerint a DRM nem más, mint digitális adattartalmakra vonatkozó jogok kezelése. Ennél szűkebb értelmezést szabni a DRM kifejezésnek nem indokolt, különös tekintettel, hogy annak gyakorlati tartalma – illetve tartalmának változása – mindvégig megelőzte, és jelenleg is megelőzi a szerzői jog épp aktuális állását. Ezt a problémát a jogalkotó is felismerte. Az Európai Bizottság úgy foglalt állást, hogy miközben a DRM a legfontosabb eszközévé vált a jogkezelésnek a digitális szolgáltatások területén, fennáll annak a veszélye, hogy végül a DRM-rendszerek felülkerekednek és túllépnek a szerzői jogi által megszabni kívánt kereteiken.[2]
A DRM rendszerek kritikái rendszeresen utalnak arra, hogy az nem vesz figyelembe bizonyos tárgyi szempontú korlátokat. Ilyen korlátként nevesítik azt, hogy a DRM nem csak szerzői jog által védett művekre és teljesítményekre alkalmazható, és a DRM rendszerek korlátozás nélküli védelme esetén azok olyan adatokat is védhetnek, melyek egyrészt nem esnek a szerzői jog hatálya alá, másrészt esetleg eleve szabadon felhasználhatóak lennének.
A DRM és a szabad felhasználás jogi szabályozására kitérve: az Egyesült Államok szerzői jogi törvényének 12. fejezetének 1201. szakasza védeni rendeli a hatásos műszaki intézkedéseket. A DMCA különbséget tesz a hozzáférést korlátozó, illetve a „csak” a másolást korlátozó műszaki intézkedések között akként, hogy utóbbi esetében a megkerülést nem rendeli büntetni, így lehetőséget ad a „fair use” elvének érvényesülésére.
Olaszországban a DRM-nek lehetővé kell tennie, hogy egy példányban másolatot készíthessenek a szabad felhasználás keretei között a felhasználók, ha az rendeltetésszerű felhasználás keretei között történik, és nem okoz indokolatlan hátrányt a jogosultaknak. El kell távolítani továbbá a DRM megoldást, ha az a köz érdekében szükségessé válik. A jogosultaknak ugyancsak lehetővé kell tenniük, hogy a felhasználóknak lehetőségük legyen például az egyes adattartalmak konverziójára, ha az indokolt.[3]
Ilyen esetben egy bizottság, a Permanent Copyright Consulting Committee vizsgálja meg az esetet, és értékeli a DRM működését. A bizottság azonban a gyakorlatban elsősorban bürokratikus és technikai konzultációs szerepet tölt be, és a bizottság érdemi munkáját nehezíti, hogy az eljárása meglehetősen nehézkes, így a magánfelek vélhetően nem fogják tudni igényeiket ilyen módon hatékonyan érvényesíteni.
A francia szerzői jogi törvény előír bizonyos közzétételi kötelezettséget a DRM rendszerekre vonatkozóan, amennyiben aggály merül fel azok működésével kapcsolatosan. Olyan alapvető információk megosztásáról van szó, amely lehetővé teszi az egyes DRM-rendszerek közötti interoperabilitás megvalósítását. Külön vizsgálja, hogy egy DRM rendszer megakadályoz-e a szabad felhasználás körébe eső cselekményeket. E vizsgálatot egy erre a célra létrehozott szervezet, az Autorité de Régulation des Mesures Techniques végzi.
Magyarországon az Szjt. 105/A. § szerinti egyeztető testület előtt, majd sikertelen eljárás esetén bíróságon lehet kérni a védelem eltávolítását a szerzői jogi jogosulttól, függetlenül attól, hogy hozzáférést, vagy másolást akadályoz meg a hatásos műszaki intézkedés.
A 2001/29/EK irányelv a hatásos műszaki intézkedésnek teljes jogi védelmet biztosít, így irreleváns, hogy annak megkerülése milyen célból történik. A fent leírt eljárás keretében azonban a bíróság kötelezheti a jogosultat DRM nélküli műpéldány rendelkezésre bocsátására. Azokban az esetekben, amikor on-demand-lehívásos hozzáféréssel történik a műhöz való hozzáférés nem lehetséges a DRM eltávolításának kérése. További korlát, hogy a nem szerződéses alapon hozzáférhetővé tett művek esetében magáncélra történő másolás esetén sem lehet kérni a hatásos védelem feloldását a jogosultaktól. A 2001/29/EK irányelv 1999. május 21.-ei módosított javaslatában egyébként a jogszerű magatartások megakadályozása esetén nem rendelte volna védeni a hatásos műszaki intézkedéseket, de ezt a koncepciót elvetették, és a végső javaslatban már nem is szerepelt. [4]
Kérdés azonban hogy, hogyan viszonyul a DRM a szabad felhasználásokhoz, különösen a magáncélú másolás engedélyéhez, valamint a védelmi idő lejártához, amennyiben a DRM hatásos műszaki intézkedést, és azon belül különösen másolásvédelmi eljárást tartalmaz?
A szabad felhasználást Dr. Mezei Péter a következőképp definiálta [5]: „A szabad felhasználás alapján bárki szabadon, a szerző tudta nélkül és ingyenesen, a törvényben meghatározott esetekben felhasználhatja a szerzői jogi védelemben részesülő, nyilvánosságra hozott műveket és ezzel egy tekintet alá eső szomszédos jogi védelemben részesülő teljesítményeket, feltéve, hogy ezt a törvényben – általában – meghatározott, és nem haszonszerzési célból teszi. A felhasználási tevékenység – a három-lépcsős teszt további követelményeinek megfelelve – nem lehet sérelmes a mű rendes felhasználására, és indokolatlanul nem károsítja a szerző jogos érdekeit.” A szabad felhasználás engedélyezése továbbá csak az elérni kívánt cél erejéig indokolt.
A három lépcsős teszt egy alapvető fontosságú eljárás, mellyel megállapítható, hogy adott esetben a szabad felhasználás megfelel-e a törvényben vagy épp nemzetközi normában szabályozott kritériumoknak. Hazánkban ilyen törvényhely az Szjt. 33. § szakasza. A nemzeti szabályozás azonban nemzetközi normákon alapul, melyek nevesítve elsődlegesen a BUE. 9. cikk (2) bekezdése, valamint a TRIPS megállapodás 13. cikke.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a DRM rendszerek technológiailag nem képesek hatékonyan biztosítani a szabad felhasználás lehetőségeit. Kétségtelen továbbá, hogy egy hatásos műszaki intézkedés kifejezetten meg is akadályozhat a szabad felhasználás körébe eső cselekményeket is. A hatékony szabad felhasználás ugyanis nem tűr semmilyen technológiai szabályozást a hozzáférés tekintetében.
A Szjt. szabályozása gyakorlatilag megfelel az Infosoc-irányelv szabályozásának azzal a kitétellel, hogy hatásos műszaki intézkedés alkalmazása esetén nem teszi lehetővé az üres adathordozóra történő magáncélú másolást. Egyes vélemények szerint a hatásos műszaki védelmek ilyen erős, és a szabad felhasználásokkal szemben feltétlenül preferált jogi védelme a szabad felhasználások terjedelmének jelentős szűkülését hozza magával, amely emberi jogi és alkotmányjogi értékek sérelmével járhat együtt.
A magáncélú másolás, mint szabad felhasználási esetkör rendszere egy teljesen a jog által kimunkált, és lényegében fikción alapuló védelem a szerzői jog jogosultjai számára. A nem kívánt magáncélú másolás által okozott jövedelem-kiesést igyekezett a jogalkotó kompenzálni, mivel a magáncélú másolás elterjedésének mértéke nem tette lehetővé az egyedi jogkezelést, amely egyébként is nehézkes volt a magánszféra védelmére tekintettel. A magáncélú másolatok DRM-mentes környezetben történő egyedi engedélyezése ráadásul indokolatlanul magas költséggel járna. [6]
A problémát az okozza, hogy a fentiek alapján a DRM-el ellátott művek esetében a jogalkotó kizárja azokról a magáncélra történő másolás lehetőségét, tehát indokolatlan lenne ezekre a művekre is alkalmazni a közös jogkezelők által kiszabott jogdíjak megfizettetését. Másik aspektusból pedig a DRM lehetőséget ad arra, hogy a digitális adattartalmakra vonatkozóan a jogosultak képesek legyenek egyedileg engedélyezni a felhasználást, ezáltal pedig létjogosultságát veszti a magáncélú másolatok engedélyezésének legfőbb indoka.
Egyesek szerint a DRM alkalmazása bizonyos egyéb feltételek fennállása esetén felváltja a digitális adattartalmakra nézve a jogdíjak rendszerét. Ezen elv alapján a közös jogkezelés kizárólag az analóg területre koncentrálódna. A DRM alkalmazásának esetében a szakirodalom véleménye alapján szükség van továbbá a jogdíj-igények korrekciójára is.
A hatásos műszaki intézkedést tartalmazó DRM esetében valóban indokolatlan a magáncélú másolatok egyedi engedélyezési problémái miatt kényszerűségből létrehozott, fikciós jellegű, és bizonyos aspektusból igazságtalan jogdíjrendszer fenntartása. A DRM-re való tekintettel a jogdíjak korrekciója ma már nem csupán kívánalom, hanem az a gyakorlatban is megvalósulni látszik. A FilmJus 2011-es jogdíjközleménye például 10%-os korrekciót hajt végre olyan filmek esetében, melyek DRM-el vannak ellátva.[7]
A jogdíjrendszer jelenleg is az érdeklődés középpontjában van itthon és külföldön egyaránt. A DRM megjelenése és az olcsó, de legális hozzáférési alternatívák megjelenése a szellemi alkotások piacát átrendezni látszanak, mely a magáncélú másolatkészítés volumenének csökkenését vonja maga után. A két tendencia ráadásul összefügg: a DRM védett tartalmakhoz a forgalmazók általában olcsóbb hozzáférést engednek a felhasználók számára. Ez pedig végső soron egyre inkább alá fogja ásni a jogdíjrendszer alapjait, és növelni fogja a felhasználók ellenállását, noha az a gyakorlatban egy jól működő, és kimunkált eszköznek tekinthető a felhasználás hatékony, a magánszférát tiszteletben tartó és tömeges engedélyezésére.
Mindközben a DRM által védeni kívánt szellemi alkotások köre is folyamatos változáson megy keresztül, hiszen míg a számítógépi programalkotások tekintetében a népszerűsége töretlen, addig a zeneipar területéről teljes mértékben kiszorulni látszik. A filmalkotások és a digitalizált könyvek piacán a jövője még mindig bizonytalan. Ráadásul a DRM a szerzői jogon túllépve egyéb szellemi alkotások körében is megjelent, így például az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő 3D nyomtatók piacán is. Ott pedig már nem a szabad felhasználás, hanem a magánhasználat körében okozhat majd problémákat a szabadalmak hasznosításával kapcsolatosan.[8]
Lábjegyztek:
Az írás az Ars Boni jogi folyóiratban jelent meg, az ars boni az Ügyvédvilág.hu szakmai partnere. |
|---|
