A GVH elfogadta a Festipay vállalását a borravaló-rendszerének átalakítására


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Festipay Készpénzmentes Fizetési Szolgáltatások Zrt. (Festipay) kötelezettségvállalását, amelynek eredményeként a fogyasztók a jövőben tisztességtelen befolyásolástól mentesen tudnak majd dönteni arról, hogy a társaság által lebonyolított fizetési tranzakcióknál kívánnak-e borravalót adni, és ha igen, az milyen mértékű legyen – közölte a GVH.

A Festipay számos hazai fesztiválon és nagy látogatottságú rendezvényen, eseményhelyszínen biztosít készpénzmentes fizetési szolgáltatásokat, amelyekhez a partnereinek igénye alapján a borravalóadás készpénzmentes opcióját is kínálja.

A funkció ötféle, százalékosan meghatározott mértéket ajánl fel a fogyasztónak, ezek közül jellemzően a 10 százalékos mértéket emeli ki. Bár a fogyasztónak ezeket a beállításokat – amennyiben egyetért velük – kifejezetten el kell fogadnia, a vizuális megjelenítés és a jellemző alkalmazási környezet (zaj, tömeg, sorban állás, gyors fizetési tranzakció) azt eredményezhette, hogy a fogyasztók a kereskedelmi gyakorlat által kiváltott pszichés nyomás következtében a borravaló adását, illetve annak 10 százalékos, kiemelt mértékét is elvárásként érzékelhették – mutat rá a GVH.

Az eljárás eredményeként a Festipay vállalta, hogy a borravaló rendszerét úgy alakítja át, hogy ez a jövőben ne sugalljon semmiféle elvárást vagy konkrét mértéket. Azt is vállalta, hogy a változásról tájékoztatja a fogyasztókat a képernyőn keresztül és egyéb kommunikációs eszközökön az eladások helyszínén, továbbá partnereinek figyelmét is felhívja a jogszabályokhoz illeszkedő gyakorlat megteremtésére – írta a GVH.
(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2020. február 27.

A GVH új digitális stratégiája a kis cégeket is érinti

A GVH az utóbbi időben több százmillió forintnyi büntetést szabott ki nagyobb cégekre, de a kisebb halaknak is vigyázniuk kell. Az új digitális stratégia bevezetése óta a KKV-k és az influencerek is fokozott veszélyben vannak, bárkit vizsgálat alá vonhat a Hatóság – olvasható a Bitai & Partners ügyvédi iroda közleményében.