Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az adóhatósági eljárások jövőbeni menetét jelentősen befolyásoló ítéletet tett közzé a Kúria, amely az Art.-ben előírt határozathozatali határidő túllépéséhez fűz jogkövetkezményt. Döntése megerősíti, hogy a cégekre a jogszabályban meghatározott határidő leteltét követően nem szabható ki szankció – ellentétben az eddigi gyakorlattal, írja az RSM blogja.
Az adózók évek óta szembesülnek azzal az adóhatósági gyakorlattal, hogy a lefolytatott adóellenőrzés megállapításairól a határozatot késve, az ügyintézési határidőt jelentősen túllépve kapják kézhez.
A késedelem indokolásaként leggyakrabban az alábbi mondat szolgált: „A nem jogvesztő határidő túllépése az adóhatóságnál felmerült ügytorlódásból fakadóan történt”.
Az ezen eljárást érintő kifogások eddig rendre elutasításra kerültek másodfokon, hivatkozással arra, hogy a határidő túllépéséhez a törvény szankciót nem fűz, az nem jogvesztő, így a hatóság a határidőn túl is jogosult a határozat meghozatalára.
A határidők utáni szankcionálásnak vethet véget a Kúria ítélete
A hatósági eljárások méltányosságához, tisztességességének alapvető feltétele, hogy az eljáró adóhatóságok a rájuk irányadó jogszabályi határidőket betartsák. E követelmény különösen akkor kell, hogy érvényesüljön, amikor is a hatóság az adózóval szemben szankciót állapít meg. Az adóhatóságnak ugyanis nem joga, hanem hatásköre és illetékessége van eljárni és ennek megfelelően lehetősége, hogy eljárása során szankciót alkalmazzon.
Az Alkotmánybíróság 5/2017.(III.10.) határozatában kifejtett jogértelmezése szerint az „ágazati közigazgatási jogszabályban nevesített anyagi jogi határidő esetén e határidő elteltét követően a hatóságnak nincs lehetősége szankciót alkalmazni, különben e határidők léte veszítené el az értelmét”.
A Kúria (Kfv.I.35.760/2016/6. számon kihirdetett) ítélete egy áfaellenőrzéshez kapcsolódik, amely esetben a jegyzőkönyv kézbesítését követő 206. napon került kiadásra az elsőfokú határozat. Az adózó fellebbezett, de nem járt eredménnyel, így a közigazgatási bírósághoz fordult keresettel, kifogásolva a határidő túllépését. Az elsőfokú bíróság elutasította keresetét, mondván az adóhatóság a 60 napos határidőn túl is jogosult a határozat meghozatalára.
A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljáró Kúria ugyanakkor a társaság javára döntött. Ítéletében utalt az AB határozatára, amely szerint
„az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdéséből eredő alkotmányos követelmény, hogy a jogszabályban meghatározott határidő leteltét követően nem szabható ki szankció.”
Megállapította ugyan, hogy az adókülönbözet megállapítása jogszerűen történt, hiszen az adóhatóság határozatával a felperes adózó jogszerűtlen adózói magatartását korrigálta, s az adóhatóság a határozathozatali határidő leteltét követően sincs elzárva attól, hogy utólagosan megállapítsa az adót, tekintve az adókülönbözet nem jogkövetkezmény.
Emellett azonban az adóhatóság jogkövetkezményként késedelmi pótlékot és adóbírságot alkalmazott. A Kúria a késedelmi pótlék (kamat) esetében nem látta megállapíthatónak az AB határozatban említett szankciót. Megállapította továbbá, hogy az adóbírság kizárólag a jogalkotó azon elhatározásán nyugszik, hogy adóhiány esetén kerüljön sor adóbírság fizetésére. Ugyanakkor az adóhatóság számára az adóbírság, mint szankcióalkalmazás lehetőségének elenyészése nem „jogvesztés”, hanem a határidő túllépése miatt pusztán egy addig fennálló lehetőség megszűnése. A tisztességes hatósági eljáráshoz való joghoz hozzátartozik annak biztosítása, hogy az adóhatóság a rá vonatkozó határidőket betartsa, és ezen határidő be nem tartását ne az adózó terhére, hanem javára értékeljék.
Következésképpen a határozathozatalra nyitva álló Art.-ben rögzített határidőt jelentősen túllépő adóhatóságnak már nincs lehetősége az adóbírságszankciójának alkalmazására.
Milyen következménnyel járhat a Kúria döntése az adóhatóságra nézve?
Véleményem szerint a Kúria ítélete a hatósági eljárások és az adóellenőrzések esetében az azt megelőző ellenőrzési eljárások megújítását indítja el. Ez a folyamat összhangban állhat azzal a törekvéssel, hogy az adóhatósági eljárások minél hatékonyabban, gyorsabban záródjanak le, különös hangsúlyt fektetve a jövőben az eljárási törvényben lefektetett ügyintézési határidők pontos megtartására. Az ellenőrzési szakterületek – egyébként is leterhelt – ügyintézőire így további nyomás fog nehezedni. Ezen 60 napos ügyintézési határidőn a januárban hatályba léptetni tervezett Adóigazgatási rendtartásról szóló törvény tervezete (Air.) sem enyhít.
Mi lesz a kiszabott adóbírságokkal?
Ez a jövő, azonban kérdéses, hogy mi lesz az eddig a határozathozatali határidő be nem tartásával meghozott határozatokban kiszabott adóbírságokkal?
Kihathat-e ez a kúriai döntés az ellenőrzési határidők indokolatlan elhúzódása miatti kifogások elbírálására? Vajon az adóhatóság hivatalból vizsgálja-e felül a korábbi – jogszabálysértően adóbírságot kiszabó határidőn túl kiadmányozott határozatait, vagy az adózók kényszerülnek lépésre ez ügyben?
A Kúria döntése számos olyan jogelvi kérdést feszeget, amelyet érdemes továbbgondolnunk.
A bejegyzés szerzője dr. Fekete Zoltán Titusz, az RSM Hungary adómenedzsere. Az RSM Blog az Adó Online szakmai partnere.
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!