A fizetési felszólítás a látszólagos egyszerűségéhez képest nagyon sok hibázási lehetőséget rejt magában, a laikus munkáltatónak nem mindig sikerül azt szabályosan, a megfelelő formai, tartalmi követelményeknek megfelelően kiadni.
Releváns jogszabályhelyek:
A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény
Fentebb már utaltam arra, hogy a munkavállaló a fizetési felszólítással szemben harminc napon belül keresetet nyújthat be a bíróságra, melynek elmulasztása esetén az jogerőre emelkedik és végrehajthatóvá válik, a feltételek fennállása esetén arra végrehajtási kényszer alkalmazása megengedett, azaz az egy végrehajtható határozat.
Ennek elsődlegesen azért van jelentősége, mert – visszakanyarodva a munkabérből való levonás szabályaihoz – láthatjuk, hogy ennek birtokában a munkáltató a követelését a még munkaviszonyban álló munkavállaló munkabéréből már levonhatja, a levonásmentes munkabérrészig egy összegben vagy részletekben. A levonásra a Vht. szabályai irányadóak. A Vht. 61. § (1) bekezdése meghatározza, hogy ilyenkor azt az összeget kell alapul venni, amely a munkabért terhelő, abból a külön jogszabály szerint levonással teljesítendő adónak (adóelőlegnek), társadalombiztosítási járuléknak, magánnyugdíj-pénztári tagdíjnak, továbbá egyéb járuléknak a levonása után fennmarad, azaz a munkavállaló nettó munkabérét, melyből a (2) bekezdés szerint – általában legfeljebb 33 százalékot, kivételesen legfeljebb 50 százalékot lehet levonni azzal, hogy a 60 000 forint alatti részből levonás nem lehetséges, de korlátozás nélkül végrehajtás alá vonható a havonta kifizetett munkabérnek az a része, amely meghaladja a 200 000 forintot.
A munkáltatónak azonban megvan a lehetősége arra is, hogy a Vht. 23. §-a alapján a bíróságtól kérje a fizetési felszólítás záradékkal való ellátását, ha a tartozásnak a munkabérből való közvetlen levonására nincs lehetőség, vagy ez nem vezetett vagy aránytalanul hosszú idő múlva vezetne eredményre. A bíróság akkor látja el végrehajtási záradékkal a fizetési felszólítást, ha a feltételeket a munkáltató igazolta.
A Vht. 20. § (1) bekezdése erre az adós, azaz a munkavállaló lakóhelye – ennek hiányában az adós végrehajtás alá vonható vagyontárgyának helye – szerinti járásbíróságot hatalmazza fel, így a munkaügyi perben eljárásra illetékes törvényszék nem jogosult a záradékolásra.
A munkáltatónak tehát igazolnia szükséges elsődlegesen azt, hogy a munkavállaló nem támadta meg keresettel a fizetési felszólítását. Ehhez tisztában kell lennie azzal, hogy a munkavállaló hol, mely bíróság előtt támadhatja azt meg, azaz mely bíróságnak van hatásköre, illetékessége. A hatáskörre már utaltam, azaz a munkaügyi perekben a törvényszékek járnak el, de a munkavállaló az általános, az alperes lakóhelye, székhelye szerint illetékes bíróság mellett a Pp. 513. § (2)–(3) bekezdéséből következően vagylagosan még a saját lakóhelye, belföldi tartózkodási helye szerint illetékes bíróság mellett ott is indíthat pert, ahol huzamosabb ideig munkát végez vagy végzett. Ez nehezíti a munkáltató feladatát, ugyanis így valamennyi általa ismert illetékes bíróságtól be kell szereznie azt az igazolást, hogy a munkavállaló nem kezdeményezett peres eljárást a fizetési felszólítással szemben. (Arra nem kívánok most kitérni, hogy a munkaviszony megszűnése esetén, amennyiben nincs már a lakóhelyéről tudomása, az milyen további bonyodalmat okozhat, és mi annak a megoldása.) Ezt az illetékes bíróságtól írásban, nem peres eljárásban kérheti.
Az a körülmény, hogy közvetlen levonásra nincs lehetősége, fennálló munkaviszony esetében is felmerül, amennyiben egyéb levonásokkal, letiltásokkal a munkavállaló munkabére már meg van terhelve, és a Vht. alapján ezen követelés kielégítésére nincs lehetősége, de ezt a bíróság felé igazolnia kell. Amennyiben a munkaviszony megszűnt már, akkor természetesen ez a lehetetlenség könnyen alátámasztható.
A törvényi rendelkezésből következően a munkáltatónak azt is igazolni kell, hogy az esetleges levonással aránytalanul elhúzódna a teljesítés, melyhez a munkáltatónak kell szintén azt igazolni, hogy azzal mennyi idő múlva, mikor jutna a követelt összeghez. Ez alapján a bíróságnak mérlegelési lehetősége van, hogy ezt elfogadja-e, de álláspontom szerint egy hat hónapos időszakot meghaladó kielégítés már aránytalanul hosszúnak minősül.
A bírói gyakorlat is alakítja a fenti kifejezett jogszabályi rendelkezéseken túl azt, hogy a bíróság egyebekben a fizetési felszólítás tartalmát milyen mélységig vizsgálhatja. A fizetési felszólítás anyagi, alaki szabályainál utaltam már arra, hogy ha a követelt összeg a limitet meghaladja, nem tartalmaz jogorvoslati tájékoztatást, vagy annak közlésétől az elévülési idő eltelt, a záradékolás feltételei nem állnak fenn, azt a bíróságnak meg kell tagadni.
A következőkben azokra az értelmezési problémákra világítok rá, amelyek a fizetési felszólítással szemben benyújtott keresetlevéllel, az azzal megindult peres eljárásokban felvetődhetnek. Több évtizedes bírói pályafutásom során ki merem jelenteni, hogy eddig csak olyan keresetlevéllel találkoztam, melyben a felperes munkavállaló a munkáltató által kiadott fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését kérte (számmal vagy keltezéssel ellátott módon való utalással), és ezzel ahogy nekem, úgy általában a bíróságoknak sem volt gondja. Lőrincz Györgynek a már többször hivatkozott tanulmánya azonban ebben a kérdésben elgondolkodtatott.
A szerző a Pp. 172. §-ában foglalt rendelkezések felhívásával arra világít rá, hogy a kereset vagy marasztalásra, vagy megállapításra irányulhat, de egyértelmű, hogy a fizetési felszólítással szemben benyújtott kereset nem irányulhat marasztalásra, így az szükségképpen csak megállapítás iránti kérelmet tartalmazhat.
Ebből következően a munkavállaló kifogásolhatja az alaki szabályok megsértését, például ha a követelés meghaladja a limitösszeget, tehát a határozat érvénytelenségét, semmisségét kéri megállapítani, vagy érdemben azt, hogy a fizetési felszólításban foglalt összeggel nem tartozik, azaz egy negatív megállapítási kérelmet terjeszt elő.
A kereset benyújtásakor a költségmentesség és a költségfeljegyzési jog polgári és közigazgatási bírósági eljárásban történő alkalmazásáról szóló 2017. évi CXXVIII. törvény 3. § (1) bekezdés d) pontja alapján a perben a feleket tárgyi költségfeljegyzési jog kedvezménye illeti meg, ezért a munkavállalónak előzetesen nem kell illetéket megfizetni. A feljegyzett illeték mértékénél azonban érzékelhető egyfajta bizonytalanság, mely szerint a per tárgyának értékét a fizetési felszólításban érvényesített követelés alapján kell megállapítani, vagy mivel a jognyilatkozat érvényességéről, alaptalanságáról dönt a bíróság, annak értéke nem meghatározható. A helyes megoldás az én álláspontom szerint az első, ami a Pp. 21. § (2) bekezdés a) pontjából vezethető le. Ebben az esetben a Pp. a jelen témához analóg módon alkalmazhatóan a szerződés érvénytelenségének megállapítása iránti kereset pertárgyértékéről beszél, mely szerint ilyenkor a szerződésben kikötött szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás értékével egyezik meg az. Ez következik a Ptk. 6:2. §-ának (2) bekezdéséből és a 6:9. §-ából is, mely az egyoldalú nyilatkozatokra mondja ki, hogy azokra a szerződés általános szabályait kell megfelelően alkalmazni.
A peres eljárás eredményeként a bíróság a kereset megalapozottsága esetén az eddigi gyakorlat szerint a fizetési felszólítást hatályon kívül helyezte, ami azonban az alcím kezdetén írtak szerint nem illeszkedik a Pp. szabályaihoz. Ezen a területen várható a jövőben a bírói gyakorlat változása, amikor a Lőrincz György által felvetett „a felperes nem tartozik az alperes […] számú fizetési felszólításában meghatározott követeléssel az alperesnek” rendelkezés elfogadhatónak tűnik, de például a limitösszeg meghaladása miatt, a fizetési felszólítás érvénytelenségének a kimondása is következhet.
Amennyiben a bizonyítási eljárás eredményeként a bíróság azt állapítaná meg, hogy a fizetési felszólításban meghatározott összegtől kisebb a tartozása a munkáltató felé, az újabb kérdést vet fel a tekintetben, hogy hogyan szólhat a bírósági ítélet rendelkező része. A probléma lényegét én abban látom, hogy a fizetési felszólítás a Vht. 23. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján – tekintettel arra, hogy nem teljesül az a feltétel, hogy a munkavállaló a fizetési felszólítást keresettel nem támadta meg – végrehajtási záradékkal már nem látható el. Nincs arra tehát lehetőség, hogy a bíróság, egy a fizetési felszólítást megváltoztató döntésével, a munkáltató kérhesse azt záradékoltatni. Természetesen mint végrehajtható határozatra munkabérből való levonást eszközölhet, de a legcélravezetőbb – és ezzel szinte kivétel nélkül minden alperesi pozícióban lévő munkáltató él is –, ha a keresetlevél kézhezvételét követően a Pp. rendelkezéseinek megfelelően az ellenkérelemmel egyidejűleg a viszontkeresetet is benyújtja. Figyelemmel arra, hogy a viszontkereset benyújtására a Pp. negyvenöt napos határidőt szab meg, így nincs arra lehetőség, hogy a perben folyamatba tett bizonyítási eljárás eredményeként, annak kedvezőtlen alakulása esetén csak később terjessze azt elő az alperes. Ez igaz limitösszeg megsértésére való kereseti hivatkozás és érdemi vitatás esetén is.
Fontosnak tartom megemlíteni azt is, hogy amennyiben a bíróság a keresettel támadott fizetési felszólításról azt állapítja meg, hogy az jogorvoslati tájékoztatást nem tartalmaz, az a már hivatkozott kúriai döntések értelmében csak egyszerű fizetési felhívásnak minősül, így a kereset elutasításának lehet helye. Ebben az esetben természetesen végrehajtási záradékkal sem látható el, mégpedig elsődlegesen azon okból mert a keresetet a munkavállaló már benyújtotta, de a munkáltatónak ilyenkor is fennáll a lehetősége a viszontkereset benyújtására.
A kereset elutasításának van helye akkor is, amennyiben a bíróság azt érdemben vizsgálja, és a munkáltató követelését megalapozottnak találja, azonban lényeges, hogy ilyen esetben a Vht. 23. § (1) bekezdés a) pontjából eredően természetesen végrehajtás útján a munkáltató nem nyerhet már kielégítést. Ebből következően helyesen világított rá arra Lőrincz György, hogy ilyenkor teljesen szükségtelen annak a kimondása, hogy a bíróság a fizetési felszólítást hatályában fenntartja.
A keresetlevél érdemi vizsgálata természetesen vezethet arra az eredményre is, hogy a bíróság azt állapítja meg, hogy a fizetési felszólításba foglalt követeléssel a munkavállaló nem tartozik. Az ilyen típusú perekben ugyanis annak ellenére, hogy a munkáltató van alperesi pozícióban a munkavállaló Mt. 179. § (1) bekezdése szerinti felelősségének megállapításához bizonyítania kell, hogy az általa kibocsátott fizetési felszólításban feltüntetett kártérítési összeg az esetleges indokolásban vagy jogalappal megjelölt káreseménnyel okozati összefüggésben áll. Ha a bizonyítási eljárás ezt az összefüggést nem igazolja, a fizetési felszólítás alaptalan. Hasonló végkövetkeztetésre jutott a Debreceni Ítélőtábla is, amikor azt állapította meg, hogy a fizetési felszólítás hatályon kívül helyezésének van helye (a régi megszokott ítéleti rendelkezéssel élve még), ha a munkáltató nem bizonyítja a perben a kárát.
A munkavállalói kereseteknél meg kell említenem azt is, hogy Lőrincz György rendkívül érdekes megvilágításba helyezte az „alibi” pereket, azaz amikor a munkavállaló akár időhúzásból, akár a végrehajtási záradékolás megakadályozása érdekében keresetet nyújt be a bíróságra a fizetési felszólítással szemben. Ahogy arra már többször utaltam, ilyenkor a végrehajtás biztosan nem lesz elrendelve, éppen a kereset benyújtása miatt. Valljuk meg, hogy ez a munkavállalónak teljesen kézenfekvő, hiszen illetéket előlegeznie nem kell, a Pp. 525. §-a alapján biztosított munkavállalói költségkedvezmény, a kereset elutasítása esetén sem marasztalják abban, de amennyiben a távolléti díja a jogosultsághoz szükséges mértéket meghaladja is, egy keresettől való elállás és mérsékelt illeték megfizetése esetén is kedvezőbb, mint a végrehajtás.
A Dél-Dunántúli Közigazgatási és Munkaügyi Regionális Kollégium 1/2016. (IV. 11.) számú állásfoglalására is utalt a szerző, mely szerint a régióban elfogadták azt a gyakorlatot, hogy ha a bíróság a kereset alapján nem hoz érdemi döntést (a felperes keresetlevelét idézés kibocsátása nélkül elutasítja, vagy a pert megszünteti), a bíróság a fizetési felszólítást záradékkal látja el. Egyetértek vele természetesen abban, hogy ez alappal veti fel annak a kérdését is, hogy a törvényszék ilyenkor milyen tartalmú igazolást állít ki a munkáltató kérésére, de további problémát okozhat az is, ha a munkavállaló a keresetlevelet harminc napon belül ismét benyújtja. Az én rövid észrevételem ehhez, hogy azon túl, hogy megengedhetetlenül tágítja a kivételes jogintézmény alkalmazásának a körét, teljesen contra legem értelmezés.
A következőkben néhány bírósági döntést ismertetek, amelyek a gyakorlatból mutatnak be fizetési felszólítással kapcsolatos, az előzőekben nem említett problémákat.
A tényállás szerint a munkáltató 2019. november 19. napján fizetési felszólítást bocsátott ki a volt munkavállalójával szemben 104 400 forint megfizetésére, mely biztosítási szerződések megszűnése miatti jutalék-visszaírásból keletkezett. Az okirat jogorvoslati tájékoztatást is tartalmazott azzal a figyelmeztetéssel, hogy amennyiben a harminc napon belül nem kezdeményez jogvitát, a felszólítás jogerős és végrehajtható. A munkavállaló a munkáltatóhoz címzett levelében kifogásolta az abban foglaltakat, de nem fordult bírósághoz. A munkáltató 2020. január 28. napján újabb fizetési felszólítást bocsátott ki, az előzővel mindenben megegyező tartalommal. A munkavállaló ezzel a fizetési felszólítással szemben nyújtott be keresetet. Az elsőfokú bíróság a fizetési felszólítást hatályon kívül helyezte az Mt. 164. §-ára hivatkozással, azaz azzal az indokkal, hogy a jutalék visszafizetésére hatvan napon túl nem köteles. Az alperes a fellebbezésében az ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását kérte.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, azonban eltérő indokokkal, ugyanis annak tulajdonított jelentőséget, hogy ugyanazon szerződések vonatkozásában ugyanazon követeléssel kapcsolatosan, tehát két azonos tartalmú fizetési felszólítást bocsátott ki a munkáltató. A munkavállaló az elsőt is átvette, azzal szemben bírósághoz nem fordult, így az végrehajtási záradékkal ellátható. A többszörös végrehajtás elkerülése érdekében nincs arra lehetőség, hogy az előző hatályának érintése nélkül újabb fizetési felszólítást adjon ki, így a második határozat semmis, melynek ebből az okból való, az elsőfokú bíróságtól eltérő indokoláson alapuló hatályon kívül helyezése volt indokolt.
A tényállás szerint a munkavállaló a hivatali gépkocsiban kárt okozott, melyre a munkáltató 2017. november 29. napján fizetési felszólítást adott ki, igényelve 61 375 forint megfizetését kártérítés címén. A munkavállaló nem teljesített, ezért még két alkalommal felszólította a tartozás megfizetésére, aki továbbra is vitatta a kártérítési felelősségét. A munkáltató 2020. június 30. napján ugyanazon káresemény tárgyában keresettel fordult a bírósághoz. Az elsőfokú bíróság a Pp. 176. § (1) bekezdés d) pontja és a 240. § (1) bekezdés a) pontja alapján az eljárást megszüntette. Indokolásában kifejtette, hogy a perben érvényesített jog azonos volt a fizetési felszólításban érvényesített igénnyel, a követelése így már „jogerősen” elbírálásra került a keresettel meg nem támadott fizetési felszólítás formájában, így az végrehajtási záradékkal ellátható okiratnak minősül. A felperes fellebbezésében azt állította, hogy a keresetben érvényesíteni kívánt jog abban az esetben minősül ítélt dolognak, amennyiben azt bíróság ítéletével már jogerősen elbírálta, a fizetési felszólítás nem eredményez ugyanolyan joghatást.
A másodfokú bíróság egyetértett a Pp. 360. § (1) bekezdése alapján a fellebbezésben írtakkal, hozzátéve, hogy a fizetési felszólításhoz anyagi jogi kötőerő nem kapcsolódik, azonban az elsőfokú bíróság végzését eltérő indokok alapján helybenhagyta. Kifejtette, hogy az eljárás megszüntetésének a Pp. 176. § (1) bekezdés b) pontja szerint volt helye, azaz hogy a felperes igénye más polgári nemperes (jelen esetben végrehajtási) eljárásban elévülési időn belül érvényesíthető.
A fentiek alapján megállapítható, hogy a fizetési felszólítás a látszólagos egyszerűségéhez képest nagyon sok hibázási lehetőséget rejt magában, a laikus munkáltatónak nem mindig sikerül azt szabályosan, a megfelelő formai, tartalmi követelményeknek megfelelően kiadni. Emellett jogorvoslat hiányában a végrehajtási záradékkal való ellátása is nehézségekbe ütközik, és nem mentesíti a munkáltatót azon kötelezettsége alól sem, hogy egy ellene benyújtott keresettel indult peres eljárásban a bizonyítási kötelezettségének eleget tegyen. Megítélésem szerint sokat segítene a helyzeten egy olyan jogszabály-módosítás, ami a Vht. 23. § (1) bekezdés a) pontját egészítené ki azzal, hogy a munkavállalóval közölt és keresettel eredménnyel nem támadott fizetési felszólítást tenné záradékolhatóvá. Ezzel elérhető lenne, hogy a bíróság a munkavállaló által benyújtott keresetlevél visszautasítása, az eljárás megszüntetése vagy a kereset elutasítása esetén is záradékolhatná a fizetési felszólítást, de a viszontkereset benyújtása sem lenne indokolt abban az esetben, ha a munkáltató tudja bizonyítani a követelt összeg megalapozottságát.
Eredeti megjelenés: Visegrád 20.0 – A XX. Magyar Munkajogi Konferencia szerkesztett előadásai. Szerkesztette: Pál Lajos, Petrovics Zoltán. Budapest: Wolters Kluwer, 2023.
