A munkavállalók kötelező biztosítása az EU-ban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A koordinációs rendeletek valamennyi tagállamra kötelezőek és közvetlenül alkalmazandók, valamint felülírják a tagállami szabályokat. A cikk azokról a szabályokról ad áttekintést, amelyek alapján meghatározható, hogy a munkavállalók mely tagállam szociális biztonsági rendszerébe tartoznak. A továbbiakban tagállam alatt Svájc Norvégia, Izland és Liechtenstein is értendő.

Az Európai Unióban évtizedek óta működik a szociális biztonsági rendszerek koordinációja. A rendszert korszerűsítették, 2010. május 1-jétől új szabályok léptek életbe: a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint a végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról szóló 987/2009/EK rendelet (a továbbiakban: koordinációs rendeletek) (1).  A koordinációs rendeletek hatálya az Európai Unió minden állampolgárára kiterjed. A személyi hatályt 2011. január 1-jétől az 12312010/EU rendelettel a nem uniós országoknak az Európai Unióban jogszerűen tartózkodó állampolgáraira is kiterjesztették. (2) A korszerűsített koordinációt Svájc 2012. április 1-jétől, Norvégia, Izland és Liechtenstein 2012. június 1-jétől alkalmazza.

A koordinációs rendeletek valamennyi tagállamra kötelezőek és közvetlenül alkalmazandók, valamint felülírják a tagállami szabályokat. A cikk azokról a szabályokról ad áttekintést, amelyek alapján meghatározható, hogy a munkavállalók mely tagállam szociális biztonsági rendszerébe tartoznak. A továbbiakban tagállam alatt Svájc Norvégia, Izland és Liechtenstein is értendő.

Alapelv, hogy a koordinációs rendeletek hatálya alá tartozó személyekre csak egy tagállam szociális biztonságról szóló jogszabályai alkalmazandók. A munkavállalók az általános szabály szerint abban a tagállamban biztosítottak, fizetnek járulékot, ahol a munkát végzik. Vannak azonban olyan helyzetek, amikor az általános szabálytól el lehet térni. Ilyen kivétel a munkavállaló ideiglenes kiküldetése egy másik tagállamba, vagy a „párhuzamos munkavégzés”, amikor egy személy két vagy több tagállamban dolgozik. A kiküldetésre vonatkozó rendelkezéseket a munkaközvetítő vállalkozások nem alkalmazhatják.

1. Munkavállalók kiküldetése

Ha egy munkavállalót az egyik tagállamban (kiküldő állam) működő munkáltatója ideiglenesen egy másik tagállamba küldi ki abból a célból, hogy részére ott munkát végezzen (foglalkoztatás helye szerinti állam), a munkavállaló a kiküldetés időtartama alatt továbbra is a kiküldő államban biztosított, amennyiben teljesülnek a következő feltételek (883/2004/EK rendelet 12. cikk):

• A munkavégzés várható időtartama nem haladja meg a huszonnégy hónapot. A kiküldetés megszakítása vagy felfüggesztése miatt nem lehet ezt az időszakot meghosszabbítani. Ha a huszonnégy hónapos kiküldetési időszak véget ért, ugyanazt a munkavállalót, ugyanabba a tagállamba ugyanaz a vállalkozás csak akkor küldheti ki, ha az előző kiküldetési időszak lejárati napjától legalább két hónap eltelt. (3) 
• A munkáltató szokásosan a kiküldő államban végzi a tevékenységét.
• A munkavállalót nem egy másik kiküldetésben lévő személy felváltása céljából küldik ki.
• Az új szabályok szerint kiküldött lehet az a munkavállaló is, akit azzal a céllal alkalmaznak, hogy más tagállamba küldjék dolgozni. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha a munkavállaló közvetlenül a foglalkoztatást megelőzően a kiküldő államban volt biztosított folyamatosan legalább egy hónapig (4). Ez a feltétel akkor is teljesül, ha ebben az időszakban a kiküldött nem a kiküldő munkáltatóval, hanem bármely kiküldő állambeli munkáltatóval állt munkaviszonyban.
• A kiküldetés teljes időtartama alatt a munkáltatónak közvetlen kapcsolatban kell állnia a kiküldött munkavállalóval.

Huszonnégy hónapnál hosszabb kiküldetés – A 883/2004/EK rendelet 16. cikk (1) bekezdése engedélyezi, hogy a tagállamok illetékes hatóságai olyan megállapodást kössenek, amelyben kivételeket határoznak meg a kiküldetésre vonatkozó szabályok alól. A megállapodásban azonban kizárólag meghatározott személyek vagy személyek csoportjai érdekében rendelkezhetnek. Amikor előre látható, hogy a tevékenység huszonnégy hónapnál hosszabb időt vesz igénybe, a munkáltató vagy az érintett személy kérelmet nyújthat be annak a tagállamnak az illetékes hatóságához, amelynek a biztosítási rendszerében kíván maradni.

Azt, hogy munkáltató mikor végzi a tevékenységét szokásosan a kiküldő államban, a következő ismérvek figyelembevételével lehet meghatározni:

• a munkáltató bejegyzett székhelyének és igazgatásának helye,
• a munkáltató adminisztratív alkalmazottainak száma a kiküldő államban és a foglalkoztatás helye szerinti államban (amennyiben a kiküldő államban kizárólag adminisztratív dolgozókat alkalmaz, ez önmagában kizárja a kiküldetésre vonatkozó speciális szabályok alkalmazását),
• a kiküldött munkavállaló felvételének helye,
• az a tagállam, ahol munkáltató az ügyfelekkel a szerződések többségét megkötötte, valamint a kiküldő és a foglalkoztatás helye szerinti államban megkötött szerződések száma,
• a munkáltató által aláírt szerződésekre alkalmazandó jog (ügyfelekkel és munkavállalókkal kötött szerződések),
• a munkáltató által elért üzleti forgalom a kiküldő és a foglalkoztatás helye szerinti államban egy jellemző időszakban (elegendő, ha a kiküldő államban érik el a teljes forgalom 25 százalékát),
• a vállalkozás alapítása óta eltelt idő a kiküldő tagállamban

A kiküldött munkavállaló a tevékenységét egy munkáltató alkalmazásában végzi. Ez azt jelenti, hogy a kiküldetés időtartama alatt a kiküldött és a munkáltató között közvetlen kapcsolatnak kell lennie. Részben a szabályok értelmezéséből, részben a közösségi bírósági és napi gyakorlatból következően a közvetlen kapcsolatot a következők alapján lehet megítélni:

• felelősség a munkaerő felvételért;
• a kiküldő munkáltatóval kötött munkaszerződés a teljes kiküldetési időszakra érvényben volt,
• a munkaszerződés felmondására, a munkavállalóval szemben fegyelmi eljárás indítására továbbra is a kiküldő munkáltató jogosult;
• a kiküldő munkáltatónak meg kell tartania a kiküldött munkavállaló által a kiküldetés előtt végzett munka jellegének meghatározására irányuló jogkörét;
• a kiküldött munkavállaló a munkabérét attól a kiküldő munkáltatótól követelheti, akivel a munkaszerződést megkötötte (ez akkor is érvényes, ha a foglalkoztató megtéríti a munkabér költségét a kiküldő munkáltatónak).

Az előzőekben ismertetett mérlegelési szempontok mellett a koordinációs rendeletek azt is meghatározzák, hogy milyen helyzetekben kizárt a kiküldetésre vonatkozó szabályok alkalmazása. Ez jellemzően a következő esetekben áll fenn:

• a munkavállaló munkaszerződést köt azzal a vállalkozással ahová kiküldték,
• a munkavállalót egy kiküldetésben lévő másik személy felváltása céljából küldték a másik tagállamba. Ha a kiküldetés engedélyezett időtartama még nem telt el, méltányos esetben lehetséges a kiküldött munkavállaló felváltásának engedélyezése (például betegség),
• a munkavállalót egy tagállamban egy másik tagállambeli vállalkozás alkalmazza azzal a céllal, hogy munkáját az elsőként említett tagállamban végezze. Ha például egy német vállalkozás egy Magyarországon élő magánszeméllyel létesít munkaviszonyt és a munkavégzés helye Magyarország, akkor ez nem kiküldetés,
• az egyik tagállamba kiküldött munkavállalót egy másik tagállambeli vállalkozás rendelkezésére bocsátják,
• a munkavállal egy tagállamban azzal a céllal veszik fel, hogy egy másik tagállamba kiküldjék, de a foglalkoztatás előtt a munkavállaló a kiküldő tagállamban nem volt biztosított,
• az a vállalkozás, amelyhez a munkavállalót kiküldték, a munkavállalót egy másik vállalkozás rendelkezésére bocsátja abban a tagállamban, ahol letelepedett.

Munkajogi kérdés válasz csomag TOP 100 munkajogi kérdés és válasz e-könyv, azok az érdekes kérdések, amik az új Mt. hatálybalépése óta érkeztek, valamint szakértői válaszok. Munkajogi kérdés-válasz szolgáltatás 3 db kérdezési lehetőséggel, ha még maradt kérdése tegye fel szakértőinknek, akik 5 munkanapon belül megválaszolják.

 

 2. Párhuzamos munkavégzés két vagy több tagállamban

A két vagy több tagállamban munkát végző személyek esetében speciális szabályok alapján kell megállapítani, hogy mely tagállam jogszabályai alkalmazandók (883/2004/EK rendelet 13. cikk). Viszonylag gyakori, hogy ezeknek a szabályoknak a figyelembevételére szükség van. Például, egy munkavállaló regionális feladatokat lát el egy munkáltató megbízásából, és ezért a munkát több tagállamban végzi, vagy egy magánszemély különböző tagállamokban bejegyezett társaságoknál ügyvezető.

Ha a munkavállaló lakóhelye és a munkáltató bejegyzett székhelye valamely tagállamban van, a munkavállaló a lakóhelye szerinti tagállamban biztosított, feltéve hogy tevékenységének jelentős részét ott folytatja, amennyiben nem, akkor a munkáltató székhelye szerinti tagállam jogszabályait kell alkalmazni. A tevékenység jelentős részének megállapításánál kötelező a munkaidőt és/vagy a díjazást figyelembe venni, de más szempontok mérlegelése is előírható. Ha a munkavállaló munkaidejének legalább 25 százalékát a lakóhelye szerinti államban tölti, és/vagy díjazásának legalább 25 százaléka ebben a tagállamban végzett munkájából származik, akkor ez azt jelentheti, hogy a tevékenységének jelentős részét ott folytatja [987/2009/EK rendelet 14. cikk (8) bekezdés].

A munkavállaló a lakóhely szerinti tagállamban biztosított, ha több olyan munkáltatóval áll munkaviszonyban, akiknek a székhelye különböző tagállamokban található, vagy különböző tagállamokban harmadik országban bejegyzett munkáltató részére végez munkát. Az utóbbi esetben nem feltétel, hogy tevékenységének jelentős részét ebben a tagállamban végezze.

Ha egy személy szokásosan munkavállalóként és önálló vállalkozóként egyaránt tevékenykedik, akkor annak a tagállamnak a biztosítási rendszerébe tartozik, ahol munkavállalóként dolgozik. A koordinációs rendeletek szerint munkavállalói tevékenység és önálló vállalkozói tevékenység minden olyan tevékenység, amelyet a munkavégzés helye szerinti tagállam szociális biztosítási rendszere ilyenként kezel. Előfordulhat, hogy egy tevékenység az egyik tagállam jogszabályai alapján önálló vállalkozásnak minősül, míg a másik tagállam munkaviszonynak tekinti. Ha emiatt a magánszemély hátrányos helyzetbe kerülhet, kérelmezhető a kivételes elbírálás a biztosítás helyének meghatározása tekintetében.

Látható, hogy a biztosítás helyének megállapítása szempontjából nagyon fontos a lakóhely meghatározása. A koordinációs rendeletek a lakóhely fogalmáról nem rendelkeznek, ez tagállami hatáskörbe tartozik. Előfordulhat, hogy az érintett tagállamok a lakóhely fogalmáról eltérően rendelkeznek, amelynek következtében a magánszemély nemcsak egy tagállamban rendelkezik lakóhellyel. Ilyen esetben a koordinációs rendeletek alkalmazásában a magánszemélynek abban a tagállamban lesz „lakóhelye”, ahol az érdekeltségének központja van. Erről a tagállamok illetékes intézményei közös megegyezéssel a döntenek a rendelkezésre álló információk átfogó értékelése alapján.

Az értékelésnél figyelembe veszik a tartózkodás időtartamát és folyamatosságát az egyes tagállamok területén továbbá az érintett személy helyzetével kapcsolatos körülményeket, így

• a tevékenység jellegét, sajátos jellemzőit (különösen a tevékenység gyakorlásának szokásos helyét, a tevékenység stabilitását),
• a munkaszerződés időtartamát,
• a családi állapotát és a családi kötelékeit,
• a nem jövedelemszerző tevékenységek gyakorlását,
• a lakhatási körülményeket (különösen a lakás állandóságát),
• azt a tagállamot, amelyben a magánszemély adózási szempontból állandó lakóhellyel rendelkezik.

A két vagy több tagállamban szokásosan munkavállalóként tevékenykedő személyt illetően két változat lehetséges.

• A személy valamely tagállamban folytatott tevékenységének fenntartása mellett egy vagy több tagállamban egyidejűleg különálló tevékenységet folytat, függetlenül annak jellegétől és időtartamától. Ide azok az esetek tartoznak, amikor ugyanabban az időben több hatályos munkaszerződése van.
• A személy két vagy több tagállamban egymással folyamatosan változó tevékenységet folytat. A váltakozás gyakorisága, rendszeres vagy rendszertelen jellege nem számít. Ez a változat az egyetlen munkaszerződéssel rendelkező személyekre vonatkozik, akik a munkáltató részére egynél több tagállam területén dolgoznak. Az elhanyagolható mértékű tevékenységeket, amelyek állandóak, de időtartamuk és gazdasági eredményük jelentéktelen, figyelmen kívül kell hagyni.

3. Röviden az eljárási szabályokról

A munkáltató, aki egy másik tagállamba küld ki munkavállalót, a kiküldetés előtt köteles megkeresni a kiküldő állam illetékes intézményét, amely jogosult kiadni az A1 igazolást. Ezzel lehet igazolni, hogy a munkavállalóra egy meghatározott időszakban a kiküldöttekre vonatkozó speciális szabályok vonatkoznak, azaz a kiküldetés időtartama alatt a kiküldő államban biztosított. Az A1 igazolásra akkor is szükség van, ha a magánszemély több tagállamban párhuzamosan végez tevékenységet. Az illetékes intézmények a koordinációs rendeletben meghatározott szempontok mérlegelése alapján a helyi jogszabályokban előírt eljárási rend alapján határozzák meg, hogy az érintett magánszemély esetében mely tagállam szociális biztonsági rendszerébe tartozik.

Az új uniós rendeletekkel összefüggésben módosult a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény végrehajtására kiadott 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet, amely meghatározza a koordinációs rendeletek magyarországi végrehajtásával kapcsolatos szabályokat. A kormányrendelet 23-27/B. §-a részletesen ismerteti az Országos Egészségbiztosítási Pénztárhoz (OEP) az alkalmazandó jog megállapítása céljából benyújtandó kérelemmel kapcsolatos tudnivalókat. A kormányrendeletben olyan feltételek is találhatók, amelyek a koordinációs rendeletekben konkrét szabályként nem jelennek meg, de a koordinációs rendeletek felhatalmazást adnak egyedi kritériumok megalkotására.

Egy magyar munkáltató más tagállamba kiküldött munkavállalója a foglalkoztatás helye szerinti tagállamban lesz biztosított, ha a koordinációs rendeletek és a kormányrendelet alapján a kiküldetésre vonatkozó feltételek nem teljesülnek vagy a huszonnégy hónapos kiküldetési időtartam meghosszabbítását nem engedélyezték. Fontos, hogy ilyen esetben a munkáltatók tájékozódjanak a munkavégzés helye szerinti tagállamban érvényes, a kötelező biztosítással kapcsolatos eljárási szabályokról (például bejelentés, járulékfizetés, bevallás). Ezek a szabályok tagállamonként eltérőek. Van rá példa, hogy a külföldi munkáltató számára írnak elő kötelezettségeket.

A kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény 80. § (5) bekezdése előírja, hogy a TAJ számmal rendelkező magyar állampolgár köteles a külföldön létrejött biztosítását és annak megszűnését 15 napon belül bejelenteni az egészségbiztosítónak. Bejelentési kötelezettsége annak van, aki az EGT tagállamokban és Svájcban, továbbá a Magyarországgal érvényes és hatályos szociális biztonsági egyezményt kötött államokban rendelkezik biztosítással. A bejelentést a magyarországi lakóhely szerint illetékes kormányhivatal egészségbiztosítási pénztári szakigazgatási szervénél kell megtenni az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon, amely az OEP honlapjáról (www.oep.hu) letölthető. A külföldi biztosítás időtartama alatt a TAJ számot ideiglenesen érvénytelenítik.

 

1 Ld. az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 29-i 883/2004/EK rendelete a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról, az Európai Parlament és a Tanács 2009. szeptember 16-i 987/2009/EK rendelete a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló 883/2004/EK rendelet végrehajtására vonatkozó eljárás megállapításáról.

2 Ld. az Európai Parlament és a Tanács 2010. november 24-i 1231/2010/EU rendelete a 883/2004/EK rendelet és a 987/2009/EK rendelet harmadik országok e rendeletek által csupán állampolgárságuk miatt nem érintett állampolgáraira való kiterjesztéséről.

3 Ld. a szociális biztonsági rendszerek koordinációjával foglalkozó igazgatási bizottság (a továbbiakban: igazgatási bizottság) A2. határozatát.

4 Ld. az igazgatási bizottság A2. határozatát.

---