Adidas-per: döntött a Kúria


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Oroszi László feltaláló ügyében a Kúria – a mindkét fél kérelmére indított felülvizsgálati eljárásban – megerősítette a Fővárosi Ítélőtábla jogerős ítéletét, amely 60,5 millió forint és kamatai megfizetésére kötelezte az alperest, az adidas Budapest Kft.-t. A per egy irányítósávos futballcipő szabadalmával kapcsolatban indult.


Oroszi László az általa feltalált irányítósávos futballcipő szabadalmának bitorlásával elért 494 063 656 forint gazdagodás visszatérítésére kérte kötelezni az adidast. „A jogerős ítélet 60 473 237 forint és kamatai megfizetésére kötelezte az alperest, ezt meghaladóan a keresetet elutasította” – közölte a Kúria sajtótitkársága.

A Kúria szerint az adidas által „a bitorlással érintett időszakra vonatkozóan szolgáltatott adatok a visszatérítendő gazdagodás számítása alapjául elfogadhatók”, ebből a jogerős ítélet helytállóan határozta meg a marasztalási összeget. Márkaérték-növekedés címén azonban „további gazdagodás elvonására (…) nincs reális lehetőség” – tették hozzá.

 

Oroszi László 2002-ben indított pert az adidas ellen a szabadalombitorlás megállapítását és egyéb jogkövetkezmények alkalmazását kérve a bíróságtól. 2012-ben jogerősen megállapították, hogy az adidas Predator Precision és az adidas Predator Mania nevű irányítósávos futballcipők a feltaláló szabadalmának bitorlásával készültek.

A cipők különlegességét rúgófelületük finoman bordázott kialakítása jelentette. Ezt a megoldást Oroszi László 1995-96-ban dolgozta ki, majd szabadalmaztatta Magyarországon és egész Európában. Az eljárás során azonban az őt képviselő szakember műhibát követett el, és emiatt a találmány nemzetközi védelmét nem jegyezték be.

Mivel a tárgyalást évekre felfüggesztették, és a jogalap kérdése is többször megjárta a Kúriát, Oroszi László az anyagi igényeit csak 2014-ben terjeszthette elő.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. október 4.

Így gondolkoznak a vagyonosok a jövőről – egy vagyontervezési felmérés eredményei

A Jalsovszky vagyontervezéssel foglalkozó üzletága, a Jalsovszky Private 2024 nyarán felmérést végzett több, mint 100 ügyfele körében. A felmérésből kiderül, hogy a megkérdezett ügyfelek milyen céllal és módon hozták létre vagyonkezelési (különösen bizalmi vagyonkezelési és vagyonkezelő alapítványi) struktúráikat és hogyan gondolják a vagyonkezelésbe átadott, több mint 2,5 milliárd eurónyi vagyont a jövőben működtetni, kezelni. A felmérés pár kifejezetten érdekes eredménnyel és tanulsággal is szolgált.

2024. október 3.

Mi is az a névfoglalás?

Mi történik, ha egy másik vállalkozás tulajdonosainak is eszébe jut a cégalapítást tervezők előre megálmodott cégneve, és azzal korábban megalapítják a saját gazdasági társaságukat? Erről rendelkezik a névfoglalás „intézménye”.

2024. október 1.

Biztonsági és jogi következményei is lehetnek az illegális szoftverhasználatnak

A digitális kor kihívásai között kiemelt helyet foglal el a szoftverek jogtiszta használatának kérdése. A globális trendeknek megfelelően már Magyarországon is jelentős hangsúly helyeződik erre a területre, ugyanis egyre többen ismerik fel, hogy az illegális szoftverhasználat nem kevés kockázattal jár. Nemcsak biztonsági, hanem gyakran jogi problémákat is előidézhet, ami különösen a vállalatok számára okozhat igen komoly kellemetlenségeket.