Az év jogtanácsosa 2016


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Amikor a feleségem készült a szakvizsgájára, én annak érdekében, hogy ne zavarjam őt, több hétvégét is az irodában töltöttem. Ekkor készítettem el tulajdonképpen a pályázatomat. Nagy öröm számomra, hogy a munkámat a Wolters Kluwer is elismerte” – fogalmazott a Jogászvilág.hu-nak adott interjújában dr. Kozma Dávid, az UNIQA Biztosító Zrt. vezetőjogtanácsos-helyettese, aki „Innováció és egyszerűsítés éve az UNIQA Biztosító Jogi osztályán” címmel elnyerte Az év jogtanácsosa 2016 díjat. Annak érdekében, hogy az állam- és szakvizsga között ne essen ki a tanulási rutinból, beiratkozott az ELTE adójogi szakjogász-képzésére, majd a szakvizsgákkal párhuzamosan ugyanott elvégezte a biztosítási szakjogász-képzést is.


„Innováció és egyszerűsítés éve az UNIQA Biztosító Jogi osztályán” címmel elnyerte az év jogtanácsosa 2016 díjat. Hogyan értesült a pályázatról?

Dr. Kozma Dávid Az év jogtanácsosa 2016 díjjal (Fotó: Érczi László)

Miután a Wolters Kluwer kiküldte a pályázati felhívást, eldöntöttem, hogy kipróbálom magam, hiszen a pályázat témája is egybevágott azzal az elképzeléssel, amit itt, az UNIQA Biztosítónál a tavalyi évi menedzsmentváltáskor elindult. A menedzsmentváltással egy időben elkezdődött a vállalat új stratégiájának kidolgozása, a folyamatok újragondolása, ami a jogi osztályt is érintette. Az UNIQA Biztosítónál két jogi osztály működött, ezeket a vezetőség döntése értelmében összevonták. Az egységesített jogi osztály megalakulásakor kiemelt figyelmet kellett fordítanunk a társterületek szakmai kiszolgálásának folytonosságára. Ezzel kapcsolatban több feladattal is megbízott a vezérigazgató úr, így projektfeladatom lett az összevont jogi osztály szolgáltatási szintjét leíró szabályzat kidolgozása, egy egységes feladat-nyilvántartó rendszer bevezetése és a szerződéskötési folyamat optimalizálása.

Mik voltak az elvárások?

A feladattal kapcsolatos legfontosabb elvárás a projekt- és folyamatszemlélet-alapú kivitelezés volt, amelyhez további kritériumként az egyszerűsítést írták elő. A projekt hivatalos megbízólevéllel indult. Szerencsémre a fentiek egyeztek a saját elképzeléseimmel. Az egyszerűsítés jegyében a szerződéskötési folyamat optimalizálása beépült a jogi osztály új szabályzatába. Ehhez készítettem egy a magyar és osztrák ajkú vezető tisztségviselők informálását biztosító, magyar/angol nyelvű szerződéses fedőlapot, amely alapján a legfontosabb jogi, illetve pénzügyi információkról könnyen, gyorsan, hatékonyan és jól átláthatóan szerezhetnek ismereteket.

Tehát a hivatalos projekt megbízólevéllel indult és lett belőle ez a teljes csomag, ami a pályázati anyagnak is a részét képezte?

Igen.

Tudna mesélni a projekt kivitelezéséről?

Az egyes feladatok kidolgozása aprólékos munkával telt, természetesen voltak olyan feladatrészek, amelyeket önállóan meg tudtam valósítani (például a szabályzat megírása, szerződéses fedőlap kidolgozása), azonban a feladatkezelő rendszerhez mindenképpen szükségem volt az IT-s kollegák segítségére. Ők ezt a JIRA software-alapú feladatkezelő rendszert korábban már alkalmazták a saját ügyleteik során, viszont a jogi tevékenységre optimalizált verzió még nem volt, ezért ezt újonnan kellett kialakítani.

Ezt követően volt egy fejlesztési idő?

Igen, azonban ebben nagy segítség volt, hogy az egységes jogi feladatkezelő rendszer ötletét már a korábbi menedzsment is fontosnak tartotta. A fejlesztési folyamatra az új vezetőség stratégiája katalizátorként hatott; a tényleges megvalósítás fázisa akkor következett, amikor a váltás megtörtént.

A pályázatból eredően származott plusz feladat?

Természetszerűleg igen. Amikor a feleségem készült a szakvizsgájára, én annak érdekében, hogy ne zavarjam őt a felkészülésben, több hétvégét is az irodában töltöttem. Ekkor készítettem el tulajdonképpen a pályázatomat. Nagy öröm számomra, hogy a munkámat a Wolters Kluwer is elismerte.

Miért pont a biztosítási jog az egyik szakterülete?

Ez egy nagyon szerencsés véletlen. Maga a jogi pályára való kerülésem is érdekes volt, az általános iskolában minden tanárom azt mondta, hogy jogász lesz belőlem. Ez gyerekként inkább ellenállást váltott ki belőlem, de amikor pályaválasztásra került sor, akkor a közgazdaságtan és a jog között vacillálva végül is határozottan az utóbbit választottam. Nyíregyházáról származom, az egyetem miatt költöztem Budapestre és a kollégiumban eltöltött egy év után a családom lakásvásárlás mellett döntött. A szerencsés véletlen hozta úgy, hogy eme ügylet révén kerültem kapcsolatba egy UNIQA-s kollegával, aki a szerződés aláírásakor rákérdezett, hogy érdekelne-e egy féléves jogi gyakornoki állás a biztosítónál. Nyitott voltam a dologra, és ahogy letelt a gyakorlati időm, lehetőséget kaptam a továbbmaradásra, amit örömmel fogadtam el. Az egyetem elvégzése után jogi előadóként, jogi főelőadóként, jogtanácsosként, majd 2016-tól a vezető jogtanácsos állandó és általános helyetteseként segítem az UNIQA Biztosító és leányvállalatainak, azok vezetőségének és a kollégák munkáját. Annak érdekében, hogy az állam- és szakvizsga között ne essek ki a tanulási rutinból, beiratkoztam az ELTE adójogi szakjogász-képzésére, majd a szakvizsgákkal párhuzamosan ugyanitt elvégeztem a biztosítási szakjogász-képzést is.

A már megvalósult projekten kívül milyen egyéb lehetőséget lát még az UNIQA Biztosítón belüli fejlesztésekre?

Úgy gondolom, hogy a legjobbat is még jobbá lehet tenni, a munka így nem áll meg. Az UNIQA Biztosító egyéb folyamatainak egyszerűsítésében kívánok meghatározó jogi szerepet vállalni, ilyen például a követeléskezelési és beszerzési folyamatok egyszerűsítése. Élvezem az itteni munka által kínált szakmai kihívásokat. Úgy gondolom, hogy eredményes évek állnak a biztosító előtt, hosszú távon tervezem a karrierem az UNIQA Biztosítón belül.


Kapcsolódó cikkek

2024. június 14.

KPMG: a mesterséges intelligencia korszakába lép az audit

Valódi forradalmat indít a pénzügyi jelentéstétel és a könyvvizsgálat területén a mesterséges intelligencia: a vállalatok csaknem háromnegyede valamilyen szinten már most is alkalmazza ezt pénzügyi beszámolói elkészítéséhez, és ez az arány három éven belül 99 százalékra emelkedik majd – közölte a KPMG legújabb kutatása alapján pénteken.

2024. június 13.

Megfelel a Microsoft 365 a GDPR előírásainak?

Az európai adatvédelmi biztos szerint felmerülhetnek aggályok a GDPR és az uniós adatvédelmi előírások kapcsán a Microsoft 365 szoftver használatával összefüggésben.