Bevezetés a lopológiába, 3. lecke: legális, de nem etikus?
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az offshore-gyakorlatokról szóló cikksorozatunk harmadik részében a cégek klasszikus – offshore és adócsaló – trükkjeit vizsgáljuk meg: miként igyekeznek a megtermelt javak utáni nyereségadót és osztalékadót, illetve azok alapját olyan országok felé irányítani, amelyekben kedvezőbbek az adózási feltételek, mint a tevékenység (eladás) helyén? Sokszor természetesen illegális az efféle csalás (például amikor hamis tranzakciók, költségek bekönyvelése révén valósul meg az adóalap csökkentése), de számos legális, a rosszindulatot nehezen bizonyíthatóvá tévő módszer is közkézen forog. Ezekre persze a politikusok és a közgazdászok egy része azt mondja: ha nem is illegális, amit egyes nagy cégek csinálnak, de legalábbis végtelenül etikátlan.
A legfontosabb fogalom, amelyet a vállalati nemzetközi adózással foglalkozó szakemberek emlegetnek mostanában, nem más, mint az adóalap-erózió és nyereségáthelyezés (base erosion and profit shifting, BEPS), mely különösen foglalkoztatja a döntéshozókat, ugyanis a BEPS-gyakorlatok komoly veszteségeket okoznak a költségvetéseknek, de azoknak a lokális, nem nemzetközi cégeknek is, amelyek nem tudnak ezekkel a gyakorlatokkal élni, és ezért versenyhátrányba kerülnek. A vállalati döntéshozóknak pedig azért fájhat a feje, mert a nyereségáthelyezés miatt az állami gazdasági teljesítményre vonatkozó statisztikák sem megbízhatóak, manipulálódnak, vagyis maguk is torzítják a tisztességes versenyt.
A Piketty-tanítvány Gabriel Zuckman egy 2014-es cikke szerint az Egyesült Államokban képződő vállalati profitok mintegy 20%-a adóparadicsomokban csapódik le, vagyis a NAV amerikai megfelelője, az IRS számára nem igazán elérhető (az amerikai szabály szerint egyébként csak a hazahozott külföldön realizált profit után kell megfizetni a 35%-os nyereségadót). Mindez azért is lehetséges, magyarázza Zuckman, mert a vállalati adózás nyereségadózás rendszere az 1920-as években alakult ki, és elsősorban kétoldalú egyezményekre épül. Vagyis természeténél fogva bonyolult, átláthatatlan – s a szereplők az ebben rejlő legális (adóelkerülő) lehetőségekkel gyakran élnek is.
Kijátszani a szülőket
A nemzetközi szinten jelenlévő cégcsoportok némelyike az egyes – csak lokális leányvállalatokra rálátó – adóhatóságokat úgy játssza ki egymás ellen, mint leleményes gyerek a szüleit. A kétoldalú szerződések és az adóilletékességek közötti játék működését Zuckman a Google klasszikus példáján mutatja be, aláhúzva, hogy a cég – a szabályozási rendezetlenséget kihasználva, elhíresült offshore fedőcégeket is alkalmazó holland-szendvics-stratégiájával – minden fennhatóság alól ki tudja vonni globális profitja jelentős részét.
Vagyis a XXI. századi globális gazdaságban, ahol a vállalati nyereségadózás nemzeti szinten szabályozott rendszere nem tartja a lépést a gazdasági realitásokkal, a kettős adóztatás elkerüléséből gyakran a mindenféle adóztatás teljes elkerülése lett, ami természetesen rossz a fejlett jóléti államoknak és rossz a fejlődőknek – jó viszont a vonatkozó cégek részvényeseinek és kisebb részben a fogyasztóinak. Felismerve ezt a problémát, az Európai Unió most olyan szabályozásról tárgyal, ami a 750 millió euró feletti bevételt realizáló cégeket arra kényszeríti, hogy országról országra hozzák nyilvánosságra (első körben valószínűleg csak az adóhatóságok nyilvánosságára) adóügyeiket – ideértve az adóparadicsomokban tartott pénzeket is. Ettől azt remélik, hogy a transzferárazós csalások kiszűrhetők lesznek.
|
|
|
A béren kívüli juttatások rendszerét jelentősen átrajzolta a kormány. Ha szeretne mindent megtudni a cafeteria változásokról, ne hagyja ki ezt a rendezvényt!
Időpont: 2016. június 21.
Előadó: Horváthné Szabó Beáta
|
A szokásos piaci ár és egyéb dilemmák
A profitkivonás időnként legális (például tényleges termelés áthelyezése kedvezőbb területre), néha illegális módszereken keresztül történik. A cégcsoporton belüli transzferárazás, határon átnyúló ügyletek esetében az adóhatóságok nem véletlenül fordítanak nagy figyelmet az ún. „a szokásos piaci ár” alkalmazására, hiszen egy ilyen ügylet túlárazásával a legkönnyebb egy magasabb adókulcsú területről kivonni a nyereséget egy alacsonyabb adókulcsú területre. Ezáltal a költség a magasabb adókulcsú területekre fókuszálódnak (ami a túlárazás miatt összességében természetesen nem ügyes adóelkerülésnek, hanem rosszhiszemű adócsalásnak minősül). Más esetekben cégcsoporton belüli kölcsönügyletekkel oldják meg ugyanezt. Ugyanakkor vannak esetek, amikor a szokásos piaci ár egyszerűen nem határozható meg. Például jogdíjas ügyletek esetében igencsak nehezére esik az egyszeri adóhatóságnak általános norma szintjén megfogalmazni, hogy mi szerepeljen azon a számlán (a klasszikus, sokszor emlegetett példa, hogy senki nem tudja, mi lenne a szokásos piaci ár egy egyedi szolgáltatást nyújtó, globális nagyvállalat cégcsoporton belüli technológiai és szellemi tulajdon jogdíj-ügyletei esetében).
A cégeknél is felmerül azonban egy szürke zónás etikai kérdés, amire nem biztos, hogy azonnal és rögtön egyértelmű választ tudunk adni: tegyük fel, hogy egy cég profitot realizál egy olyan államban, ahol a magántulajdont és a jogállamiságot nem minden esetben tisztelik és a nyereséges magáncégeket – elsősorban korrupciós célokból – időről időre „megfejik” vagy egyenesen államosítják. Ha a cégvezetés a részvényeseknek tartozik elsősorban felelősséggel, akkor minden esetben etikátlan-e a profit és a javak kiszipkázása, tudva, hogy a kormány amúgy sem a helyi polgárok jólétére fordítaná a megszerzett összegeket, hanem saját gazdagodására? Ez a dilemma a hagyományos liberális adószabadságharc-érvhez is kapcsolódik, és teljesen világossá teszi, hogy az adócsalás elleni küzdelemnek komoly része kell hogy legyen a kormányzati korrupció visszaszorítása, a kiszámíthatóság, a magántulajdon tisztelete.
Székhelyáthelyezés: rivaldafény egy népszerű trükkön
Az amerikaiakat ezen túlmenően egy másik legális módszer is izgatja: az a gyakorlat, amikor egy amerikai cég a székhelyét (egy fúziós lépés révén) áthelyezi egy másik országba adómegtakarítási céllal. Az ilyen ún. corporate inversion-ök esetében az az igazán problémás, amikor a cég csak papíron helyezi offshore a székhelyét azért, hogy a – magasnak számító – amerikai nyereségadóból lecsíphessen. Obama amerikai elnök a napokban tett különböző javaslatokat ennek az adózási kiskapunak a szűkebbre zárására, vélhetően nem azért, mert a republikánus Kongresszus rohanni fog segíteni, hanem mert a még versenyben lévő elnökjelöltek, Donald Trump, Bernie Sanders és Hillary Clinton között is komoly téma a corporate inversion, különösen, amióta kiderült, hogy a Pfizer nevű gyógyszercég ilyen módszerrel helyezi át a székhelyét Írországba.
Mi lehet a megoldás? Az teljesen világos, hogy amíg van különbség a nyereségadó-alap számításában és az adó mértékében az egyes államok között, addig a cégek számára marad íncentíva és mozgástér az adóelkerülésre. Jól hangzik az egyik közkézen forgó megoldás, hogy ahol magas a nyereségadó, ott csökkenteni kell (vagy ahol alacsony, ott növelni), vagyis meg kell szüntetni az adóversenyt. Csakhogy ez sem olyan egyszerű, még akkor sem, ha tegyük fel, erre hirtelen globális nyitottság mutatkozna. Többen is rámutatnak, hogy globális szinten minél többen vesznek részt a koordinációban, annál nagyobb lesz a jutalma azoknak, akik kimaradnak, akik azt mondják, hogy ők alacsonyabb adókulcsokkal és titkossággal várják a hozzájuk érkezőket. A problémát felismerve Gabriel Zuckman az offshore vagyon mértékével egyenlő büntetővámokkal rettentené el a renitens államokat (ehhez nem kell globális együttműködés, elég, ha pár nagyhatalom összefog). A demokraták vezető elnökjelöltje, Hillary Clinton viszont extra adóval büntetné az adóparadicsomokat igénybe vevő cégeket (ideértve a veje Kajmán-szigeteki hedge fundját is), ahogy a Pfizer-féle székhelyáthelyezéseket is.
Ha hihetünk Donald Trumpnak, aki egyenesen gusztustalannak nevezte a Pfizer lépését, akárki is lesz az új amerikai elnök a három versenyben maradt jelölt közül, 2017-től új menedzsment lesz a nagyvállalati adózás rendszerében, s talán amit eddig csak etikátlan volt, az hamarosan törvénytelen is lesz.
|
|
|
Ne maradjon le!
Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére!
|
