Cégek kölcsönnyújtása, avagy az üzletszerűség kérdése
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Cégvezetők gyakori kérdése, hogy a nem pénzügyi intézményként működő vállalkozások – a tagi kölcsöntől eltekintve – adhatnak-e kölcsönt más gazdasági szereplők részére. Az alábbiakban bemutatjuk, hol is húzódik a határvonal a felügyeleti engedély nélkül történő kölcsönnyújtás jogszerűsége és jogszerűtlensége között.
A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény (Hpt.) 3. § (1) és (2) bekezdése határozza meg azokat a tevékenységeket, amelyek – üzletszerű nyújtásuk esetén – pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásoknak minősülnek, és kizárólag a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletét ellátó Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélyével végezhetőek. Ilyen szolgáltatás a hitel és pénzkölcsön nyújtása, de ide tartozik klasszikus banki tevékenységként a betétgyűjtés vagy például a követelésvásárlás is.
A Hpt. 6. § (1) bekezdés 40. b) pontja határozza meg a pénzkölcsön-nyújtás törvényi tényállásait, amelyek közül a jelen cikk vonatkozásban a ba) pont emelendő ki: „a hitelező és az adós között létesített hitel- vagy kölcsönszerződés alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, amelyet az adós a szerződésben megállapított időpontban – kamat ellenében vagy anélkül – köteles visszafizetni”. A Hpt. e rendelkezése alapján egyértelműen megállapítható, hogy mind a kamatmentes, mind a kamattal terhelt kölcsön tartalmában megfelel a Hpt. pénzkölcsön fogalmának, így tehát ezen a síkon a szívességi vagy kamatmentes kölcsönök nyújtása tekintetében sem zárható ki a felügyeleti engedélyezés szükségszerűsége.
A címben feltett kérdés ugyanakkor látszólag könnyen eldönthető: akkor engedélyköteles a cégek részéről történő kölcsönnyújtás, ha az üzletszerű. A viszonylag egyszerűen megválaszolt kérdés azonban a gyakorlatban már nem ilyen egyszerű annak ellenére, hogy a Hpt. az értelmező rendelkezések körében definiálja az üzletszerűség fogalmát.
A Hpt. 6. § (1) bekezdése 116. pontja alapján üzletszerű tevékenység „az ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett – előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésére irányuló – rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység”.
A felügyeleti gyakorlat az üzletszerűség fogalmát három tartalmi elem tekintetében elemezi:
i) ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett;
ii) előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötésére irányuló;
iii) rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység.
Az üzletszerűség megállapításához mindhárom fogalmi elemnek együttesen kell megvalósulnia. A felügyelet állandósult gyakorlata alapján az üzletszerűség három fogalmi eleme csak együtt, egymásra tekintettel értelmezhető, azonban annak megítélése során, hogy adott tevékenység üzletszerű tevékenységnek minősíthető-e, az üzletszerűség fogalmi elemeinek megvalósulását mindig egyedileg szükséges értékelni. Ennek megfelelően szükséges elvégezni az adott tevékenység vonatkozásában az üzletszerűség egyes tényállási elemeinek vizsgálatát is.
i) Az ellenérték fejében nyereség, illetve vagyonszerzés végett fordulat kapcsán kiemelendő, hogy a látszólag ingyenesen nyújtott szolgáltatások tekintetében a felügyeletnek kikristályosodott gyakorlata van a kérdés megítélésében: elégséges, ha a gazdasági előny csupán közvetetten jelentkezik, a nyereség, illetve vagyonszerzésre irányultság megállapítható; „akkor is megáll az üzletszerűség tényállási eleme, ha a kvázi ingyenes szolgáltatást a társaság olyan motivációval, illetve annak érdekében is nyújtja, hogy ezáltal az egyébként üzletszerűen végzett tevékenységének eredményességét fokozza, az abból eredő bevételt növelje”.
ii) Az előre egyedileg meg nem határozott ügyletek megkötése fordulatot illetően a felügyelet álláspontja szerint az ügylet abban az esetben tekinthető előre egyedileg meghatározottnak, amennyiben a szerződés minden egyes tartalmi eleme konkrétan meghatározott, de „az egyedileg előre meghatározott ügyletek megkötése, mint definíciós elem fennállásának vizsgálata nem szorítkozhat a konkrét szerződés egyes elemeinek (felek személye, szerződés tárgya stb.) egyedi meghatározására. Önmagában ez a körülmény még nem teszi előre meghatározottá az ügyleteket. Az előre meghatározottság fennállásához olyan további, tényszerűen alátámasztható körülmények szükségesek, amelyek valóban determinálják a megkötendő ügyletek körét, és kizárják vagy valószínűtlenné teszik az előre, egyedileg meg nem határozottság fennállását. Azaz a megkötendő ügyletek meghatározottsága – legalább az ügyletek főbb paramétereit, számát, céljait vagy bármely más lényeges jellemzőjét illetően – nem a szerződés létrejöttének pillanatára vonatkozóan vizsgálandó, hanem annak már azt megelőzően fennállt körülményekből kell következnie”.
iii) A rendszeresen folytatott gazdasági tevékenység körében a rendszeresség elsősorban az ügyletek számától és gyakoriságától függ, de a felügyelet gyakorlata szerint az eseti jellegű, akár évi legfeljebb egy-két ügyletkötéssel is lehet üzletszerűen végzett a tevékenység, ha a szerződés tartalma egyébként a szolgáltatás rendszeres, folyamatos nyújtására utal. A rendszeresség fogalmának alapvető jelentése, hogy a jövőben ismétlődő, de előre nem azonosítható események megvalósulása következik be.
Az üzletszerűség kérdésétől részben függetlenül tárgyalandó a cég által nyújtott tagi kölcsön, ugyanis ha az tartalmában megfelel a Hpt. 6 § (1) bekezdése 11. pontja szerinti csoportfinanszírozásnak, akkor az annak ellenére, hogy a Hpt. 6. § (1) bekezdés 40. bd) alpontja szerinti pénzkölcsön-nyújtásnak minősül, a Hpt 5. § (2) bekezdése alapján a felügyelet engedélye nélkül is végezhető tevékenység. A csoportfinanszírozás „anyavállalatnak leányvállalatokkal vagy ez utóbbiak egymás közötti, likviditási vagy allokációs célú közösen végrehajtott pénzügyi művelete”. A felügyelet megítélése szerint „anyavállalat és a leányvállalatok közötti ügyletkötések elsősorban abban az esetben tekinthetők a likviditás biztosítása érdekében végrehajtott pénzügyi műveleteknek, ha azokon keresztül a mindennapos folyamatos üzletmenet fenntartását, a mindenkori fizetőképességet és likviditásbeli ellátottságot biztosítja egyik csoporttag a másiknak”.
A Hpt. 6. § (4) bekezdése pedig egyes pénzkölcsön nyújtására irányuló szolgáltatásokat nevesítetten kiemel a fogalmi körből; így nem minősül annak a munkáltatói (szociális célú) kölcsön, a kereskedelmi kölcsön vagy az önkormányzat által adott lakáscélú vagy szociális kölcsön.
A fentiek alapján látható, hogy az adott pénzkölcsön nyújtására irányuló tevékenység tekintetében mindig egyedileg kell megvizsgálni, hogy az egyáltalán a Hpt. szerinti pénzkölcsön nyújtásnak minősül-e, üzletszerű-e vagy éppen valamilyen általános kivételi szabályt lehet-e alkalmazni.
A cikk szerzője dr. Zalavári György senior partner ügyvéd és dr. Sándor Géza Ecovis társult ügyvéd. Az Ecovis Hungary Legal a Jogászvilág.hu szakmai partnere.
