Törvénymódosítás készül a feketemunka ellen

Szerző: Jogászvilág
Dátum: 2020. október 28.
Címkék: , ,
Rovat: ,
A kormány törvénymódosítási javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek a foglalkoztatást elősegítő szolgáltatásokról és támogatásokról, valamint a foglalkoztatás felügyeletéről.

A javaslat értelmében a foglalkoztatók a jogsértés feltárását követően kötelesek lesznek a jogszerűtlenül foglalkoztatott munkavállalóikat visszamenőlegesen legalább egy hónapra, a mindenkori minimálbér mértékéig bejelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV) – közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

A foglalkoztatásra vonatkozó szabályok ellenőrzése a tervek szerint megújul, rugalmasabbá  és hatékonyabbá válik. A benyújtott törvénymódosítás alapján a jövőben a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság visszamenőlegesen biztosíthatja a bejelentés nélküli foglalkoztatásból elmaradt munkáltatói befizetéseket.

A hatóság a jogsértés feltárását követően a megrövidített munkavállaló legalább egy hónapra szóló bejelentésére kötelezheti a munkáltatót. Az intézkedés különösen előnyös a munkából élők számára, hiszen rendezi a jogviszonyukat, így jogosulttá válnak a társadalombiztosítási ellátásokra, meghosszabbodik a nyugdíjszámítást megalapozó szolgálati idejük is.

A jogszerűen foglalkoztató vállalkozások versenyhátránya a tervezett módosítással megszűnhet, hiszen a költségvetés és a munkavállalók kárára ügyeskedők elveszítik a bejelentés nélküli foglalkoztatásból származó, tisztességtelen előnyöket. Az intézkedés a versenytorzító hatások kiküszöbölése mellett fehéríti a gazdaságot. A törvényjavaslat parlamenti elfogadása esetén az új rendelkezések 2021. március 1-jétől léphetnek életbe.

(MTI)

Kapcsolódó cikkek:


A munkaerő-kölcsönzés feltételei
2021. március 4.

A munkaerő-kölcsönzés feltételei

A meglévő munkaerő-kapacitás bővítésének vagy helyettesítésének igénye szinte minden vállalkozás működésének természetes velejárója. Bár a vállalkozások többsége igyekszik ezt a problémakört új munkavállalók foglalkoztatásával megoldani, számottevő jelentőségre és növekvő népszerűségre tett szert a munka törvénykönyve által szabályozott munkaerő-kölcsönzés intézménye is.

A visszaélés-bejelentési rendszer alkalmazásáról
2021. március 3.

Jelen cikk a visszaélés-bejelentési rendszer alkalmazását vizsgálja a Magyarországon jelenleg hatályos és jövőben bevezetésre kerülő szabályozások tükrében, összehasonlítva ezen szabályozások legfontosabb jellemzőit.

Már készítik elő az ingyenes állami adattörlő alkalmazást
2021. február 26.

A tervezett ingyenes állami adattörlő alkalmazásról szóló kormányrendeletnek megfelelően az NMHH jelenleg azon dolgozik, hogy május 1-jére a jogszabályban szereplő paramétereket teljesítő felhasználóbarát, biztonságos program álljon rendelkezésre.