Egymillió forintra bírságolta a GVH az influencer cégét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy mind a Dukai Regina tulajdonában álló „With Love” Kft., mind a vele szerződő, influencereket közvetítő médiaügynökség, a Red Lemon Media Group Kft. hiányosan teljesítette a közösségi média-megjelenésekkel kapcsolatos, korábban vállalt kötelezettségeit, olvasható a hivatal közleményében.

A GVH korábban három, kiemelkedő számú követővel rendelkező véleményvezér kommunikációs tevékenységének vizsgálatára indított eljárást. Mindhárom eljárás kötelezettségvállalással zárult, azzal a kiemelt céllal, hogy az érintett piac szereplői iránymutatást kapjanak a közösségi médiában történő reklámozással összefüggő versenyjogi megfelelésről és a kapcsolódó versenyhatósági elvárásokról. Utóbbiak lényege, hogy egyértelműen, közérthetően és jól észlelhetően kell a fogyasztók tudomására hozni, ha egy posztot egy véleményvezér ellenszolgáltatásért (pénzért, próbatermékért, egyéb kedvezményért stb.) tesz közzé. Lényeges továbbá, hogy a reklám megjelölésének elmaradásáért felelősséggel tartozik mind a poszt közzétevője, mind az érintett termék értékesítője, így mindkét oldal érdekelt a jogszerű kommunikációban.

A GVH most zárult utóvizsgálata megállapította, hogy Dukai Regina az elvárásoknak megfelelően tüntette fel a „#reklám” jelölést közösségi oldalainak minden fizetett posztjánál. A szintén vállalt tájékoztató posztok ugyanakkor nem az előírt módon jelentek meg, mert elmaradt a GVH útmutatójának feltüntetése, valamint a heti rendszerességű közzététel. A véleményvezér emellett nem módosította a vállaltaknak megfelelően a Red Lemonnal kötött együttműködési megállapodását, valamint nem igazolta teljes körűen kötelezettségvállalásának teljesítését sem.

A vizsgálat eredménye alapján továbbá a Red Lemon Media Group nem módosította szerződéseit és együttműködési megállapodásait a vállalt és így előírt módon, nem hívta fel maradéktalanul ügyfelei figyelmét a jogszabályi előírásokra, és nem igazolta kötelezettségvállalásának teljes körű teljesítését.

A „With Love” Szolgáltató Kft.-vel szemben a hatóság egymillió forint bírságot szabott ki, hiszen mulasztása kisebb hiányosságokból fakadt. A Red Lemon esetében a GVH egyebek mellett azt vette figyelembe, hogy jelentős forgalmú, több hirdetővel és influencerrel szerződésben álló piaci szereplő, amely kötelezettségeit ugyan nagyobb részt teljesítette – így a piaci gyakorlatra vitathatatlanul kedvező hatást gyakorolt –, ám ezt az előírthoz képest minden alkalommal hiányosan tette. A cégnek így hárommillió forint bírságot kell megfizetnie.

(gvh.hu)


Kapcsolódó cikkek

2018. szeptember 27.

Eredmények és új irányok a fogyasztóvédelemben

Digitális fogyasztóvédelmi stratégiát dolgozott ki a Gazdasági Versenyhivatal, hogy hatékonyabban reagálhasson a piacok új kihívásaira. A GVH összegezte a tíz éve hatályba lépett, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény alkalmazásának eddigi eredményeit és a legújabb irányokat is.
2019. április 5.

Nem büntették meg Kasza Tibit

Megszüntette az első, véleményvezér számára előírt kötelezettségvállalás utóvizsgálatát a Gazdasági Versenyhivatal, mivel mindkét érintett vállalkozás – Kasza Tibor véleményvezér cége, a GoldenEye és a Telekom is – teljesítette a vállalásait.