Gond lesz a munkaerőhiány az ünnepi időszakban


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A KDFSZ szerint az üzletek ünnepi forgalma miatt nehéz helyzetbe kerül a kiskereskedelem. 


Jelentősen nő az üzletek forgalma az ünnepi időszakban, így az átlagosnál is nehezebb helyzetet okoz a munkaerőhiány a kiskereskedelemben – mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke az M1 aktuális csatornán szerdán.

Az érdekképviselet vezetője felidézte, évek óta folyamatosan jelzik a kereskedelemben kialakult munkaerőhiányt, illetve az alacsony jövedelmeket. A KDFSZ már 2010 óta kétszámjegyű béremelést javasol – tette hozzá.

 

A kiskereskedelmi forgalom évek óta emelkedik, a dolgozók létszáma ugyanakkor nem nőtt ennek arányában, mert a béremelések csak tűzoltás-jellegűek voltak – fogalmazott.

A KDFSZ elnöke kitért arra is: előfordulhat, hogy az ünnepek alatt a munkáltatók átirányítják a dolgozókat azokba a munkakörökbe, ahol fontosabb, hogy ne legyen fennakadás.

Bubenkó Csaba hangsúlyozta, hosszú távon a bérek emelése, illetve a megfelelő munkahelyi körülmények és perspektíva  kialakítása jelenthet megoldást a létszámhiányra.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2023. szeptember 29.

A vállalkozások 80 százaléka megy csődbe az alapító halála után

Ma már ismert tény, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben alapított vállalkozások alapító tömegesen mennek nyugdíjba, elindítva ezzel a rendszerváltó régióra jellemző generációváltás hullámot. Egy friss kutatás szerint ráadásul a vállalkozók 61 százalékának semmilyen terve nincs az utódlással kapcsolatban, ami számos problémát vet fel.

2023. szeptember 28.

A bíróság módosíthatja-e a megkötött szerződést?

Ha a felek között felmerül egy szerződéses vita, az érvényes kontraktus tartalmától még a bíróság sem térhet el. Ugyanakkor a polgári törvénykönyv rendkívül szűk körben, de ismeri a bírósági szerződésmódosítás intézményét.