Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Peren kívül megegyezett a Heineken Románia és a Csíki Sör Manufaktúra.
Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra. A két cég magyar és angol nyelvű közös közleményét a Csíki Sör Manufaktúra tette közzé hétfőn a közösségi oldalán.
Ebben közölték, hogy az elmúlt időszakban folytatott konstruktív tárgyalások után mindkét fél érdekévé vált, hogy a Csíki Sör márkanév körüli vita barátságos úton rendeződjék.
„A felek megegyeztek abban, hogy a Ciuc és a Csíki Sör márkanevek egymás mellett békében meg fognak férni a piacon. A megegyezés része, hogy minden peres ügyet a felek egymás ellen megszüntetnek. A mindkét fél részéről tanúsított kompromisszumos kiegyezés után a két cég bizakodóan néz a jövőbe és ezután több időt és energiát tud arra szánni, hogy építse kapcsolatait a közösséggel, partnereivel, fogyasztóival, és így most már csak arra kell összpontosítani, amihez a legjobban értünk: a sör készítéséhez” – áll a közös közleményben.
A közleményt a Csíki Sör Manufaktúra a helyi közösségnek, a támogatóknak, Magyarország kormányának, és Hódmezővásárhely önkormányzatának címzett köszönetnyilvánítással toldotta meg.
3 éves a Ptk. – 30% kedvezmény! |
---|
15 napon keresztül 30% kedvezménnyel juthat hozzá az új Ptk.- ról szóló könyveinkhez és e-könyveinkhez,valamint 15%-os kedvezménnyel jelentkezhet a III. Wolters Kluwer Jogi Konferenciára!További részletek >> |
A megegyezésre azt követően került sor, hogy pénteken Lázár János, a miniszterelnökséget vezető miniszter és a hódmezővásárhelyi önkormányzati testület is ellátogatott a Csíki Sör Manufaktúra csíkszentsimoni gyárába, és a magyar kormány mindkét felet megegyezésre biztatta.
A miniszter a gyárlátogatás után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: azok a magyar vállalkozások, amelyek bajba kerülnek, számíthatnak a magyar kormány segítségére; azok a multinacionális vállalatok pedig, amelyek egy magyar vállalkozás kárára visszaélnek a hatalmukkal, arra számíthatnak, hogy a magyar kormány fel fog lépni velük szemben.
A marosvásárhelyi táblabíróság január 27-i ítéletében jogerősen betiltotta az Igazi Csíki Sör gyártását és forgalmazását. Az Igazi Csíki Sör gyártóját a Heineken Románia perelte be, mert úgy vélte, hogy a sör gyártója eltulajdonította szellemi tulajdonát.
A romániai sörgyártók perének nyelvi vonatkozásai vannak. A bíróságnak azt kellett mérlegelnie, hogy egy termék román megnevezésének jogi védelme kiterjed-e a termék köznyelvben használt magyar megnevezésére is. A holland multinacionális cég 2003 óta rendelkezik a Csíkszeredában gyártott Ciuc premium (Csíki prémium) sörmárkával, amelyet az erdélyi magyarok csíki sörként emlegetnek. 2014 novemberében azonban megjelent a piacon a Csíki Sör Manufaktúra terméke, az Igazi Csíki Sör, amely számára a gyártó Lixid Project Kft. szerzett romániai és európai jogi védelmet.
(MTI)
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!