Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A felperes szolgálati jogviszonyát felmentéssel szüntette meg a munkaadója, mivel elérte az irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt. A felperes a jogviszony megszűnése, valamint a visszahelyezésre vonatkozó nyilatkozat megtételére utaló határidő lejárta közötti időre vagyoni összegű kártérítést kért.
A Legfőbb Ügyész a felperes szolgálati jogviszonyát 2012. június 30-ával az akkor hatályos 2011. évi CLXIV. törvény (Üjt.) 160. § (2) bekezdése alapján felmentéssel megszüntette arra hivatkozással, hogy elérte a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt. Az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény hatályon kívül helyezte az Üjt. 160. §-át, és beiktatta a 165/J. §-t.
A felperes nem kérte a jogviszonya helyreállítását, így az Üjt. 165/J. §-ának (5) bekezdése alapján 12 havi átalánykártérítésben részesült.
A felperes a keresetében az Üjt. 165/J. § (5) bekezdés második fordulata alapján kérte a jogviszonya megszűnése, valamint a 2013. évi XX. törvény által lehetővé tett visszahelyezésre vonatkozó nyilatkozat megtételére utaló határidő lejárta közötti időre az elmaradt illetményének megfelelő összegű vagyoni megtérítését. Arra hivatkozott, hogy az átalánykártérítés nem vagyoni kárát hivatott ellensúlyozni, és a vagyoni kár – ami a jelen esetben az elmaradt jövedelem – ezen felül követelhető.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére kártérítés címén 7.494.459 forintot, valamint ezen összeg után járó kamatot. Az alperes fellebbezése folytán eljárt máspdfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
A felperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes szolgálati jogviszonyát a legfőbb ügyész intézkedésével 2012. június 30. napjára – az akkor hatályos 2011. évi CLXIV. törvény (Üjt.) 160. § (2) bekezdése alapján – felmentéssel szüntette meg az öregségi nyugdíjkorhatár elérésére figyelemmel. Az alperes az Üjt. 160. § (4) bekezdése szerint a jogviszony megszűnésére tekintettel 3 havi átlagilletményt megfizetett. A felmentő intézkedés – utalva az Üjt. 106. § (1) bekezdésében, és az 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) 202. § (1) bekezdés b) pontjára – kellő kioktatást tartalmazott az igénybe vehető jogorvoslat lehetőségéről, a felperes azonban a 30 napos határidőn belül nem kérte a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását.
| Munkajogi kérdés-válasz szolgáltatás |
|---|
|
Használja kérdés-válasz szolgáltatásunkat és kérdezzen szakértőinktől, akik egyénre szabott segítséget nyújtanak az Ön számára 5 munkanapon belül. A kérdezési lehetőség mellett hozzáférést biztosítunk adatbázisunkhoz is, ahol több száz munkajogi kérdés-válasz közül böngészhet. |
A 2013. április 2-án hatályba lépett, az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XXII. törvény (Módtv.) módosította az Üjt. perbeli esetre is irányadó szabályait. Eszerint az Üjt. 165/J. § (1) bekezdés alapján ha az ügyész felmentésére az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvénnyel hatályon kívül helyezett 160. § alapján került sor, vagy az ügyész ügyészségi szolgálati viszonya 2013. január 1. napja, és az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazandó felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény hatályba lépése között a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltése miatt szűnt meg, az ügyész az egyes igazságügyi jogviszonyokban alkalmazott felső korhatárral kapcsolatos törvénymódosításokról szóló 2013. évi XX. törvény hatályba lépésétől számított 30 napon belül nyilatkozik a legfőbb ügyésznek arról, hogy kéri-e az ügyészi tisztségbe való visszahelyezését. A 30 napos határidő jogvesztő. Ezen jogszabályi előírásnak megfelelően a felperes – választási lehetőségével élve – olyan döntést hozott, hogy nem kéri a visszahelyezését. Ebből következően a jogviszonya az eredeti felmentési időpontban, vagyis 2012. június 30-án megszűnt.
Az Üjt. 165/J. § (5) bekezdésében foglaltak szerint, ha az ügyész az (1) bekezdésben meghatározott nyilatkozatában nem kéri az ügyészi tisztségbe való visszahelyezését, a legfőbb ügyész intézkedik számára 12 havi illetményének megfelelő összegű átalánykártérítés megfizetése iránt. Az ügyész ezt meghaladó vagyoni kárát érvényesítheti. A fenti jogszabály szövegéből következően tehát a felperest a törvény erejénél fogva illette meg a 12 havi illetménynek megfelelő átalánykártérítés, és a jogszabály lehetőséget biztosított arra, hogy „ezt meghaladó vagyoni kárát” bíróság előtt érvényesítse.
A jogszabály abban a körben egyértelműen fogalmaz, hogy a 12 havi illetmény átalánykártérítés címén jár, ami a következetes ítélkezési gyakorlat szerint kompenzációs célt szolgál, vagyis szankció jellegű. Ebből következően csak az a jogi következtetés vonható le, hogy az átalánykártérítés magában foglalta az érintett ügyész vagyoni és nem vagyoni kárát is. Más tényállás mellett, de az átalánykártérítés fogalmi körében a Kúria azonos jogszabályi értelmezésre jutott az Mfv.I.10.538/2014/6. számú ítéletében is. A felperes „ezt meghaladó vagyoni igényét” érvényesíthette a jelen perben, ilyet azonban az eljárás során nem bizonyított, így annak megállapítására nem volt jogszabályi lehetőség (Pp. 164. §).
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
