Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Európai Bizottság új előírásokkal kívánja elérni, hogy a tagállami versenyhatóságok hatékonyabban tudják érvényesíteni az uniós antitrösztszabályokat – mondta az unió versenyjogi biztosa.
Margrethe Vestager kijelentette: a tagállami versenyhatóságok pozícióját kívánják erősíteni, azt szeretnék, hogy azok képesek legyenek független döntéshozatalra, hatékony és közös eszköztárral rendelkezzenek a jogsértések megszüntetése és szankcionálása érdekében.
A nemzeti hatóságoknak olyan eszközökkel kell rendelkezniük, amelyek az uniós antitrösztszabályok megsértése esetén lehetővé teszik az arányos és elrettentő erejű szankciók kiszabását, arra kell ösztönözniük a vállalatokat, hogy szolgáltassanak bizonyítékot a jogellenes kartelltevékenységről, valamint rendelkezniük kell a bizonyítékok beszerzéséhez szükséges valamennyi hatáskörrel, például a mobiltelefonon, laptopon és táblagépen tárolt adatok lekérdezésének jogával.
E-peres kérdés-válasz szolgáltatás |
---|
Kérje szakértőnk segítségét, ha kérdése van az e-peres eljárásról! Ügyfélkapu, Perkapu, Hivatali kapu * Dokumentumok érkeztetése * Bírósági portál * Formanyomtatványok * Beadvány hitelesítése * Illeték megfizetése További információ >> |
A bizottság közleményében kiemelték, a nemzeti versenyhatóságok eredményes fellépése hozzájárul a piac valódi egységéhez, előmozdítja a piaci versenyt, a munkahelyteremtést és a növekedést. A bizottság minden egyes nemzeti versenyhatósággal szorosabbra fogja fűzni partneri kapcsolatait, hogy előmozdítsa az egységes piac működését, ami egyaránt szolgálja az európai fogyasztók és vállalkozások érdekeit.
(MTI)
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!