Lásson tisztán a unit-linked-piacon!

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nemrég megjelent a Magyar Nemzeti Bank ajánlása a befektetési egységekhez kötött biztosítási termékek (Unit- linked) szabályozására vonatkozóan. Azért volt erre szükség, mert etikusságot és jogkövető értékesítési elveket szeretnének elérni ezen a piacon, ennél fogva alapvető elvárás, hogy az ügyfél olyan egymással is versengő, ügyféligényeket kielégíteni képes, etikus termékpalettával és közvetítőkkel találkozzon, mely képes növelni a befektetési egységekhez kötött biztosítási termékekbe vetett bizalmat, mely által hosszú futamidejű, stabil portfólió építhető ki.

De mi is az a unit-linked?

A unit-linked, vagy más néven befektetési egységekhez kötött biztosítás egy biztosítók által értékesített termék, amely biztosítási fedezetet tartalmaz az életbiztosításra vonatkozó jogszabályi kötöttségekkel, ennél fogva pedig életbiztosításnak tekinthető, ugyanakkor a termék egyfajta megtakarításként is funkcionál, mivel a biztosító a biztosítási szerződés díjának befektetésre kerülő részét az ügyfél által kiválasztott ún. eszközalapokba fekteti. Tehát a unit-linked egy tipikus „kettő az egyben” termék, hiszen ötvözi az életbiztosítás és a befektetés jellemzőit. Ennél fogva azonban nem kezelhetjük csupán egyikként vagy másikként kizárólagosan, de ennek a terméknek pont ebben áll a lényege. Ugyanis attól, hogy biztosításként gondolunk rá, még nem lesz biztonságos a termékbe befektetett pénzünk, ahogy az lenni szokott egy hagyományos életbiztosítás esetében. Azonban ugyanígy fordítva is igaz, hiszen ha csak a befektetési lehetőségre koncentrálunk, attól nem lesz életbiztosításunk, mivel alapjaiban ebben a termékben csak egy nagyon alacsony haláleseti összeg (egy-kétszázezer forint) van beépítve, a többi rajtunk áll, hogy kérjük- e vagy sem.

Vagyis a rendszeresen befizetett díjunk egy része a biztosítási elemek fedezetére, a nagyobbik része pedig a befektetésünkbe érkezik, amelyből utóbbit a biztosító továbbküldi a befektetési alapkezelőnek. Az egyes eszközalapok (ahová a befektetésre szánt pénzünk érkezik) a befektetési politikájuknak megfelelő befektetési eszközökből (pl. kötvényekből, részvényekből, befektetési jegyekből) állnak. Az eszközalapok befektetési egységekre oszlanak, az ügyfelek egyéni részesedését pedig az egyes eszközalapok által megtestesített vagyonból befektetési egységekben tartják számon. Az egyes szerződések a hozzájuk tartozó befektetési egységek árfolyamának változásán keresztül részesülnek a befektetési eredményből. Vagyis emiatt nagy a felelősség azon, aki ezt a terméket választja, hiszen nem mindegy, hogy a pénzt milyen kockázatú befektetési alapba kívánja befektetni. Lehet egyszerre több alapot is választani, ami célszerű is, hiszen minél nagyobb a diverzifikáció (a kockázatunk megosztása) annál kisebb az esélye annak, hogy sokat veszítenénk a befektetésünkön. Mikor amíg az egyik alap (amibe fektettünk) mínuszba sodródik, addig lehet, hogy egy másikkal szerencsénk van és épp magas hozamot ér el, ami kiegyensúlyozhatja a veszteségünket.

Tehát a unit-linked nagyon összetett, épp ezért óvatosságra intő termék a piacon, amelyet kizárólag jól átgondolt és megfontolt döntés eredményeképpen szabad választani.

Milyen típusai vannak és mennyi időre kell elköteleződni?

A unit-linked termékből találunk határozott, fix tartamra vagy egész életre szóló változatot is, általában mindkét tartamra vonatkozó biztosítási díj fizethető rendszeresen, vagy egyszeri díjként. Amennyiben a rendszeres díjfizetést választjuk, abban az esetben a tartam során rendszeresen kell fizetni a díjat, attól függően, hogy havi, negyedéves, vagy akár éves díjfizetést szeretnénk. Ettől nagyban eltérő az egyszeri díjas változat, ahol a díj csak egyszer, a szerződéskötéskor egy összegben esedékes, azonban mivel a teljes tartamra előre kalkulált díjról van szó, így igen magasra rúghat ennek összege ahhoz képest, ha mindezt porlasztva havonta fizetjük például 10 éven át.

Mindkét díjfizetési típus lehetőséget nyújthat azonban rendkívüli (eseti) díjak befizetésére is. Ez azt jelenti, hogy amennyiben rendelkezünk némi plusz megtakarítással, akkor megtehetjük azt is, hogy a normál díjfizetésen túl ezt a nagyobb összeget is a unit-linked szerződésbe fizetjük be, ugyanúgy befektetési alapokba rendezetten. Ennek előnye az, hogy az eseti díjak valamelyest külön kezelendőek a rendszeres díjaktól, így ezekhez sokkal könnyebben hozzájuthatunk a tartam során, nem kell 10-20 évet is várnunk arra, hogy veszteség nélkül vegyük ki a pénzünket. Ugyanakkor a rendszeres díjakra vonatkozóan már nagyon fontos tudni azt, hogy hosszú időre kell elköteleződni a szerződés fenntartása mellett ahhoz, hogy pozitív mérleggel szállhassunk ki belőle. Így célszerű a szerződés tartamát minimum 10 évben, de inkább ennél is hosszabb időtávra meghatározni, mert rövidtávon a hozamok a unit-linked szerződés költségeit nem feltétlenül tudják ellensúlyozni. Persze még a tartam végén sincs semmi garancia arra, hogy többet kapunk vissza annál, mint amennyit az évek során befizettünk, hiszen a hozamok alakulása ilyen időtávlatban előre sosem kalkulálható.

 

Miért kockázatos?

A unit-linked termékeknek számos kockázata van, amelyeket főleg annak érdemes mérlegelnie, aki nem érzi magát otthon a befektetések világában.

Először is fontos tudni, hogy a biztosítók általában különböző kockázatú eszközalapokat kínálnak, amelyeknek részletes leírását és befektetési politikáját érdemes áttanulmányozni, különös tekintettel a speciális kockázatokra, illetve a kockázatok esetleges mérséklésére. A múltbeli teljesítmény ugyanis (ahogy már fentebb is írtam) nem jelent garanciát a jövőre nézve. Ennél fogva bármilyen hozamot is eredményezett a befektetési alap az elmúlt időszakban, attól teljesen eltérő eredményeket produkálhat a jövőben, ami miatt kizárólag a múltbéli teljesítményre alapozni a választáskor nagy kockázattal járhat.

Emellett a választáskor érdemes figyelmet fordítani arra is, hogy a magasabb hozamkilátású alapok általában magasabb kockázattal is járnak. Ezáltal bizonyos időszakokban az elért hozam akár negatív is lehet. Ennek kivédésére aktívan kell figyelni az árfolyamok alakulását és akár tevékenyen szükséges beavatkozni is. Mivel ez a legnagyobb kockázata a unit-linked típusú befektetéseknek, így aki ezzel nem kíván, vagy nem tud foglalkozni, annak érdemes egyéb lehetőségek közül választatni, mint például garantált hozamú alapokat, vagy a biztosító árfolyamfigyelő szolgáltatását választani, bár utóbbit még nem minden társaság tudja nyújtani. Ezek hiányában azonban az ügyfélnek kell rendszeresen felülvizsgálnia befektetése alakulását és döntést hozni a változtatásokról, hogy a szerződés folyamatosan megfeleljen céljainak és kockázatviselési hajlandóságának. Amennyiben ez nem történik meg, az olyan mértékű kockázatokat teremt, amelynek következtében a tartam végére akár teljesen eltűnhet a teljes befektetés. Ehhez jó tudni, hogy a biztosítók jellemző módon lehetővé teszik az eszközalapjaikat alkotó befektetési egységek árfolyamának (nettó eszközértékének) rendszeres nyomon követését internetes honlapjaikon. Ennél fogva könnyebben lehet döntést hozni az esetleges változtatásról.

A biztosító által a tartam végén kifizetett összeg nagyságát tehát alapvetően a befektetési egységek árfolyamának alakulása határozza meg, ettől függően a befektetés hozhat nyereséget, de akár veszteséggel is járhat. Ezen felül amennyiben a választott eszközalapok a befizetéstől eltérő devizában meghatározott eszközöket is tartalmaznak, akkor általában deviza árfolyamkockázattal is számolni kell.

További kockázatot jelenthet az ügyfél számára, amennyiben szerződését idő előtt szeretné megszüntetni, vagyis visszavásárolni, ugyanis ez az árfolyam-alakulástól függően súlyos veszteséget okozhat. Emellett a túl sok biztosítási elem szerződésbe való integrálása is kockázatot hordozhat, mivel ezeknek díjai oly nagyban megnövelhetik a költségeket, hogy a magasabb hozamot ígérő alapok választása (vagyis a kockáztatás) nélkül szinte bizonyos, hogy csak veszíteni fogunk a befizetett pénzünkből.

Milyen költségei lehetnek?

A unit-linked biztosítások esetében nem könnyíti meg a helyzetet, hogy a költségstruktúra meglehetősen bonyolult, amelynek ismerete azonban a megalapozott döntés meghozatalához nélkülözhetetlen.

A költségek legnagyobb része a kezdeti időszakban, jellemzően a szerződés első 2-5 évében merül fel. Ugyanis ezen időszak alatt többnyire magasabb összegek – mint kezdeti költségek – kerülnek felszámításra. Ezért minél korábban szűnik meg a szerződés, annál nagyobb a viszonylagos költségterhelés. Tehát a szerződés korai megszüntetése – a visszavásárlási költségeken túl – emiatt sem célszerű.

Ahogy a banki hiteleknél a THM (teljes hiteldíj mutató), úgy a unit-linked termékeknél a TKM, mint teljesköltség-mutató jeleníti meg a bonyolult költségstruktúrát. A TKM- ről szóló tájékoztatást a szerződéskötés előtt már érdemes megismerni, mivel ez is segítheti a termékválasztást, hiszen a magasabb mutató magasabb átlagos költségterhelést jelent. A nagyobb TKM értéket bár okozhatják a kötelezően választandó biztosítási elemek is, mivel ezek kockázati díját költségelemként veszi figyelembe a teljesköltség-mutató, ugyanakkor bizonyos TKM érték felett a magasabb költségek miatt a termék befektetési teljesítménye a befizetett díjhoz képest jelentősen romolhat, így elsődlegesen megtakarítási célra az ilyen termék kevésbé alkalmas. Azonban fontos tudni azt is, hogy a TKM mutató mindig egy átlagos szerződésre kerül kiszámításra, amelytől a konkrét szerződés az egyedi sajátosságokra tekintettel akár lényegesen is eltérhet.

A költségek jellemzően a következők lehetnek:

1.) Eladási és vételi árfolyamkülönbség:

A biztosítók egy része az eszközalapokban nyilvántartott befektetési egységekre eladási és vételi árfolyamot határoz meg. Tehát amikor az ügyfél unit-linked biztosítást köt és annak díját fizeti, akkor minden egyes alkalommal a biztosítótól befektetési egységeket vásárol (tehát a biztosító elad), majd amikor a szerződés véget ér (vagy pénzkivonás történik), akkor úgy kell tekinteni, mintha a biztosító venne befektetési egységeket az ügyféltől. A kettő közötti árfolyamkülönbség adja a költségek bizonyos részét.

[multibox]

2.) Levonás a kezdeti költségeknél:

Ahogy fent írtam, erre az első 2-5 évben kerül sor, abból a célból, hogy az összegből a biztosítók megfizessék az ügyfél „megszerzésének” terheit, vagyis például a kezdeti adminisztrációs költségeik és az üzletkötőknek kifizetett jutalék terheik megtérüljenek.

3.) Adminisztrációs költség:

Fix összegű adminisztrációs vagy kezelési költség is felszámításra kerülhet, amelynek mértéke évről-évre jellemzően az infláció függvényében változhat.

4.) Alapkezelési, alapváltási díj:

Az alapkezelési díj a bent lévő pénzre kerülhet felszámításra, míg az alapváltási díj akkor, ha másik befektetési alapra szeretnénk váltani. Ez utóbbit azonban a legtöbb biztosító néhány alkalommal ingyenesen biztosítja.

5.) Biztosítási kockázati díj:

Ez a biztosítási kockázat fejében felszámított költség, melynek mértéke elsősorban a szerződés egyedi jellemzőitől és a halálesetre szóló fedezet mellé kért kiegészítő biztosításoktól függ. Ezért cserébe azonban széleskörű biztosítási palettáról válogathatunk, akár baleseti, műtéti, vagy kórházi napi térítésre szeretnénk bebiztosítani magunkat.

Lehetséges, hogy a termék kínál valamilyen kockázatmérséklő elemet is, mint például tőke- vagy hozamgaranciát. Ebben az esetben azonban érdemes erről is tájékozódni, mivel a garanciának vagy egyéb védelemnek a legtöbb esetben ára van, ami az ilyen többletet nem tartalmazó befektetésekhez képest az elérhető hozamot szintén csökkentheti, de az összes költséggel együtt akár le is nullázhatja a nyereséget.

Ezeken felül nem szabad megfeledkezni arról a költségről sem, ami az idő előtti visszavásárlással jár. Bár ez nem feltétlenül a szerződéshez kapcsolódó költség, hiszen csak akkor lép életbe, ha az ügyfél felbontja a szerződését. Ugyanakkor a döntés mérlegelésénél fontos szempont lehet, hogy a befektetést milyen gyorsan és milyen áron lehet pénzzé tenni, ha a tartam során mégis szükség lenne rá. A visszavásárlási táblázat jelenti erre a választ, ahol a biztosító pontos százalékos értékekben határozza meg, hogy attól függően, hogy melyik évben történik a visszavásárlás, a szerződés értékének hány százalékát kaphatja vissza az ügyfél. Ez szintén egy fontos érv amellett, hogy csak akkor válasszunk unit-linked szerződést, ha a befizetéseinket legalább 10 évig nélkülözni tudjuk, más különben a visszavásárlási összeg nem csak a hozamoktól fog „megszabadítani” minket, de a befizetett pénzünket sem fogja fedezni.

A unit-linked szerződés azon kívül, hogy számos kiegészítő biztosítási fedezetet nyújt, széleskörű, szabadon kombinálható befektetési lehetőséget is biztosít, hiszen a befektetések a kockázatvállalási hajlandóságnak megfelelően tetszés szerinti összeállíthatóak és később megváltoztathatóak, egyszóval a szerződés teljes mértékben testre szabható. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy a több lehetőség több felelősséggel is jár, így ahhoz, hogy a unit-linked szerződés jó üzlet lehessen, az ügyfél részéről jól átgondolt döntés és a kockázat hosszú távú felvállalása, üzletkötői oldalról pedig etikusság és magas szakmai felkészültség szükséges.

 

 

 

---