Lehallgat a házam?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Vajon az intelligens hűtőszekrény vagy az intelligens hangszóró veszélyt jelenthet az ügyvédi titoktartásra? Ez a kérdés napjainkban egyre többször merül fel.

Az ügyvédek szerint az okoseszközök biztonsági problémát jelenthetnek, mivel a jelenlegi helyzetben egyre több jogász dolgozik, illetve folytat megbeszéléseket otthonról az ügyfelekkel, és a hackerek ehhez igazítják a támadásaikat is.

A legtöbben nincsenek tisztában annak valószínűségével, hogy a hackerek lehallgatják  az ügyféllel folytatott telefonbeszélgetéseket az okoseszközön keresztül. A Dickinson Wright tagja, Sara H. Jodka azonban kijelentette, hogy az ügyvédek kötelesek megvédeni az ügyfeleik titkait.

„Mivel nem tudom garantálni az ügyfelek titkainak védelmét, ezért nem használom ezeket az eszközöket akkor, amikor szenzitív információkról egyeztetek az ügyfeleinkkel telefonon.” – tette hozzá.

Az biztos, hogy az okoseszközök hallgatóznak. Múlt nyáron derült fény arra, hogy a Facebook, az Apple és a Google lehetővé tette az alvállalkozójának, hogy távolról hozzáférjen az  okoseszközök által rögzített felvételekhez. Az okoseszközök nem védettek megfelelően a hackertámadások ellen. Év elején azért indítottak közérdekű pert az Amazon ellen, mert az internetre csatlakozó Ring fantázianevű otthoni megfigyelő rendszerét meghackelték.

Mindi Giftos, IT-re szakosodott ügyvéd és az iroda vezető partnere, Madison, Wisconsin, úgy értékelte, hogy „nagy különbség van aközött, ha valaki azért hallgatja a felvételeket, hogy marketing célú adatokat szerezzen vagy teszteket végezzen, illetve aközött, ha valaki ártó szándékkal akarja felhasználni a felvételeket. ”

Giftos elmondta, hogy irodájuk belső anyagokat és nyilvános cikkeket is közzétett, amelyek rávilágítanak az okoseszközök lehetséges kiberbiztonsági és adatvédelmi hibáira. Azt is megjegyezte, hogy az ügyfélhívások indításakor kikapcsolja minden okoseszközét és a Siri-t.

„Nem tudom, hogy ez túlzott óvatosság-e vagy sem” – tette hozzá. „Úgy gondolom, érdemes odafigyelni arra, hogy milyen ezközzel hallgathatnak le, ezeket ki kell kapcsolni vagy el kell távolítani, ha szenzitív információkról beszélünk az ügyféllel.”

Nem irreális, illetve a kockázatokat is mindenképpen csökkenti, ha kikapcsoljuk az okoseszközeinket, ha ügyfélhívást kezdeményezünk. – mondta Neeraj Rajpal adatvédelmi tisztviselő.

Néhány nappal ezelőtt e-mailt küldtünk az ügyfeleinknek, amelyben megkértük őket, hogy kapcsolják ki az Amazon Alexa, vagy a Google Home szolgáltatást, vagy helyezze át őket egy másik helyiségbe, amikor otthonról dolgoznak. Vagy még jobb, ha egyszerűen kikapcsolják őket – mondta Neeraj Rajpal.

Az okoseszközök által jelentett fenyegetés nem új keletű. Mivel jelenleg is sokan, illetve egyre többen dolgoznak otthonról egy új munkakörnyezetben, amellyel a hackerek célpontjává válhatnak Rajpal szerint.

Sőt, ha elhagyjuk az ügyvédi iroda és annak informatikai csapata ellenőrzött környezetét, akkor az otthonunk körül üzemelő okoseszközök fokozott veszélyt jelenthetnek informatikai biztonsági szempontból. – tette hozzá a Connell Foley kiberbiztonsági és adatvédelmi szakértő.

De akkor az ügyvédeknek és az alkalmazottaknak ki kell húzniuk az okoshűtőt a konnektorból, mielőtt az ügyfeleiket hívnák? Azt azért talán mégsem – mondta Rajpal.

„Meg kell találni a megfelelő egyensúlyt a praktikus és a biztonságos között. Csak kicsit jobban oda kell figyelnünk és óvatosabbnak kell lennünk a mindennapokban.” – zárta mondandóját Rajpal.

(law.com/legaltechnews)




Kapcsolódó cikkek

2023. június 5.

Mikor érdemes igénybe venni a szülői szabadságot?

A Munka Törvénykönyve 2023. január 1-jétől hatályos rendelkezése szerint, a munkavállalót gyermeke hároméves koráig 44 munkanap szülői szabadság illeti meg. Bár e távollét időtartama vonzó lehet, a díjazása már nem az, hiszen a szülői szabadságra csak a távolléti díj 10%-a jár, amiből ráadásul le kell vonni a gyed, vagy gyes összegét. Az alábbiakban áttekintjük, a munkavállalónak mikor lehet érdemes élni ezzel az új távolléttel.

2023. június 1.

Az érdekeltek perbeli részvételének főbb szabályai

Ismert, és gyakran alkalmazott jogintézmény a peres eljárások során a beavatkozás, melynek keretében egy eredetileg perben nem álló, de magát érdekeltnek tekintő fél belép (beavatkozik) a mások között folyamatban lévő perbe valamelyik peres fél oldalán.

2023. június 1.

„Újratervezés” – a munkaidő-beosztás módosításának szabályai

Mindenki számára kellemetlen, sőt egyenesen megoldhatatlan élethelyzeteket produkálhat, ha váratlan, rövid határidős vagy azonnali munkafeladat okán felborul a betervezett napi, heti időbeosztása. A munka törvénykönyve igyekszik védelmet nyújtani a munkavállalóknak az ilyen szituációkkal szemben a munkaidő-beosztás időzítésével kapcsolatos szabályok formájában. Azonban a törvény azt is respektálja, hogy időnként a leggondosabb vezetői tervezés mellett is előfordulhat (pl. hiányzás, beszállítói csúszás miatti feladattorlódás, sürgős megrendelés stb.), hogy a munkáltatónak változtatnia kell az előre közölt munkaidő-beosztáson. Olyan is megtörténhet, hogy a módosítási igény a munkavállaló oldalán merül fel, mivel valamilyen fontos privát program, kötelezettség adódik. Az alábbiakban áttekintjük, milyen szabályok szerint változtatható meg a már közölt munkaidő-beosztás, kitérve arra is, hogy miként érintette e szabályokat a 2023. január 1-i Mt.-módosítás.