Kinevezhető-e ügyvéd egy cég ügyvezetőjének, végelszámolójának?
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A blokklánc technológia elterjedésére már az általános adatvédelmi rendelet (GDPR) keretei között kerülhet sor az Európai Unióban – olvasható a Hegymegi-Barakonyi és Társa Baker & McKenzie Ügyvédi Iroda közleményében. A forradalminak tartott adattárolási módszeren alapuló zárt adatblokkok alkalmazását eseti alapon kell értékelni, hogy mind a technológiát alkalmazó adatkezelők, mind pedig az adatfeldolgozók jogszerűen járjanak el.
A blokklánc egymással megegyező adatblokkokat tárol a hálózaton, amely adatbázisként, egyfajta nyilvános, bárki által hozzáférhető főkönyvként működik. Egy blokk az adatokat, a tranzakciók listáját és a benne tárolt programok által végzett műveletek eredményeit tartalmazza. A blokkláncot egyszerre több, akár milliós nagyságrendű számítógép tárolja, ami azt jelenti, hogy az adatbázis nyilvános, az interneten keresztül bárki által hozzáférhető, ellenőrizhető vagy akár egy-egy tranzakció is hitelesíthető.
Mivel a technológia mélységeiben egyelőre széles körben kevésbé ismert, az adatvédelmi rendelethez kapcsolódó joggyakorlat pedig még nem egyértelmű, ezért hosszabb távon fog tisztázódni, hogy a blokklánc technológia alkalmazása miként válik GDPR kompatibilissé. A Commission nationale de l’informatique et des libertés (CNIL), The US National Institute of Standards and Technology’s (NIST) és a European Union Blockchain Observatory and Forum’s (EUBOF) tanulmányai, valamint dr. Bereczki Tamás és dr. Liber Ádám, a Baker McKenzie adatvédelmi és adatbiztonsági kérdésekkel foglalkozó tanácsadóinak, tapasztalatai alapján az alábbi tényezőket érdemes figyelembe venni egy, a GDPR előírásainak megfelelő blokkláncrendszer megtervezése során:
Az ügyvédek vezető tisztségviselővé történő kinevezésének jogi környezetét, korlátait járja körbe alábbi cikkünk.
Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió a közelmúltban újabb gazdasági szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben. Az egyik legfontosabb változás, hogy bizonyos, az orosz cégek vagy szervek részére nyújtható, biztosítható vagy értékesíthető szolgáltatások, amelyek eddig a szankciók alól mentességet élveztek, 2024. június 20. napjától csak hatósági engedély birtokában végezhetők majd. Melyek ezek a szolgáltatások? Honnan szerezhető be az engedély és milyen feltételeknek kell majd megfelelni? Mivel a határidő vészesen közeleg, ezért a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársai, dr. Bognár Alexandra és dr. Suller Noémi segítenek eligazodni az új szabályozásban a fenti kérdések megválaszolásával.
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!