Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Olyan, munkaerő-kölcsönzési jogeseteket és bírósági döntéseket mutatunk be, amelyek az új Mt. hatálya alatt is iránymutatásul szolgálhatnak mind a munkáltatók, mind a munkavállalók számára, illetve akár korábban nem létező szabályok értelmezéséhez is segítséget nyújthatnak.
1. Jogeset – a kölcsönbeadó működésének földrajzi területe
A tényállás szerint a kölcsönvevő két keresőképtelen munkavállaló foglalkoztatását megszüntette, és erről értesítette a kölcsönbeadót, aki pedig tájékoztatta a munkavállalókat, hogy foglalkoztatásukat a jövőben egy másik megyében tudja biztosítani, és felajánlotta a munkavállalóknak az új munkavégzési lehetőséget. A munkavállalók ezt nem fogadták el, aminek következtében a kölcsönbeadó felmondással [a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: 1992. évi Mt.) 193/I. § (1) bekezdés b) pont] megszüntette a munkavállalók munkaviszonyát, akik a felmondás jogellenessége megállapítása érdekében a munkaügyi bírósághoz fordultak.
Az első fokon eljáró munkaügyi bíróság a megszüntetés jogellenességét az alábbi okokra hivatkozva állapította meg. A munkaviszony megszüntetése nem a kölcsönbeadó alperes működési körébe tartozó okon alapul abban az esetben, ha a kölcsönvevő szünteti meg a foglalkoztatást. Ilyen esetben a kölcsönbeadó csak a harminc napos álláskeresési idő elteltével szüntetheti meg a munkaviszonyt. Az alperes egyébként sem szüntetheti meg a saját működési körébe tartozó okból a munkaviszonyt, ha a munkavállalókat más kölcsönvevőnél kívánja foglalkoztatni. Továbbá a bíróság megállapította, hogy a munkavállalóktól nem volt elvárható, hogy egyik napról a másikra szállást váltsanak, és egy másik településen ismeretlen munkavégzésre jelentkezzenek.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett. A másodfokú bíróság jogerős ítéletében a fellebbezést elutasította, és a munkaügyi bíróság ítéletét hatályában fenntartotta, kiegészítve és részben módosítva annak indokolását. A megyei bíróság álláspontja szerint a kölcsönbeadó valóban jogosult a munkavállalókat a kölcsönvevők igényei szerint egyik munkahelyről a másikra áthelyezni. Továbbá az elsőfokú ítélet indokolásával egyetértve kifejtette, hogy az együttműködési kötelezettség (1992. évi Mt. 3. §) alapján a munkáltatótól elvárható, hogy még a munkaszerződés megkötése előtt tájékoztassa a munkavállalókat arról, hogy működése mely földrajzi területre terjed ki, és a munkavállalók az ország mely régiójában, városában (esetleg külföldön) lesznek majd kötelesek munkát végezni.
Figyelemmel arra, hogy az alperes az ilyen irányú tájékoztatást elmulasztotta, ezért a felperesek – mivel rövid idő alatt kellett volna elfoglalniuk az új munkahelyet, és így nem volt módjuk meggyőződni az elhelyezés és a szállás megfelelőségéről – jogosan tagadták meg az erre vonatkozó utasítást. Ennek megfelelően, az erre alapított munkáltatói felmondás jogellenes.
A jogerős ítélettel szemben az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt, amely nyomán a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta és a döntés indokolásában kimondta, hogy az 1992. évi Mt. 3. §-a alapján a kölcsönbeadónak még a munkaszerződés megkötése előtt tájékoztatnia kellett volna a munkavállalókat
a) a végzendő munkáról,
b) a foglalkoztatás várható körülményeiről és
c) arról, hogy a kölcsönbeadó működése mely földrajzi területre terjed ki, vagyis arról, hogy a munkavállalók mely országrészben alkalmazhatók (LB Mfv. I. 10.974/2008/4. sz.).
A jogeset értelmezéséhez célszerű röviden ismertetnünk az 1992. évi Mt. kölcsönzés céljából létesített munkaviszony megszüntetésére vonatkozó idevágó szabályait. Munkaerő-kölcsönzés esetén a jogszabály az alábbi megszüntetési okokat ismerte: közös megegyezés, felmondás, azonnali hatályú felmondás, azonnali hatályú megszüntetés a próbaidő alatt [1992. évi Mt. 193/I. § (1) bekezdés].
A munkaviszony felmondással történő megszüntetésére pedig az alábbi okokból kerülhetett sor:
a) a kölcsönzött munkavállaló nem végzi megfelelően a munkáját,
b) a kölcsönzött munkavállaló munkaköri feladatainak ellátására alkalmatlan,
c) a kölcsönbeadó harminc napon belül nem tudta biztosítani a kölcsönzött munkavállaló megfelelő foglalkoztatását, vagy
d) a kölcsönbeadó működésével összefüggő ok [1992. évi Mt. 193/J. § (3) bekezdés].
A Legfelsőbb Bíróság ítéletében az együttműködési kötelezettségen túlmenően a kölcsönbeadó 1992. évi Mt. szerinti „állásfelajánlási kötelezettségét” is értelmezte, amikor kimondta, hogy annak igazodnia kell a munkavállaló számára a kölcsönbeadó működési területéről szóló tájékoztatáshoz.
Az Mt. hatályos rendelkezései alapján a kölcsönbeadó számára lényegesen nagyobb mozgástér áll rendelkezésre a munkavállalók munkaviszonyának megszüntetésére.
A jogesetben idézett indokolással ellentétben az Mt. immár kimondja, hogy a kikölcsönzés megszűnése a munkaviszony felmondással történő megszüntetésének vonatkozásában a kölcsönbeadó működésével összefüggő oknak minősül [Mt. 220. § (1) bekezdés]. Erre hivatkozva pedig a munkaviszony felmondással megszüntethető. Ugyanakkor a jogszabályi környezetben nem következett be olyan változás, ami miatt elvethetnénk a Legfelsőbb Bíróság együttműködési kötelezettségből levezetett megállapítását, amely szerint a munkavállaló megtagadhatja a kölcsönbeadó működési területén kívül eső területre történő kikölcsönzést.
Ennek megfelelően a kölcsönbeadó tájékoztatási kötelezettsége – bár azt az Mt. nem nevesíti a 218. § (3) bekezdésében – továbbra is magában foglalja az arra vonatkozó felvilágosítást, hogy működési területe mely földrajzi területre terjed ki, és a munkavállaló mely városban, megyében stb. foglalkoztatható.
Ugyan a fentebb idézett harminc napos szabály a jelenleg hatályos szabályok között már nem szerepel, az állásfelajánlás intézménye azonban más keretek között, de megjelenik az Mt.-ben, a felmondási korlátozások között.
A felmondási korlátozások esetén a munkáltató élhet a felmondás jogával, ám az általános szabályokhoz képest további követelményeknek is eleget kell tennie.
Felmondási korlátozás vonatkozik a határozatlan idejű munkaviszonyban álló, nyugdíjasnak nem minősülő munkavállalóra, a munkavállalóra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül (a továbbiakban: védett kor), valamint az anya vagy a gyermekét egyedül nevelő apa munkaviszonyának felmondással történő megszüntetése esetén a gyermek hároméves koráig, ha a munkavállaló szülési vagy a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot (Mt. 128. §) nem vesz igénybe [Mt. 66. § (4)–(6) bekezdés].
A fenti esetekben a munkáltatói felmondásra vonatkozó szigorúbb indokolási szabályokon túlmenően [Mt. 66. § (4) bekezdés] a következő kötelezettség is terheli a munkáltatót. A munkaviszony a munkavállaló képességével vagy a munkáltató működésével összefüggő okból akkor szüntethető meg, ha a munkáltatónál a 45. § (3) bekezdése szerinti munkahelyen nincs a munkavállaló által betöltött munkakörhöz szükséges képességnek, végzettségnek, gyakorlatnak megfelelő betöltetlen másik munkakör vagy a munkavállaló az e munkakörben való foglalkoztatásra irányuló ajánlatot elutasítja [Mt. 66. § (5) bekezdés].
Az Mt. 45. § (3) bekezdése szerint a munkavállaló munkahelyét a munkaszerződésben kell meghatározni. Ennek hiányában munkahelynek azt a helyet kell tekinteni, ahol munkáját szokás szerint végzi.
Az Mt.-hez fűzött miniszteri indokolás szerint a munkavégzési hely megjelölése három módon történhet:
a) egy konkrét, azonosítható hely megjelölésével: ez lényegében a korábbi állandó munkavégzési helynek felel meg (székhely, telephely pontos címe),
b) több konkrét, azonosítható hely megjelölésével,
c) nagyobb földrajzi egység megnevezésével, amely lehet például meghatározott megye, de akár az egész ország területe. Ebben az esetben a munkavállaló az egész területen (megyében, régióban) kötelezhető munkavégzésre.
Az állásfelajánlási kötelezettség és a munkavégzési hely szabályainak vizsgálata során jogosan merülhet fel az a kérdés, hogy hogyan kell eljárnia a kölcsönbeadónak ilyen esetekben. A munkaerő-kölcsönzésre irányuló munkaszerződésnek nem feltétlenül lesz része a munkavégzési hely megjelölése, hiszen a munkavégzés helyéről elegendő tájékoztatni a munkavállalót [Mt. 218. § (3) bekezdés c) pont].
Abban az esetben, ha a munkaszerződésben a munkavégzés helye megjelölésre került, úgy a munkáltató kötelezettsége is ehhez igazodik. Így például, ha a munkavégzés helyeként Kelet-Magyarországot jelölték meg a felek, úgy a kölcsönbeadó köteles valamennyi kelet-magyarországi munkavégzési helyen megvizsgálni, hogy van-e megfelelő munkakör a munkavállaló számára.
Kevésbé egyértelmű a helyzet akkor, ha a munkaszerződés nem tartalmazza a munkavégzési helyet, azonban a tájékoztatóban mind az éppen aktuális kikölcsönzés helye, mind a munkáltató földrajzi működési területe megjelölésre kerül.
A kölcsönbeadónak a Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében tájékoztatnia kell a munkavállalót arról, hogy foglalkoztatására – általános jelleggel, nem az éppen aktuális kikölcsönzésre vonatkozóan – mely földrajzi területen kerülhet sor. A földrajzi terület megjelölése pedig megfelel az Mt. 45. § (3) bekezdése szerinti munkavégzési helynek. Így logikus lehet az a feltételezés, hogy a kölcsönbeadó állásfelajánlási kötelezettsége is ehhez igazodik. Ezt az értelmezést támasztja alá az is, hogy a kikölcsönzések között a munkavállalónak szükségképpen nincsen konkrét munkavégzési helye, így a kikölcsönzés megszűnésére alapított munkáltatói felmondás esetén az állásfelajánlási kötelezettség szabálya kiüresedne anélkül, hogy annak alkalmazását a jogszabály kizárná.
| Munka törvénykönyve 2012-1992 |
|---|
|
Az új Mt. és a régi Mt. szövegét a jól ismert tükrös formába szerkesztettük. Naprakész segítséget nyújt munkajogászoknak, bíráknak, HR-eseknek, joghallgatóknak. |
A működési terület egyoldalú megválasztásának jogával élve az állásfelajánlási kötelezettséget maga a kölcsönbeadó még a fenti értelmezés során is egyszerű formalitássá alakíthatja, mivel a földrajzi terület kiterjedése igen specifikusan is meghatározható (például városrész, kerület, konkrét ipari park megjelölésével).
Természetesen az Mt. 66. § (5) bekezdése szűkebben is értelmezhető és a munkavállaló részére kiadott tájékoztatóban megjelölt munkavégzési hely is tekinthető az állásfelajánlási kötelezettség szempontjából munkavégzési helynek, hiszen a munkavállaló munkahelye ebben az esetben nem munkaszerződésben került meghatározásra, így annak azt a helyet kell tekinteni, ahol munkáját szokás szerint végzi. Ez a hely pedig az esetek döntő többségében jóval konkrétabban meghatározható, mint a kölcsönbeadó működési területe. Ebben az esetben a kölcsönbeadó csak az éppen aktuális kölcsönbevevőnél megüresedett munkaköröket köteles megvizsgálni és a megfelelőket a munkavállaló számára felajánlani, a kikölcsönzések közötti időben történő munkaviszony-megszüntetés esetén pedig az állásfelajánlás ebben az esetben – munkavégzési hely hiányában – nem értelmezhető.
A kérdés egyértelmű eldöntése és az állásfelajánlási kötelezettség munkaerő-kölcsönzés keretében történő értelmezése a bírói gyakorlatra vár. A magunk részéről a munkavégzési hely kölcsönbeadó működési területével összhangban álló értelmezését tekintjük követendőnek, mivel ezzel legalább elméletileg elkerülhető a felmondási korlátozás állásfelajánlási kötelezettségre vonatkozó szabályainak kiüresedése.
A jogeset-elemzés a Hr&Munkajog 2013. márciusi számában jelent meg.
