Megbírságolta a versenyhivatal a Heinekent


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Heineken nem megfelelően igazolta a kizárólagos szerződésekkel értékesített sör mennyiségének csökkentésére vonatkozó vállalásait, ezért a hatóság bírságot szabott ki a cégre.

A GVH 2015-ben fogadta el a három legnagyobb magyarországi sörgyár, a Dreher, a Borsodi és a Heineken kötelezettségvállalását a vendéglátóhelyek számára kizárólagos szerződésekkel lekötött sör mennyiségének fokozatos csökkentésére. Az alternatív, kisüzemű sörfőzdék így lehetőséget kaptak, hogy belépjenek a korábban a versenytől elzárt piacrészekre.

A versenyhivatal utóvizsgálati eljárásban ellenőrizte, hogy a három nagy sörfőzde betartotta-e a vállaltakat. A vizsgálat már 2019 decemberében megállapította, hogy a Dreher és a Borsodi vállalásai teljesültek.  A harmadik nagy gyár, a Heineken azonban eltért a vállalások igazolásának GVH által előírt – egyébként maguk a sörgyárak által javasolt – módszertanától és formájától. A cég a kötelezettségvállalás ellenőrzéséhez szükséges számításokat, kimutatásokat az általa vállalt határidőben nem az előírt formában nyújtotta be, amiért a versenyhatóság 75 millió forintos bírságot szabott ki a cégre.


Kapcsolódó cikkek

2020. április 29.

2,5 milliárd forintos GVH-bírságot kapott a Booking.com

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a Booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, egyúttal megtiltotta a holland vállalatnak agresszív értékesítési módszereinek folytatását – közölte a versenyhivatal.