Vizsgálja a GVH a Cup Revolution repohár rendszerét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított az egyik legnagyobb hazai műanyag pohár-visszaváltó, repohár forgalmazó, a Cup Revolution Szolgáltató Kft.-vel szemben, mivel a versenyhivatal gyanúja szerint agresszív és a fogyasztókat megtévesztő gyakorlatot folytat.

A GVH pénteki közleménye szerint a szolgáltató partnerein keresztül számos hazai fesztivál, koncerthelyszín, vendéglátóhely és sportrendezvény repohár rendszerét biztosítja.

Közölték: a kft. gyakorlata szerint a fogyasztók csak repohárban vásárolhatnak italt, a visszaszolgáltatásukkor azonban nem pénzt, hanem tokent kapnak, ami mindenhol kizárólag repohárra váltható. A GVH gyanúja szerint a vállalkozásnak ez a kereskedelmi módszere – figyelemmel annak helyére, időzítésére és jellegére – pszichés nyomásgyakorlással torzíthatja a fogyasztók döntését, valamint a velük szembeni hatalmi helyzet kihasználásával korlátozhatja döntés-szabadságukat.

A versenyhivatal vizsgálata kiterjed a Cup Revolution reklámkommunikációjának egyes elemeire is, amelyek a poharak, illetve a visszaváltási rendszer környezetre gyakorolt hatásaira vonatkoznak. A vállalkozás bizonyos reklámállításai feltehetően megalapozatlanok, a repoharak környezeti előnyeinek igazolására pedig a cég valószínűleg nem rendelkezik megfelelő bizonyítékkal. Példaként idézik a cég állítását, miszerint „A visszaváltható és mosható poharak használatával akár 80 százalékkal csökkenthető a rendezvények és vendéglátóhelyek hulladéktermelése.”

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – közölte a GVH.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Cup Revolution nettó értékesítési árbevétele 317 millió forintra nőtt tavaly a megelőző évi 66 millió forintról. Adózott eredménye 117,5 millió forint közelébe bővült, 2020-ban 341 ezer forint volt.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2022. április 8.

11 milliárdos GVH-bírság: a Nitrogénművek új kérelmet nyújt be

A Nitrogénművek Zrt. szerint a Kúria 2022. április 4-én kézbesített végzésével a cég és több hozzá kapcsolódó vállalkozásnak a GVH rájuk bírságot kiszabó döntésével szembeni azonnali jogvédelem iránti kérelmét ugyan elutasította, de érdemben nem döntött az előterjesztett kérelem tartalmáról.