Zuckerberg számot ad az adatvédelmi botrányról


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója elfogadta a meghívást és hamarosan találkozni fog az Európai Parlament (EP) több vezetőjével, hogy magyarázatot adjon a cég körül nemrégiben kirobbant botrányra – jelentette be n Antonio Tajani, az uniós képviselőtestület elnöke.


„A Facebook alapító-vezérigazgatója elfogadta meghívásunkat. Amint lehet Brüsszelbe utazik, remélhetőleg már jövő héten, hogy találkozzon a frakciók vezetőivel, illetve az EP belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottságának (LIBE) elnökével és illetékes jelentéstevőjével” – írta közleményében Tajani.

„Állampolgáraink teljes körű és részletes magyarázatot érdemelnek” – fogalmazott az EP elnöke, és üdvözölte Zuckerberg döntését, amely szerinte fontos a bizalom helyreállítása érdekében.

A parlament számára elsődleges fontosságú a digitális piac megfelelő működésének biztosítása, amelyhez elengedhetetlen a személyes adatok és a felhasználói jogok magas szintű védelme, valamint a hatékony szerzői jogi szabályozás – mutatott rá Antonio Tajani.

Szakértők szerint miközben sokan arra számítottak, hogy Mark Zuckerberg részt vesz az EP plenáris ülésének nyilvános meghallgatásán, ez a találkozó valószínűleg zárt ajtók mögött fog zajlani.

Az Európai Parlament azért hívta meg Zuckerberget, hogy beszámoljon arról, miként használhatott fel a Cambridge Analytica nevű brit-amerikai politikai elemző és tanácsadó cég több tízmillió Facebook-profilt az amerikai elnökválasztási kampányban.

[htmlbox gdpr_komm]

A közösségi oldalról azóta letiltott Cambridge Analytica közel 90 millió Facebook-oldal adatainak feldolgozásával igyekezett képet alkotni a célba vett amerikai választók politikai beállítottságáról, és ennek alapján személyre szabott üzenetekkel próbálta befolyásolni őket, tudtuk nélkül.

Az Európai Bizottság adatai szerint az adatgyűjtés akár 2,7 millió európai felhasználót is érinthetett.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2024. május 28.

Hogyan használják valójában a vállalatok a generatív AI-t?

Az elmúlt évben a mesterséges intelligencia területén elért jelentős fejlődések hatással voltak a technológiai ipar értékére. Az AI-alapú modellek és kutatási eredmények publikálása óta az ipar piaci kapitalizációja jelentősen emelkedett, milliárdos értékű részvényesi értéket teremtve. Ugyanakkor a technológiai óriásoknak még mindig küzdeniük kell az AI-alapú szoftverek értékesítésével, amelyek bevételei még mindig alacsonyak.

2024. május 28.

Tipikus hibák a Compliance területén: a whistleblowing – II. rész

Míg az előző cikkben a visszaélés-bejelentési rendszerre vonatkozó belső szabályozás írásba foglaltsága, a bejelentések megtételéül szolgáló események érthető megfogalmazása, valamint a bejelentés formájának kérdéseivel foglalkoztunk, a mostani cikkben további kérdéseket szeretnénk feszegetni.

2024. május 27.

Felforgatja a munkaerőpiacot a mesterséges intelligencia

A mesterséges intelligencia (MI) által érintett ágazatokban ugrásszerűen nőtt a termelékenység, az MI-t használó állások egyre nagyobb számban jelennek meg és akár 25%-os bérprémiumot kínálnak – derül ki a PwC Global AI Jobs Barometer felméréséből, mely 15 ország több mint félmilliárd álláshirdetését elemezte.