Bejegyzések 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny 2024 címkével

„Valóságos helyzetben, komfortzónán kívül” – Interjú a Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny nyerteseivel
2024. április 8. A jövő jogásza

„Valóságos helyzetben, komfortzónán kívül” – Interjú a Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny nyerteseivel

A korábbiakhoz hasonlóan a bronzmérkőzéssel és a döntővel ért véget az idei, immár kilencedik alkalommal megrendezett Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny, melynek szóbeli szakaszára március 20-án és 21-én került sor. A négy díjazott az ünnepélyes eredményhirdetés után adott gyorsinterjút a Jogászvilágnak. Abban mindannyian egyetértenek, hogy a joghallgatónak érdemes megmérettetniük magukat, felmérendő az érvelési képességeiket egy megtisztelő, szakmai közegben.

Fűszerezett érvelési bajnokság – Rekordok a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyen
2024. március 28. A jövő jogásza

Fűszerezett érvelési bajnokság – Rekordok a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyen

Kozma Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem ötödéves joghallgatója nyerte a kilencedik alkalommal megrendezett, idén több rekorddal is szolgáló Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyt, ami e nehéz jogászi műfaj kiváló művelőjének, a 2013-ban fiatalon elhunyt ügyvédnek állít emléket. A rangos megmérettetésre története során először nem csak az összes hazai jogi karról – ráadásul rekordszámban – jöttek nevezések, hanem a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről is érkezett pályázat.

Szeretsz és tudsz érvelni? – Itt a helyed! Indul a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny
2024. február 16. A jövő jogásza

Szeretsz és tudsz érvelni? – Itt a helyed! Indul a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Verseny

Megjelent a Dr. Nagy László Alapítvány idei versenykiírása: a megmérettetésre március 8-áig lehet jelentkezni egy beugrófeladat megoldásával, majd egy szakmai versenybizottság választja ki azt a 16 joghallgatót, aki részt vehet a 9. Dr. Nagy László Magánjogi Érvelési Versenyen, melynek döntőseit idén is értékes jutalmakkal díjazzák.