A bűnös tudomány?


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Lehet-e egy egész tudományágat vétkesnek bélyegezni, csak mert számos vadhajtás, visszaélés, sőt bűncselekmény fűződik hozzá? Ez a tétje annak a sok évtizedes múltra visszatekintő keresztes háborúnak, amelyet a szcientológia egyház vív a pszichiátria ellen. Az amerikai L. Ron Hubbard követői nemcsak a szorongáscsökkentő gyógyszerek káros mellékhatásait, de még a holokausztot is a lélekbúvárok nyakába varrják.

Tevékenységükkel manipulálják az elmét, sőt kifejezett agymosást hajtanak végre. Semmire sem jó teszteket íratnak a gyerekekkel, hogy azok kiértékelésekor nem létező betegségekkel rémisztgessék a szülőket. Összes megnyilvánulásuk arról szól, hogy kiaknázzanak minden kínálkozó üzleti lehetőséget. Nagyot téved, aki azt gondolja, hogy ezeket a szinte szó szerinti vádakat valamely szcientológiaellenes brosúrából ollóztuk. Pont fordítva történt: az amerikai L. Ron Hubbard által a múlt század ötvenes éveiben alapított, s magát előszeretettel egyháznak nevező szervezet kampányfilmjéből idéztünk. Abból, a manapság Magyarországon is széles körben terjesztett alkotásból, amely a pszichiátria úgymond bűneivel akarja megismertetni a közönséget – hogy aztán az így felvilágosított érdeklődőknek rögvest felajánlják a szcientológia személyiségfejlesztő, életmódjobbító és egyéb, jó pénzért kínált szolgáltatásait.

Veszélyes konkurencia

Honnan ez a megveszekedett ellenszenv a pszichiátria tudománya ellen? Amint az egyház vezetői előszeretettel elmesélik, mindez egy 1956-os tengerentúli eseményre vezethető vissza. Ekkor az Egyesült Államok törvényhozása olyan jogszabályt készült megszavazni, amely az amerikai pszichiátereket sajátos lehetőségekkel ruházta volna fel. Eszerint Alaszkában létrehoztak volna egy, a szovjetunióbeli Gulág-szigetvilág börtöneihez hasonlatos telepet, hogy oda száműzzék azokat a betegeket, akiket az orvosok a társadalom számára veszélyesnek ítéltek. Sőt a szcientológusok sajátos öszszesküvés-elméletet fabrikáltak, melynek értelmében a pszichiáterek totális uralomra törnek, és „világkormányt” akarnak létrehozni, hogy azzal hajtsák bűnös uralmuk alá az emberiséget. A törvényjavaslatot végül a szcientológusok és más jogvédők segítségével sikerült megtorpedózni – az egyház legendáriuma szerint azonban a pszichiátria mindezért bosszút forralt, és máig tartó hadjáratot indított Hubbard követői ellen.

Az egykori amerikai sci-fi író mozgalmának bírálói szerint azonban másról van szó. Például arról, hogy a negyvenes években Hubbard maga is pszichiátriai kezelésre szorult, s előszeretettel emlegetik, hogy halála után a szervezetében erős nyugtatókat találtak. Ezért vagy másért, annyi mindenesetre bizonyos, hogy az egyházalapító a legveszélyesebb konkurenciának a pszichiátereket tartotta, ezért intézett frontális támadást – nem a szakma kétségtelen vadhajtásai, sőt egyes képviselőinek tagadhatatlan bűnei, hanem a tudományág mint olyan ellen. Ebben kezére játszottak mindazok az aggályok és hiedelmek, amelyek a szcientológiához nem csatlakozókban is régóta élnek az „agykurkászokkal”, illetve bizonyos módszereikkel szemben.

A hétköznapi ember ugyanis könnyen egyet tud érteni az olyan váddal, mint hogy a pszichiáterek – úgy is, mint a profitéhes gyógyszerlobbi kinyújtott karjai – feleslegesen tömik az embereket az egészségre ártalmas szintetikus tablettákkal. És ha valakit azzal rémisztgetnek, hogy a pszichiáterek előszeretettel vetik ártalmas és megalázó elektrosokk alá a betegeiket, vagy hogy pácienseiket ok nélkül tartják hálós ágyban, könnyen abba a hibába eshet, hogy e sok esetben valóban kifogásolható jelenségek alapján ítéli meg az egész tudományágat.

Váratlan bocsánatkérés

A legújabb kampányok – melyek leggyakrabban az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért nevű szcientológus civil szervezet égisze alatt folynak – szervezői mára emelték a tétet, és kijelentették: a XX. század több háborúja mögött is a pszichiáterek álltak. Úgy tartják, a kilencvenes évek elején a délszláv háború kirobbantói is ők voltak: szerintük egyáltalán nem véletlen, hogy a boszniai szerbek egykori vezetője, a hágai nemzetközi törvényszék által háborús bűnök miatt elítélt Radovan Karadzsics eredetileg pszichiáter volt. De előszeretettel idéznek példákat a Szovjetunióban és a náci Németországban teret nyert orvosi visszaélésekre, sőt szerintük a holokausztért is az elme fürkészei a felelősek. A fajelméleten alapuló eugenika – vagyis az ember testi és szellemi tulajdonságainak tökéletesítése érdekében végzett orvosi beavatkozások „tudományága” – mögött ugyanis pszichiáterek álltak, akik Hitler megbízásából kétségtelenül bűnös kísérleteket végeztek a deportált, majd halálra szánt zsidók tömegein.

Történelmi érveikhez a szcientológusok váratlan muníciót kaptak egy tavaly decemberben Berlinben tartott pszichiátriai kongresszuson. A tanácskozáson ugyanis a szakma német képviselőinek nevében Frank Schneider, a Német Pszichiátriai Szövetség vezetője bocsánatot kért a holokauszt azon több százezer áldozatától, akiknek halálát az orvosi kísérletek okozták. Mint kifejtette, szervezetének akkori vezetője széles körű fajhigiéniai kutatásokat végzett és népszerűsített, s egykori kollégái jóvátehetetlen bűnök sorozatát követték el.

Először is, körülbelül kétezer zsidó származású német pszichiátert kényszerítettek arra, hogy elhagyják az országot. Később aztán kiderült, hogy a legjobban még ők jártak, mert életüket nem, csak lakásukat, pénzüket és vagyontárgyaikat veszítették el. A szakmai szervezet most bocsánatot kért a sterilizálásra kényszerített tízezrektől, és azoktól, akik a különféle eszement pszichiátriai kísérletek közben lelték halálukat. Ők pedig nem kevesen voltak: Frank Schneider becslése szerint – Kelet-Európa országait is beleszámítva – a nácik hatása alá került pszichiátria mintegy 300 ezer elmebeteg számára bizonyult végzetesnek.

És hogy a második világháború után ezek a bűnök miért maradhattak sokáig a feledés homályában? Doktor Schneider szerint egyszerű a magyarázat: 1945 után a német pszichiátria szakmai szövetségének vezetői maguk is kompromittálódott személyek voltak, akik például kényszersterilizálásban vettek részt korábban. Egyikük még könyvet is írt a német pszichiátria történetéről, s ebben azt állította: a korabeli orvostársadalom nagy részének nem volt tudomása a szörnyűségekről, akiknek pedig voltak ismeretei, azok nem tudtak mit tenni a náci őrület ellen.

Kockázatok és mellékhatások

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a pszichiátria tudománya teljes egészében felelőssé tehető a világ összes bűnéért, s ezért minden szakmabelinek egyszer és mindenkorra fel kellene hagynia hivatása gyakorlásával. Amiképpen annak a kutatóorvosnak a bocsánatkérését sem lehet az egész tudományágra kiterjeszteni, aki a GlaxoSmithKline gyógyszergyár munkatársaként bocsánatot kért mindazoktól az áldozatoktól, akiknél az antidepresszáns szerek vagy maradandó károsodással jártak, vagy öngyilkosságba kergették őket.

A pszichiátriai betegségek kezelésére készült pirulák ugyanakkor a kezdetektől fogva viták középpontjában álltak. Több nagy nemzetközi gyógyszercégnek kellett már súlyos dollármilliókat fizetni büntetésül vagy kártárítésként az ellenük indított állami vagy magánvádas perekben. Az angol The Lancet című orvosi hetilapban az év elején megjelent tanulmány is azt mutatja ki, hogy ezen szereknek veszélyes mellékhatásai lehetnek. Amint azonban Debra Foley és Katherine Morley ausztrál kutatók írásából kiderül, a skizofréniában szenvedők többsége szív- és érrendszeri betegségben hal meg, 16–25 évvel korábban, mint a környezetükben élő emberek. Vagyis az ilyen betegek közül a statisztika szerint sokkal többen fejezik be életüket szívinfarktusban, mint öngyilkosság következtében.

Ennek az az oka, hogy pszichiátriai betegek esetében, amikor elkezdik az ilyenkor használatos gyógyszereket, a koszorúér-betegséggel kapcsolatos kockázati tényezők jelentősen fokozódnak. Az egyik ilyen tabletta szedése a kezelés első két hónapjában öt–hat kiló súlynövekedéshez vezet, de a nyolcadik héten cukorbetegségre jellemző eltérések is megjelennek, sőt megemelkedik a vérkoleszterin szintje is. A pszichiátriai betegség miatt alkalmazott gyógyszereknek e mellékhatásai összeadódnak a beteg zavart lelkiállapotából eredő életviteli gondokkal. Ezek a betegek általában egészségtelenül táplálkoznak, keveset mozognak, közülük sokan dohányoznak, tehát a szív- és érbetegségek szempontjából a nagy kockázatú csoportba tartoznak. Ahhoz pedig egyáltalán nem kell szcientológusnak lenni, hogy valaki ezekre a veszélyekre figyelmeztessen.

Szőnyi Szilárd

 

Világűrből figyelik még a rovarokat is

A német Max Planck kutatóintézet ornitológusprofesszora, Martin Wikelski irányításával az ICARUS nevű nemzetközi program keretében megkezdik a vándorló repülő állatok költözésének műholdas figyelését. Az ICARUS a madarakra, rovarokra, emlősökre erősített korszerű, ám apró és alig egygrammos, alacsony frekvenciájú jeladókról érkező jelek sokaságát képes egyszerre észlelni, rögzíteni, majd a konstanzi földi központba továbbítani, ahol az adatokat archiválják, értékelik. Az így már egyidejű és sokirányú megfigyelések nemcsak a madár-, rovar- és szárnyasemlős- (denevér) vonulás alaposabb megismerésében, hanem az időjárás előrejelzésében, a járványok megelőzésében, a kipusztulással fenyegetett fajok megóvásában is segítenek. A madarak útjának hirtelen megváltozása például váratlan időjárás-változásra figyelmeztethet, a vonulás megtorpanása pedig akár radioaktív, vagy vulkanikus eredetű levegőszennyeződésre. Az Afrikában élő gyümölcsevő denevérek figyelése pedig azért fontos, mert ők terjesztik az Ebola-vírust.

Népszabadság

Megtapsolta orvosait a kézátültetés után

Tapssal köszöntötte orvosait az amerikai Emily Fennell, miután új kezet kapott Los Angelesben. A 26 éves asszony évekkel ezelőtt autóbalesetben vesztette el jobb kezét. Egyelőre merevítőt visel, ebből csak ujjai lógnak ki. Mint mondta, még hozzá kell szoknia új testrészéhez. Emily Fennell a Kaliforniai Egyetem Los Angeles-i Ronald Reagan Kórházában esett át a transzplantáción. Közel húsz sebész segédkezett a halott donortól származó testrész átültetésében: a csontok, az erek, az idegek és inak csatlakoztatásában. A páciens számára most a tanulás időszaka következik. Orvosai szerint, mivel hosszú ideig nem használta a kezét mozgató izmokat, azok elgyengültek. Kezével még nem érez, de megnyugtatták, hogy az idegeknek akár egy évre is szükségük lehet a normális működéshez.

Az első kézátültetést 1964-ben Ecuadorban hajtották végre a világon. A beavatkozás nem volt sikeres, a betegnek két hét múltán meg kellett válnia új végtagjától. 1998-ban francia orvosok már sikerrel jártak, a befogadó viszont nem szedte a kilökődést gátló gyógyszereket, így két évvel a beavatkozás után el kellett távolítani a kezet. Azóta több mint negyven kéztranszplantációt hajtottak végre, ezek között kettős kézátültetések is voltak.

MTI

Az FBI már nem cáfolja a roswelli ufót

Titkos dokumentumokat tett fel honlapjára az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda. Mostantól bárki belenézhet az 1947-es új-mexikói ufóészlelés feljegyzéseibe. A jelentésből kiderül, hogy az FBI idegen lényeket észlelt Roswellben, még ha eddig cáfolta is.

„A repülő csészealjak” nevet viselő dokumentum valójában az 1947-es új-mexikói ufónyomozásban részt vevő titkosügynök, Guy Hottel jelentése. Az FBI washingtoni irodájának ügynöke a történtek után három évvel később beszámolt a Szövetségi Nyomozóiroda akkori igazgatójának. Az ufóészlelést mindeddig cáfoló FBI csupán most hozta nyilvánosságra Hottel jelentését.

A beszámolóból kiderül, hogy három, úgynevezett repülő csészealjat észleltek Új-Mexikóban. „Mindegyik kör alakú volt, körülbelül 15 méter átmérőjűek. Mindhárom csészealjban 3-3, körülbelül 90 centis emberszerű alakot találtunk” – olvasható az FBI-ügynök jelentésében. A dokumentum szerint a repülő csészealjak navigációját valószínűleg a roswelli katonai támaszpont radarjai zavarhatták meg, s ezért zuhantak le. A csészealjban talált földönkívülieket a Wright Field-i légi támaszpontra szállították. A testeket felboncolták, s a repülő szerkezeteket is átvizsgálták. Az ufóesetről az amerikai kormány csak annyit közölt, hogy meteorológiai ballonok maradványait találták meg.

www.fn.hu


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.