A humánum és önvédelem egyensúlya – idegenrendészeti ügyek Magyarországon

Keresztúri Farkas Csaba
1975. május 23-án született Szegeden, a jogi karon 2002-ben végzett. 2 éve ügyvéd, egy másfél éves kislány édesapja. Hobbija az utazás, búvárkodás, valamint a motorozás egy KTM típusú krosszmotoron, amivel főleg az erdélyi hegyekbe jár a barátaival.

Miként került az idegenrendészettel, mint jogterülettel kapcsolatba?

Már az egyetemi tanulmányaim alatt rendkívül érdekelt ez a terület, így minden ezzel kapcsolatos előadást meghallgattam, és a kötelező gyakorlati időt is ilyen területen töltöttem. A diploma megszerzése után a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál kezdtem el dolgozni, amely hivatal feladata a külföldiek beutazásával, az ország területén tartózkodásukkal, kiutazásukkal és az ország elhagyásra való kötelezéssel kapcsolatos hatósági feladatok, illetve a menekültügyek kezelésének ellátása. Az itt eltöltött éveket tekintve szerencsésnek vallom magam, hiszen a menekültügyet kivéve a hivatal összes területén dolgoztam. Ez idő alatt vízum- és tartózkodási kérelmek elbírálásával, illetve a későbbiekben külföldiek ország elhagyására való kötelezéssel kapcsolatos idegenrendészeti feladatokat végeztem. Mindezt Budapesten, ahol a külföldiekkel kapcsolatos feladatok nyolcvan százaléka koncentrálódik.

Ügyvédként is elsősorban külföldiek magyarországi beutazásával, tartózkodásával és kiutazásával kapcsolatos jogi ügyekben járok el.

Ön szerint a magyar jogi szabályozás hagy-e maga után kívánni valót, mennyire van összhangban az európai normákkal? A magyar szabályok túl szigorúak vagy inkább megengedők a környező országokkal összehasonlítva?

Az európai uniós jogokkal természetesen összhangban van a hazai szabályozás, hiszen ez minden tagállam számára kötelező, attól eltérni csak pozitív irányba szabad. Schengen-tagságunk óta aki Magyarországra jön, az az Unióba kap bebocsátást. A vízumköteles, főleg arab és afrikai, valamint ázsiai országokból nagy a gazdasági célú migrációs törekvés. Ezt az európai közösség összes tagállama próbálja szűkíteni.

Sajnos a jogalkotó a jogalkalmazó Hivatal és más társadalmi szervek ajánlásait nem vagy csak nagy sokára veszi figyelembe, így természetesen a magyar jogi szabályozás hagy maga után kívánnivalót.

A hazai gyakorlattal kapcsolatban annyit mindenképp érdemes megjegyezni, hogy az ügyek elbírálása egyénileg történik, így annak kimenetele nagyban függ a bírálást végző személy szakmai felkészültségétől, hozzáállásától. Ezen a területen nagy problémát jelent a hivatalon belüli nagy fluktuáció.

Mi a jellemzőbb, a megfontolt döntés vagy a bürokratikus, sematikus döntés?

A hosszú évtizedek alatt berögzött gyakorlatok alapján vezetik a hivatalt, amely miatt a bürokrácia mértéke hatalmas, nincs pontosan lefektetett követelményrendszer. Ennek hiányát jól mutatja az az eset, amikor egy több éttermet üzemeltető cég külföldi szakácsokat szeretett volna alkalmazni. Nem minden esetben adták ki az engedélyeket, pedig az egyes kérvények nem tértek el egymástól. De a multinacionális cégek esetében is megfigyelhető az idegenrendészeti eljárások aránytalan és indokolatlan elhúzódása. Volt olyan eset, amikor egy külföldi bank pakisztáni származású, de egy afrikai államban kiállított útlevéllel rendelkező és Mongóliában tartózkodó projektigazgatót akart a magyarországi leánycégénél alkalmazni. Nehezen lettek meg a megfelelő papírok. Ez utóbbi tanulsága az, hogy nagyobb eséllyel jár el egy ügyvéd, ha a hivatal által támasztott sematikus formáknak próbál megfelelni. A gördülékenyebb engedélyeztetéshez az egyedi ügyek jóval mélyrehatóbb vizsgálatára, valamint egységes adatbázisok létrehozására lenne szükség.

Vissza lehet-e élni a magyar szabályokkal?

Mint mindenben, itt is vannak kiskapuk. Legjellemzőbb, hogy házastársi viszonyt igazolnak, így öt évre automatikusan megkapható a tartózkodási engedély, pedig a migrációs szándékkal mindenki tisztában van. A bírói fellebbezés kérdése kapcsán érdemes megjegyezni, ha a kérelmező úgy érzi, hogy igaza van és jogszabálysértés történt, akkor érdemes a bírósághoz fordulni. Azonban a bíróságok jellemzően megerősítik a hivatal döntését. Főleg azért, mert – mint minden közigazgatási ügyben – csak akkor van esélye az ügyfélnek, ha a hivatal konkrétan jogszabályt sért, vagy a tényállást nem tisztázták kellőképpen. A bíróság a hivatal mérlegelési jogkörében hozott döntését (például, hogy elégnek tartják-e az ügyfél jövedelmét, hogy megéljen belőle Magyarországon) nem változtathatja meg.

Milyen emlékezetes ügyeket tudna megemlíteni a praxisából?

A munka során hihetetlen helyzetekkel lehet találkozni. Például, ha olyan ügyfél reked Magyarországon, aki elhagyta az útlevelét, miközben olyan országból jött, amelynek se követsége, se konzulátusa, de még csak tiszteletbeli konzulja sincs hazánkban. Ilyen nagyon sok afrikai és dél-amerikai állam kapcsán előfordul. Vagy történt olyan eset, amikor magyar hölgy – egyébként egy nemzetkőzi gyógyszer-multi igazgatója Angliában, ahol évek óta élt – hozzáment egy csádi születésű, de 16 éves kora óta Európában élő – mint marketinges dolgozó –, francia útlevéllel rendelkező fiúhoz, akitől gyereke is született. Ők hazajöttek megmutatni a gyermeket az orvos szülőknek, majd indultak vissza Angliába. A londoni reptéren kiderült, hogy a férj nem jogosult a francia útlevélre (vagyis nem francia állampolgár) így bevonták azt, és visszafordították őket Magyarországra. Mivel a legközebbi csádi követség Berlinben volt, nehézkesen ment az ügyintézés. Ráadásul, mivel 18 éves kora előtt eljött otthonról, így csak Csádban kaphatott volna útlevelet, és még akkor is kellettek volna a vízumok. Sajnos itt nem volt gyors a befejezés, mivel itt Magyarországon a férj ideiglenesen kiadott igazolása az országon kívül nem volt érvényes, ennek ellenére kénytelen volt Berlinbe utazni. Ott azonban a rendőrség igazoltatta, és még csak azt sem hagyták, hogy a családját értesítse, hanem kitoloncolták Csádba (emiatt jelenleg is egy német ügyvédi irodán keresztül per van folyamatban a német állam ellen). Onnan Csádból tudta csak értesíteni a családját. Majd csádi útlevelével körülbelül fél évvel később az egyiptomi kairói követségen keresztül tudtunk neki abban segíteni, hogy Magyarországra vízumot kapjon, és együtt lehessen a család. Ami ismét csak nem volt egyszerű, tekintve, hogy a házasságot is úgy kötötték, hogy a fiú francia volt. Ma már minden papírjuk rendben van és Angliában élnek, miközben a második gyermeküket várják. De számtalan olyan eset is előfordult, amikor kiskorú gyerekek rekedtek itt, hosszú időre elszakadva a szülőktől. Emlékszem olyan esetre, amikor Mexikóban élő magyar és spanyol szülők gyermekeit hozta haza az évek óta már Amerikában élő nagyapa, hogy az erdélyi rokonságot meglátogassák. A magyar határon való belépéskor derült ki, hogy a nagyapát korábbi pénzügyi tranzakció miatt a román rendőrség körözi, így a gyermekek itt ragadtak egy időre.

dr. Bodolai László