A jéghegy csúcsa

Szokatlanul hideg volt az idei tél, vagy éppen az az évszaknak megfelelő időjárás, ha a hőmérséklet tartósan nulla fok alatt marad? A világszerte megszenvedett mínuszok kapóra jöttek a klímaszkeptikusoknak, akik régóta vitatják, hogy létezne globális felmelegedés, illetve, hogy az éghajlat változása emberi beavatkozás következménye volna.

„Igencsak elgondolkoztat, hogy Koppenhágából, a globális felmelegedés elleni konferencia helyszínéről Obama elnök Airforce One elnöki repülőgépe a rendkívüli hideg miatt csak nagy hercehurcával tudott leszállni Washingtonban” – írta Sebeők János a Magyar Nemzetben február elején. De idézhetnénk a magyar és a világsajtóból sok más cikket, mely az úgynevezett klímaszkeptikusok véleményét tükrözve kérdőjelezi meg a globális felmelegedésről szóló tudományos állításokat. A kétkedők kezére játszott az idei fagyos tél, mely az Egyesült Államoktól Kínán át Európa számos országáig gondolkodóba ejtett sokakat. Valóban: ha például Skóciában a mérések 1914-es kezdete óta nem volt ilyen farkasordító a hideg, és földrészünk több részén mínusz tíz fok alá esett a hőmérő higanyszála, nem abszurd-e felmelegedésről beszélni?

Tél tábornok

Tél tábornok tombolása különösen kapóra jött az alternatív nézeteket hirdetőknek most, amikor a tavaly decemberi koppenhágai klímacsúcs kudarca, az ENSZ éghajlatváltozás elleni szervezetét vezető Yvo de Boer lemondása amúgy is borzolja a kedélyeket. Ráadásul az elmúlt hónapokban több olyan eset is napvilágot látott, mely sokak szemében alapjaiban rengette meg a klímaváltozás ellen küzdő szervezetek hitelességét. Tavaly világszerte botrányt okozott, hogy számítógépes hackerek jóvoltából alapossá vált a gyanú: a tekintélyes Kelet-Angliai Egyetem egyes munkatársai manipulálták azokat az adatokat, amelyek a globális felmelegedés tényét támasztják alá. Utóbb pedig az ENSZ Klímaváltozási Kormányközi Testülete követett el kapitális bakit, amikor jelentésében azt írta: a Himalája gleccserei 25 éven belül elolvadnak. Rövid úton kiderült ugyanis, hogy elírásról van szó, és a jelzett időpont valójában nem 2035, hanem 2350.

A mostani tél tehát felszínre hozta a világszerte hivatalosnak elfogadott klímaváltozás-elmélet és a fősodrú teória bírálói közti vitákat. A szakirodalom három fő irányzatot különböztet meg a témakörben. A többségi álláspontot a már említett ENSZ-testület jeleníti meg. A világ legtöbb országának kormánya által osztott felfogás szerint igenis létezik klímaváltozás, azt az emberi tevékenység hozza létre, és súlyos következményekkel fenyegeti a következő nemzedékeket. A szkeptikus tudósok – arányukat a szakemberek körében mindössze néhány százalékra teszik, hatásuk azonban ennél jóval nagyobb – ezzel szemben azt mondják: bolygónk olyan hatalmas és erős, hogy az emberi tevékenység nem tud kárt tenni benne. A kétkedők álláspontjával homlokegyenest ellentétes módon a radikális, „méregzöld” környezetvédők azt vallják, hogy világkatasztrófa küszöbén állunk, és a föld olyan szörnyeteg, amelyet nem szabad ingerelnünk, mert elpusztít bennünket. Utóbbiak szerint a tragédia akár egyik napról a másikra is bekövetkezhet, ha a folyamatok egy fordulóponthoz érnek – például ha a felolvadó sarkvidéki jégpáncél alól egyszerre hatalmas mennyiségű metángáz szabadul fel.

Kapnak hideget-meleget

A tisztánlátáshoz két alapvető, s egymással szoros összefüggésben álló kérdésre kellene egyértelmű választ adni. Az egyik, hogy a hosszútávú folyamatokat szemlélve igazolható-e a klíma általános felmelegedése, és ha igen, akkor a jelenség mennyiben az emberi tevékenység következménye. A szkeptikusok mindjárt az első kérdésre határozott nemmel felelnek, és felidézik, hogy az utóbbi évtizedekben mennyire ellentmondó értékelések láttak napvilágot az éghajlatról. Amint felhívják a figyelmet, a XIX. század első harmadában a meteorológia egy közelgő jégkorszak rémképét vetítette előre, hogy a század közepére teret nyerjen a globális felmelegedés elleni küzdelem. Aztán a hatvanas évektől a hetvenes évekig ismét lehűlésről szóltak a hírek, most pedig ismét a melegedés van terítéken.

A szkeptikusok álláspontját az elmúlt tíz évben egyes mérések is alátámasztották. A BBC klímaszakértője, Paul Hudson ugyanis felhívja a figyelmet arra a tényre, hogy a Föld átlaghőmérséklete az 1998-as melegcsúcs után nem növekedett, holott a szén-dioxid-kibocsátás nagyságrendje ezen idő alatt jottányit sem csökkent. Don Easterbrook, a Nyugat-Washingtoni Egyetem professzora pedig azt jósolja, hogy a jelenlegi meleg korszaknak hamarosan vége lesz; szerinte a Föld átlaghőmérséklete 2035-ig csökkenni fog, aztán harminc évig 0,5 Celsius-fokos melegedés várható, majd 2100-ig ismét hűvösebb lesz. Ezek szerint az éghajlat a következő évszázad átlagát tekintve mindössze 0,3 fokkal lenne melegebb a mostaninál, szemben az ENSZ klímaszervezete által előre jelzett és katasztrofális mértékűnek mondott 3–6 fokkal.

Bár a fenti részletes prognózist egyelőre csak jóslatnak tekinthetjük, Easterbrook elmélete egy csaknem mindenki által elfogadott jelenségre hívja fel a figyelmet: a ciklikusságra. Eszerint a hőmérséklet sohasem egyenes vonalban emelkedik, hanem rövid távú ingadozások közepette, ezért nem a pillanatnyi állapot a mérvadó, hanem a tendencia, illetve a hosszú távú eredmények. Paradox módon ez, a szkeptikusok által előszeretettel hangoztatott érv a visszájára is fordítható, és felhozható a kétkedők ellen is. Ha ugyanis így van, akkor mi sem tudománytalanabb annál, mint egyetlen hideg télből messzemenő következtetéseket levonni.

És ezzel meg is érkeztünk az idei kemény télre adott hivatalos magyarázathoz. Eszerint a mostani hideg sem térbeli, sem időbeli okokból nem cáfolja a főáramhoz tartozó tudósok érveit. Egyrészt – a már említett térségekkel ellentétben – Alaszkában, Kanadában vagy a Földközi-tenger vidékén az átlagosnál magasabb hőmérsékletet észleltek, így a jelenség korántsem tekinthető világméretűnek, másrészt a melegedés hosszú távú folyamatába egy-egy rövidebb, akár tíz-húsz évig tartó fagyosabb időszak nagyon is belefér.

Szemenszedett érdekek

A másik nagy kérdés, hogy mekkora szerepe van a globális fölmelegedésben az emberi tényezőnek, a sokat kárhoztatott szén-dioxid-kibocsátásnak. Nos, egyes mostanában lábra kapó vélekedések szerint elenyésző, ugyanis a XX. század utolsó évtizedeinek felforrósodása legalább 98 százalékban más, természetes folyamatnak köszönhető – például annak, hogy a Napból a Földre érkező sugárzás ereje az utóbbi időben jelentősen megnőtt. Bár ezt az elméletet mérésekre hivatkozva többen cáfolják, a mai napig erősen tartja magát a szkeptikusok körében.

Akár így, akár úgy, nem lehet nem észrevenni, hogy az egyes vélemények mögött nemcsak szakmai felfogások, hanem szemenszedett érdekek is állhatnak. A hivatalos nézet képviselői előszeretettel vetik bírálóik szemére, hogy köztük többek támogatást kapnak a kőolaj- és földgázcégektől – bár az utóbbi időben megfigyelhető, hogy a hagyományos iparágakban érdekelt vállalkozások közül többen környezetvédelmi húrokat pengetnek. A klímaváltozásban kétkedők pedig azt vetik ellenfeleik szemére, hogy úgy tesznek, mintha az egyre prosperálóbb zöld iparágak lobbistái lennének. Ha pedig a politikai felosztást vesszük, látható, hogy a baloldali, liberális pártok a saját ügyükként kezelik a felmelegedést, a jobboldal tekintélyes része viszont a szkeptikusok álláspontját osztva világméretű összesküvésről beszél.

Ez persze utóbbiak számára sem azt jelenti, hogy nincs szükség környezetvédelemre, hiszen a nem megújuló energiaforrások végessége és a légszennyezettség egyéb károsító hatásai egyértelműen azt üzenik, hogy az energiatakarékosság és az alternatív energiatermelés megvalósítása sürgető feladat. Az idei kemény tél miatt ismét felforrósodott vitának ugyanakkor legalább annyi értelme van, hogy elősegítette a fogalmak tisztázását, és sokak számára egyértelművé tette: talán helyesebb, ha szótárunkban átírunk egyes kifejezéseket, és a jövőben nem globális felmelegedésről, hanem klímaváltozásról beszélünk. Az ugyanis jobban kifejezi, hogy a folyamat lényege nem annyira a hőmérséklet növekedése, mint inkább az időjárás szélsőségessé, kiszámíthatatlanná válása.

Szőnyi Szilárd

Magyar Oscar-díj

Magyar szoftverfejlesztőknek – Jászberényi Márknak, a magyar Colorfront cég alapítójának, Priskin Gyulának és Perlaki Tamásnak – adták át februárban Hollywoodban a technikai Oscar-díjat az általuk megalkotott Lustre színkorrekciós rendszerért. A Lustre-ral a berendezést kezelő szakember könnyedén varázsol át látványt. Ha kell, a kényszerűségből nappal felvett jelenetből éjszaka lehet, de az operatőr kérhet egy kis vöröset az égre, ellenfényt a színész hajára. Az utólagos „világítás” sok kilowattnyi energia, munka és munkadíj, bérleti díj, színészgázsi és idő megtakarítását jelenti.

Népszabadság

Internet már az űrben is

Személyes internet-hozzáférést kaptak a Nemzetközi Űrállomáson dolgozók. Ez nem volt egyszerű, mert az állomásnak folyamatosan változik a helyzete és a földi irányítókkal fenntartott kapcsolata. Az internetezésre csak akkor nyílik lehetőség, amikor az űrállomás a Ku-hullámsávú rádióadóján keresztül kommunikál a Földdel. Ekkor az asztronauták egy földi számítógépet érnek el, ennek van internetkapcsolata, és a rajta történő eseményeket látják úgy, mintha saját gépükön dolgoznának. Az űrhajósok élnek az új lehetőséggel: számos bejegyzést és fotót osztottak meg a Twitteren.

www.hvg.hu

Szemmel vezérelhető mobiltelefon

Szemmel vezérelhető mobiltelefont mutatott be a japán NTT DoCoMo mobilszolgáltató. A készüléken a fülhallgatókhoz kapcsolt elektródákkal, a szemmozgások alapján lehet hívásokat kezdeményezni és fogadni vagy akár zenét hallgatni. Az elektródák azt a jelenséget használják ki, hogy a szemgolyó elülső és hátulsó pólusa között potenciáldifferencia létezik. A rendszer még a becsukott szemhéjjal történő szemmozgások potenciálváltozásait is képes érzékelni. A zenelejátszás indításához, megállításához jobbra, majd balra kell mozgatni a szemet. Hangosításhoz a szemgolyót fölfelé, majd az óramutató járásával megegyező irányba, halkításhoz szintén fölfelé, majd az ellenkező irányba kell forgatni.

Magyar Távirati Iroda