A Mester, a Művész és az első vízrerakás III. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Miután dr. Baradlainak a vitorlázóreptéren sikerült ideiglenesen letenni a hajót, két újabb problémával kellett szembenéznie. Az egyik az, hogy a hajót üzemképessé kell varázsolni – a motort korábban elvitte Maccabi a motorszerelő Mestertől, hogy összekalibrálja a hajótesttel, ehhez képest a tatra volt feldobva, amikor Baradlai visszaszerezte – a másik, hogy a kész hajó tárolásáról is gondoskodni kéne.

Jobb ötlet híján Baradlai felhívta telefonon a kisvárosi Mestert, aki a motorba is életet varázsolt, hogy vállalja-e a hajó végső kipofozását. A Mester igent mondott, Baradlai segítségül kérte unokatestvérét, és együttes erővel elvontatták a hajót körben az
M0-áson a Duna-parti kisvárosba. Miután négy közúti ellenőrzésen siklottak át, meglehetősen megkönnyebbülve tolták be a szerelvényt a Mester sittes udvarára. A ház nem nagyon akart épülni. A Mester megvizslatta a hajót, bizony, kormányszerkezetet is cserélni kell, közölte a rossz hírt, de Baradlai nem nagyon lepődött meg semmin a hajóval kapcsolatban. A Mester három hetet kért, Baradlainak ennyi ideje maradt, hogy tárolási helyet találjon. Parti telkeken, közel a vízhez több lehetőség adódott volna, de a folytonos vízrerakási procedúra elriasztotta Baradlait, valami olcsó kikötőt keresett.

A rendes, évi halászlaki egyesületi versenyen Tóni, az újpesti autószerelő a verseny előtti kocsmázás közben értesült Baradlai gondjáról, és egyből figyelmébe ajánlotta Dömét, a Művészt, aki a volt Tungsram strandnál horgonyzó, kékre festett aknaszedő hajójánál a kiválasztottaknak kedvezményes kikötési lehetőséget biztosít. Arra, hogy Baradlai a kiválasztottak közé tartozik-e majd, Tóni nem tudott válaszolni, de azt ígérte, mindent megtesz ezért. Néhány nappal később megtörtént a bemutatás, Baradlai versírásról, filmekről beszélt, így próbált bevágódni, majd beajánlotta Tanár urat, aki akkoriban kezdett el komolyabban festegetni, hogy kiállítást lehetne neki rendezni a hajón. Így gyorsan össze is haverkodtak, és megalkudtak a kikötési díjban is. Csak a hajót kellett megvárni, hogy összeálljon végre.

A hajóépítő Mester a megígért három hét múlva felhívta Baradlait, hogy lehet menni a hajóért. Baradlai a várva-várt pillanatot megosztotta újságíró barátaival, akik kaptak az alkalmon, és megkérdezték, videó riportot készíthetnek-e az ünnepélyes aktusról. Baradlai – maga sem tudja, miért – belegyezett.

A hajóért a Művésszel és Tanár úrral kocsiztak le Baradlai öreg terepjáróján, az újságírókkal egy benzinkútnál beszéltek meg találkozót. A Művész alkalomhoz illően öltözött, felvett egy kovbojkalapot, amelynek karimájáról parafadugó darabok lógtak. A Mester még nem volt otthon, állítólag egy másik hajót adott át, húsz percet kért. Másfél óra múlva befutottak az újságírók, a Mester akkor még sehol. Az egyik újságíró horgászfelszerelést is hozott. Jobb híján beültek ebédelni a sarkon üzemelő, kalózhajó formájú kocsmába. Az újságírók stílusosan az „Elsüllyedt hajó” fantázianevű vegyes tálat rendelték.

– Fiúk, lakik itt egy barátnőm, akit lehívtam ebédelni – fordult minden előzmény nélkül a társasághoz a Művész –, de ne tegyetek rá megjegyzést, mert ő a testéből él. Korábban könyvtáros volt, nemrég kezdett ezzel az üzletággal foglalkozni.

Baradlaiék szóhoz sem jutottak. Rövidesen megérkezett egy ötven körüli, szolidan öltözött, jól ápolt, tanárnő külsejű nő, aki leült, és cseverészés közben megette az „Elsüllyedt hajó” fantázianevű vegyes tál tartalmának nagy részét. A valószínűtlen helyzetben mindenki azon gondolkodott, vajon kivel mehetett el utoljára frissen megismert asztaltársuk. Majd csörgött a nő telefonja, barátságosan elköszönt, kuncsaft jött, mennem kell.

Egyszer ő, és egy másik prostituált, egy cigánylány olvasta fel a szonettjeimet egy előadóesten, onnan ismerem – mesélte a Művész – , a cigánylány sírva fakadt a meghatottságtól szavalás közben.

Szerencsére végre megérkezett a hajóépítő Mester. A hajót feltöltötte Baradlai üzemanyaggal, és kivarázsolták az udvarról. A Művész vízi emberként megjegyezte a szárazföldi átadáson, hogy maradt két lyuk a vízvonal alatt, de a Mester csak legyintett, nem gond az.

A Duna parton napozó családok izgatottan nézték a vízrebocsátást. Egy sáros sólyapályán próbálkoztak. A terepjáró megtartotta a nehéz hajótestet, amikor lekerült a kocsiról, az egyik újságíró észrevette, hogy a hajótestbe dől a víz a két lyukon át. A hajót gyorsan partra húzták. Megoldom, ígérte kicsit idegesen a Mester, és hazarobogott az autójával. A strandoló, napozó családok kutyástól, gyerekestül körbeállták a hajót, gyűltek a bámészkodók. A Mester megérkezett, hozott valami szurokszerű kulimásszal bekent két csavart, és becsavarozta a lyukba. Utána büszkén bekapcsolta az elektromos szivattyút, ami kinyomta a vizet a hajófenékből.

A másodszori vízre rakás már bonyodalommentesebb volt. A stáb, a Művész és Baradlai beszálltak a hajóba, Tanár úr a terepjáróval indult az újpesti kikötőbe. A motor rendben beindult.

A Művész vezetett, mert ő volt az egyedüli tapasztalt hajós, a kötelező felszerelést is – horgony, mentőmellény, csáklya stb. – ő kölcsönözte Baradlainak. Megfordultak, a hajóépítő Mester integetett a parton, és elindultak a Főváros felé. Baradlai előremászott a hajó orrába, és büszkén feszített a menetszelet élvezve, végre száguld a hajó. Mindez kb. három percig tartott, és leállt a motor. Még egyszer sikerült beindítani, a következő menet két percet sem bírt. Utána a motor meg sem nyekkent.

– Hát akkor evezzünk – adta ki az utasítást a Művész –, itt lesz egy nudista strand, ott ki tudunk kötni, ma még úgysem voltam nővel.

Baradlai elkezdett evezni, az újságírók csak vidámodtak. Egészen addig, amíg a Művész meg nem állapította, hogy süllyed a hajó. Valami be nem dugott lyukon ömlött belé a víz. Erre az egyik normálisabb videós is evezőt ragadott, így pánikszerű evezéssel szerencsésen partot értek. Addigra a nudisták vagy felöltöztek, vagy szétrebbentek a Művész legnagyobb bánatára.

A videós stáb – miután az egész eseményt rögzítették – röhögve lelépett. Pedig Baradlai marasztalta volna őket, hogy van remény még a hajós hazaérkezésre. Ezután kiderült, hogy a hajót rögzítő operatőrnek a járművet sikerült a három szál csenevész akácfavesszőhöz kikötnie. Ezzel akkor szembesültek, amikor a Kékduna Királynője óceánjáró által keltett turbulencia a hajót majdnem visszasodorta a Duna közepére, de a Művésszel sikerült hosszas küzdelem árán a szerencsétlen hajót másodszorra is megmenteni. Baradlai telefonos segítséget kért a Mestertől, akinek egy közeli kikötőben voltak érdekeltségei, küld egy mentőhajót, ígérte.

A délután további része is hasonlóan alakult az előzményekhez, csak már szerencsére nem tartott olyan sokáig.

A mentésre küldött motorcsónak megérkezett, a hajót kivontatták a kikötőbe, ahol egy csomó okos ember összesereglett. Az egyik megállapította, hogy a majdnem elsüllyedés oka az volt, hogy a fenékdugót a Mester elfelejtette bedugni. Ezt a hibát gyorsan orvosolták is egy méretre farigcsált pezsgősdugóval. Utána megjelent egy Klaus Kinskyt idéző figura, aki szakmai tanácsokkal kezdte ellátni a Mestert. Biztos a csiga… Nincs hűtés rendesen… Termosztát… Állíts a karburátoron…

Kompressziót mértek a motorban, ami normális értéket mutatott. Utána a hajót újra vízre rakták.

A kikötőt egyébként teljesen egy hatalmas tengeralattjáró uralta.

Közben kiderült, hogy a Művésznek nem csak az volt a baja, hogy aznap még nem volt nővel, hanem az is, hogy délután nem tudott egyet aludni. És keveset ebédelt. Miután az éhségét egy Baradlai által biztosított banánnal némileg csillapította, komolyan elgondolkodott, hogy szundít egyet. De aztán mégis Baradlaival és a Mesterrel tartott.

A kikötő öblében több motorhibás csónakot buzeráltak a vízen, az egyik hangját sztetoszkóppal vizsgálták. Baradlai hajójának motorja persze a parton is és a vízen is simán beindult, nem melegedett, és az istennek sem akart lefulladni. A motor borítását még a parton leszedték, így a Mester puszta kézzel tesztelte, hogy melegedik-e a motor. Állítólag nem melegedett. Utána odanavigálták magukat egy másik motort tesztelő hajóhoz – Baradlaiét a Művész vezette – és a Mester kért egy csavarhúzót Baradlai sorstársaitól, majd a nyílt vízen, félgázzal, haladás közben elkezdett szétcsavarozni valamit a blokkon, aminek eredményeképpen a nyomás kilőtte a meglazított csavart, ami a Művész fejétől néhány centire elhúzva vízbe csapódott.

A motorból a margitszigeti zenélő kutat alázó gejzír tört fel, amit a Mester – Nincs gond! – felkiáltással, a mutatóujjával lefojtott. Így pöfögtek vissza a kikötőbe, és hihetőnek tűnt, hogy a motor tényleg nem melegedik. Mindenesetre annál a pillanatnál Baradlai végképp lemondott, hogy a hajóval menjen haza. Telefonált Tanár úrnak, hogy jöjjön vissza értük.

Mindenesetre, a napot összegezve, Baradlai arra a következtetésre jutott, hogy mindenképpen jobban járt, mint az a pilóta barátja, aki egy veterán kétfedeles gépet építtetett magának, és berepülés közben a feltuningolt Subaru boxermotor dugatytyúja 800 méteren besült. Szerencsére a pilóta egy nagyáruház parkolójában le tudott szállni a géppel.

Dr. Bodolai László

 

Maccabi, a nagycsaládos hajóépítő I. rész

Motorszerelő mesterek II. rész

Jég, nők, és menyhalak IV. (befejező) rész

---