A múlt csodája Hispánia közepén


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyszerre érezhetjük magunkat az ókorban és a középkorban, ha a kasztíliai kisváros, Segovia utcáin, terein sétálunk: a múlt épen magmaradt templomai, palotái, királyi vára, és legfőképp hatalmas vízvezetékhídja páratlan látványt nyújt: ha pedig kigyönyörködtük magunkat, a híres segoviai malachúst is megkóstolhatjuk valamelyik hangulatos étteremben. Az UNESCO 1985-ben nyilvánította a Világörökség részévé Segovia óvárosát, együtt a római kori vízvezetékkel. A városfalnál erőt sugárzóan magasodik ez az épületmonstrum, e kiemelkedő római kori műemlék. A jól védhető hegyek-dombok és a környező kis folyók…

Egyszerre érezhetjük magunkat az ókorban és a középkorban, ha a kasztíliai kisváros, Segovia utcáin, terein sétálunk: a múlt épen magmaradt templomai, palotái, királyi vára, és legfőképp hatalmas vízvezetékhídja páratlan látványt nyújt: ha pedig kigyönyörködtük magunkat, a híres segoviai malachúst is megkóstolhatjuk valamelyik hangulatos étteremben.

Az UNESCO 1985-ben nyilvánította a Világörökség részévé Segovia óvárosát, együtt a római kori vízvezetékkel. A városfalnál erőt sugárzóan magasodik ez az épületmonstrum, e kiemelkedő római kori műemlék. A jól védhető hegyek-dombok és a környező kis folyók miatt már az ókorban kedvelt szálláshely volt e terület, nem véletlen, hogy a rómaiak is szemet vetettek rá. Miután sikerrel vívták meg csatájukat a helyi törzsi hegylakókkal, pásztorokkal, maguk fogtak a térség fejlesztésébe. A történészek szerint tartósan római katonai tábornak adhatott helyet egykoron e jól védhető mészkőfennsík. A településnek szüksége volt az életet adó vízre, melyet a környező hegyekből vezettek ide. Az időszámítás szerinti első század végén építették meg a vezetéket, melynek leglátványosabb eleme a város egykori központja, a piactér fölött átívelő vízvezetékhíd. Az Ibériai-félsziget legnagyobb épségben fennmaradt római építményét a korabeli hidraulikai mérnöktudomány mintaalkotásának és egyben mesterművének tartják!

A vízvezeték teljes hossza valójában 15 km: a Guadarrama-hegység forrásától futva szállította a vizet, behálózva a település régi negyedét. A városszélhez érve boltívei 813 méter hosszan húzódnak. A kötőanyag nélkül, gránittömbökből téglaszerűen összeillesztett íves vízvezetékhíd egy- és kétsoros boltívekből áll, melyek pillérekre támaszkodnak. A víz az építmény tetejére helyezett, 180×150 cm-es, U alakú csatornában folyt, egyszázalékos lejtéssel. A 167 boltívből 75 a Día Sanz térig tart, ott éles szögben megtörik az egykori piactér, az Azoguejo tér irányába, ahonnan 44 duplasoros ív következik. A boltívek belmagassága a felső szinten 5,1 méter, az alsó szinten 4,5 méter; a legmagasabb pontján 28,1 méternyire emelkedik ki a talajtól. A dupla boltívek után még négy egyszerűvel záródik le az építmény leglátványosabb, híd szakasza. Az építőköveket természetesen megérinthetjük, az ívek alatt átsétálhatunk, a tövében nyílt éttermek, kávézók egyikében megpihenhetünk.

A vízvezeték és hídja persze nemcsak annak köszönheti mai jó állapotát, hogy annak idején a rómaiak kiválóan építették meg, hanem annak is, hogy az utókor folyamatosan gondot viselt rá. Az arabok ugyan 1072-ben egy részét lerombolták, de azt a XV. században újjáépítették. Már a XX. század szigorítása volt, hogy kitiltották az autóforgalmat a boltívek alól, s a tövében lévő teret is gyalogos övezetté alakították át.

A magyar turista általában Madridból látogat el Segoviába, és ez a látogatás többnyire mindössze egynapos. Való igaz, egy nap alatt könnyen körbejárható az óváros, épületei kívülről megcsodálhatók, de alaposabb megismeréséhez azért több napra van szükség. Ám az egy nap is csodálatos lehet, ha jól osztjuk be időnket! A legegyszerűbb, ha az egykori piactértől, a vízvezetékhíd által kettészelt Azoguejo tértől indulunk el, az óváros keleti szélétől. Érdemes betérnünk a tágas turistainformációs központba, mert a legjobb útikönyvnél is hasznosabb térképpel lehetünk gazdagabbak, ráadásul angolul, németül vagy spanyolul magyarázzák el számunkra, mely útvonalon járhatjuk be a legegyszerűbben a legszebb részeket. Sőt, maketten is tanulmányozhatjuk a védőfallal körülvett óváros épületeit, sétálóútjait, s feltűnhet: az óváros legfőbb látványosságának a katedrális, a San Martin tér és a városrészt a nyugati végén lezáró Alcazar királyi palota ígérkezik. Aztán már térképpel a kezünkben tágasabb és szűkebb kis utcákon bolyonghatunk: egy tucat szépen karbantartott templom idézi a XII. századot, egykori nemesi paloták, polgári lakóházak, árkádokkal, városházával, templommal övezett szép főtér, Plaza Mayor teszi hangulatossá a sétát, a városfalról pedig remek kilátás nyílik a városra, a környező dombokra. A tágas San Martin tér a valóságos múlt: szinte minden ugyanúgy áll itt, mint négy évszázaddal ezelőtt. Az árkádos San Martin apátsági templom, az erődítményként magasodó, bástyával rendelkező nemesi lakóház vagy a két, erkélyes reneszánsz palota.

Az óváros közepén díszeleg a XVI. század legnagyobb vállalkozása, a katedrális, melynek alapkövét 1525-ben tették le, hogy azután fél évszázadon át dolgozzanak rajta. Európa egyik utolsó gótikus katedrálisának építését Juan Gil de Hontanon vezette, de korai halála után fia, Rodrigo vette át az irányítást. Ám amint a mestermű elkészült 1577-ben, ő is meghalt, s sírkövét az épületben helyezték el. Az épület 88 méter magas, jellegzetes tornyával az óváros kiemelkedő látványossága.

A katedrálist délről megkerülve az egykori zsidónegyedet láthatjuk, északról a Plaza Mayoron át vezet az út az Alcazarig. Érdemes azonban itt kitérnünk észak felé, ahol kiváló állapotában csodálhatunk meg néhány XII. századi templomot, így a háromhajós San Estebant, melyet a barokk időkben építettek újjá. Átriumát és tornyát 1896-ban nemzeti emlékművé nyilvánították Spanyolországban. Ha visszatérünk az Alcazar felé vezető útra, a szintén kilencszáz éves, háromhajós, két szentélyből álló, román stílusú San Andrés apátsági templom mellett haladunk el.

A magaslaton fekvő óváros nyugati végén emelkedik ki a kissé cikornyás romantikus királyi palota, az Alcazar. Walt Disney talán épp erről a várról mintázta mesepalotáját. Az impozáns, bástyákkal, tornyokkal épített erődítményvár a város egyik legfőbb büszkesége. A XII–XIII. század fordulóján, római kori erőd maradványaira épült a mészkősziklák tetejére, hogy kiválóan lehessen megvédeni a folyók, az erdők, a dombok irányából. A mesébe illő várat kívül és belül minden évszázadban csinosították. Szükség is volt rá, mivel a palota egy része összedőlt, más része tűz martaléka lett. A kastély bejárata fölé II. János építtetett tornyot a XV. században, mely ma a nevét viseli. Egykoron börtönként is jó szolgálatot tett a királyoknak. II. Fülöp építkezései nyomán is sokat változott az Alcazar a XVI. század második felében. A vár egy része ma a spanyol katonai levéltárnak ad otthont, mégis érdemes besétálnunk a palotába. A vár bejáratához felvonóhídon keresztül vezet az út, a kiállítóhelyiségként szolgáló termek a belső udvarból nyílnak. A vastag falak légkondicionáló nélkül is hűvöset árasztanak a forró nyári napokban, de nem(csak) ezért, hanem a középkori relikviák miatt is érdemes betérni a múzeumba: középkori fegyvereket, lovagi öltözeteket, festményeket, bútorokat láthatunk, s elénk tárul az egykori tróntermen is. Érdemes felmenni a toronyba is: kacskaringós, szűk lépcsősoron, másfél száz lépcsőfok megmászásával juthatunk fel a tetejére. Aki szereti a bámulatos kilátást és a fényképezőgépe is a nyakában lóg, ne hagyja ki a fárasztó kalandot, hiszen a vár magaslatáról, keleti irányba visszanézve, előttünk hever az egész óváros: a katedrális tornyaitól a megannyi kecses templomon át a középkori lakóépületekig, a városfalakig szemkápráztató a látvány.

Autóval, vonattal Madridból

Könnyen megközelíthető Madridból az 55 ezer lakót számláló Segovia, mely a spanyol fővárostól északnyugatra, La Coruña irányába alig kilencven kilométernyi távolságra fekszik, ezer méter magasan. Autópályán az A6-os vezet a városhoz. Vonattal is hamar eljuthatunk, két, metróval könnyen elérhető pályaudvarról is indulnak ide szerelvények. Chamartin állomásról a 2008-ban átadott, Valladolidig futó gyorsvasúttal mindössze 35 perc az út. A vonatok reggel 6-tól kétóránként közlekednek. A híres, dzsungelkertes Atocha állomásról személyvonatok közlekednek – a retúrjegy alig tíz euró, a gyorsvonat árának negyede – igaz, az út két órán át tart.

Így lesz kiváló a malachús

Az ínyenceknek Segoviáról először a malachús jut eszükbe. A város éttermei mind spanyolhonban, mind a nagyvilágban finom disznóhúsaikról híresek. Messze földről idejárnak évszázadok óta a hírességek, hogy megízleljék a finomra elkészített speciális malacot. A város leghíresebb étterme, a Mesón de Cándido a vízvezetékhíd közvetlen közelében áll: 1895-től működik, és azóta királyok, császárok, híres művészek, írók, költők ettek falai között vagy épp a teraszon, a hatalmas, boltíves vízvezetékoszlopok monstruma alatt.

A segoviai kisdisznó nevelésének külön szertartása van. Az anyadisznót elválasztják társaitól, mesterségesen termékenyítik meg, majd csak jó minőségű zabbal táplálják. A malacot születésétől kezdve csak anyatejjel táplálják, és maximum huszonegy naposan, vagy amikor eléri a négy és fél–öt és fél kilogrammot, akkor vágják le, kizárólag a városban. Az állat húsának minősége kiváló, és mivel a malac nagyon fiatalon végezte, a rózsaszínű, friss illatú húsa puha, omlós, és alig van rajta zsír.

Középkori virágzások és hanyatlások

A tágas San Martin téren álló Lozoya-ház is őrzi azoknak a zavaros, XIV–XV. századi középkori állapotoknak az emlékét, amikor a nemes lovagok voltak a város urai, és fegyverrel döntötték el egymás között, ki is az úr a környéken. Előtte és utána azonban több fellendülést is átélt a város. Az első a San Martin-templom építésének idején zajlott a XII. században.

A környék dombjain legelő hatalmas nyájak gyapja kiváló munkalehetőséget adott az itt élőknek, és sok-sok bevételt nyújtott az egyháznak.

Egymás után épültek a templomok, melyek jelentős része aztán épségben élte túl az évszázadokat. Egyre híresebbé vált a segoviai textília, melynek kiváló felvevőpiaca lett a XVI. században a nem sokkal korábban felfedezett amerikai kontinens.

Dőlt a pénz a városba, a posztószövők és a kereskedők hamar megtalálták számításaikat. Sorra épültek a takaros házak, további templomok magasodtak ki a földből, s ekkor épült meg a katedrális is.

A spanyol királyok is gyakran keresték fel a várost. II. Fülöp például 1570-ben negyedik feleségét ide hozta el nászútra. Később azonban hanyatlásnak indult a város gazdasága, bezártak a takácsüzemek, a királyoknak már nem volt sikk az Alcazarba járni, melyet már csak tüzérségi akadémiának hasznosított a katonaság.

Manapság viszont sokadik virágzását éli a város, amely legfőbb feladatának tekinti a múlt emlékeinek ápolását, az ez iránt érdeklődő turisták millióinak kiszolgálását.

Kép és szöveg: Falus Tamás


Kapcsolódó cikkek

2024. május 17.

A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt

A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.

2024. május 17.

Az Élet kulturális Menete

Színházi előadás, kiállítás és egy történelmi kötet révén is lehet emlékezni a holokauszt 80. évfordulójára.