Alapjogokat veszélyeztethet a gyűlöletbeszéd szankcionálása

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A szólásszabadság elleni támadásnak tekinti a gyûlöletbeszéd szankcionálására irányuló elképzeléseket dr. Szathmáry Géza budapesti ügyvéd. Mint felhívja a figyelmet, a javaslatukat – utóbb az Alkotmánybíróság által megsemmisített – büntetõtörvény-tervezet formájába öntõk fegyvere most más, polgári jogi alakot öltött. Ebbõl viszont az következik, hogy személyiségi jogsérelemre hivatkozva akár az antiszemiták is beperelhetnék az antifasisztákat.

Dr. Szathmáry Géza
aranydiplomás jogász élete nagy részét a bank-, illetve külkereskedelmi szakmában töltötte jogtanácsosként, s csak a rendszerváltás után praktizálhatott ügyvédként. Emellett nemzetközi kereskedelmi és iparjogvédelmi szakértõ, angolul, németül, oroszul tárgyal–szövegez. Három gyermeke, hat unokája van. Feleségével tandemezni, evezni, táncolni szeret, hobbija a futurológia.

Ha egy társaságban ön mint ügyvéd rovására vicceket mesélek, majd a pokol legsötétebb bugyrába kívánom a szakma mûvelõit, sõt még azt is hozzáteszem, hogy egy péklapáttal képen kellene törölni mindegyiküket, akkor azzal mit követek el?

Feltéve, de meg nem engedve, hogy ilyesmire vetemednék, arról tenne tanúbizonyságot, hogy ön neveletlen fráter – de ez ma már nem büntetõjogi kategória. Ha e kifejezések révén szakmai becsületemet csorbítottnak érezném, akkor csak szabálysértési eljárást indíthatnék, mert szakmámat nem a nagy nyilvánosság elõtt támadták meg. Csak az utóbbi jelent vétséget a Btk. 180. § a) pontja szerint. Ezzel szemben, ha a gyûlöletbeszédet kriminalizálnák, akkor a közösség elleni izgatás elõkészületének elõkészülete is bûncselekménnyé válna. A becsületsértés pedig maradna a szabálysértés szintjén. 1990-ben elkezdtünk dekriminalizálni, azután belemerültünk a pönalizálásba, miközben az Alkotmánybíróságtól szép szentenciákat hallunk: a bûncselekménnyé nyilvánítást és a védett érdekeket mindig patikamérlegre kell tenni. Magam azokhoz a jogi szakemberekhez csatlakozom, akik szerint mindazt, amit a „gyûlöletbeszéd” jelenségébõl paragrafusokkal szabályozni lehet, arra a jelenlegi törvények alkalmasak. Ami ezen túlmegy, nem jogi, hanem társadalmi, szociológiai, politikai kérdés.

Ehhez képest nagy erõk mozdultak meg a gyûlöletbeszéd szabályozásáért – eleddig sikertelenül, hiszen az Alkotmánybíróság legutóbb is visszadobta az idevágó büntetõtörvény tervezetét.

Sólyom László államfõvel, illetve az Alkotmánybíróság határozataival egyetértésben az alapjogokat kikezdõ törekvésnek tartom a gyûlöletbeszéd szankcionálására irányuló kísérleteket. Az új Polgári Törvénykönyv személyekrõl szóló második könyvének tervezett indoklásából az tûnik ki, hogy a gyûlöletbeszéd tilalmazott akkor is, ha akár személyek pontosan meg nem határozott köre, akár meg nem határozható személyek közössége ellen irányul, tartalma, ha meghatározhatatlan, egyeseket meghatározhatatlan személyi körbe utal, mondván, a gyûlölet-beszélõ által megemlített meg nem határozható személy tulajdonságai az egész, meg nem határozható közösség tulajdonságaival azonosak.

Melyik kitételt tekinti a legalaptalanabbnak?

Mindegyiket. Vegyük példának a svábokat. Kugler úr egy társaságban együtt van valakivel, aki kijelenti, hogy undorodik a sváboktól, legszívesebben mindegyiküket kirúgná az országból, vagy ha tehetné, vérfürdõt rendezne a körükben, mert önteltek, pökhendiek, harácsolók. Manapság a svábok köre aligha határozható meg pontosan, de a sváb szó használata mégiscsak közösségre utal, tehát közösség ellen irányuló gyûlöletbeszéddel állunk szemben. Kugler úr egy másik társaságban együtt van valakivel, aki kijelenti, hogy undorodik az öntelt, pökhendi, harácsoló alakoktól, s közben tekintetét Kugler úrra irányítja. A megjegyzést tevõ a minõsítések és Kugler úr között szoros kapcsolatot létesített, azaz gyûlöletbeszédet valósított meg azzal, hogy bizonyos emberi tulajdonságok és egy pontosan meg nem határozható emberi kör között összefüggést generált. Ez az összefüggés átsugárzott Kugler úrra, aki svábnak tartja magát. Kugler úr tehát gyûlöletbeszéd szenvedõ alanyává vált, s ezért pert indít, melyben sérelemdíjat követel, anélkül, hogy bizonyítania kellene: akár õ, akár a svábok közössége hátrányt szenvedett az incidens miatt. Kugler úr ügyvédje briliáns érveléssel fog rámutatni, hogy a mocskolódást nem lehet véleménynyilvánításnak tekinteni, hanem csakis gyûlöletbeszédnek, mely a kommunikáció befagyasztását eredményezi – ha jól figyelt, érzékelhette, hogy példámban a törvénytervezet indoklásában szereplõ kifejezéseket alkalmaztam.

Eddig világos. Példája viszont kevéssé életszerû, mert ma a svábok ritkán válnak a gyûlöletbeszéd célpontjaivá.

Akkor mondok kényesebbet, hogy illusztráljam a javaslat abszurditását. Ismét társaságban vagyunk, és valaki kijelenti, hogy undorodik az antiszemitáktól, mert új holokausztra készülnek, ezért önvédelembõl le kell vadászni õket. Az antiszemiták köre aligha határozható meg pontosan, de a szó használata mégiscsak meg nem határozható közösségre utal. Az „antiszemitázás” tehát közösség ellen irányuló gyûlöletbeszéd – gondolja a társaság egyik antiszemita tagja, és magára veszi az elhangzottakat. Egy másik társaságban valaki kijelenti, hogy undorodik mindazoktól, akik imádják a diktatúrát, s akik legszívesebben már ebben a pillanatban hozzákezdenének egy új holokauszthoz. Ezért önvédelembõl le kell vadászni õket. Manapság az antiszemiták köre aligha határozható meg, de a szó használata pontosan meg nem határozható közösségre utal. Az antiszemitázás tehát közösség ellen irányuló gyûlöletbeszéd – gondolja magában a társaság egyik antiszemita tagja. Egy harmadik társaságban valaki kijelenti, hogy undorodik mindenkitõl, aki imádja a diktatúrákat, legszívesebben már e pillanatban vezért választanának, s a zsidók számára újra felállítanák a gázkamrákat. Nyilvánvaló, hogy ezek az állítások a jelenlévõ antiszemita és a vázolt kép között szoros kapcsolatot létesítettek. A gyûlölettel beszélõ személy tehát emberi viselkedési típusok és egy meg nem határozható emberi kör között összefüggést generált. Ez átsugárzott a társaságban jelenlévõ antiszemitára, aki számára magától értetõdõ, hogy gyûlöletbeszéd szenvedõ alanyává vált. Ezért úgy gondolja, személyiségi jogi pert indíthat, hiszen meg fogja nyerni. Az antiszemitizmusra figyelmeztetõ személy jogi képviselõje azonban briliáns érveléssel fog rámutatni, hogy az elhangzottakat aligha lehet másnak, mint szabad véleménynyilvánításnak tekinteni: a közlések nem eredményezik a kommunikáció befagyasztását, amire az új Ptk. indoklása hivatkozik. A szélsõjobboldali sajtó azonnal ellenvéleményt nyilváníthat, vagyis a vélemény és ellenvélemény elhangzása után kommunikáció indul meg. Hol itt a gyûlöletbeszéd? – teszi fel a kérdést a perbeli jogi képviselõ, és így folytatja: milyen alapon meri az antiszemita felperes az élénk kommunikációt kiváltani képes véleménynyilvánítást gyûlöletbeszéddé minõsíteni?

Azért ez biztosan nem ilyen egyszerû, hiszen a paragrafusokban nyilván ügyelnek az ilyen részletekre, a bíróság meg biztosan körültekintõen mérlegeli a helyzetet.

A tervekbõl az látszik, hogy a gyûlöletbeszéd tilalmát a filoszemitizmus törvényerõre emelésének eszközéül szeretnék felhasználni, hogy az antiszemitizmust olyannyira legyen lehetséges törvényszegéssé változtatni, hogy verbális megjelenésének legáttételesebb megnyilvánu-lásait is üldözni lehessen. Ha pedig egyes nemzetközi megnyilvánulásokat hallunk, akkor aggályaink megerõsödnek. A szélsõjobboldali elhajlással a legkevésbé sem gyanúsítható International Herald Tribune-ban júniusban elítélõ szövegkörnyezetben jelent meg néhány szélsõséges példa a „gyûlöletbeszéd” Kanadában történõ nyakló nélküli korlátozására. Amint a szerzõ felhívja a figyelmet, ott a közelmúltban bepereltek egy magazint, mert azt állította, hogy az iszlám veszélyt jelent a nyugati értékekre – és a bíróság helyt adott az eltiltási keresetnek. Egy másik példa szintén ebbõl a cikkbõl: Brigitte Bardot állatvédõ 15 ezer eurós büntetést kapott, csak mert kifogásolni találta, hogy a muszlimok birkát vágnak az ünnepeiken, ezzel pedig rossz színben tüntette fel emberek egy csoportját. A szerzõ azon elmélkedik, hogy mindez az Egyesült Államokban nem fordulhatott volna elõ, mert ott oly mértékben védik a szólás szabadságát, hogy abba a hamis tényeken nyugvó, durva vélemények oltalmazása is belefér.

Ez Magyarországon is így van, hiszen az Alkotmánybíróság kimondta: a nyilvánosságnak az aggodalmat keltõ vagy akár sértõ véleményeket is el kell viselnie.

Ez valóban így van, bennem viszont az kelt aggodalmat, hogy sokan ennek ellenére folyamatosan kikezdik az alapjogokat.

Pedig még a kormány sem értett egyet a néhány MSZP-s parlamenti képviselõ által legutóbb benyújtott törvénytervezettel. Biztos, hogy komolyan kell venni ezeket a jogi köntösbe öltöztetett törekvéseket, s nem csak a kérdésre fogékony társadalmi csoportoknak szánt politikai gesztusról van szó?

Lehet, hogy így van, de a legveszélyesebb, ha a jogot a politika és/vagy egyes érdekcsoportok szolgálatába állítjuk. Ha pedig a gyûlöletbeszéd tilalma megjelenik az új Polgári Törvénykönyvben, a fent már ismertetett indokokkal összekötötten, akkor egy bíró kétféleképpen döntheti el az eléje kerülõ jogvitát. Vagy azt állapítja meg, hogy a gyûlöletet beszélõ csak nyilatkozgatott, s ennek nincs következménye, vagy a legvisszafogottabb véleménynyilvánításban is felfedezi az üldözendõ gyûlöletet. Bármilyen irányú ítélete jogi eszközökkel támadhatatlanná tehetõ. Nem én, hanem az International Herald Tribune cikkírója jut erre a következtetésre – s a magam részérõl ezzel csak egyetérteni tudok.

Szõnyi Szilárd

---