Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Szédületes táj, útszéli bunkerek, faggyús bárányhús, olcsó árak és rengeteg Mercedes. Persze ennél árnyaltabb Albánia képe, de ezek mindenképpen a legszembeötlőbb jellemzői közé tartoznak.
A Teréz anya nevét viselő reptér – merthogy itt született a Nobel béke-díjas apáca – 20 kilométerre van a fővárostól, Tiranától. Az út mentén kis motelek, bevásárlóközpontok váltakoznak a kietlen, alig-füves prérivel. Ugyan autópályának nevezik, amin haladunk, ám lovaskocsi, szamár, biciklis együtt közlekedik rajta, igaz, útdíjat senkinek sem kell fizetnie. Az autópályán túl pedig látszanak az óriási hegyek, tetejük hófedte még májusban is. Alig van 200 méternél alacsonyabb része az országnak, a hegyvidék aránya 70 százalék, a legmagasabb pontja pedig a 2753 méter magas Korab-hegy. A falvakban és az összekötő utak mellett bárány, kecske, szamár és ló legelészik. Legyen falu vagy város, kietlen pusztaság vagy szerpentin, a lavazho felirat mindenhol ott virít és autómosót rejt. Szintén sok van autószervizből és benzinkútból is. Nincsenek külön sávok, a közlekedési morál meglehetősen „balkáni”, a gyalogosnak a zebrán sincs elsőbbsége. Rengeteg a félkész a ház, a tartógerendák és a vasoszlopok is kilógnak. Az ok hasonló, mint a görögöknél: amíg nincs kész, nem kell adót fizetni utána.
Korfu Albániából nézve
A fővárosban az épületeken, a városképen még jócskán látszódik a nagy diktátor, Enver Hodzsa csaknem négy évtizeden át tartó uralkodása. Tirana 1974-ben alakult, központi részén ma már sok az étterem, a kávézó, a terasz és a ruhaüzlet, igaz, nyugati márkákat nemigen látni. Az idősebbek nagy része romantikus nosztalgiával gondol az 1990-ig tartó időszakra. Erős olasz, török, görög hatás érződik: szinte mindenki beszél picit olaszul, angolul kevesebben. Fiatalok flangálnak papucsban, fociznak a parkban, babakocsis anyukák sétálnak, családok üldögélnek a padon, a férfiak kávézókban ütik el az időt. Ahogy a bolgároknál, itt is a bólogatás a nemet jelenti, a fejrázás pedig az igent.
Az első parlament helyén ma tudományegyetem működik, a kulturális minisztériumot pedig nemrég a város peremére száműzték. A szegénység és a lepusztultság a város külső részein lelombozó. A közismert bunkerek a városokban is megtalálhatók, de autózva, a „pusztaság” közepében is látni. Általában zárva vannak, valamelyiket kerítés vesz körbe. Bár a helyiek többsége nem vallásos, a templomokon kívül mecset is van a városban, ugyanis az ötszáz éves török uralom során sokan áttértek a muszlim hitre, így nem kellett adót fizetniük.
Az emberek kedvesek, segítőkészek, kézzel-lábbal magyaráznak a turistának. A benzin ára megegyezik az itthonival, de minden egyéb jóval olcsóbb, a taxi átszámítva 400 forintért visz el, egy fél literes víz alig 150 forintnak megfelelő lek, híres brandyjük, a Skenderbeg és az albán pálinka, a Raki 400 forint poharanként, a söröskupakba ragasztott Teréz anya-fényképes hűtőmágnes pedig 100 forintnyi lekbe kerül. McDonald’s és ehhez hasonló gyorséttermek nincsenek, mert nem tudják garantálni a hús minőségét, viszont találkoztam Albania Fried Chicken felirattal.
Évente 3 millió turista keresi fel az ellentmondásokkal színesített országot. A legtöbb a macedón, koszovói, az olasz és a japán turista, de a görögök és állítólag az észak-európaiak is kezdik felfedezni. Persze nagyon szeretnék, hogy még több vendég érkezzen hozzájuk, az adottságaik kitűnőek, de az út még hosszú. Fő vonzerejüknek a tengerpartjukat tartják. Az Adriai és a Jón tenger is ad sziklás, kavicsos strandokat. Saranda az egyik legkedveltebb tengerparti városka, pont szemben van Korfuval, komppal lehet átmenni egyik városból a másikba. Saranda közelében található Butrint, a romváros, ahol érdemes megnézni Albánia egyik csodás nemzeti és archeológiai parkját, amely szintén az UNESCO világörökségi része. A több mint kétezer éves hellén romok között nyáron szabadtéri színházi előadásokat is tartanak. Strandolni járnak a fővárosiak is például Durresba és Vlorába. Mindkettő tele van turistákra szakosodott éttermekkel, kávézókkal, boltokkal, szállodákkal, apartmanházakkal. A táj lenyűgöző, a víz kellemes, a plázs mindenhol igen zsúfolt, de a kitartó keresgélők találhatnak üresebb partszakaszokat is. A tenger gyümölcsei és a borok is finomak. És ha már a kulináriánál tartunk: az ételeken is érződik a török, a görög és az olasz hatás. Sok salátát esznek, a főétkezés első fogása a friss, vegyes saláta, olívával, citrommal. Jól készítik a sült sajtot és finom sajtkrémszerű előételük is van. Az egyik albán specialitás a spenótos rétes, igaz, foghagymát nem raknak bele. Nem mindig esznek levest, ha igen, akkor általában zöldséges, húsgombócos, az íze pedig tárkonyos és kapros. A főétel persze a bárány. Sütve, főzve, nyersen, s van, hogy hidegen kerül az asztalra, esetenként zsíros, cupákos formában. Az édesség a baklavára hasonlít, de gyümölcstál is kapható. Persze a tengerparton halak és egyéb vízi finomságok is szerepelnek az étlapokon.
Tirana
Gjirokasterban rendezik 1962 óta – nagyjából négy évente – az albán folkfesztivált. A délen fekvő kisváros izgalmas, óvárosi része dombra épült, amelyhez vár is tartozik. Annak egyik tisztásán áll a hatalmas színpad, ahol az ideérkező népi együttesek adják elő ének-, zene- és tánctudásukat. Minden csoport a saját népviseletébe öltözik és büszkén mutatja be a közönségnek hazája népszokásait. Az idei fesztivált az albán miniszterelnök nyitotta meg, s mintegy ezer fellépő érkezett a városba a hatnapos esztrádműsorra. A közeli szomszédokon kívül görög, török, német, svájci és amerikai csapat is szerepelt a műsorban. Az óváros kanyargós, macskaköves utcáit hangulatos teraszok, remek éttermek szegélyezik két oldalt, az autók épphogy elférnek a kitett asztalok között. A sikátorok kedves kis házakat is rejtenek. A szuvenírboltokban az albán giccs színe-java éppúgy megtalálható, mint minden idegenforgalomból élő helyiségben. De lehet hasznosabb ajándékokra is szert tenni, ugyanis a szokásos hűtőmágnes-képeslap-póló kombón kívül jó áron kapni kézzel készített, natúr szappant, extra szűz olívaolajat és minőséginek tűnő szőttest, falidíszt is. Az egyik szuvenírboltban árusító kislány miután megtudta, hogy magyar vagyok, előkapta angol könyvét, amelynek egyik fejezetében a budapesti Lánchíd is szerepel. A város egyébként 2005 óta az UNESCO világörökség része. Itt található Enver Hodzsa, az egykori diktátor szülőháza is, amely múzeumként látogatható. Az emeletes kőházat 1997-ben felrobbantották, de 2003-ra újjáépítették.
Albánia remek úticél annak, aki szereti a kalandot és az ellentmondásos helyeket. Az ország természeti kincsei, a hegyek, a szerpentinek, a tengerpartok és a legelő állatokkal teli rétek bámulatosak, az árak enyhén szólva szolidak, finomak az ételek, remek a helyi pálinka és a brandy, igaz, a vendéglátásnak még van hova fejlődnie. Budapestről sajnos nincs közvetlen repülőjárat Tiranáig, de Bécsből szűk másfél óra az út. Autóval Koszovón át is megközelíthető, ám bő fél napot rá kell szánni. Illetve a magyarok által is közkedvelt Korfuról hajóval is elérhető Albánia, többféle társasággal és hajótípussal is.
Soros György utca
