Alma a fájától

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Varga Detre Az ELTE ÁJK-n végzett, 2010 novemberében tette le a jogi szakvizsgát. A jog több területe is érdekli, valamint a tudományos pálya és az oktatás is vonzza, mivel PhD hallgatóként büntetőjogot is tanított. Munkája kapcsán eljutott a legtöbb európai ország mellett Törökországba, Dubaiba, Marokkóba is. A 2010-es budapesti atlétika csapat EB-n a török nemzeti válogatott attaséjaként dolgozott. 2010 októberében a Duna TV kulturális főzőműsorában szerepelt. Olasz gyökereire is tekintettel az Olasz Kultúrintézet mellett működő nemzetközi kulturális egyesület alelnöke.

Halmos Károly
1955-ben született, Budapesten. Házas, két felnőtt gyermeke van. A közgazdasági egyetemen diplomázott népgazdasági tervező-elemzőként, és szerzett egyetemi doktorátust gazdaságtörténetből. Pályáját levéltárosként kezdte, majd Kelet- és Közép-Európa társadalomtörténetét kutató akadémiai alkalmazottként folytatta. Közel húsz éve az ELTE BTK Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszékén dolgozik adjunktusként. 2001-ben bölcsészdoktori tudományos fokozatot szerzett történelemből, 2010-ben sikerrel tartotta meg habilitációs előadását. Érdeklődése a vállalkozócsaládok történetén kívül kiterjed a társadalmi és politikai fogalmak történetére csakúgy, mint a közlekedés, a logisztika és a térszerkezet változásaira.

A terhelt érdekeinek és a védelem érvényesítésének megvalósításában nem kevés érdeme volt Baumgarten Izidornak, aki a XIX. század utolsó harmadának és a XX. század elejének kiváló jogtudósaként a hatályos büntetőeljárásunk gyökerének is tekinthető Büntető Perrendtartás egyik kidolgozója volt.

Beszélgetőpartnerünktől, Halmos Károlytól most megtudjuk, hogy az általában az irodalmi alapítványról ismert nevű Baumgarten dinasztia tagjai között nemcsak üzletembereket találunk, hanem néhány jogász – s ezen belül ügyvéd – is előfordult. A büntetőjogászok előtt Baumgarten Izidor neve nem ismeretlen, hiszen jogtudósként beírta magát a halhatatlan szerzők közé. A jogalkalmazás mindennapjaiban pedig királyi alügyészként, később koronaügyész-helyettesként is dolgozott, majd a két hivatal között bíró volt.

Vajon tudják-e az ÜgyvédVilág olvasói, hogy Baumgarten Izidort ügyvédként is számon tartják? 4 évvel a halála után – 1918-ban – a Magyar Jogászegyletben is megemlékeztek róla, és Doleschall Alfréd „Emlékbeszéd”-ében kitért a teljes életpályára. Ez a felszólalás az Ügyvédek lapjában is megjelent, még 1918-ban (52. szám).

Baumgarten Izidorról, az ügyvédről kérdezzük Halmos Károlyt, aki a család tagjainak életét főleg társadalom- és gazdaságtörténeti szempontok alapján dolgozta fel, de kutatásai folyamán számos más érdekesség is felszínre került.

Halmos Károly: Baumgarten Izidor valóban jogi tanulmányokat folytatott, és ügyvédi szakvizsgával is rendelkezett, de sohasem praktizált, bár állására nézve 1886-ig ügyvéd volt. Az ügyvédi vizsgát hosszabb külföldi tartózkodása után tette le, amikor 1880-ban visszatért Magyarországra.

A jogi egyetem befejezése után külföldi tanulmányokat folytatott?

Nem, hanem még a szigorlatok előtt, majd a tudori oklevél megszerzése után is, 1975-től több évet töltött Olaszországban, Svájcban és Bajorországban, hogy gyógykezeltesse magát.

A kórházakban és szanatóriumokban persze nem volt tétlen, hanem az addig megszerzett tudását gyarapította, és nemcsak a jogit, hanem a történelmit és a bölcsészetit is. Utazásai hozzájárultak ahhoz, hogy pervezetési szinten beszélt franciául, angolul és olaszul is.

Milyen betegségben szenvedett?

Már fiatalon súlyos ideges gyomorbajban szenvedett, és ezért a híres német orvos, Krafft-Ebing gyógyintézetében kezelték. Egyetemi évei alatt kiújult a betegsége, és valószínű, hogy éppen ezért nem tudott ügyvédként praktizálni.

Milyen volt Baumgarten Izidor mint magánember?

Lovagolt, korcsolyázott, ródlizott, festette a haját – hagyta ránk a családi legendárium idevágó darabját Baumgarten Artur (maga is jogász egyébként), akivel fiágon e család története véget ért.

Izidor nemcsak rajongott a zenéért, hanem Mosonyi Mihály növendékeként zongorázni is tanult. Nem voltak gyerekei, és bár szándékában állt, de sohasem házasodott meg. Haláláig édesanyjával, Breuer Cecíliával élt.

Egyszer valahol azt hallottam, hogy a századforduló környékén a Monarchia legnagyobb hotelje, a Ray Rezső által tervezett Royal Szálló közvetlen szomszédságában lakott ugyanúgy, mint testvére, Baumgarten Károly, aki szintén jogász volt.

Igen, így van. Károly is az Erzsébet körút 41-ben élt (ez a századfordulós lakcímjegyzékből kiderül), de ő családos ember volt. Károly nemcsak büntetőjoggal foglalkozott, mint Izidor, hanem a kereskedelmi jog kiváló ismerőjeként is számon tartották.

Ő valójában ügyvédként is praktizált 1892-ig, de emellett a Polgári Törvénykezés című folyóirat szerkesztője is volt. Ezt követően kereskedelmi bíró, majd ’98-tól királyi ítélőtáblai bíró, később pedig tanácselnök lett.

Tudunk–e valamit ügyvédi tevékenységéről?

Nem sokat. A levéltárban a közjegyzők anyagában egyetlen ügyben szerepel, egyik unokatestvére képviseletében. Még ez az apróság is rávilágít azonban arra, hogy a családi kapcsolatok nemcsak érzelmi viszonyt jelentettek, hanem adott esetben támasztékot is. A bizalom egyik fontos garantálója a családi kapcsolat volt.

A Baumgarten-család későbbi leszármazói között voltak még jogászok?

Igen. Izidor és Károly egyik unokaöccse, a negyedik generációból, Nándor szintén ügyvéd volt. Fő szakterülete a kereskedelmi és a váltójog, és jogászi pályáján a kapitalizmus alapintézményeivel foglalkozott. Főleg a hiteljog és a vasúti fuvarozási jog területén alkotott kiemelkedőt. A hiteljog nemzetközi egyszerűsítésére törekedett, a vasúti fuvarozási jog vizsgálata során pedig szembesült a vasút monopolhelyzetéből adódó sajátosságokkal. Az 1873-as nagy válság utáni kor új jelenségeinek elemzésekor észrevette, hogy a modern kapitalizmus másként fejlődik, mint azt várták. A vezérigazgató című tanulmányában arról értekezett, hogy az élet kibújik a jogszabályok szorításából, és a vállalati élet olyan funkciói tesznek szert jelentőségre, amelyekre a kodifikátorok nem is számítottak.

Élet és jog viszonya a XXI. század hajnalán is felvet néhány kérdést. A Baumgartenek között több vállalkozó is volt, részben részvénytársaságok vezérei, de többen családi vállalkozást vezettek, kereskedelmit vagy mezőgazdaságit. Brüsszel tevékenységét figyelve kiderül, hogy ez a téma a Family Business mai terminológiájában is nagyon aktuális. Innen folytatjuk Halmos Károllyal a beszélgetést az ÜgyvédVilág következő számában, eltérve kicsit az „Alma a fájától” sorozattól, de visszatérve lapunk korábbi témájához, az említett „Family Business”-hez, felvetve azt a kérdést is, hogy változott-e a világ az 1873. évi gazdasági válság körüli korhoz képest. Mert a Baumgarten-dinasztia leszármazottainak egy része talán életben van, de van-e még kimutatható hatásuk a családi kapitalizmus modern megjelenésében, és a hozzájuk hasonló családi típusú vállalkozásokra gondolunk-e, amikor a „Family Business”-ről beszélünk? Attól tartok, hogy ők már nagyon szétszéledtek, és nemcsak térben, illetve időben, hanem szellemben is. Azt viszont ma is elképzelhetőnek tartjuk, hogy Thomas Mann regényhőseiről, a Buddenbrookokról elnevezett effektus megjelenése a mai kor gazdasági elemzőit, na meg az ÜgyvédVilág olvasóit is érdekelheti más családi vállalkozások napi szinten megjelenő problémáinak a kereszttüzében.

Dr. Kiss Anna

 

Alma a fájától sorozat további cikkei:
Apák – lányok – fiúk
Anyák – apák – fiúk

Új sorozatunkban ugyanis olyan ügyvédekkel beszélgetünk, akik klasszikus jogászcsaládokba születtek bele, és rajtuk kívül, a család más tagjai is folytatják az ősök hivatását, ha nem is ügyvédként, hanem bíróként, ügyészként, minisztériumi tisztviselőként.

Beszélgetőpartnerünk, Csiky Ottó ügyvéd, akiről elmondható, hogy tényleg nem esett messze az alma a fájától, hiszen a néhai Legfelsőbb Bíróság elnök-helyettesének fiaként nemcsak a nevét kapta örökül, hanem a hivatástudatát is.[1]

Másik beszélgetőpartnerünk Csiky Ottó lánya, Csánitzné dr. Csiky Ilona, aki apja nyomdokain haladva, jelenleg a Legfelsőbb Bíróság polgári ügyszakos bírája.

Az első kérdésünk, hogy az édesapjuk az első jogász a családban?

Csiky Ottó: Nem, már a nagyapánk is szakmabéli volt: ügyvéd és királyi közjegyző. Így én az ő nyomdokain haladva választottam az ügyvédi pályát. A közjegyzőséghez úgy kötődöm, hogy a Magyar Országos Közjegyzői Kamaránál oktatóként előadásokat tartottam.

Úgy tudom, hogy Öntől sem áll távol a bíráskodás.

Csiky Ottó: Igen, így van. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Választottbíróságának is a tagja vagyok, de elsősorban ügyvédkedem.

Önökön kívül vannak még jogászok a családban?

Csiky Ottó: Igen, van egy öcsénk, Péter, aki szintén jogász, a Szabadalmi Hivatal Védjegy és Mintaoltalmi Főosztályának főosztályvezetője.

Csiky Ilona: Az én lányom Anna pedig pár éve fejezte be a jogi egyetemet, és már a szakvizsgán is túl van. Jelenleg bírósági titkárként dolgozik. Remélem, hogy hamarosan nagypapája nyomdokaiba lépve, hozzám hasonlóan, ő is bíró lesz.

Csiky Ottó elsősorban polgári, ezen belül is családi joggal foglalkozott. Tudományos munkái, megjelent könyvei is erről a területről kerültek ki. Talán egyik leghíresebb könyve az Apasági perek, apasági vizsgálat című, ahol a mesterséges megtermékenyítésről, az ún. reprodukciós eljárásról, a „lombikbébi” program jogi kérdéseiről ír, és mindezek mellett kitér a legkorszerűbb kromoszóma- és DNS-vizsgálatokra is, persze nem mellőzve a hagyományos szakértői tevékenységet sem.

Csiky Ilona: Az említett könyv mellett még másokat is írt, illetve szerkesztett. Az ő nevéhez fűződik többek között A családjog kézikönyve I., II. (2007); Magyar családjog stb. Egyszer még szerzőtársak is voltunk, A házasság megkötése, felbontása, házastársi tartás címen megjelentnél.

Meg kell említenem, hogy édesapánk nemcsak jogi szakkönyvek szerzője volt, hanem – ezt talán még a barátai közül sem ismeri mindenki – verseket, sőt prózai művet is írt. Ez utóbbit az akkori egyetemi színpadon be is mutatták. Megrázó emlék marad örök életemben, amikor a testileg meggyötört édesapánkkal együtt tudtunk a halála előtt verseket mondani egymásnak.

Csiky Ottó: Úgy gondolom, hogy az egész családunk számára meghatározó a művészetek szeretete. Nagyapánk maga is írt. Még ma is meghatódom, amikor a nekem írt meséit olvasom.

Korábban komolyan foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy művészettörténész legyek. Az egyetem előtt még egy művészettörténeti vetélkedő országos döntőjébe is bejutottam. Katartikus élményként hat rám, amikor egy híresség, pl. Molnár Farkas építész, festő zsenialitását felismerem. Tudom, hogy nem megszokott, de visszakérdezhetek? Olvastam a Bűnbeesett irodalmi hősök kötetét, és úgy tudom, hogy a grafikákat a lánya készítette. Ő lesz az új építész-grafikus polihisztor, mint Molnár Farkas?

Remélem, hogy így lesz. A bécsi egyetem sokat segít neki az alkotókészsége kiteljesedésében, a többi a sors kezében van. Egyébként pedig, köszönöm a kérdését. Az én kérdésem, hogy mit jelent a zene az Önök életében?

Csiky Ilona: Édesapánk a klasszikus zenét kedvelte, a legtöbbször Handel Vizi zenéjét hallgatta. Maurice Jarre Doktor Zsivágó filmzenéjénél könnyedébb zenét nem is tudott élvezni.

Csiky Ottó: Én egy kicsit azonosítottam is őt Doktor Zsivágóval, vagy inkább a Latinovits által alakított filmbéli Jámbor Ambrussal, az Oldás és kötésből. Származása miatti eleganciáját és az ösküi perben is tanúsított, jogászi tisztességét igyekezett megtartani a rendszerváltozás előtti időkben is.

Az én életemben a művészettörténet után a második vízválasztó az volt, amikor a jazz szeretete megnyilvánulásaként jazzkritikai kísérleteimnek teret adott a 80-as évek egyik országos napilapja. Végül győzött a jog, amelyben a logikát szeretem, azt, amikor a puzzle darabokból az én munkám eredményeként összeállhat az egész, és ezt értékeli majd a bíró.

Sporttal indult ez a beszélgetés, amikor is a riport elején szóba kerültek a híres focista apa-fiú párosok. Id. Csiky Ottó élete sem csak a jogról szólt. Láttam ugyanis egyszer egy olyan fényképet az édesapjukról, ahol éppen Sennának adja át a Magyar Autóklub díját.

Csiky Ilona: Igen, ez a kép a mi szívünkhöz is nagyon közel áll. Apám volt egyébként a Magyar Autóklub elnöke a kilencvenes évek első felében, ezért adta ő át a híres autóversenyzőnek a MAK díját.

 

Az életrajzi adatokból is kiderül, hogy 1990–1993. között Csiky Ottó volt a MAK elnöke, így a neves sportoló tragikus halála előtt nem sokkal Csiky Ottó személyesen is találkozhatott Ayrton Sennával, minden idők egyik legnagyobb Forma-1-es autóversenyzőjével, sok-sok ember példaképével. Így nem csoda, hogy Senna, halála után nem sokkal, 2000-ben bekerült a Nemzetközi Motorsportok Hírességeinek Csarnokába.

Köszönjük mindkettőjüknek a beszélgetést. Az Apák-lányok-fiúk sorozatot pedig folytatjuk a következő számunkban, ahol a riportalanyok továbbra is olyan ügyvédek, bírák, ügyészek, illetve más jogászok lesznek, akik tradicionális jogászcsaládokban élnek.

Dr. Kiss Anna

 

Csánitzné dr. Csiky Ilona

1952-ben született, a jogi egyetem befejezése után a tatabányai bíróságra került, először fogalmazónak, majd bírónak. Jelenleg a Legfelsőbb Bíróság polgári jogi ügyszakos bírája. Az egyik családi jogi témájú könyv társszerzője. Szabad idejében jógázik.

Férje, Csánitz Tibor mérnök, két lánya közül az egyik jogi pályára lépett, és bírósági titkárként várja, hogy megválasszák bírónak, másik lánya pedig a pedagógusi pályát választotta.

Id. Dr. Csiky Ottó

1928-ban született Budapesten. Diplomáját az ELTE ÁJK-n szerezte meg, majd egy évig – mint osztályidegen – nem tudott a szakmájában elhelyezkedni, ezért a sikondai színházi iskola növendéke lett. Itt ismerkedett meg első feleségével, akitől két gyermeke (Ilona és Ottó) lett. Második felesége szintén jogász volt, ebből a házasságából született Péter nevű gyermeke. Mindhárom leszármazó jogi egyetemet végzett. Ilona bíró a Legfelsőbb Bíróságon, Ottó egyéni ügyvéd, Péter pedig a Szabadalmi Hivatal főosztályvezetője.

Elsősorban polgári joggal, ezen belül is családi joggal foglalkozott, de előfordult az is, hogy büntetőbíróként tevékenykedett. Ez utóbbi területen csak rövid ideig dolgozott, de az elhíresült ösküi perben, bizonyítékok hiánya miatt felmentette a vádlottakat.

Jogászi pályafutását Bonyhádon kezdte – mint bírósági fogalmazó –, majd a szakvizsga után először bíró lett, illetve kicsit később Tapolcán kinevezték a helyi bíróság elnökének. 1959-ben Budapestre került, mint az igazságügyi tárca munkatársa, oktatási feladatokkal megbízva. 1965-től az IM osztályvezetője. Két évvel később pedig a Baranya Megyei Bíróság elnöke lett. A hetvenes években a Jogi esetek néven híressé vált tv műsor vezetője. 1977-ben kerül a Legfelsőbb Bíróságra mint elnök-helyettes, és nyugdíjazásáig, 1991-ig itt dolgozott. 1990–1993. között a Magyar Autóklub elnöke volt. 2008-ban halt meg.

Tudományos pályája: a hetvenes évek elején, családjogból szerzett kandidátusi fokozatot, 20 évre rá pedig akadémiai nagydoktori címet. Számos könyvet írt, illetve szerkesztett: Apasági perek, apaságvizsgálat; A családjog kézikönyve I., II. (2007); Magyar családjog; A házasság megkötése, felbontása, házastársi tartás. Ez utóbbinál lányával, Csánitzné dr. Csiky Ilonával szerzőtársak voltak. A Családi Jog periodika szerkesztője volt.

Oktatás: bár főleg polgári jogi ügyszakos bíróként dolgozott, de ezzel párhuzamosan tanított a Pécsi Tudományegyetem ÁJK-n, valamint a győri kar kitüntetett tiszteletbeli tanára volt.

Dr. Csiky Ottó

1959-ben született. A tatai Eötvös József Gimnáziumban érettségizett, majd a Pécsi Egyetem ÁJK-n szerzett diplomát, 1982-ben. Ezt követően ügyvédjelölt, majd a szakvizsga megszerzése után ügyvéd lett. A kezdeti munkaközösségi évek után, mint annyian mások, egyéni ügyvédként éli a hétköznapjait, és olykor-olykor a hétvégéit is. Vértesszőlősön él, de budapesti irodát tart fenn. Hobbija a zene, ezen belül is a jazz.

[1] Jékely Zoltán: Futballisták

 

Alma a fájától sorozat további cikkei:
Anyák – apák – fiúk
A Baumgarten család (Izidor és Károly)

A Varga család férfi tagjai mindhárman – az édesapa Varga Imre, a Heves Megyei Ügyvédi Kamara Elnöke, valamint a fiútestvérek, Detre és Szabolcs – a jogi pályát választották. Varga Detre, aki friss szakvizsgázottként az apa nyomdokaiba lépve, hamarosan ügyvéd lesz, a fiatalabb fiú, Szabolcs még a jogi egyetem hallgatója. Beszélgetőpartnerünk most az idősebb fiú, Varga Detre, akinek az esetében az alma nem esett messze a fájától. Így van?

Varga Detre: Igen is, meg nem is. Egyrészről valóban nem estem messze, mivel én is az ügyvédi pályát választottam, akárcsak az édesapám, akit szakmailag is, emberileg is példaképemnek tartok. Másrészről viszont – földrajzi értelemben – mégis messze estem, mivel apám egri ügyvéd, én pedig Budapesten élek, és itt is szeretnék dolgozni. Apám az egyetemi felvételi előtt azt mondta, öt évig jól fogom érezni magam Budapesten, és utána hazakívánkozom majd. Nem így történt. Bár szeretek Egerben lenni, de egy idő után mindig visszavágyom Budapestre.

Mennyiben befolyásolta a pályaválasztásában, hogy az édesapja is ügyvéd?

Varga Detre: Ügyvédek között nőttem fel. Amikor kisgyerek voltam, még Ügyvédi Munkaközösségek működtek, az egri „űemká” a törvényház utcai épületben működött, a bírósággal szemben, ahol a kamara ma is található. Nagyon sok időt töltöttem itt, az apám itt dolgozott, munkahelye mindig nyitva állt előttem, gyakran láttam munka közben. A gémkapcsokkal, pecsétekkel játszottam, rajzoltam, és az írógépet vertem. Mikulás napján apám egyik kollégája öltözött be Télapónak, és mi gyerekek hosszú sorokban járultunk elé. Az akkori egri ügyvédi köz- és társasági életnek tanúja, illetve résztvevője voltam. Az ügyvédség élhető léptékű élet, nemcsak foglalkozás, hanem tradicionális élethivatás is. Mindez természetesen befolyásolt a pályaválasztásban.

Az édesanyja, a család egyetlen nem jogász tagja pszichiáter, akinek több könyve is megjelent mostanában, az orvostudomány és az irodalom határterületéről. Mesélne ezekről?

Varga Detre: Igen, édesanyám pszichiáter, ezen belül családterapeuta, és egyik kutatási területe: a pszichiátria és a szépirodalom átfedései. A lélek betegségeivel nagyon nehéz szembenézni, mind a betegnek, mind a családnak. A szépirodalom ebben segít. Anyám két könyve irodalmi szemelvényeken keresztül mutatja be a pszichiátriai betegségeket. Számomra ennek az az üzenete, hogy az olykor száraz, tudományos, elidegenedett tudományt emberivé, befogadhatóvá kell tenni azok számára, akikről a tudomány szól, akik gyógyulást, lelki megnyugvást, megoldást keresnek.

Úgy tudom, az irodalom az Ön életében is különleges szerepet tölt be.

Varga Detre: Igen, így van. A könyvek és az irodalom szeretetét édesanyámtól örököltem. Sok kedvenc olvasmányomat ő ajánlotta nekem. A könyvek fontos szerepet töltenek be az életemben, illetve a világhoz való viszonyomban. Engem is érdekelnek a tudományok közötti átfedések, a jog és az irodalom határterülete.

A könyvek fontos szereplői az életemnek, és bár Faludy György egyik versében azt írja, hogy Guttenberg szikrázó galaktikájának vége, én azonban bízom benne, hogy még sokáig fog ragyogni, és az embert élete útján elkísérik a könyvek.

Ha már a könyveknél tartunk, mi a véleménye a jogi szakvizsgáról, amelyen nemrég lett túl? A mai szakvizsgarendszert sok kritika éri.

Varga Detre: Azt tapasztalat híján nem tudnám megmondani, hogy egyáltalán kellene-e – és ha igen, akkor mit kellene – változtatni a szakvizsgarendszeren. Úgy tudom, hogy sok kiváló jogász foglalkozik ezzel a kérdéssel. Amit saját magam tapasztaltam: annyiféle szakvizsga létezik, ahány féle szakvizsgabizottság.

Ezt hogy érti?

Varga Detre: Úgy értem, hogy vannak vizsgáztatók, akik inkább a törvényszövegre, és vannak, akik inkább az elméletre kérdeznek rá, de léteznek olyanok is, akik inkább a gyakorlatra kíváncsiak. Általános érvényű kijelentéseket nem lehet tenni. A szakvizsga azonban összehozott engem számos, a legkülönbözőbb szakterületen dolgozó kollégával, akik sokat segítettek, kikérdeztek, magyaráztak. Nagyon hálás vagyok ezért.

Mi a véleménye a jogász túlképzésről, amelyről évek óta hallunk?

Varga Detre: Egyszer apámat megkérdeztem, hogy ha lenne egy ügyvédjelöltje, aki teljesen alkalmatlan a pályára, megmondaná-e neki? Azt válaszolta: „Nem. Ki vagyok én, hogy ilyet megállapítsak?” Azok közül, akik ma jogot tanulnak, nemcsak az alkalmatlanok, de sokan az alkalmasak közül sem fognak tudni a jogi pályán maradni, a pálya telítettsége miatt, ebben biztos vagyok. De senki sem tudhatja, kik lesznek azok, akik mégis. Azt hiszem, és egyetemi tapasztalataim is ezt támasztják alá, abban a reményben mennek ma is olyan sokan jurátusnak, hogy erőfeszítéseiknek, de szerencséjüknek is köszönhetően, abba a kisebbségbe fognak tartozni, akik megvetik majd a lábukat a pályán. A tanítók felelőssége, hogy minél több diákot segítsenek és ösztönözzenek abban, hogy olyan tudásra, készségekre tegyenek szert, amely önmegvalósításukban segíti őket.

Az önmegvalósítás szót használta. Ezek szerint a jogi pálya célja nem csupán a megélhetés vagy karrier, hanem az önmegvalósítás is?

Varga Detre: Úgy gondolom, hogy igen. Bohumil Hrabal cseh író szerint minden fiatalembernek meg kell találnia az életben azt a keskeny pallót, amely személyesen neki van kijelölve. Ezzel én is egyetértek, ezt kell keresni. A jogi pályán belül az ember ezernyi elágazó ösvényen járhat, és a jogászi munka mellett nyelvet tanulhat, utazhat, írhat.

Majdnem három évet egyetemen is oktatott. Mi a véleménye a mai jogi oktatásról?

Varga Detre: Az ELTE Büntetőjogi Tanszékének PhD-hallgatójaként az oktatásban is részt vettem. Tanáraimnak, egyben kollégáimnak a tanszéken nagyon sokat köszönhetek, hogy segítettek, lehetőséget adtak, és példát mutattak. A Büntetőjogi Tanszék mindig is különleges volt az ELTE-n. Hitelességüket növeli az, hogy nemcsak oktatóként, valamint a tudományos életben, de kiemelkedő gyakorlati jogászként is tevékenykednek. Én ennek köszönhetően láthattam bele az egyetemi oktatásba. Azt gondolom, hogy a kérdésről nagyon nehéz helytálló általános véleményt alkotni. Az oktatás mindig olyan, amilyenek az egyetemi oktatók maguk. Az elmúlt években sok kiváló egyetemi oktatót ismertem meg. Van, aki tankönyvet vagy tansegédletet ír a diákoknak, van, aki honlapot készít, van, aki szemináriumi csoportját meghívja magához, és lecsót főz nekik, és van, aki showműsor-szerű előadásairól híres, de akad olyan is, aki szívvel, lélekkel szervezi a tudományos diákkört, az OTDK-t, a tárgyaláslátogatásokat. Az első kutatók éjszakáján majdnem ezer ember, többségében fiatal nézte a nagyszabású büntetőper szimulációt. Az egyes oktatók munkáján, erőfeszítésén, személyiségén múlik, milyen a jogi oktatás.

Mit gondol az egyetemi szakmai gyakorlatról?

Varga Derte: Azt gondolom, hogy a 6 hét kötelező szakmai gyakorlat nem elég, ez azonban hosszú évek óta változatlan, bár a megváltoztatására lett volna igény. Ezt az bizonyítja, hogy a diákok saját maguk intézményesítették a sokkal hosszabb, nem ritkán a több évig is tartó szakmai gyakorlatot, amely egyszerre segítheti a tudás bővítését és a későbbi elhelyezkedést. Amikor másodéves voltam, egészen ritkának, mondhatnám csodabogárnak számított, ha valaki egyetem alatt elszegődött egy ügyvédi irodába, vagy máshová gyakornoknak. Ma már az számít ritkaságnak, ha valaki nem dolgozik valahol. Én ezt a jelenséget nagyon jónak tartom, mivel sok diák, aki nem rendelkezik megfelelő családi kapcsolatokkal, ennek köszönhetően el tud majd helyezkedni.

Az írásról már beszéltünk. De mi a helyzet az idegen nyelvekkel? Úgy tudom, hogy 4 idegen nyelven is beszél. Melyek ezek?

Varga Derte: Angolul, németül, olaszul és törökül. Ezek közül a munkához az angol épp elég lenne. Utazásaim során azt tapasztaltam ugyanis, hogy angolul mindenütt beszélnek. A többi nyelvet az ember csak azért tanulja meg, hogy más nyelveket, kultúrákat, embereket megismerhessen. A további idegen nyelvek persze hasznosak, ha az ember jogi szakfordítással is foglalkozik, például egy nemzetközi ügyvédi irodában. A fiatal jogászok között akad, aki nem tud megszólalni semmilyen idegen nyelven, bár lehet, hogy nyelvvizsgája van, és akad, aki több nyelven, felsőfokon beszél, ír és fordít. Mindez szerintem nem a nyelvérzéken múlik, abban én ugyanis nem hiszek. A nyelvtanuláshoz elegendő, ha az ember szorgalommal és szabadidővel rendelkezik. A rendszeres gyakorlás lehetősége is fontos. 2006-ban Dubaiban dolgoztam, ahol a pakisztáni taxisofőr hat nyelven beszélt. Álmélkodásomra elmondta, ebben nincs semmi rendkívüli, más taxisofőrök is ennyi nyelven tudnak amiatt, hogy száz nép veszi körül őket. Budapesten is sokféle nép és kultúra él együtt, az ember szinte bármelyik idegen nyelvet anyanyelvi környezetben tudja gyakorolni, akár az Olasz Kultúrintézetben, vagy egy török étteremben.

Ha már a kultúrák sokféleségéről beszéltünk, mit jelent a munkája szempontjából Európa és az Európai Unió?

Varga Derte: Európa több mint a szárazföld egy darabja. Itt ringott a reneszánsz, a humanizmus bölcsője, itt alakult ki az európai jogi kultúra. Békés Imre mesélte, hogy Padovában járt abban a kávéházban, ahol Cesare Beccaria és barátai kitalálták a Bűnökről és büntetésekről szóló könyvet. Beccaria ekkor huszonhat éves volt, két évvel fiatalabb, mint most én. Műve alapjaiban megváltoztatta az európai jogi kultúrát. Az, hogy ma nincsenek ünnepnapokon nyilvános kivégzések, végső soron neki köszönhető, ezért őt az európai kultúra egyik fáklyavivőjének tartom. Az Európai Unió, azaz a négy alapszabadság gyakorlati működése miatt egyre több külföldi, nemcsak európai uniós, hanem harmadik országbeli ügyfél fordul ügyvédhez Magyarországon. Az ő esetükben fokozottan figyelni kell az ügyfél tájékoztatáshoz való jogára, hiszen gyakran egy harmadik nyelven, például angolul kommunikálunk. A külföldi ügyfelek gyakran panaszkodnak arra, hogy bizonyos eljárásokban nem értik, mi történik velük. Persze bizonyos hatóságok kivételt képeznek, például a Bevándorlási Hivatal, amely az idegen nyelvű tájékoztatásnak magas szinten eleget tesz. Az ügyvédek számára is fontos, hogy az ügyfél az eljárás tárgyát átlássa, megértse, jogait ugyanis csak így tudja gyakorolni, illetve kötelességeit teljesíteni.

Mit tanácsol azoknak az ügyvédjelölteknek, akik még szakvizsga előtt állnak?

Varga Derte: Az attól függ, hogy még hány nap van hátra a szakvizsgáig. Nehéz tanácsot adni, mivel a szakvizsgajelöltek különböző körülmények között készülnek a vizsgára. Van, aki nem is kap szabadságot szakvizsga előtt, és van, aki kap, ezért van ideje felkészülni. Van olyan, aki rendszeresen járt tárgyalásra, és akad olyan is, aki a három év alatt egyszer sem volt. Van, aki negyven évesen, két gyermek mellett készül a szakvizsgára. Nekem sokat segítettek a szóbeli kikérdezések, illetve az, hogy tanulás közben azon gondolkodtam, hogyha én lennék a vizsgáztató, akkor vajon milyen kérdéseket tennék fel.

Hogyan tovább? Együtt az édesapjával? És milyen területen?

Varga Derte: Úgy tervezem, hogy ügyvédként folytatom a munkát, és itt Budapesten, tehát nem apámmal együtt. Bár örülnék neki, ha együtt dolgoznánk, de nem hiszem, hogy rá tudnám beszélni, hogy költözzön Budapestre. Egyelőre több terület is érdekel: polgári jog, vagyon elleni és gazdasági büntetőjog. Igyekszem még néhány évig megőrizni nyitottságomat, mielőtt specializálódnék egy szakterületre. Apám inkább polgáris, engem azonban a büntető is megfogott, köszönhető ez részben az egyetemnek, illetve a büntetőjogi tanszéknek.

És amikor nem ügyvédkedik? Hogyan telik a szabadideje? Mi a hobbija?

Varga Derte: Szeretek sportolni, olvasni, főzni, kirándulni. Bár az utóbbi hónapokban sajnos ilyesmikre nem volt időm. Az ügyvédi pálya mellett nem mindig könnyű teljes életet élni. A munkanap addig tart, ameddig munka van, és ha folyamatosan van munka, akkor könnyen kiszorít maga mellől minden mást az ember életéből. Erről több kolléga is panaszkodik. Azt gondolom, az mondhatja magát igazán sikeresnek, aki a munka mellett tud időt szakítani arra, hogy éljen, a szó értelmét szándékosan nyitva hagyva, hogy mindenki azt érthesse bele, ami neki fontos a saját boldogságához.

Dr. Kiss Anna

---