Altruista tréning

Vannak pillanatok, amelyek megváltoztatják életünket, átírják a világról alkotott nézeteinket. Egy ilyen villámcsapás rendszerint váratlanul következik be – s ha már szilárdan körülbástyáztuk magunkat rengeteg, véget nem érő munkával, ha csekélyke szabadidőnket is csak megszokott, biztonságos keretek közt, precízen szervezett programokkal töltjük el, ha szisztematikus munkával elértük, hogy semmi ismeretlen, kiszámíthatatlan ne történhessen velünk, egy ilyen felismerés vagy találkozás szétzúzhatja világunkat. Vagy épp ellenkezőleg: felnyithatja szemünket a Valóságra és önmagunkra.

A munkahelyi tréningek, a coaching, a csapatépítés célja minden esetben, hogy a résztvevők számára lehetőséget, eszközöket adjon ahhoz, hogy bővítsék problémamegoldó eszköztárukat, hogy valamely készségüket, képességüket fejlesszék, hogy rálátást biztosítsanak egy nyomasztó problémára, megoldáshoz segítve a résztvevőket, s ezzel egymáshoz is közelebb vezessék őket.

Ám bizonyos esetekben mindez nem segít.

A képzések, workshopok egy idő után egyformának tűnnek, a problémák egyre csak szaporodni látszanak, és meglepő módon karrierünk emelkedésével a világunk egyre szűkebb és szürkébb lesz.

Divatos és egyszerű volna azt állítani, hogy a burnout vagy a megnövekedett stressz oka a szent borzadály, minden bajnak okozója, a VÁLSÁG. Ez a megállapítás csak részben igaz. A világgazdaságot az elmúlt évben megrendítő folyamatok a meglévő problémákat valóban fölerősíthetik és nyilvánvalóan újakat is generálnak. Mindemellett azonban a válságtól függetlenül is minél sikeresebb egy felsővezető, menedzser vagy jogász, annál többet dolgozik is (hiszen ezért sikeres), s így annál jobban el is szigetelődik az átlagos mindennapoktól. Sőt, ha a veszélyeztetettek közé tartozik, a kiégés előrehaladottabb fázisaiban (lásd: ÜgyvédVilág 2009 október, 27–29. o.) már a barátaitól és a családjától is. Ilyenkor a család vagy a munkahelyi közösség sok mindennel próbálkozhat, de a megszokott módszerek többnyire nem használnak, terápiába pedig, valljuk be, öreg kontinensünkön vajmi kevés vezető látogat el. Ahhoz, hogy az érintett ebből a sokszor fel sem ismert, beszűkült, kiégett vagy ehhez vezető állapotból idejekorán kibillenthető legyen, s visszataláljon a családjához, a hús-vér valósághoz, az örömteli nevetéshez és a kreativitáshoz, a megértő és feltáró beszélgetéseknél, az életmódváltoztatási tanácsoknál valami jóval erősebb, gyorsabb módszerre van szükség.

2 in 1: jótékonysági sokkterápia

Szinte valamennyi vallásban értékes cselekedetnek számít a gyengébbek segítése. Erkölcsi normáink sorában is előkelő helyet foglal el az altruizmus, mint viselkedési forma, mégsem képezi szerves részét mindennapjainknak az elesettek támogatása. Sokhelyütt kifejezetten segítségre szorul a menedzsment abban, hogy a cég vagy az iroda karitatív tevékenységét, altruista megnyilvánulásait, az SZJA 1%-át vagy a karitatív célokra is szintén felhasználható CSR büdzsét tudatosan, a vállalat imázsának, küldetésének megfelelően, valamint a menedzsment tagok összessége által közösen kimunkált adományozási stratégia alapján költsék el. Emiatt lehet jellemző az a megoldás, hogy sokan csak az év végi ünnepek kapcsán foglalkoznak ezzel, egy évre letudván az adakozást, mintegy kipipálva ezzel az erkölcsi kötelezettséget. S furcsamód minél magasabb társadalmi pozíciót tölt be valaki, annál távolabbról teszi mindezt. Nem megyünk közel a fájdalomhoz, nyomorúsághoz, a kétségbeeséshez, hiszen a pénzadomány megfelelő eszköz és kellően személytelen is ahhoz, hogy megvédjen, nehogy meglegyintsen bennünket a valóság sokszor igencsak orrfacsaró illata.

Pedig éppen erre van szükségünk. A régi bölcsek jól tudták: sötétség nélkül nincsen fény, bánat nélkül nem létezik öröm, fájdalom nélkül nem értékeljük az egészséget, a nyomorúság megismerése nélkül a sikert.

De szerencsére nem kell elveszítenünk a nekünk legdrágábbat ahhoz, hogy megérezzük, mi az, ami valóban fontos nekünk. Elegendő csak megégetni a bőrünket, hogy felébredjünk, s észrevehetővé váljék az értékrendek torzulása, láthatóvá a családi és baráti kapcsolatok szakadozottsága. Erre nyújt jelenleg egyedülálló módon lehetőséget egy budapesti tanácsadó cég, az Artifex Consulting Kft. speciális, ún. altruista tréningje, amelynek eredményeképpen a megfelelő időben, pszichológus által ellenőrzött körülmények között megélt sokkszerű szembesülés az élet szomorú, sötétebb oldalával visszalök bennünket saját világunk valódi értékei közé.

Két nap a szivárványig

A tréning során a tanácsadók gondosan építik fel a megrázó pillanatokig vezető utat. A mindössze két nap során gyakran több évnyi fel nem dolgozott problémával, elhallgatással szembesítik a résztvevőket. Lassan, de biztos kézzel vezetik a fásult, közönyös vezetőket az érzelmeik felé. A trénerek türelmére fokozottan szükség van, hiszen olyan embereket kell komfortzónájukból kibillenteniük, akik hosszú esztendők során kiemelkedően hatékony módszerekkel falazták be magukat munkájuk elefántcsonttornyába. Óvatosan, lépésről lépésre haladnak, mert tudják, ingoványos talajon járnak.

Az első napon ismert környezetben, ún. indoor programot tartanak. Szellemi munkára és saját, jelenlegi értékeikkel való szembenézésre, illetve a rászorulók helyzetébe való belehelyezkedésre biztatják a résztvevőket. A feladatok segítségével feltérképezhetővé válik mindenki számára, hogy mit tart igazán fontosnak jelenlegi életében és miért – majd szembesülhet is vele, hogy a mindennapjaiban hogyan viszonyul valójában ezekhez az erkölcsi, etikai normákhoz.

A tréner egyszerű és elegáns módon teszi láthatóvá a résztvevő számára saját értékeinek térképét és azt is, melyik elem mekkora szerepet tölt be az életében.

Legtöbb résztvevő esetében már ez a programpont is komoly hatást vált ki, többnyire ugyanis egészen más az elvi és más a gyakorlati viszonyulásunk saját normáinkhoz. Különösen igaz ez olyan foglalkozások esetén, ahol a szabályok tisztelete, betartása és betartatása, az etika alapvető fontossággal bír.

Az első meglepetés után, amelyet az elvek és a gyakorlat közötti távolság okozott, a résztvevő menedzserek, jogászok, ügyvédek és vállalatvezetők maguk megtervezik, hogy a választható helyszínek közül melyikük hová megy a második napon tapasztalatot szerezni, konkrét segítséget nyújtani, és miért. Ebben a fázisban már választaniuk kell, ezt a választást meg is kell indokolniuk, amely újabb nehéz perceket jelenthet nekik.

A harmadik lépés a karitatív tevékenység maga. Erre a második napon kerül sor. Eddigre a résztvevők már túl vannak az első sokkon, már észlelték, mennyire másként élik a mindennapjaikat, mint ahogyan a saját értékrendjük megkívánná tőlük.

Tulajdonképpen a saját élethazugságaikkal szembesülnek, érzékelhetik végre, milyen jelentősen eltávolodtak már a barátaiktól, családtagjaiktól. Ezen a ponton még nem hagyták el, de már reped az elefántcsont-torony fala.

A második nap első felében a résztevők a kijelölt helyszínre mennek, ahol kétkezi munka vagy más, személyesen végezhető tevékenység vár rájuk. A segítség módja számtalan lehet, aszerint, hogy a rászorulóknak mire van épp a legnagyobb szüksége, vagy hogy a segítséget nyújtó topmenedzser vagy ügyvéd mire képes, mihez ért még a szorosan vett szakmáján kívül. A segítségre szorulók lehetnek családok, betegek, gyermekek (állami gondozott, halmozottan hátrányos helyzetű stb.), hajléktalanok, fogyatékkal élők, szenvedélybetegek (drog, alkohol), természeti csapás károsultjai, menekültek, határon túl élők vagy kisebbségek és így tovább, aszerint, hogy támogatott szervezeteknek vagy személyeknek mire van a legnagyobb szükségük. Lehet felolvasni reménytelen betegeknek a hospice házban, elesett, elgyötört gyerekeknek bohóctréfát előadni, mozgássérülteket kerekesszékben kórházon belül mozgatni, létminimum alatt tengődő családoknak, hajléktalanoknak ételt osztani, bántalmazott gyerekek anyjának ingyenes jogi tanácsot adni, magányos, beteg öregeknél cserépkályhába begyújtani… A sor a végtelenségig folytatható.

Ahány rászoruló, annyi megoldandó helyzet, amelyekben egyetlen közös vonás bizonyosan fellelhető: mind a résztvevők, mind a rászorulók olyasmit kapnak egy másik embertől közvetlenül, amelyre maguk nem képesek. A hatás elementáris és azonnali, a munkába merevedett vezetők kizuhannak egy rövid időre védett életük falai mögül oda, ahol szinte semmi sem ismerős nekik. Valódi, szívszorító szegénységgel, a gyógyíthatatlan betegek reménytelenségével és derűjével találkozhatnak. Láthatják és tapinthatják a létért folytatott nehéz harc fájdalmát, szembesülhetnek saját kicsinységükkel a halál közvetlen közelében.

Ez a tréning egyedülálló abból a szempontból is, hogy miközben megrendítő élménnyel, az élet erejének közvetlen közelről való megtapasztalásának lehetőségével ajándékozza meg a résztvevőket, a rászorulóknak is azonnali és hasznos segítséget, enyhülést hoz. Az adakozás legszebb formájával ismerteti meg a saját világába bezárkózott, szörnyű nyomás alatt kínlódó, légüres terében vergődő munkamániás, kiégett vagy csak közönyössé fáradt munkatársat, életre szóló tapasztalattal gazdagítva őt. Ezt a tapasztalatot aztán szükség esetén tréneri, pszichológusi segítséggel egy ún. follow up (emlékeztető) tréning keretében vagy coaching során fel is dolgozzák: megbeszélik az élményeket, azok hatását, a leszűrt következtetéseket is megosztják egymással, és ha kell, tervet készítenek a tapasztaltak jövőbeli feldolgozására.

Valljuk be, mindenki igyekszik távol maradni ezektől a rendkívül fájdalmas élményektől. Ám ezzel egyúttal azt is kockáztatjuk, hogy megfosztjuk magunkat attól is, hogy megérezzük, hogy megértsük mennyi szépség és erő rejlik ott, ahol senki nem várja, hogy rátalál. Ha behunyjuk a szemünket, mert csípi a füst, nem gyönyörködhetünk a lángok szépségében sem soha.

Dr. Bakó Krisztina – Dr. Blaski Judit