Az állampolgár

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A befogadásról, a beilleszkedésről, a másságról készített szívbemarkoló, továbbgondolásra késztető játékfilmet Vranik Roland.

2017. január 26-ától pereg a mozikban Az állampolgár című új magyar játékfilm, amely tabudöntögető, érzékeny témát érint: miként viszonyulnak egy ország lakói a máshonnan érkezettekhez, hogyan viselkednek velük, rekesztik ki vagy épp fogadják be őket. Érdekesség, hogy az alkotócsapatot hosszú évek óta foglalkoztatja e kérdéskör, és a forgatókönyv is kész volt már, amikor a tavalyi menekültáradat megjelent Magyarországon, s a menekültkérdés a mindennapi politika részévé vált.

Jelenetek Az állampolgár című magyar filmből (A fotókat a film forgalmazója, a Mozinet bocsátotta rendelkezésünkre)

Amikor a forgatókönyvíró-rendező Vranik Roland munkához látott, elsősorban nem a globális menekülthelyzet foglalkoztatta, hanem a bevándorlóként letelepedett egyes ember gondjai. Mi történik vele, ha egy számára korábban idegen országban akar élni, ha megtanulja annak nyelvét, szeretne beilleszkedni, állampolgár lenni.

A filmbéli történet részben azt a folyamatot mutatja be, milyen viszontagságokkal kell megküzdenie annak a fekete bőrű bevándorlónak, aki már hosszú évek óta Magyarországon lakik, és legfőbb vágya, hogy ez az ország a hazájává váljon, és hivatalosan is állampolgárává fogadja. A főhős a magyar nyelvet már kiválóan beszélő, állampolgárságáért küzdő, Afrikából egykoron idemenekült Wilson, az áruházi biztonsági őr. Befogad bérelt lakásába egy várandós perzsa lányt, aki ott szüli meg gyermekét. A helyzetet bonyolítja, hogy az ötvenes éveit taposó Wilson beleszeret hasonló korú magyar tanárnőjébe – ő készíti fel az állampolgári vizsgára –, aki tanítványáért családját is képes elhagyni.

Ahelyett, hogy kiragadnánk a hétköznapi életből ellesett humoros vagy épp megalázó, jellemző részleteket, vagy elmesélnénk a film végét, inkább a produkció érdekességéről szólunk. Ugyanis a két, letelepedni vágyót amatőr színészek formálják meg, két olyan, Magyarországot hazájának választó, távolról érkezett ember, akik hosszú ideje Budapesten élnek, és keresik boldogulásukat. Az egyikük a Wilsont alakító dr. Cake-Baly Marcelo közgazdász, másikuk a perzsa divattervező, Arghavan Shekari. Remek alakításuk láttán joggal vetődik fel a nézőben: bizonyára azért voltak ilyen jók a kamera előtt, mert a való életben is gyakran hasonló szituációkban kellett megélni a konfliktusokat, a megaláztatásokat, a sok-sok értetlenséget, így nem volt nehéz a valóságot eljátszaniuk.

Dr. Cake-Baly Marcelo Bissau-Guineából érkezett, a függetlenségi háború után ösztöndíjjal 1976-ban harmadmagával jött Magyarországra, 18 évesen. Magtanult magyarul, és sikerrel tanult. Így emlékezik vissza: „Semmiféle rasszista megjegyzés, verekedés nem volt. Letettem az érettségit, majd felvételiztem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemre… A diploma megszerzése után eredetileg haza akartam menni, hogy a hazámat támogassam a tudásommal, de közben itt megismerkedtem a leendő feleségemmel, aztán megszületett a fiam. 1985-ben egy nagy magyar banknál helyezkedtem el. Szerettek a kollégák, de a jogi osztály folyton kifogásolta, hogy külföldi nem dolgozhat magyar pénzzel. A főnököm elnézést kért, kirúgott, aztán elhelyezett egy ingatlankezelő cégnél a gazdasági igazgató mellett. Akkoriban még nem jutott eszembe az állampolgárságot is kérvényezni. A szocializmusban nem nagyon volt kirekesztés, csak a bürokratikus, hivatalos kirekesztés. Volt munkavállalási engedélyem, tartózkodási engedélyem, letelepedési engedélyem, diplomám – nonszensz volt az egész helyzet. A bürokrácia bugyrai – nekem Az állampolgár című film erről is szól.” Állampolgárságát 1995-ben szerezte meg. „A filmbeli állampolgársági vizsgához képest az én vizsgám könnyebben ment, hiszen a magyar történelmet én már az egyetemen megtanultam, de az állampolgárság ügyintézése négy évig tartott” – mondja.

2004-ben, mivel nem tudott végzettségével elhelyezkedni, jelentkezett a BKV-hoz metróvezetőnek. „Bekopogtam az ajtón, hogy, jelentkeznék. Rám nézett az ügyintéző, és azt mondta, hogy maga úgysem tudja ezt megtanulni, és az ajtóra mutatott. Bementem a központba, ott mondták, hogy villamosvezetőnek jelentkezhetek. Most tizenkettedik éve vezetem a villamost közgazdászdiplomával…” Kollégái csak csokidokinak hívják.

Arghavan Shekari, a most 35 éves perzsa hölgy Iránban született és nőtt fel, majd Indiába ment tanulni divattervezést és gyermekjógát. Onnan települt át 2010-ben Magyarországra. Volt kiállítása az Iparművészeti Múzeumban, részt vett munkáival az Art Marketen is. „Az egész családunk nagy világjáró, a szüleim éltek Németországban, Malajziában, Indiában” – meséli, sőt azt is elárulja, hogy szüleit Magyarországra akarja költöztetni, ahol egy kis faluban egészségcentrumot szeretne nyitni. „Semmilyen atrocitást nem éltem át Magyarországon. Kirekesztést, hátrányos megkülönböztetést a munkám során egyáltalán nem tapasztaltam, csak egyszer-kétszer a lakáskeresések alkalmával, de ott sem voltak velem bántóak, csak értésemre adták, hogy nem rám gondoltak… Nekem már két éve megvan az állampolgársági vizsgám, épp a forgatás alatt sikerült letennem. Jelenleg iráni és magyar állampolgár vagyok. A szóbeli részét meg kellett ismételnem, pedig sokat készültem rá, a magyar barátaim is segítettek, de a magyar törvényekkel kapcsolatos kérdéssor még nekik is nehéz volt.”

Így tehát egy afrikai és egy perzsa születésű magyar állampolgár a legújabb magyar film két főszereplője, köszönhetően Vranik Rolandnak, akinek filmje szinte akarata ellenére csobban egy olyan felkorbácsolt vizű tengerbe, melynek hullámait talán a művészet ereje – például egy ilyen film is – képes valamelyest tompítani.

---