Az emberi szabadságjog mint fertőző hit

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kamaszkora óta hisz a szabadság tiszteletében, így nem véletlen, hogy alig kétéves jogi diplomával a kezében, még a rendszerváltás előtt a Független Jogvédő Szolgálatnál kezd foglalkozni emberi jogi ügyekkel. Mégsem vegzálják korabeli kenyérkeresetének „egyik kedvenc állomáshelyén”: a FŐSPED 1-es számú üzemegységének jogászaként – lelkéhez és hitéhez híven – szabad életet él. A polgári jogban csak „bukdácsoló” Pelle Andrea vérbeli büntetőügyvédként éveken át ingyen vett részt különböző jogvédő szervezetek munkájában. Mégsem lázadó egyéniség: ezt már csak azért sem engedheti meg, mert a szabadság hit, amelyért elszántan, a legjobb tudása szerint kell küzdenie.

A rendszerváltás után egy sokáig fejlődő, majd manapság újra a múlt felé kacsintgató jogrend lehetőségeit egyre nehezebben viseli, útvesztőit tapogatja. A Fidesz delegáltjaként 1989-ben részt vesz az Ellenzéki Kerekasztal egyeztető tárgyalásain. A fiatal demokratákat azonban még párttá alakulásuk előtt otthagyja. Kilépése később jó döntésnek bizonyul: megdöbbentik egykori liberális elvbarátainak jogtiprásai, ahogy a szentnek hitt jogelvek felrúgásával haladó válaszok helyett vastörvényekkel próbálják egyre inkább kriminalizálni a társadalmi jelenségeket, kezdve a drogpolitikától a hajléktalanságon át a védelem jogának korlátozásáig. Így nemhogy csökkenne, ellenkezőleg: egyre nő a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) nevű, számos ügyben fellépő szervezet jelentősége, melynek Pelle Andrea 1994 óta alapító ügyvivője. Geréb Ágnes egyik védőjeként hisz „karizmatikus” ügyfele ártatlanságában, ám az otthonszülésről időközben megszületett jogszabály „ugyan több mint a semmi, de teljesíthetetlen feltételeket szab”. A Nyugati téri irodájában másodmagával dolgozó ügyvédnő szereti a táncmeditációt mint drog nélküli transzba esést. Számára ez az individuum szabadsága, no és az, ha minél hosszabb időre, minél messzebbre elmehet a télből a nyárba.

 

Az ön két és fél évtizedes jogi pályafutása éppúgy bővelkedik társadalomfilozófiai kérdéseket feszegető ügyekben, mint a hatalommal szembeni, sokszor reménytelennek tetsző küzdelmekben. Épp ezért vágjunk a közepébe, s kezdjük az elmúlt évek egyik legnagyobb jogi és orvosi véleményütközéseit kiváltó, a közvéleményt is megosztó ügyfolyammal, a leginkább Geréb Ágnes doktornőhöz köthető otthonszülések kérdésével. Ön gyakorlott büntetőügyvédként vállalta el a védelmét, úgy, hogy saját hivatásukban mindketten elszántak. Nem éli meg kudarcként, hogy a jelenleg is háziőrizetben lévő doktornőt már nem először ítélik el meggyőződéséért, amellyel viszont – mások szerint – életeket veszélyeztet?

Egy dologban muszáj pontosítani: a legutóbbi esetekben Bánáti János és Molnár Marcell látja el a védelmet, én pedig három korábbi ügyében képviselem Geréb Ágnest, akit ez utóbbiakban első fokon két év börtönbüntetésre ítéltek. Másodfokon mindenképp szeretném a doktornőt felmentetni, vagy a lehető legenyhébb ítéletet elérni, bár meggyőződésem, hogy a doktornő ártatlan. Határozottan le kell szögezni: az Ágnes nem bűnöző! A hatóságok mégis mártírt csinálnak belőle, számára tragikus módon. Ez a legrosszabb üzenet a hozzá hasonlóan gondolkodóknak, de a társadalomnak is. Boszorkányüldözés folyik ellene, a hatóságok hozzáállása ugyanis egyértelmű: amikor egy otthonszüléshez mentőt kellett hívni, s Geréb Ágnes jelen volt, rendőrségi eljárás indult; ha történetesen egy másik hasonlónál az Ágnes nem volt ott, eljárás sem indult. Egyértelmű, hogy a bűnüldözőknek ebben az orvosi szakmai kérdésben kifejezetten Geréb Ágnes a célpontjuk, aki viszont egyre nehezebben viseli a meghurcoltatást. A doktornővel annyiban mindenképp hasonlítunk, hogy meggyőződésünk az egyének önrendelkezési joga. Legjobb szakmai tudása alapján hisz abban, hogy a nő ura a saját testének, a szülész csak segít a baba világra jöttében. Csakhogy ezt sok orvos is képtelen megemészteni, hiszen a nőgyógyászat férfiszakma. Az Ágnes karizmatikus személyiség, aki ilyen közegben és ellenállás mellett immár húsz éve küzd a nők alapvető jogáért. Ha a doktornő nem karolja fel az otthonszülés ügyét, s nem szenteli az életét ennek, ma sincs jogi háttere a kérdésnek; a kormányrendelet idén májusban megszületett.

 

Geréb Ágnes még mindig háziőrizetben van, nemrég tüntettek is a teljes szabadon engedéséért. Lát esélyt arra, hogy a rendelet alapján felmentő vagy enyhítő ítélet szülessen?

Az ő esetében valószínűleg nem lesz lehetőség a visszamenőleges hatályú jogalkotásra… De félretéve az iróniát, nehéz megjósolni, milyen ítéletek várhatók. Eddig vita tárgya volt, hogy az otthonszülések során esetlegesen fellépő komplikációkból egyenesen következik-e az, hogy a jelenlévő orvos ab ovo bűncselekményt követ el. Sőt sok szakértő szerint már az orvosi jelenlét is szabályszegés. Meggyőződésem: az otthonszülés elsősorban nem orvosi kérdés. A májusban megszületett jogszabály sajnos a bábák működéséhez teljesíthetetlen követelményeket szab feltételül. Ténykedésükhöz felelősségbiztosítást kell kötniük, csakhogy ilyet jelenleg egyetlen biztosítótársaság sem kínál, s vélhetően nem is fog. Persze ez a szabályozás is jobb a semminél, de húszévnyi orvosi, jogi, társadalmi vita után ez a jogszabály továbbra is csak vajúdás, semmint érdemi „szülés” volt.

 

Klasszikus angolszász felfogással élve ön bátran nevezhető polgárjogi aktivistának is, hisz tetteiben is kiáll az emberi szabadságjogokért – sok esetben még ma is társadalmi munkában. Ön egy jogi örökmozgó, bár feltételezem, nem véletlenül alakult így a pályája…

Mindig fontos volt számomra az önállóság, az egyenlő felek közötti együttműködés és a szabadság tisztelete. Az ügyvédség ezt teszi lehetővé, ami nem pusztán a munkám, hanem a hivatásom is. Persze a továbbtanulás nem volt egyszerű döntés. A lányom most 18 évesen áll hasonló dilemma előtt, ebben a korban ugyanis a legtöbb fiatal csak ötletel. Teljesen eltökélt én sem voltam, végül a hozzám közelebb álló felvételi tárgyak alapján választottam az ELTE jogi karát, noha a családban senki sem volt jogász. Jóllehet 1986-ban diplomáztam, de csak 1991-től vagyok ügyvéd. Hogy miért telt ennyi idő a szakvizsgáig? Nos, mielőtt ügyvéd lettem, tettem néhány vállalati kitérőt, mivel 1986-ban – a limitált kamarai tagság miatt – még nem volt olyan könnyű ügyvédjelöltnek állni. Ezért több cégnél is dolgoztam, többek közt a Vegyépszernél és a FŐSPED-nél. Ez utóbbi volt a kedvencem, kötetlen, teljesen önálló munka- és időbeosztással. Abban az időben ez maga volt a szabadság. A munka volt a fontos, nem a munkaidő. Mivel a magam ura voltam, elkezdhettem foglalkozni az emberi jogi ügyekkel, 1988-tól 1990-ig a Független Jogvédő Szolgálatnál. A rendszerváltó kamarai nyitásnak köszönhetően végül 1990-ben lettem önálló ügyvédi. Civil vállalásaimat onnantól kezdve főállású ügyvédként teljesítettem. Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetben kezelt betegek részére létrehozott jogsegélyszolgálatnál 1991-től 1993-ig dolgoztam, közben egy drogambulancián kábítószer-fogyasztóknak nyújtottam ingyenes jogi tanácsadást, de büntetőügyekben is képviseltem őket. Alapító tagja lettem a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) emberi jogi szervezetnek, melynek 1994 óta vagyok az ügyvivője. A Magyar Helsinki Bizottságnál is „megfordultam”: 1996-tól 2002-ig vettem részt a fogdamegfigyelő programban. A magánpraxisomat 1998-ban kezdtem kiépíteni, s szerencsére megtehetem, hogy szinte kizárólag büntetőügyeket vállalok. Persze az is az igazsághoz tartozik, hogy a polgári joghoz valójában nincs is affinitásom. Mindössze egy-két cégügyet viszek, de ezek is régi, gimnáziumi barátságokból „maradtak rám”, de legalább frissen tartják a cégjogi ismereteimet.

 

Vannak olyan TASZ-os ügyei, melyekre szívesen emlékszik vissza?

A TASZ-nál is büntetőügyeket viszek. Ezek szereplői viszont – érthető módon – nem szívesen adják a nevüket, még ha alaptalan vádakkal szemben is kell megvédeniük magukat. Ezért civil jogvédőként én sem vagyok reflektorfényben, szemben más munkatársaimmal. Jóval látványosabbak a közérdekű adatok kiadásával kapcsolatos pereink, vagy a nagy port felverő rágalmazási ügyek, melyeket újságírók ellen indítanak politikusok vagy más közéleti személyiségek. Miközben meggyőződésem, hogy a rágalmazás és a becsületsértés tényállásának semmi helye a Büntető Törvénykönyvben, hiszen ezek maximálisan a szólás szabadságának kategóriájába tartozó kérdések, melyeket polgári eljárásokban kellene vizsgálni. Ám jelenleg – sok mással együtt – sajnos nem errefelé haladunk. Így nemhogy csökkenne, egyre több feladata lesz a TASZ-nak, amelyik kétségkívül egy sikeres szervezet. Ezért ügyvivőként különösen büszke vagyok arra az oklevélre, melyet még 2003-ban az Emberi Jogok Napja alkalmából kaptam a kiváló büntetőügyvédként jegyzett Bárándy Péter akkori igazságügyi minisztertől. Az oklevelet az adományozó személye miatt kifejezetten szakmai kitüntetésnek tartom.

 

Egy másik nagyon fontos társadalmi probléma is aktuálpolitikai kérdéssé vált, holott korábban hosszú évek alatt kiérlelt, teljes szakmai konszenzus született róla: ez pedig a 2008-ban az Országgyűlés által is szentesített nemzeti drogstratégia. A Fidesz-kormány ezt idén a szakmai felháborodás ellenére egy tollvonással lesöpörte az asztalról, s helyette sokak szerint egy hézagos, számos pontján összefüggéstelen és egyáltalán nem előremutató változatot terjesztett a parlament elé. Mint a kábítószer-probléma alapos ismerője, hogyan vélekedik erről?

Szakértőként 1997-től 2006-ig vettem részt az Országgyűlés Kábítószer-fogyasztás Visszaszorítására Létrehozott Eseti Bizottságainak tevékenységében. Ez alapján bátran kijelenthető: nagyon hosszú út és igen megalapozott munka vezetett a korábbi nemzeti drogstratégia elfogadásához, igaz, az utolsó két évben én már csak kívülről követtem nyomon a folyamatot. Ami most történik, egyszerűen fogalmazva, drámai. Az elmúlt bő tíz évben azt hittük, jó irányba megy a drogpolitika. Ám ahelyett, hogy továbbfejlesztettük volna, minden erőnkkel azon kell dolgozni, hogy a helyzet legalább ne legyen rosszabb. Nagyjából másfél évtized megegyezésen alapuló munkáját dobták ki az ablakon. Ezzel csak újabb károkat okoznak, s jól látható, hogy a kormány ismét a kábítószer-fogyasztók egyre erősebb kriminalizálása felé indul el. Csakhogy a drogfogyasztást nem szabad bűnügyi problémaként kezelni, mert nem vezet sehová. Álszentek azok a vélemények, miszerint a fogyasztók nem kerülnek börtönbe. Ez ugyanis nem igaz. Ezt gyakorló büntetőügyvédként kollégáimmal együtt biztosan állíthatom. Gyakorlatilag megszűnik az elterelés eddigi intézménye, s az első botlás után már nem lesz kegyelem, jönnek a szigorúbb szankciók. Csakhogy a kemény hatósági fellépést sürgetők sem veszik tudomásul, hogy az egyre szigorúbb büntetési tételek sem hozzák meg a kívánt eredményt. A kriminalizálás, a szigorítások ellen már 1998-ban, az első Orbán-kormány idején is próbáltunk minden lehetséges fórumon fellépni, s a hatalmi hozzáállás ellen protestálni, még tüntetéseket is szerveztünk. Talán ennek is köszönhető, hogy az akkori jogszabályok kevésbé lettek szigorúak, mint azt eredetileg tervezték, de a helyzet összességében mégis rosszabb lett, mint előtte volt. Ezt számos esettel lehet igazolni. Most is igyekszünk hasonlóan fellépni, de a kétharmados kormányzati erő már kevésbé tűnik hajlíthatónak. A kábítószeres ügyekben eljáró védők közelről látják, Magyarországon nemhogy a fogyasztók, de a kisterjesztők legtöbbje is nagyon messze van attól a képtől, amit az amerikai filmek maffiavilága sugall. Többségében ugyanis huszonévesekről, egyszerűen csak botló, meggondolatlan fiatalokról van szó, akik a könnyű pénz reményében mennek bele ezekbe a helyzetekbe. Az a sztereotípia sem igaz, hogy milliomoscsemeték unaloműzése ez. Ilyen is van, de nem ők a többség. Ha ezeket a fiatalokat azonnal börtönnel sújtjuk, a jövőben esélyük sem marad a tisztességes életre, a bilinccsel együtt a bélyeg is rajtuk marad. Emlékezzünk csak arra az ügyre, amikor három diáklányt értek tetten áruházi lopáson, s a kormány által szigorított jogszabályok miatt azonnal egy másfélnapos elzáráson találták magukat. Pszichésen sokkolta őket a fogdaközeg, orvosi kezelésre szorultak, miközben diákcsínynek indult az egész. Anyaként még inkább szörnyülködve figyelem azokat a polémiákat, melyek a büntethetőség korhatárának a leszállításáról szólnak. Szerintem azok között is találnák számos kamaszkori csokitolvajt, akik most ezt szorgalmazzák. De visszatérve a kábítószerre: statisztikai tény, hogy visszaszorulóban van a heroinfogyasztás, de ez nem a büntetőpolitikának köszönhető. Európai tendencia, hogy a drogozásban leginkább érintett fiatalok körében már nem a belassulás a menő, hanem a pörgés, így a partiszerek és a bulitabletták a divatosak.

 

Önnek negyedszázados jogi pályafutása alatt mit sem kopott az emberi szabadságjogok iránti töretlen elkötelezettsége. Mint Fidesz-alapítót, hogyan érintik az egykori liberális elvbarátai szemére vetett jogtiprások, az embereket személyükben is hátrányosan érintő visszamenőleges hatályú törvénykezéstől kezdve az igazságszolgáltatás megszállásán át az alkotmányos intézmények lebontásáig?

Az egyetemi kapcsolatok révén közelében voltam a Fidesz-alapítóknak, úgy éreztem, az adott történelmi pillanatban – már csak a tagok koránál fogva is – ez az egyik legalkalmasabb formáció a liberális szabadságjogok képviseletére. Kézenfekvő volt, hogy a Fidesz delegáltjaként 1989-ben részt vettem az Ellenzéki Kerekasztal háromoldalú egyeztető tárgyalásain, mint a büntetőjogi csoport tagja. Ám a fiatal demokratákat még párttá alakulásuk előtt otthagytam. Pontosabban kiléptem. De visszatekintve az átalakulásuk folyamatára, biztos vagyok abban, hogy jó döntést hoztam annak idején. Igaz, akkoriban még nem a politikai attitűdváltás riasztott el, a pártfegyelem, a szervezeti hierarchia nem nekem való. Épp ezért pártkarriert sem tudtam elképzelni, egészen más a habitusom. Természetesen már a Fidesz későbbi ideológiai irányváltásai sem tetszettek, félretettek korábban még általuk is szentnek hitt szabadságjogokat. Most azonban ténylegesen a demokratikus jogállam lebontása zajlik, a kormány alapvető jogelveket rúg fel. Ez a XXI. századi demokráciákban elfogadhatatlan.

 

A büntetőpolitikában már utalt a mértékletességre, mely egy angol mondás szerint a politikában úgy fordítható le: „Megtehetnénk, de nem tesszük, mert megtehetjük”. E tekintetben van párhuzam a nagypolitika és a mindennapok joggyakorlása között?

Amikor a Fidesz 1988-ban megszületett, mindannyian tele voltunk illúziókkal. A ma kormányzó politikusok is vallották, sőt, hittek a társadalmi kérdések, a jogállam kihívásaira adandó haladó válaszokban. Olyan – az egykori demokratikus ellenzékhez tartozó – kiváló gondolkodókkal közösen, mint Solt Ottília, TGM, Kőszeg Ferenc és Kis János. Ők megőrizték szellemi integritásukat, részt vettek a rendszerváltó parlament munkájában, ám ma már egyikük sincs parlamenti pártok közelében. De hogy merre tart az általuk is megálmodott jogállam? Szomorú látni, hogy a parlamentáris rendszer garanciális elemeit, amit egykoron a Fidesszel közösen építettünk, ma ugyanez a párt építi le. Ugyanazok az emberek – alig húsz évvel később. Ennek viszont egyenes következménye a közbizalom romlása, például az igazságszolgáltatásban.

 

Az ügyvéd vagy a polgárjogi aktivista beszél önből?

Ezt nem lehet szétválasztani. Abszurd helyzet az, hogy miközben szabadon lehet pálinkát főzni, addig a rendőrség puszta vélelem alapján olyan szereket is elkobozhat, melyek nem is szerepelnek a droglistán. Mindez addig lesz így, amíg a pártok rá nem jönnek, hogy a szavazók kilencven százaléka már kipróbálta a marihuánát. Ügyvédként azt látom, egyre hosszabbak az előzetes fogva tartások, miközben megnyirbálják az eljárási garanciákat. Augusztus 17-én lépett hatályba az a törvénymódosítás, mely a kiemelt ügyekben öt napra emelte a bírói döntéshez nem kötött fogva tartás határidejét, az eljárás első napjaiban az ügyész megvonhatja lehetőséget a védőtől, hogy ügyfelével négyszemközt beszéljen, a legfőbb ügyész pedig maga választhat bíróságot. Ez elképesztő és aggasztó. Még az is lehet, hogy egy év múlva azt mondják: mivel jól bevált, terjesszük ki az összes büntetőügyre, a tyúklopásig bezárólag. A kormány ezzel azt üzeni: az ügyvéd pártolja a bűnözést. Hajmeresztő logikával megteremtik az igazságszolgáltatás befolyásolásának törvényi lehetőségét, lenullázzák a pártatlan eljáráshoz való alapjogot. Ez a demokratikus igazságszolgáltatás halála. Nem csoda, hogy a barátaim közül egyre többen fontolgatják a külföldre távozást.

 

És Ön?

Én a táncmeditációval kapcsolom ki magam. S persze itt van a lányom és a párom, akik sok mindenért kárpótolnak. Azt nem tudom, a lányom követ-e a jogi pályán, de szeretném, ha olyan szakmát választana, amit bárhol a világon kamatoztathat. Ha örökre nem is, de elutazni mi is szeretünk, akár családilag, akár a barátokkal együtt. A lényeg: minél hosszabb időre, minél messzebbre elmenni innen, leginkább télen a nyárba. Ebben segít az élettársam, aki hivatásos utazó, s még pénzt is kap érte. A kedvencem Ázsia. A tánc pedig az én egyéni szabadság-extázisom már az egyetem óta. Annyiból társas kikapcsolódás, hogy többen vagyunk, de nem egymással, hanem együtt táncolunk. Ez egy aktív meditáció, a táncra fókuszálva. A másik kedvencem a transztánc, bekötött szemmel. Ez a legnagyszerűbb tudatállapot-változás – drog nélkül.

 

Kamarai szerepben nem kamatoztatja, netán tanításban nem adja át az eddigi tapasztalatait?

Áá…, a kamarai munka soha nem érdekelt, viszont eddig már öt ügyvédjelöltem is volt. Egy kivétellel mindegyikük kapcsolódik az emberi jogi ügyekhez. A legelső jelöltem, Dénes Balázs ma a TASZ elnöke. Az irodámban ketten praktizálunk, korábban ügyvédtársam is a jelöltem volt, ma a TASZ-nak és a Helsinki Bizottságnak is dolgozik. Úgy tűnik, megfertőzöm őket. Annak ellenére, hogy az ügyvédkollégák többnyire nem túl nyitottak az emberi jogi ügyekhez. Ha őszinte akarok lenni, sokszor hülyének néztek. Azt mondogatták: ebből nem lehet meggazdagodni. De ahogy teltek az évek, és jöttek az eredmények, a lesajnálás átalakult elismeréssé. De azért igazuk volt, meggazdagodni tényleg nem lehet belőle. Persze nem is ezért csináljuk.

Kálmán Attila

---