Bírónak lenni

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hídvéginé dr. Adorján Lívia Szabadidejében olvas, könyvet ír, színházba, hangversenyre, kiállításokra jár. Elvégezte a könyvészet és becsüs képzést. Ételben a töltött káposzta és a libamáj zsírjában hidegen a favorit. Férje fotóművész. Egy jogász és egy marketing-vezető képzettségű fia van.

Miért választotta a bírói pályát?

Ez nem egy egyszerű történet. Édesapám látott egy amerikai filmet, amelynek pozitív hőse egy bírónő volt. Ekkor én nyolcéves lehettem. Mindig azt mondta, hogy „Figyeljétek meg, amikor az én nagylányom felül a pulpitusra!”. Édesanyám csak nevetett ezen.

Teltek az évek, és én – emlékezve apám kívánságára – jogi egyetemre jelentkeztem.

Nem vettek fel elsőre. Ezután életem egyik legszebb éve következett. Egy antikvárkönyvesboltban dolgoztam. Letettem a „könyvész-becsüs” vizsgát, és egész nap olvastam, olyan voltam, mint Móra Ferenc novellájának hőse: amíg egy könyvet én olvastam, nem adtam el semmi pénzért!

 

Jelentkezett azért még egyszer a jogra?

Igen, és másodszorra sikerült! Jó viszonyba kerültem a jogi tanulmányokkal, különösen a polgári jog tetszett. Mindenki büntetőjogi diákkörbe járt, mert az sokkal izgalmasabb volt, nekem a polgári jogesetek megoldása jelentett kihívást.

 

Az egyetem után rögtön a bíróságra került?

Nem, és sajnos ennek prózai oka volt. Akkoriban a bíróságon a fizetéseket nagyítóval sem lehetett látni. Ezért többnyire csak nők választották ezt a pályát, hogy jobban kereső párjaikkal valahogy boldoguljanak. Mivel az én apám meghalt, nagyon kellett apénz, ezért egy nagyvállalatnál lettem a szakvizsga után jogtanácsos.

 

Mikor jött a nagy beteljesülés?

Néhány évvel később, mikor megtaláltam életem társát, akivel már 35 éve élünk együtt. Mindketten anyagi áldozatokkal módosítottunk pályát. Ő a környezetvédelmet, én a bírói hivatást választottam. Két tehetséges, jóképű fiunk van. Csak egyikük lett jogász, a másik marketinges. Egy gyönyörű unokánk is született.

Mikor először ültem a pulpitus közepén, örökre szóló szerelem – a bírói hivatás – rabja lettem.

Egy kisvárosban, Jászberényben kezdtem. Hősi korszak volt. Minden reggel 6 órakor indultam két bőrönddel Szolnokról – benne az akták – vonattal Jászberénybe. Legtöbbször az egy km-es utat az állomásról gyalog tettem meg. Viszont, amikor az első ügyfeleket beszólítottam, megszűnt a fáradtság, és megállt az idő. Ennek már 31 éve.

 

Milyen ügyeket tárgyalt?

Egy kisvárosban az a szép a bíráskodásban, hogy szinte mindent tárgyalni kell. Így foglalkoztam családjoggal, örökléssel, kártérítési és személyiségvédelmi perekkel.

 

Meddig tartott a jászberényi „kiküldetés”?

Csak másfél évig. Azután Szolnokra, a járásbíróságra, majd a megyei bíróságra kerültem Közel húsz éve tanácsvezető bíró vagyok.

 

Mire a legbüszkébb ezek után?

Egyszer egy ügyfél irt a bíróság elnökének egy köszönőlevelet. Egy orvosiműhiba-pert tárgyaltam, és azt írta, gratulál, hogy ilyen felkészült, emberséges bírák vannak a megyében, mint én.

 

Úgy tudom, hogy a bírói mellett más pálya is vonzotta.

Igen, a katedra. Először meghívott előadó lettem a Szegedi JATE-n, azután címzetes docens a Corvinus egyetemen. Sokat tanultam, előadtam – egyszer még az MTA-n is –, publikáltam, hogy megfeleljek az elvárásoknak.

A fiatalsággal való állandó kapcsolat is vonzott. Örültem, hogy a száraz jogtudományból valami érdekeset, maradandót adhattam át nekik.

A bírói munka mellett írtam, tanítottam. A pulpitus és a katedra más-más szakmai kielégülést adott, de mindegyiket nagy szenvedéllyel csináltam.

 

Miért beszél múlt időben?

Mert az új Alkotmány engem leparancsolt a pulpitusról. Betöltöttem a rám irányadó nyugdíjkorhatárt, ezért szolgálati viszonyom jövő januárban megszűnik. Szerencsére a katedra, az írás megmaradt. Szeretnék továbbra is elfoglalt, fiatalos, érdeklődő nagymama lenni.

Három szakkönyvet is írok a jövő évbenaz orvos–beteg jogviszonyokról. Ez konfliktusokkal terhelt, nehéz jogterület, dekomoly ítélkezési gyakorlattal talán sikerül megbirkóznom vele. Simkó Ági barátnőmmel – aki a jogalkotásban töltött évtizedeket – nagy lelkesedéssel fogtunk neki ennek a nagy munkának.

 

Mit csinál, amikor nem a szakmai szenvedélyének hódol?

A férjemmel nagyon sokat utazunk. Őaranyérmes fotós, sok kiállítással a háta mögött. Én imádok olvasni. A bíróságon könyvtárat hoztam létre az általam vásárolt könyvekből, amiket szívesen kölcsönzök a kollégáknak. Szeretek főzni. Kis befektetés, nagy siker, ahogy a nagymamám mondta.

 

Mit kívánhatok Önnek a jövőre?

„Sors bona nihil aliud” – Jó szerencse, semmi más, ahogy a költő Zrínyi Miklós jelmondata hangzik. Ezt a sort írtam minden újévben a tárgyalási naplómba.

 

Mi a legfontosabb üzenete az Önt követő jövőbeli kollégáknak?

Felkészülés, emberség, empátia. Ha ez megvan, semmi sem okozhat csalódást ezen a pályán.

Dr. Pál Edith

---