CompLex Reggeli

Egyre nagyobb szerepe lesz az elektronikus archiválásnak az ügyvédi tevékenységben az elektronikus ügyintézés körének bővülésével. Az e-iratkezelésben a nem fájlalapú dokumentumtárolás lehet a megoldás, olyan program segítségével, amely az ügyvédi munkához a legjobban illeszkedik. Az iratok tárolása, megőrzése, hosszú távon is visszakereshetősége papír alapon sem egyszerű, és nincs ez másként az elektronikus iratokkal sem – hangzott el a CompLex Ügyvédreggeli keretében dr. Homoki Péter előadásában.

Az ügyvéd e-archiválási kötelezettsége szervesen kapcsolódik az elektronikus iratkezeléshez. Informatikai szóhasználat szempontjából meg kell különböztetni az elektronikus dokumentumkezelést és az iratkezelést. Utóbbinál a megőrzés célja a bizonyítás, megőrizni a hitelességet biztosító adatokat, fontos a változatlanság, és kifelé kell azokat megmutatni. A dokumentumkezelés az iratkezeléssel szemben nem alkalmas a bizonyításra, célja a dokumentum keresése, újbóli felhasználása, minél több ember általi elérése. Befelé irányul, ügyvédi munkát igyekszik segíteni.

Jelenleg dokumentumkezelő rendszereket főként nagyvállalatok használnak, a piacon most meglévő rendszerek nem kisvállalkozásoknak készülnek, pedig az ügyvédek elsősorban ilyenek. (Legfeljebb néhány nagy magyar ügyvédi iroda használ csak dokumentumkezelő rendszert.)

Jelenleg az az általános gyakorlat, hogy az ügyvéd Wordben elkészíti az iratot, majd elmenti. Mivel az ilyen iratok száma egyre nő, megfelelő könyvtárstruktúrát is ki kell alakítani. Ez a szempontrendszer nem mindig működik jól, és megvannak a maga korlátai, hátrányai. Dr. Homoki Péter a saját példáját hozva említette: tíz év alatt 4 gigabájtnyi irata keletkezett, amelyeket 14 ezer fájlban, és csak egy nehezen követhető és átlátható, ezres könyvtárstruktúrában tudott elhelyezni. Ebben a szisztémában nem elég pusztán a kimenő, papír alapú iratokat tárolni, ez ugyanis hamar eléri a kezelhetetlen nagyságrendet. Ráadásul nem is mindenki fogja a könyvtárstruktúrát egységes elvek alapján használni (például más fájlnéven menti el egy másik kolléga az iratot, illetve magában a fájl nevében nem tárolható minden szükséges és fontos információ).

Elterjedt az a gyakorlat, hogy a könyvtárstruktúrát ügyfelekre bontják. Bizonyos esetekben ügytípusokra is lehet bontani (például külön a cégeljárásra vagy ingatlan adásvételre), így azonban egyre mélyebb lesz a könyvtár faszerkezete, ráadásul a kereszthivatkozásokat is karban kell tartani.

Dr. Homoki Péter szerint a megoldás a nem fájlalapú dokumentumtárolás, azaz, hogy egy adott dokumentum több szempont szerint is kereshető legyen. Ha jó az alkalmazás, nem jelent többletmunkát a tárolás, de könnyebben megtalálható a keresett dokumentum. A programmal szembeni elvárás, hogy igazodjon az ügyvédi munka folyamataihoz, és ne fordítva. A dokumentumhoz megadandó plusz adatokat a program rögzíti automatikusan, amit csak lehet, a szöveg tartalmából kinyerve. Jelenleg egyetlen hasonló alkalmazás található meg a piacon, de az is még úttörő jellegű informatikai megoldásnak számít. Fontos megemlíteni, hogy az ügyvédet fegyelmi felelősség terheli az elektronikus adat elvesztéséért is!

Az e-iratkezelésnél a bizonyításon van a hangsúly, elvárás, hogy az irat utólag ne legyen módosítható, az iratkezelési elvárásoknak feleljen meg, és tudjon kimutatást, nyilvántartás adni a tárolt iratokról. Részletes szabályait a levéltári törvény határozza meg, amely a közfeladatokat ellátó szervekre vonatkozik elsősorban. Az ügyvédi kamarai szabályzat – az 1994. (VI. 1.) MÜK szabályzat az ügyvédi szervek iratai és az ügyvédi iratok irattári kezeléséről és selejtezéséről – rögzíti a selejtezési szempontokat, azt, hogy az iratokat irattári tételekbe kell sorolni, az iktatás nem elég. Az ügyvédi iratokat öt évig kell megőrizni, de van, amit korlátlan ideig (így bármilyen okiratot).

Az e-archiválás lényege, bármilyen irat hosszú távú megőrzése, jogszabály vagy szakmai elvárás miatt kötelezően, vagy célszerűségből, saját magunk védelme érdekében. Papír alapon sem egyszerű az iratok hosszú távú megőrzése, sok az előírás, rendszerezve kell lenniük, hogy a keresett iratokat meg lehessen találni. Nincs ez másként az elektronikus iratok esetében sem, a cél az, hogy az irat hosszú távon legyen olvasható maradjon, ne fogjon ki rajta az idő. Előfordulhat, hogy magának az adatnak a megőrzése nem volna különösebben nehéz feladat, csakhogy az ügyvédek által őrzött iratok többségénél az irat hitelességét is meg kell őrizni. Megjegyzendő, hogy a hitelességet biztosító adat független a tartalomtól.

Az e-archiválás annyiban több, mint az iratkezelés, hogy más jellegű problémákkal nézünk szembe. Az elektronikus iratnak olvashatónak kell maradnia, még ha korábbi technológia szerint rögzítették is. Az elektronikus aláírással szembeni követelmény, hogy az hosszú távon működjön és hiteles is legyen, ezzel kapcsolatban gondok vetődhetnek fel a hitelesség megőrzése miatt; az idővel együtt jár egy úgynevezett kompromittálódási kockázat, amely egyrészt az emberi tényezőhöz (például egy egykori munkavállaló visszaélései), valamint a technikai fejlődéshez, a korábbi technológiai elavulásához kapcsolódik.

Jövőre már nem csak cégeljárást kell elektronikusan végezni, 2010-től a fizetési meghagyást, valamint a vállalkozások egymás közti pereit is így kell intézni. Egyre nagyobb jelentőségük lesz az elektronikusan kiállított számláknak is, amely leginkább a közműcégeknél, a légitársaságoknál és a nagyobb lízingcégeknél használatos.

Az ügyvédekkel kapcsolatban felmerülő kérdés, hogy mit és miért kell megőrizniük. Hivatalosan meg kellene őrizni a beadványt, a bírói végzést és a tértivevényt (cégeljárásban). Dr. Homoki Péter elmondása szerint sok kolléga teszi fel a kérdés, ha ezen iratokat a cégbíróságnak is meg kell őrizni, akkor az ügyvédeknek miért kell? Vidéken volt olyan eset, hogy elvesztettek, véletlenül töröltek néhány e-iratot, az ügyvédet azonban ez esetben is terheli a megőrzési kötelezettség, nem hivatkozhat arra, hogy cégbíróság elvesztette az iratot. Az e-archiválás nem csak a cégbírósági adatok archiválását jelenti, a bankoknál például az ügyvédnek magának kell elektronikus iratot elküldenie, nem fogják cégbíróság irattárából lekérni.

Az e-archiválás részletes szabályaival kapcsolatban dr. Homoki Péter azt mondta, hogy a magyarországi, szigorú szabályozás sajátosság, igazi hungarikum, külföldön az ennyire átfogó szabályozás nem jellemző. A szabályozás jogi alapjaival is vannak gondok. 2004-ben fogadták el az e-archiválási törvényt, a jogalkotónak az volt az eredeti szándéka, hogy papír alapú iratot ne kelljen megőrizni, ha elektronikusan megfelelő módon megőrzik azt. A Pénzügyminisztérium felügyelete alá tartozó szerveknél vetődött fel, hogy a mai adózási fegyelem mellett ez aligha bölcs ötlet. A törvényben ennek ellenére továbbra is az áll: elektronikusan is meg kell őrizni azt, amit papíron is. A végrehajtási rendelet ehhez képest azt írja elő, hogy amit elektronikusan meg kell őrizni, annak milyen plusz feltételei vannak.

A jogi előírások alapján a megőrzés történhet saját magunk által. Minden iratra, dokumentumra vonatkozó kötelezettség, hogy kizárható legyen az utólagos módosítás, védve legyen a jogosulatlan hozzáférések, a törlés, a (véletlen) megsemmisülés és a sérülés ellen. A gyakorlatban jelenleg az a legáltalánosabb, hogy az ügyvéd a szükséges iratokat egyszerűen kiírja egy CD-re vagy DVD-re. Ezek azonban legfeljebb négy-öt évig őrzik meg az adatokat, utána már adatvesztés lép fel. A legoptimálisabbak a szalagos egységek, ezek azonban túl drágák – maga az egység nagyjából százezer forint, egy-egy kazetta pedig néhány ezer forint –, az egyéni ügyvédeknek egyáltalán nem biztos, hogy megéri beszerezni. Igénybe vehetünk erre is szakosodott szolgáltató céget, de itt is vannak kockázatok; ha külföldi szolgáltatót választunk, nem biztos, hogy a cég örökké működni fog, vagy ha esetleg megszűnik, előtte bizonyosan értesíti az ügyvédet. Fontos tudni, hogy az ügyvéd felelőssége még akkor is fennáll, ha a szolgáltató az iratot esetleg elvesztette, vagy a felelősségét korlátozta.

Az elektronikusan aláírt iratok saját magunk általi megőrzésével kapcsolatban többletkötelezettségek állnak fenn; az aláírt iratokat együtt kell kezelni, átadás előtt az aláírást ellenőrizni kell, valamint minősített időbélyegzővel kell ellátni. Ez esetben az időbélyegzővel kapcsolatban lehet probléma, ezért érdemes azt egy-kétévente újabb alkalommal elhelyezni az iraton. Külön kockázatot jelenthetnek a 11 évet meghaladó megőrzési idejű iratok, a hitelesítésszolgáltató ugyanis tíz évig köteles őrizni adatainkat.

Közjegyzőknél hatvan napon belül kell az iratot archiválni, az ügyvédekre nincs ilyen előírás, az előadó szerint „minél előbb, annál jobb”. A pluszköltség miatt a túl gyakori archiválás sem ajánlott. Mindez archiválási szolgáltató igénybe vételével is megoldható, amelyet a Nemzeti Hírközlési Hatóság felügyel (jelenleg egyetlen ilyen cég van, a Microsec Kft.)

Ennek az a nagy előnye, hogy ha az ügyvéd megbízza a szolgáltatót (3 megabájtnyi adat ötven éven keresztüli megőrzése jelenleg 1400 forintba kerül), nem ő fog felelni, hanem a szolgáltató. Nincs törvényi megoldás arra, hogy a szolgáltatónak tárolás előtt az e-iratot elvileg ellenőrizhesse (vagyis az eredetit is láthassa), de valójában ne férhessen hozzá, érdemben ne olvashassa el, hogy az ügyvédi titok ne sérüljön.

Legtöbben az e-szignó programot használják az archiválásra, van már olyan iratkezelő program is, amely az ügyvéd e-elektronikus iratkezelő programján belül összeállítja az aktát, ellátja e-aláírással, és fel is veszi a kapcsolatot a szolgáltatóval. Ezzel kapcsolatban dr. Homoki Péter az e-akta metaadatainak a megfelelő kitöltésére hívta fel a figyelmet, hiszen csak ettől lesz majd kereshető a tárolt akta.

dr. Schmidt Gábor

Jelentősen változott szeptembertől a csődtörvény, és több lényeges ponton módosult a felszámolási eljárás szabályozása is, amelynek részleteiről a Complex Ügyvédreggeli keretében Pálné dr. Mikola Júlia, a Fővárosi Ítélőtábla bírája tartott előadást.

Az elmúlt három évben szinte az egész csődtörvényt átírták; 2006-ban a gazdasági társaságokról szóló törvénnyel egyidejűleg született meg a jogszabály módosítása, 2007-ben a fizetésképtelenség szabályai módosultak, idén pedig a csőd szabályait írták át, de lényegesen és több ponton változott a felszámolási eljárás szabályozása is. Utóbbi (a 2009. évi LI. tv.) szeptember 1-jén lépett hatályba; ezen új szabályokat csak azon ügyekre lehet alkalmazni, amelyekben a felszámolási eljárás lefolytatására irányuló kérelem a hatályba lépést követően érkezett a bíróságra. A hatályos szabályok megtalálásának legegyszerűbb módja megnézni a közzétételről szóló végzésben lévő, az eljárás megindulását jelző napot, az eljárásban az e napon hatályos csődtörvénybeli szabályokat kell alkalmazni.

Az egyik leglényegesebb változás, hogy korábban csak az adós kérhetett csődeljárást saját maga iránt, ezentúl a hitelező is. Másrészt a fizetési moratórium (amely alatt a gazdálkodó szervezeteknek bizonyos tartozások kivételével tartozásaikat nem kell kifizetniük) új elemmel bővül, az ideiglenes fizetési moratóriummal, amely azonnal megkezdődik, ahogy adósi kérelemre megindul a csődeljárás. A vagyonfelügyelő szerepe lényegesen megnő, nélküle az egész csődeljárás alatt nem működhet a cég, hozzájárulása kell mindenhez, még a bejelentett hitelezői igényeket is ő vizsgálja felül (míg korábban az adós tehette ezt). Ha a csődeljárás eredménytelenül zárul (nem jön létre csődegyezés az adós és hitelezői között), akkor a bíróságnak az eljárást meg kell szüntetnie, de egyidejűleg hivatalból meg kell indítania a felszámolási eljárást. Ez egyébként nem új intézmény, az 1991-es csődtörvény hatályba lépésekor a kötelező csőd idején is ismerték és alkalmazták.

Az adós vagy a hitelező adhatja be a csődeljárás iránti kérelmet, az erre vonatkozó formanyomtatványokat a 33/2009. (VIII. 26.) IRM rendelet tartalmazza. Le kell róni az eljárási illetéket (jogi személyeknél 30, nem jogi személyeknél 20 ezer forint), valamint a 25 ezer forintos közzétételi díjat. Adósi kérelem esetén azt a bíróságnak egy munkanapon belül – anélkül, hogy a kérelmet megvizsgálná – azt a cégközlönyben közzé kell tennie, másnap megindul az ideiglenes fizetési moratórium. Csak ezt követően vizsgálhatja a bíróság, az adós kérelmének vannak-e hiányai. Ha igen, felhívja hiánypótlásra, ha teljesíti, akkor érdemben elrendeli a bíróság az eljárást, ha viszont nem, akkor hivatalból elutasítják a kérelmet. Hitelezői kérelem esetén nincs ideglenes fizetési haladék, a kérelmet a bíróság megvizsgálja, és az esetleges hiánypótlás után kiadja az adósnak, őt hívja fel nyilatkozatok megtételére, például a hitelezők listájának becsatolására. Az adós aktív részvétele nélkül nem folyhat a csődeljárás, ha nem tesz eleget a bíróság felhívásának, máris megakasztotta a hitelező kérelmére indult csődeljárást. Ha viszont az adós ennek eleget tesz, és nem vitatja a hitelező által megjelölt követeléseket, akkor elrendelheti a bíróság a csődeljárást.

A hitelező csak akkor kezdeményezhet eljárást, ha ugyanolyan (nem vitatott, elismert, jogerős bírósági határozaton alapuló, jogerős, de a végrehajtás szempontjából eredménytelenül zárult) követelései vannak az adóssal szemben, mintha felszámolási eljárást indítana.

Ha a bíróság a kérelmet nem utasítja el, akkor a csődeljárást érdemben elrendeli. Ezt szintén közzé kell tenni a cégközlönyben, ekkortól kell az adósnak „cs. a.” toldattal ellátnia iratait, és ez a csődeljárás kezdő időpontja, megkezdődik a fizetési haladék, az ideiglenes moratórium pedig természetszerűleg megszűnik. Ugyanekkor rendeli ki a bíróság a vagyonfelügyelőt (ugyanazok jelölhetők ki, akik felszámolóként is, vagyis akik a felszámolói névjegyzékben szerepelnek).

A fizetési haladék 90 napos, de legfeljebb egy évig meghosszabbítható. A csődeljárás időpontját megelőző, illetve az eljárás alatt esedékessé váló összes követelésre vonatkozik, a törvény által felsorolt kivételekkel (munkabér, köztartozás, tévesen átutalt követelés). Ezalatt nem lehet inkasszót indítani, a végrehajtási eljárások állnak, ezt a vagyonfelügyelő ellenőrzi. A fizetési haladék alatt beszámítási kifogással nem bírálható el és nem terjeszthető elő, az egyetlen kivétel, amikor az adós a hitelező ellen már pert indított a csődeljárás előtt, az még folyamatban van, és abban a csődeljárás kezdetéig terjesztettek elő kifogást.

A bíróság a csődeljárás elrendelésekor felhívja a hitelezőket igényeik bejelentésére, ezt 30 napon belül kell megtenniük, a csődeljárás alatt keletkező igényeiket pedig a keletkezés idejétől számított 3 napon belül. Itt is van nyilvántartásba vételi díj (1 százalék, minimum ötezer, maximum 100 ezer forint). A bejelentett hitelezői igényeket a vagyonfelügyelő felülvizsgálja és csoportosítja. Egy csoportba kerülnek, amelyeket be sem kell jelenteni (amelyek a fizetési moratórium alatt is kifizetendők), másik csoportba azok, amelyeket a hitelező bejelentett, a díjat befizette és a vagyonfelügyelő azokat nem vitatja, elismerte. Külön csoportba kerülnek a vitatott követelések, ugyancsak külön azoknak a követelése, akik az adós gazdasági társasággal (családi, tulajdonosi vagy munkahelyi) összefonódásban vannak. Lehet kifogással élni a besorolás ellen, de ez nem fellebbezhető végzés, első fokon jogerőssé válik. Ha a vagyonkezelő nem vitatottnak sorolja be a követelést, az csak a csődeljárásban jelent elismertséget, nem azonos a Ptk-beli tartozáselismeréssel!

Ezután az adós egyezési tárgyalást tart a vagyonfelügyelő közreműködésével. Az adós feladata, hogy a fizetőképesség helyreállítására alkalmas programot és egyezségi javaslatot készítsen. A tárgyalásra közvetlenül meg kell hívni azokat a hitelezőket, akiket nyilvántartásba vettek, a többieket (akik nem jelentették be igényeiket) hirdetmény útján vagy országos napilapban való közzététellel.

Ezt követően jön a csődeljárás lényege, megpróbálni megegyezni a hitelezőkkel. Kényszeregyezségről van szó, vagyis nem kell minden hitelezőnek hozzájárulnia, szavazati joguk ahhoz kötődik, hogy milyen összegű a követelésük (százezer forintonként van egy szavazatuk, a felszámolási egyezséghez hasonló arányokkal). Ha az egyezség létrejön, mindenkire kötelező, azokra is, akik nem vettek részt az eljárásban vagy nem járultak hozzá. Ez nem bírói, hanem felek között a bíróság előtt kötött polgári jogi egyezség, vagyis nem végrehajtható, a felekre van bízva, betartják-e. Ha nem tartják be, és meghiúsul az egyezség végrehajtása, akkor feléled a hitelezők eredeti követelése.

Ha a hitelező a csődeljárásban nem jelentette be igényét, az nem vész el, utóbb a Ptk. általános szabályai alapján bármikor érvényesíthető, ellentétben a felszámolási eljárással, ahol ha nem jelenti be a hitelező az igényét a felszámolónál (eddig a közzétételtől számított 1 év volt, szeptembertől induló eljárásokban már csak 180 nap), az jogvesztéssel jár.

A csődeljárás két módon fejeződhet be: csődegyezséget kötnek és azt a bíróság jóváhagyja, vagy nincs egyezség, a bíróság pedig megállapítja, hogy az eljárás eredménytelen, és hivatalból elrendeli a felszámolási eljárást. E két végzés fellebbezhető, illetve azok is, amikor a bíróság a kérelmeket hivatalból elutasítja, valamint a bírságoló végzések – az összes többi első fokon hozott, nem fellebbezhető végzés.

Fő szabályként a csődeljárás lefolytatása elsőbbséget élvez a felszámolási eljárás lefolytatásával szemben. (Ha több, csődeljárás iránti kérelem van, az első marad meg, a többit el kell utasítani.)

Az egyetlen kivétel, ha a csődbenyújtási kérelemkor már van elsőfokú döntés az adós fizetésképtelenségéről, akkor a felszámolási eljárásnak van elsőbbsége.

Változott az is, mely bíróság illetékes felszámolási és csődügyekben, az adósok ugyanis nagy előszeretettel változtatgatták a székhelyüket. A 2006-os módosítás azt mondta, ahhoz a megyei, fővárosi bírósághoz kell beadni a kérelmet, amelynek a területén van az adós bejegyzett székhelye. A 2009-es módosítás ezt annyival bővítette, hogy ez az illetékesség kizárólagos.

A felszámolási eljárás iránti kérelmet az adós maga ellen, a hitelező az adós ellen (ez a leggyakoribb) vagy a végelszámoló nyújthatja be. Utóbbi esetben, ha kényszer-végelszámolás történt az adósnál, a végelszámoló észleli, hogy nem elegendő a vagyon, ezt bejelenti a cégbíróságnak, amely értesíti a felszámolási eljárást lefolyató bíróságot. Ha rendes végelszámolás folyt az adós ellen, a végelszámoló közvetlenül a felszámolási eljárást lefolytató bíróságnál kezdeményezi az eljárás lefolytatását.

Lényeges a különbség, hiszen míg a végelszámoló kérelmére indult eljárásban a bíróságnak hivatalból kell vizsgálnia, hogy fennállnak-e a fizetésképtelenség okai, és annak megállapításáról fellebbezhető végzést hoz, addig a cégbíróság értesítése alapján történt fizetésképtelenség-megállapítás esetén a cégbíróság azt hivatalból állapítja meg, a határozata pedig nem fellebbezhető.

Ha hitelezői kérelemre indul az eljárás, szükséges előtte a fizetési felszólítás, amelyben szerepelnie kell, hány forintról van szó, a kamat kezdő időpontjának, mértékének vagy összegének, a jogcímnek, az esedékességnek, illetve a felszólításnak, hogy az adós fizesse meg. Ajánlottan vagy tértivevényesen lehet kézbesíteni, érdemes az előbbit választani, így ugyanis az adósnak kell bizonyítania, hogy nem kapta meg. Ha az adós vitatja (indokolnia nem kell), erre a fizetési felszólítás kézhezvétele előtti napig van lehetősége.

Amíg nem tették közzé a felszámolást, a beszámításra a Ptk. szabályait kell alkalmazni. Ha a felszámolási eljárás megindítását követően, de még az első fokú felszámolási eljárásban jelenti be az adós a beszámítást, akkor azt a bíróságnak vizsgálnia kell. Másodfokú eljárásban a Pp. korlátozza a beszámítás lehetőségét.

Két olyan eset van, amikor a felszámolási eljárás úgy érhet véget, hogy az adóst nem szüntetik meg, nem törlik. Az egyik a felszámolási egyezség, amely ugyancsak kényszeregyezség. A 2009-es módosítás ad egy másik lehetőséget, amikor nem kell egyezséget kötni, de az adósnak ki kell fizetnie maradéktalanul minden, az eljárásba bejelentkezett hitelezőt, valamint a felszámolónak járó díjat is.

A fizetésképtelenséggel kapcsolatban érdemes megemlíteni azt az esetet, amikor az adósnak kézbesíti a bíróság a kérelmet, az adós átveszi, de nem tesz nyilatkozatot, és a bíróság vélelem alapján állapítja meg első fokon a fizetésképtelenséget. Ez törvényi vélelem, azt jelenti, a bíróság a hitelező által megadott tényállás alapján állapítja meg a fizetésképtelenséget. Az adós fellebbezhet, de a bizonyítási teher megfordul, az adósnak kell bizonyítania, hogy a hitelező kérelme nem valós, ő nem tartozik. Ha a fellebbezésben bizonyítja, az elsőfokú határozatot megváltoztathatják vagy hatályon kívül helyezhetik, és új eljárást rendelhetnek el.

Jelentős módosítás a hitelezőkkel kapcsolatban, hogy a függő követelés jogosultja is hitelezővé vált.

A felszámolási és csődeljárás – mert rengeteg a vagyonkimentés – sok olyan szabályt alkalmaz, amellyel az adós ügyvezetőjét próbálják megfogni. Erre szolgálnak a bírságok, illetve a törvénymódosítás által bevezetett új perek. A felszámolás előtti vagyonkimentés miatt a felszámoló perelhet a felszámolást lefolytató bíróság előtt, fedezetelvonás, ingyenes vagyonértékesítés esetén. Ez annyiban változott, hogy jogvesztő határideje lett, a közzétételtől számított egy éven belül lehet e pereket megindítani (akár a felszámolónak, akár a hitelezőnek). A törvény immáron kifejezetten kimondja: ha a bíróság megállapította a jogsértést, akkor a szerződés érvénytelenségére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Amikor a felszámoló a vagyont értékesíti, és annak szabályait megsérti, az érdekelt megtámadási pert indíthat, igen rövid, jogvesztő határidővel, és lehet kérni emiatt a szerződés megtámadását.

Dr. Schmidt Gábor

Az ingóvégrehajtás szabályairól, menetéről, a januártól hatályos jogszabályi változásokról tartott előadást a Complex Ügyvédreggeli keretében dr. Pestovics Ilona, a Fővárosi Ítélőtábla Polgári Kollégiuma bírája.

A végrehajtó főszabály szerint akkor köteles a végrehajtást megkezdeni, ha megkapta a költségelőleget a végrehajtást kérőtől. Ha nem, addig szünetel az eljárás, egy éven túl pedig meg is szűnik. Kivételt jelent a gyerektartásdíj, valamint, ha a végrehajtást kérőnek költségmentessége vagy költségfeljegyzési joga van (ilyenkor a bíróság gazdasági hivatala előlegez).

Az előleg befizetése után (ha a követelés mértéke miatt indokolt az adós ingatlanát is lefoglalni, ezt 3 napon belül kell megtennie a végrehajtónak) 30 napon belül köteles a végrehajtó lefoglalni az adós lakásán, tartózkodási helyén a birtokában lévő ingóságokat. A határidő 45 nap, ha a végrehajtható okiratot az adósnak postán küldik.

Ha a végrehajtó határidőket mulaszt, végrehajtási kifogással lehet élni (amelyet a végrehajtást foganatosító bírósághoz kell benyújtani, de a végrehajtóhoz beadni, aki az iratokkal együtt 3 napon belül továbbítja azokat). Ha a végrehajtó „ráül” az iratokra, azaz azokat határidőben nem továbbítja, emiatt is beadható végrehajtási kifogás.

A végrehajtónak a foglalásnál tekintettel kell lennie arra, hogy előfordulhat: az adónak nemcsak egyetlen végrehajtást kérővel szemben van tartozása, vagy a lefoglalandó ingóságon valaki másnak tulajdonjoga, zálogjoga vagy más olyan joga van, amely az értékesítés akadálya.

Házastársak esetén az ingófoglalásnál a végrehajtó mindkét házastárs szerzeményi vagyonát (amelyet a házassági életközösség alatt közösen szereztek) lefoglalja, csak azt nem, amelyiknél a foglaláskor kétséget kizáró módon bizonyítható, hogy a másik házastárs külön vagyona, például a nagyszülőktől örökölt nagy értékű festmény. A házastárs indíthat igénypert akkor is, ha úgy véli, ő a házastársi közös vagyonból a ráeső rész erejéig sem felel, mert a Csjt. alapján a hitelezőnek kifejezetten tudnia kellett, hogy ő ehhez az ügylethez nem járult hozzá, vagy akkor is, ha a végrehajtó valószínűsítette, hogy az adott ingóság a közös vagyon része, lefoglalta, a házastárs pedig a különvagyona feloldását kéri.

Az igényper iránti kérelmet a foglalástól számított 8 napon belül lehet előterjeszteni, ami halasztó hatállyal bír a további végrehajtási cselekményekre (vagyis addig nem szabad értékesíteni a lefoglalt vagyontárgyakat, amíg más értesítést nem küld a bíróság). Ha a fél e határidőt elmulasztja, a végrehajtás felfüggesztését kérheti azon vagyontárgyakra, amelyekre azt állítja, hogy a végrehajtást akadályozó (akár tulajdon, akár haszonélvezeti, akár özvegyi) joga van.

Ingóvégrehajtásra nemcsak a bírósági, hanem a közigazgatási vagy adóvégrehajtásban is sor kerülhet. (Utóbbiaknál a bíróságnak nincs elrendelő szerepe.) Ha közigazgatási végrehajtásban az adós úgy látja, hogy már nem áll fenn tartozása vagy az kevesebb, mint amennyit kérnek tőle, akkor sem lehet a bíróság előtt a végrehajtás megszüntetése vagy korlátozása iránt pert indítani, ha a végrehajtási eljárást közigazgatási szerv rendelte el. Igénypernek viszont ez esetekben is helye lehet. A közigazgatási vagy adóvégrehajtás foganatosítására speciális szabályok vonatkoznak a Ket. és az Art. szerint, ezek hiányában a bírósági végrehajtás (Vht.) szabályai szerint kell eljárni.

Az ingóvégrehajtás nem indulhat átutalási végzéssel (mert azzal bankszámláról hajtanak be), letiltó végzéssel és közvetlen felhívással sem (azok a munkáltató felé mennek, amikor a munkabérből vonnak). Kielégítési végrehajtás körében ingóvégrehajtásra akkor kerülhet sor, amikor – végrehajtható okiratként – végrehajtási lapot állít ki a bíróság, vagy közjegyzői okiratot végrehajtási záradékkal lát el.

Speciális eljárás a biztosítási intézkedések végrehajtása. Pénzkövetelés biztosítása elrendelésének akkor van helye, ha a kereseti követelés pénz megfizetésére irányul, függetlenül annak jogcímétől, jogalapjától. Ha az adós önként nem fizet, a végrehajtó lefoglalja a lakásban található ingóságokat (illetve ingatlant is, ha a biztosítandó összeg olyan magas). Munkabérre csak a legvégső esetben szabad biztosítási intézkedést elrendelni. (Ez különbözik a kielégítési végrehajtástól, ahol a foglalás, értékesítés sorrendjében a bankszámla mögött rögtön második a munkabér.) Ha az adós bankszámlájáról a bank tudja zárolni a biztosítandó összeget, de lefoglalt már ingókat a végrehajtó, akkor azokat feloldja a végrehajtás alól. A biztosításos eljárásnak az értékesítés nem része.

Ha a kereseti követelés egyedileg meghatározott dologra (akár ingóra, ingatlanra) vonatkozik, zárlatot lehet elrendelni. Ilyenkor lefoglalják azt az ingóságot, amelyre nézve a bíróság elrendelte a zárlatot, ezzel a végrehajtó részéről be is van fejezve az eljárás. Ha az ingó megvan, és le is tudja foglalni, akkor nem mehet bankszámlára, munkabérre vagy ingatlanra a végrehajtás.

Ingóvégrehajtásról beszélünk akkor is, ha az ítélet meghatározott ingó kiadására kötelezte az adóst. Ha a konkrét ingó nincs meg, annak egyenértéket kell megállapítani (amit a végrehajtást elrendelő bíróság végez).

Ha a közigazgatási és a bírósági végrehajtás találkozik, az árverési hirdetmény közzététele a választóvonal. Ha azt még nem tették közzé, és kiderül, hogy bírósági végrehajtó előtt már folyik eljárás az adós ellen, a közigazgatási végrehajtónak át kell adnia az ügyet.(Két helyen ugyanis nem folyhat végrehajtás az adós ellen.) Ha a közigazgatási végrehajtó viszont már közzétette a hirdetményt, akkor végig kell vinnie a végrehajtást. Az árverésen az ingó értékesítéséből befolyt bevételből előbb a közigazgatási végrehajtás költségeit, illetve az adótartozást kell elszámolni, csak a fennmaradó összeget adja át a közigazgatási végrehajtó a bírósági végrehajtónak. (Ez módosítja az általános kielégítési sorrendet is, ahol a tartásdíjak és a munkabér megelőzik a közterheket.)

A Ket. és az Art. is lehetővé teszi, hogy megbízás alapján a közigazgatási végrehajtást az önálló bírósági végrehajtó végezze el. Megyei, fővárosi bírósági végrehajtó ilyen ügyben megbízás alapján sem járhat el, az viszont előfordulhat, hogy az ő feladatkörükbe tartozó közigazgatási végrehajtást kell lefolytatni.

A megyei, fővárosi bírósági végrehajtók feladatkörét a törvény taxatíve felsorolja, minden más az önálló bírósági végrehajtók dolga. Utóbbiakat a helyi bíróságokhoz az igazságügyi miniszter nevezi ki, nem alkalmazottak, hanem önálló vállalkozók, mégis bírósági nemperes eljárást bonyolítanak le.

Ha az adós ellen folyik olyan végrehajtás, amely a fővárosi, megyei bírósági végrehajtó hatásköre, de olyan is, amelyben természetes személynek vagy gazdasági társaságnak tartozik az adós, az eljárást az a végrehajtó folytatja, akinél az korábban megindult. Ilyenkor az önálló bírósági végrehajtó is behajthat pénzkövetelést. Ha bírósági végreható előtt indult az ügy, a megyei bíróság sosem lesz foganatosító bíróság, a helyi bíróság jár el, Budapesten a Pesti Központi Kerületi Bíróság (eltérően attól, hogy a Vht. kijelölt székhelyi bíróságnak általában a Budai Központi Kerületi Bíróságot határozza meg, például külföldi bírósági határozatok végrehajtása kapcsán).

Fontos megemlíteni a végrehajtás alól mentes dolgok körét, amelyek közül van, amelyik csak a természetes személyekre vagy csak a jogi személyekre vonatkoznak. Előbbieknél mentesnek minősülnek a tanulmányi és munkaeszközök. A kitüntetéseket, lábon álló termést sem szabad lefoglalni (se természetes, se jogi személynél), de ha például a meggyet már leszedték és ládába tették, akkor már igen. A platinából készült munkaeszközt vagy a gyémánt anyagú gyógyászati eszközt nem lehet lefoglalni. Ha a természetes személy foglalkozáshoz nélkülözhetetlen gépjármű az értéke miatt mentes a foglalás alól, nem szabad lefoglalni. Igazságügyi miniszteri rendelet határozza meg gépjármű-típusonként ezt az értéket. A mozgáskorlátozott autója eleve mentes, gyógyászati segédeszköznek számít.

Vannak olyan vagyontárgyak is, amelyek mentesek ugyan a végrehajtás alól, ingósággal kapcsolatos vételár- vagy kölcsöntartozás esetén mégis végrehajtás alá vonhatók (ezt a bíróságnak kell kérelemre kimondania). A milliós szőrmebunda is lefoglalható, még ha az adósnak az egyetlen ruhadarabja is, ha nem fizeti ki az elkészítését, vagy ha kölcsönkér egy pár csizmára, de nem fizeti vissza, a lábbeli sem mentes a végrehajtás alól. A közraktárban elhelyezett dolog is mentes, a közraktárjegy viszont végrehajtás alá vonható. Az óvadék szerepét betöltő pénz is mentes a foglalás alól, amíg nem használják fel óvadék céljára.

Ha az adósnál van a végrehajtandó vagyontárgy, vélelmezni kell, hogy az az övé. Ha kétséget kizáróan bizonyítható, hogy nem az övé, a dolgot ki kell hagyni a foglalásból. Ha a vagyontárgy harmadik személy birtokában, őrizetében van, és a végrehajtó felhívására nem, vagy úgy nyilatkozik, hogy az az övé, nem foglalható le (ha viszont elismeri, hogy az adósé, akkor igen).

Fontos adatokat tartalmaz a foglalási jegyzőkönyv; ebből derül ki, hol foglalták le az ingót (igényperben csak az e szerint illetékes bíróság járhat el), és mennyi annak becsértéke. Utóbbit főszabály szerint a végrehajtó állapítja meg, ha az adós ezt vitatja, szakértő becsüst kérhet, de annak költségét neki kell megelőlegeznie. Ugyancsak szakértőt vehet igénybe a bíróság, ha a fél végrehajtási kifogással vitatja a becsértéket.

A lefoglalt vagyontárgy az adós őrizetében hagyható főszabályként, azon fennmarad tulajdonjoga, használhatja, a rendelkezési joga azonban korlátozottá válik. A foglalással ugyanis a vagyontárgyon elidegenítési és terhelési tilalom keletkezik a jogszabály erejénél fogva. (Ha a lefoglalt vagyontárgyra a lefoglalás után kötnek adásvételi szerződést, az semmis. Ha a végrehajtó vagy a végrehajtást kérő szerint nincs jó helyen a dolog az adósnál, el lehet rendelni a zár alá vételt, ilyenkor a vagyontárgyat a végrehajtó biztosnak tartott helyen (szekrényben, tárolóban vagy külön helyiségben) lezárja és lepecsételi, vagy zárgondonokra bízza. A vagyontárgyat a végrehajtó akkor szállíttatja el, ha feltételezi, hogy azt az adós nem fogja gondosan megőrizni vagy később a végrehajtást kérő elektronikus árverést kér.

A lefoglalt ingó értékesítése január 1-jétől immáron elektronikus árverésen történik (kivéve, ha romlandó vagy a foglalás még tavaly történt), amelyet a hagyományoshoz hasonlóan hirdetménnyel tűznek ki. Ezek nyilvántartása – amelyet a bírósági végrehajtói kamara üzemeltet – nyilvános, az árverezők nyilvántartása és a licitnapló csak korlátozottan. Az árverésen való részvételre bárki, bármelyik végrehajtónál jelentkezhet (személyazonosításra alkalmas okmány alapján, belépési díj kifizetése után, egyedi azonosítóval).

Bizományosi értékesítés jöhet szóba az engedély alapján tartható dolgok (lőszerek, robbanóanyagok) lefoglalásánál, ezek ugyanis nem árverezhetők, hasonlóan az értékpapírokhoz (kivéve, ha a végrehajtást kérő rögtöni árverezést kér). Árverésen kívüli eladásra akkor van lehetőség, ha a vételár előreláthatólag minden követelésre fedezetet nyújt. Erre az árverés megkezdéséig van lehetőség, elektronikus árverésnél a licitnapló lezárásáig.

Az ingózálogjogot a jogosult a végrehajtási lap vagy záradék, illetve biztosítási intézkedés alapján érvényesítheti. Bekapcsolódhat a végrehajtásba is (külön nemperes eljárásban, ha az adóhatóság a zálogtárgyat már lefoglalta, vagy harmadik személy végrehajtást kezdeményezett az adóssal szemben), kérelmére a foganatosító bíróság három napon belül felfüggeszti az eljárást. Január 1-jétől van lehetőség a zálogtárgy egyszerűsített végrehajtási értékesítésére – egy zálogjogosult esetén, ha erről ő megegyezett az adóssal, ilyenkor a zálogszerződésben lévő legalacsonyabb vételár lesz az árverési kikiáltási ár.

Jogorvoslattal lehet élni a végrehajtás elrendelésével és foganatosításával kapcsolatban is. Előbbiekhez tartozik a végrehajtási lap visszavonása, a záradék törlése (ha törvénytelennek tartják), a kérelmet a végrehajtást elrendelő bíróságnál kell benyújtani. A bíróság végrehajtást elrendelő végzése megfellebbezhető. Felülvizsgálati kérelemre csak külföldi határozat végrehajtásával kapcsolatban van lehetőség. A foganatosítással kapcsolatos jogorvoslat a végrehajtási kifogás (a végrehajtó intézkedésével, mulasztásával szemben, azt a végrehajtást foganatosító bíróság bírálja el) és a fellebbezés (az elrendelő vagy foganatosító bíróság végzése ellen).

A kielégítési sorrend első helyén a végrehajtási költség áll, ezt követi az ingózálogjog (a vízi- és légi járműveket kivéve). Ezután jön a gyermek- és egyéb tartásdíj, a munkabér, a vízi-légi járműveken lévő jelzálogjog. A sorrendben ezt követik a büntetés jellegű követelések, a köztartozások, majd az egyéb követelések, végül a végrehajtási rendbírság.

dr. Schmidt Gábor

Novelláris jelentőségű a polgári perrendtartás legutóbbi módosítása, amely egyebek között újra szabályozza a meghatalmazotti képviseletet, a fizetési meghagyást, bevezeti a törvénykezési szünet intézményeit, és külön szabályozza a kis értékű pereket. A leglényegesebb módosításokról, azok hatálybalépésétől, és a jelenleg még csak tervezetként létező elektronikus tértivevényről tartott előadást a CompLex Ügyvédreggeli keretében dr. Gáll Tamás, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tanácsosa.

A 2008. évi XXX. törvény a Polgári perrendtartás novelláris módosításának minősül, terjedelme és az érintett jogintézmények miatt. A Pp.-t 1952-től a rendszerváltásig négy novellával módosították, azóta viszont két-háromévenként jöttek novellák, most kilenc-tíz novelláris Pp.-módosításnál tartunk.

Új szabályok vonatkoznak a meghatalmazotti képviseletre, ezek 2009. január 1-jétől hatályosak. A normavilágosság, pontosság volt az indoka az újraszabályozásnak, eddig ugyanis nem mindig volt egyértelmű, hogy például az adott közigazgatási szervet az alkalmazott mikor képviselheti és mikor nem. 2009. július 1-jétől lesz hatályos az a szabály, amely a természetes személyekre is kiterjeszti, hogy általános meghatalmazást adhassanak. A jogi képviselet kötelező eseteit is újraszabályozza, pontosítja a módosítás – amely ugyancsak 2009. januárban lép hatályba –, ebből kiemelendő, hogy a megyei bíróság elsőfokú hatáskörébe tartozó, jogi személyek, vállalkozások egymás közötti pereiben, a per minden szakaszában ügyvédkényszer lesz. Ha van az adott cégnek olyan tagja, aki jogi szakvizsgával rendelkezik, ő is eljárhat.

A perek megalapozottabb vitelét segítheti elő a kézbesítési megbízott intézményének módosítása. A kézbesítési megbízottnak akkor lesz szerepe a perben, ha akár a felperesnek, akár az alperesnek nincs belföldi lakhelye, tartózkodási helye, székhelye. A kézbesítési megbízottat be kell jelenteni a bíróságon, a megbízott és a megbízó között a polgári jog általános szabályai szerinti megbízás jön létre, az azzal járó felelősséggel. A módosítás a fikciós kézbesítést próbálja elkerülni, az eljárás érdemére koncentrálva. Az új szabályok szerint a kézbesítési megbízottnak szabályszerűen kézbesített iratot úgy kell tekinteni, hogy a kézbesítést követő 15. napon az irat tartalma a kézbesített számára ismertté vált.

A törvénykezési szünet intézményét is bevezeti a módosítás, amely alatt – ez a július 15. és augusztus 20. közötti időszakot jelenti – a határidők tulajdonképpen nyugszanak. A Pp.-novella szerint, ha a hónapokban, években megállapított határidő a törvénykezési szünet ideje alatt járna le, akkor a határidő a következő hónap azon napján jár le, amely a számánál fogva a határidő kezdő napjának megfelel. Ha ez a nap is a törvénykezési szünet idejére esik, akkor a határidő a törvénykezési szünetet követő első napon jár le. Ha tehát a hónapokban számított határidő például július 30-án járna le, akkor augusztus 30-án fog lejárni a törvénykezési szünet miatt. Ha a napokban meghatározott határidő július 16-án járna le, augusztus 16-án nem tud lejárni, vagyis az augusztus 20-át követő első munkanapon fog lejárni.

A módosítás felsorolja a keresetlevél kötelező elemeit. Ezzel kapcsolatban érdemes különös figyelmet fordítani arra, hogy a jogi személy, gazdálkodó szervezetek egymás közötti jogvitáiban a per előtt kötelező egyeztetést kell megkísérelni, amelynek elmulasztása a keresetlevél idézés kibocsátása nélküli elutasításához is vezethet. A módosítás példálózó felsorolást ad arról, hogy az előzetes egyeztetés során milyen okiratokat kell csatolni, e szabályok 2009. január 1-jétől lépnek hatályba.

Ha a bíróság úgy látja, hogy van lehetőség egyezségre, közvetítő eljárásról kell tájékoztatnia a feleket. Bizonyos illetékkedvezményt – legfeljebb 50 ezer forint a visszanyerhető illeték – lehet érvényesíteni, ha a közvetítői eljárásban kötött egyezséget a bíróság jóváhagyja.

Tanúk idézésével kapcsolatban már 2008. júliustól hatályosak azok a szabályok, amelyek a Be. védett tanúra vonatkozó rendelkezéseihez hasonlóak. A gyakorlati visszajelzések alapján előfordul, hogy már a polgári perekben is megfélemlítik a tanút, úgy befolyásolják, ahogyan nem kellene. Alapból azt kell feltételezni, hogy a tanú nem járul hozzá a személyes adatainak – különösen a lakcímének – a bejelentéséhez. Annak a félnek, aki tanúval kíván bizonyítani, nyilatkoztatnia kell a tanút, hozzájárul-e adatai nyílt kezeléséhez. Különösen indokolt esetben a bíróság a tanú nevét is zártan kezelheti.

A fizetési meghagyás legújabb szabályai 2009. januártól hatályosak. A most használt, kétoldalas formanyomtatványhoz fog hasonlítani az új, kötelezően használandó űrlap, lesz benne az ingó dologra utalás (ami eddig hiányzott), és lesz külön – nem kötelezően használandó – űrlap az ellentmondásra. Továbbra is pénz fizetésére, ingó dolog kiadására vonatkozó lejárt követelést lehet fizetési meghagyás útján érvényesíteni. Az értékhatár 200 ezer forintról egymillióra változik. Az egyik legfontosabb szabály – amely eddig valamennyire a gyakorlatban is érvényesült –, hogy a bíróság megnézi, a kérelem nem hiányos-e, nincs-e szükség hiánypótlásra, nem kell-e elutasítani, ezen kívül mást nem vizsgál, vagyis ha megfelel a formai és tartalmi kellékeknek a kérelem, akkor kibocsátja a fizetési meghagyást, amelynek a kötelezett ellentmondhat. A tanú személyi adatait külön űrlapon sem kell bejelenteni. Az elektronikus fizetési meghagyásra vonatkozó szabályok pedig a korábban tervezettel ellentétben nem 2009. július 1-jétől, hanem 2010. január 1-jétől lépnek hatályba.

Joghézagot pótolt a jogalkotó a fizetési meghagyással kapcsolatban a meghagyás kézbesítése előtti és utáni teljesítés szabályozásával. Eszerint, ha a kötelezett ellentmondásában okirati bizonyítékkal valószínűvé teszi, hogy az érvényesített követelést a fizetési meghagyás kézhezvételét megelőzően már teljesítette, a jogosultat nyilatkozattételre hívják fel. Ha nem nyilatkozik, vagy a kötelezett állítását elismeri, a bíróság a pert megszünteti. Ha a fizetési meghagyás kézhezvételét követően teljesített a kötelezett, akkor eljárásjogilag érdekes helyzet áll elő. Ha már per van folyamatban és a kötelezett már úgy nyilatkozott, hogy teljesített, a jogosult pedig ezt elismeri (vagy nem nyilatkozik), akkor célszerű ítélt dolgot keletkeztetni, hogy utóbb ezt ne lehessen még egyszer vitássá tenni. A fizetési meghagyás ez esetben azzal emelkedik jogerőre, hogy nincs helye végrehajtásnak.

A kis értékű perek szabályozásánál az volt a jogalkotói szándék, hogy olyan különös eljárásrendet vezessen be, amely biztosítja, hogy az eljárás fajlagos költségei ne haladják meg a pertárgy értékét. Az egymillió forintot meg nem haladó, pénz fizetésére irányuló követelések érvényesítésére indított perek tartoznak ide, amelyben az eljárás a fizetési meghagyással szemben előterjesztett ellentmondás folytán alakulna perré. A tárgyalásra, a bizonyítási indítványok előterjesztésére, a bizonyítékok benyújtására, a keresetváltoztatásra, a viszontkeresetre, beszámítási kifogásra, a fellebbezésre időlimitet határoz meg – kivételekkel – a Pp. új fejezete, amely 2009. januártól lép hatályba.

Jelenleg tervezetként létezik a hivatalos iratok elektronikus kézbesítéséről és az elektronikus tértivevényről szóló törvény. Akkor fűződhet joghatás egy eljárási cselekményhez, ha szabályszerűen lett közölve (kihirdetve vagy kézbesítve) az irat. Az iratok írásbeli közléséhez akkor fűződhet joghatás, ha az szabályszerű volt. A bíróság erről a visszaérkezett tértivevény alapján győződik meg, amelyen rajta szerepel a dátum és az, hogy ki vette át.

Az elektronikus átállás nagyon izgalmas feladat, hiszen az általánosan, a cégeljárásban is használt elektronikus levél, az e-mail erre nem alkalmas, mert ha van ellenérdekű fél – mint ahogyan a cégeljárásban nincs –, az minden bizonnyal előállna azzal, hogy nem kapta meg az e-mailt, nem volt hozzáférése, megtelt a postafiókja vagy spamként kezelte a program. Ráadásul az e-mailes technológiával kikényszeríthetetlen a visszaigazolás küldése. Az elektronikus modell megalkotásánál az volt a cél, hogy a már megszokott, papíralapú modellre épüljön, hogy a tértivevény – az irat megismerésével egyidejű – visszaküldése kikényszeríthető legyen.

A címzett és a feladó között a kormányzati portált kiszolgáló szervezet (a Miniszterelnöki Hivatal egy szervezeti egysége) közvetít, a magyarorszag.hu-n, a „hivatali kapun” keresztül történik majd a kézbesítés. (Az átvételi vélelem nyolc nap.) Megadható lesz egy e-mail cím is, amelyre külön értesítőt küldenek, ha a magyarorszag.hu-s elektronikus postafiókba hivatali küldemény érkezik. Ezen értesítő e-mailekhez semmilyen jogkövetkezmény nem fűződik, csak tájékoztató jellegű. (Ha valaki nem veszi át, öt napon belül kap újabb értesítőt.) A tervezet szerint sms-értesítésre is lesz lehetőség.

A küldeményt csak az elektronikus tértivevény visszaküldésével lehet átvenni. Ez igazolja a feladónak, hogy a címzett a küldeményt átvette. Nagyon fontos, hogy aki regisztrál a magyarorszag.hu-ra, ne adja ki a jelszót, mert azzal vissza lehet élni, eljárást lehet megindítani. A rendszeren keresztül küldött dokumentumokat nem kell elektronikusan aláírni, a beépített időbélyegző fogja garantálni az irat sértetlenségét.

dr. Schmidt Gábor

Egy évtizede érvényesül az a trend a világban, hogy a kormányzatok igyekeznének megregulázni az offshore cégeket, az erre irányuló magyar törekvésekben nincs semmi új elem. A politikának mindenesetre nincs könnyű dolga, a világszerte több millió aktív offshore cég ugyanis hatalmas gazdasági erőt képvisel – hangzott el a CompLex Ügyvédreggelin, Dr. Váradi László, a Laveco Ltd. igazgatója előadásán.

A kormány tervei szerint az adóparadicsomban alapított – magyar vállalkozás által tulajdonolt – cég jövedelmét fel kell majd tüntetni a hazai vállalkozás adóbevallásában is, és meg kell fizetni utána az adót. A 2010-es adócsomag része az is, hogy a külföldre utalt kamat, jogdíj és szolgáltatási díj kifizetésekre 30 százalékos forrásadót vezetnének be, valamint az ingatlannal rendelkező hazai társaságban részesedő külföldi személynek is adóznia kellene Magyarországon a részesedés eladása után. Ez ügyben több jogszabály-módosítást is tervez a kormány, pontosítanák többek között az offshore cég megnevezést és az érintett tevékenységek körét. A kormány tervezi, hogy mind a cégek, mind a magánszemélyek esetében kiterjeszti az adókötelezettséget a kivont, a megtermelt jövedelemre egyaránt, amennyiben látható, hogy a kapcsolt viszony fennáll az adóparadicsomban lévő társaság és hazai partnere között. Részletesebb szabályok vonatkoznak majd az adózók és a külföldi fióktelepek közötti ügyletekre annak érdekében, hogy az allokált eszközöket ne lehessen kivonni az adózás alól, vagyis nagyon egyszerűen ne lehessen kimenekíteni a jövedelmet egy külföldi cégbe csak azért, hogy elkerüljék az utána való adózást. Gyakorlatilag azt a máshol már működő szabályt szeretné a kormány meghonosítani, ami alapján az adóparadicsomban alapított – magyar vállalkozás által tulajdonolt – cég jövedelmét fel kell tüntetni a hazai vállalkozás adóbevallásában is, és meg kell fizetni utána az adót. Tervezik azt is, hogy az ingatlannal rendelkező hazai társaságban részesedő külföldi személynek is adóznia kelljen Magyarországon a részesedés eladása, elidegenítése után. 2009. december 31-ével megszűnik az amnesztia, vagyis csak addig lehet kedvezményes, 10 százalékos adózással hazahozni a külföldre vitt vagyont.

A magyar pénzügyi kormányzat által az offshore cégek elleni most meghirdetett harc egyáltalán nem újdonság, nagyjából 10–12 éve ez a trend világszerte. Az ilyen cégeknek helyet adó országok méretükhöz képest hatalmas tőkével és gazdasági erővel rendelkeznek. Ennek elsősorban az az oka, hogy sokkal kedvezőbb az adózási rendszerük, mint mondjuk Németországé, ahol 25 százalékos a társasági adó, míg a Brit Virgin-szigetek évente 350 dollár. Az OECD és az EU régi törekvése, hogy ezt a versenyelőnyt, adómigrációt megszüntesse. Nincsenek azonban könnyű helyzetben, hiszen az egyén vagy a vállalkozó szíve joga, hol alapít céget, főleg az EU-ban, a multik felfogása szerint pedig az adó egy ugyanolyan, egyszerű költségelem, mint a béreket terhelő járulékok mértéke. Amíg az adóráták nem egyenlítődnek ki, ez az adóverseny zajlani fog – hangsúlyozta dr. Váradi László.

Az OECD már az 1990-es évek végén formális irányból kezdte támadni az offshore cégeket, az EU-val összefogva felállítottak egy kritériumrendszert, a legnagyobb gondjuk az volt az offshore helyszínekkel, hogy nem átlátható a struktúra, nem lehet látni pontosan, a cégeknek ki a mögöttes tulajdonosa. Gyakori az offshore cégekkel szemben az adóelkerülés mellett a pénzmosás vádja is.

Az OECD e tárgykörben mintegy negyven ajánlást adott ki, amelyek „régóta benne vannak a köztudatban”, régóta alkalmazzák ezeket a bankok, az európai és a nemzetközi gyakorlatban, az EU is beépítette ezeket a pénzmosás elleni direktíváiba, sorrendben immáron a harmadik direktívába. Mivel a tagországoknak ezeket 2007 decemberig kellett elfogadniuk, a direktívát már Magyarország is törvénybe iktatta. Dr. Váradi László szerint eléggé szerencsétlen a hazai törvényi megfogalmazás, nem lehet a jogszabály alapján egyértelműen megállapítani, hogy mely cégekre vonatkozik. Hozzátette: az ő olvasatában csak a magyar cégekre vonatkozhat, hiszen „nincs lehetőség és jog” arra, hogy ki a külföldi cég mögöttes tulajdonosa. A gyakorlatban a bankok „rendkívül érdekes kérdéseket” tesznek fel ezzel összefüggésben, próbálnak eljutni a végső haszonélvezőhöz. Az OECD által fókuszba állított transzparencia elvét nem csak a hazai, a külföldi bankok is igyekeznek követni. Emiatt kérnek be külföldön is a bankszámlanyitást megelőzően különböző dokumentumokat az ügyféltől; most már az útlevélmásolaton kívül közüzemi számlát, de egyre gyakrabban banki és ügyvédi referenciát is kérnek.

A legfejlettebb országokat tömörítő G20 áprilisi csúcstalálkozóján is felmerült – főként Angela Merkel német kancellár részéről – az adóparadicsomok megregulázása, új elem azonban ezúttal sem hangzott el, legfeljebb az OECD által kijelölt úton tudnak tovább haladni. Lehetőségeik azonban erősen korlátozottak. Még azt is nehéz ugyanis megmondani, hogy a világban egyáltalán hány aktív offshore cég van.

Egy tíz évvel ezelőtti orosz elemzés másfél–két millióra tette az aktív offshore cégek számát. A három vezető helyszínen (a Brit Virgin-szigeteken, Panamában és Hongkongban) csak az elmúlt években külön-külön legalább 50–70 ezer offshore céget alapítottak, vagyis összesen jóval több mint kétszázezret. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az offshore-adóparadicsomok mellett az adómentes cégek felhasználására az olyan országok is rendkívül jó lehetőséget biztosítanak, mint az Amerikai Egyesült Államok vagy Nagy-Britannia. A legpontosabb becslés is legfeljebb arra szorítkozhat, hogy ma a világban több millió működő, aktív offshore cég van.

Ezeket egyszerűen nem lehet kiiktatni a világgazdaság rendszeréből, a londoni vagy New York-i tőzsdei forgalom legalább ötven százaléka is az offshore cégek befektetésén alapul. A világ legnagyobb biztosító és banki társaságai, mint a CityGroup vagy a Deutsche Bank, is részt vesznek ezekben leánybankokon és befektetési alapokon keresztül, akár több ezer milliárd dolláros tőkével. A politika óriási akadályokkal nézne szembe, hiszen ha ezen óriási vagyontömeg, tőke nem vesz részt a forgalomban, nincsenek tranzakciók, a tőzsdeindexek hamarosan zuhanásba kezdenének, és pánikot váltana ki, ezzel a politikusoknak mindenképpen szembe kell nézniük. Bizonyos országokban – így például Oroszországban – a nemzeti részvétel a tőzsdei forgalomban kicsi, a tőke pedig koncentrált, és hatalmas erőt képvisel, ezért az offshore cégek elleni harc aligha lehet hatékony. Figyelembe kell venni azt is, hogy az ingatlan vagyont, az ingatlanszakmát tekintve az offshore cégeken keresztüli közvetlen birtoklás, tulajdonlás és a projektcégek offshore tulajdonlása is meglehetősen elterjedt. Azt sem lehet pontosan megmondani, mekkora ingatlan vagyona van az offshore cégeknek, de óriási összegről van szó. A magyarországi sajtóban erősen túldimenzionálják, illetve a válság felnagyította az offshore cégek állítólagos veszélyeit, amelyekkel nem feltétlenül lehet egyetérteni.

Összefoglalásként tehát elmondható: a magyar kormány offshore cégek megregulázására vonatkozó tervei (amelyek az előadás elhangzásakor részleteiben még nem voltak ismertek, a lapzártánk idején nyilvánosságra hozott kormányzati elképzelésekről keretes cikkünkben olvashatnak) nem jelentenek újdonságot. Dr. Váradi László példaként Ukrajnát említette, ahol régóta létezik egy feketelista, amelyet 1998-ban állított össze az orosz központi bank, ezen kezdetben 48 ország szerepelt; ha a hazai cég ezen országok valamelyikébe utalna ki pénzeket, ott a banknak tüzetesebben meg kell vizsgálnia a kifizetés jogalapját. Ez eléggé illuzórikus törekvés, hiszen vagy van olyan jogszabály, amely alapján ez a kifizetés megadóztatható, vagy nincs. Ukrajnában ennek ellenére a feketelistán szereplő országokba történő külföldi kifizetést 15 százalékos különadóval sújtják, kivéve, ha van az adott országgal kettős adóztatást kizáró egyezmény, és az más mértékeket ír elő.

Ami az osztalék, kamat, jogdíj adóztatását illeti: több európai országban ez gyakorlat, ezért jelentett jelentős könnyítést, hogy Magyarországon 2006. január 1-jétől az osztalékot nem adóztatták meg, főként a multikra való tekintettel. Ha ezt visszahozzák, prognosztizálható, hogy bizonyos – jelentős tőkeerővel rendelkező – befektetői köröket ez el fogja riasztani, és oda viszik a pénzüket, ahol kisebb az adóteher. Amíg összeurópai szintjén nincs közös összefogás (márpedig ez egyelőre hiányzik, hiszen még egységes társasági adókulcsot sem tudtak bevezetni az Unióban), amíg különbség áll fenn az adókulcsok között, addig a tőke vándorolni fog. A szélső értékek között ugyanis meglehetősen nagy a különbség, több európai tagállamban 35 százalék a társasági adó mértéke, míg Cipruson csupán 10 százalék. A háromszög-ügyletekben, amikor a kereskedelmi műveleteket egy olyan cég közbeiktatásával végzik, amely tíz százalékkal adózik, az áru pedig egyik európai uniós országból mozog egy másikba, akkor jelentős adómegtakarítást lehet elérni. Vagyis a magyar kormány tervei nem biztos, hogy kiváltják a kívánt hatást, sok mindent mérlegelni kell, hogy az intézkedések sikeresek legyenek, és ne riasszák el a külföldi befektetőket.

Becslések szerint 6–800, magyarok által alapított offshore cégről beszélhetünk, azt viszont senki sem tudja, hogy ezeken keresztül mennyi tőke áramlik ki az országból, mekkora összeg után nem adóznak. Beszédes adat, hogy az Európai Unióban az adóelkerülés miatt be nem fizetett áfa nagyságrendje 100 milliárd euró körül van. Dr. Váradi László szerint vannak a gazdaságnak olyan részei (például a feketegazdaság, amelynek arányát Magyarországon 20 és 40 százalék közöttire becsülik), amelyek megadóztatása hatékonyabb lehet, mint az offshore cégek „büntető jellegű” adóztatása.

A tapasztalatok szerint ott működik jól az adórendszer, ahol az állampolgárokat és a cégeket érdekeltté tudják tenni az adózásban (elmagyarázva nekik annak célját, értelmét), elfogadható mértékű, nem túl magasak az adókulcsok, a magyarénál liberálisabb a költségelszámolás, viszont szigorú az ellenőrzés, és elkerülhetetlen a szankció. Kérdés, hogy ezt Magyarországon meg lehet-e valósítani.

Örök kérdés és vitatéma, hogy látható-e, ki van az offshore cég mögött. Az angol gyakorlatban az első lépés, hogy megnézik, honnan irányították az offshore céget. Ha az igazgatóság többsége Angliában adórezidens, függetlenül attól, hogy a székhelyén az általában fix összegű adót lerótta, megnézik, a cégnek milyen jövedelme volt, az egyéb vagyonelemeket, majd becsléssel állapítják meg, hogy angol adórezidensként mennyi adót kell még fizetnie. A mögöttes tulajdonos, végső haszonélvező megtalálására és megadóztatására irányuló paradigmaváltás már ma is érezhető, már most sem éri meg mindenkinek offshore céget alapítani és fenntartani.

Az előadást követő kérdések során felmerült, hogy amennyiben okiratot, például társasági szerződést kellene az offshore cég külföldi vezetőjével aláíratni, miként ellenőrizhető, hogy az okirat eljutott-e hozzá, vagy azt Budapesten „megoldották”. Dr. Váradi László szerint az offshore cég székhelyén nem csak aláírni kell a társasági szerződést, hanem közjegyzővel hitelesíttetni is, Magyarországon az okirat csak akkor írható alá, ha itt tartózkodik az ügyvezető. Ettől független fennáll a veszélye, hogy aláhamisítják az aláírását, de ez egy vizsgálatnál hamar kiderül, ha mondjuk az igazgató irodájában az okiratból nincs iktatott példány. Olyan is előfordulhat, hogy a társasági szerződés végére odaírják, hogy azt a külföldi igazgató Budapesten írta alá, de volt már rá példa, hogy a határőrségi beléptetés alapján igazolták, az illető ezt nem tehette meg, hiszen a kérdéses időpontban nem volt az országban.

Felvetődött az a kérdés is: ha például az offshore cég panamai ügyvezetője meghatalmaz egy magyar ügyvédi irodát, hogy az aláírjon, ez a külföldi cég szempontjából keletkeztet-e magyar székhelyet, illetve az ügyvédi iroda számára jelent-e adóvonzatot. Dr. Váradi László ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ezt a tényleges üzleti tevékenység mikéntje dönti el. Azt kell megnézni, hogy van-e telephelye a cégnek Magyarországon, ahol tényleges tevékenységet folytat. Kérdés volt ennek kapcsán az is, ha az ügyvéd az említett meghatalmazás alapján mondjuk havonta tíz szerződést aláír, az minősülhet-e üzletszerűségnek, és mikor ugrik rá a magyar adóhatóság. Az előadó válaszában úgy vélte, ha ilyen gyakori az aláírás, a rendszeresség – és a külföldi cég szempontjából ez üzletszerző tevékenységet jelent – fennáll, vagyis ha az ügyvédi iroda nem független személyként, hanem a külföldi cég nevében jár el, elvileg van lehetőség az adóztatására, más kérdés, hogy ezt mennyiben tudják végrehajtani. Ilyen esetben a meghatalmazás tartalmának is jelentősége van.

Érkezett kérdés azzal kapcsolatban is, hogy offshore cégnek hol érdemes bankszámlát nyitnia. Szlovákiában például a bankok az ügyfelekkel olyan nyilatkozatot iratnak alá, hogy magára nézve ismerje el kötelezőnek a szlovák jogot. Dr. Váradi László szerint ez a legbonyolultabb kérdés az offshore témakörön belül. Jelenleg sem könnyű bankszámlát nyitni, és ez a jövőben várhatóan még nehezebb lesz. Vannak olyan bankok (például Svájcban vagy Lichtensteinben), amelyek csak kiemelt ügyfelekkel foglalkoznak, erősen limitált azon országok száma, ahol a normál kereskedelmi tevékenységre alkalmas bankoknál minimális letéttel, könnyen elérhetően, napi tranzakció korlátozása nélküli bankszámlát lehet nyitni. 2006-ig ilyenek voltak a lettországi vagy a hazai bankok, és idesorolhatók a ciprusi pénzintézetek is, Romániát viszont nem ajánlotta.

A bankszámlanyitási procedúra mindenesetre komoly bevizsgálással indul; igyekeznek ugyanis feltárni a cég mögött lévő személyeket, részvényeseket, igazgatókat, haszonélvezőket. Az ügyfeleket különféle adatbázisokban ellenőrzik (volt-e érintett bírósági eljárásban, korrupciós ügyekben, nem diszkvalifikálták-e). Bizonyos tevékenységeket (mint az online szervezett szerencsejáték, pénzügyi vállalkozás, patika, illetve a fegyverkereskedelem, a szervkereskedelem veszélyei miatt bizonyos orvosi vállalkozások, valamint a felnőtt tartalmú honlapok üzemeltetése) a bankok egyáltalán nem szívesen látnak offshore cégekben.

dr. Schmidt Gábor

A rendszerváltás után a házastársi közös vagyonban új, szokatlan vagyontárgyak jelentek meg, a házasság felbontásakor már nemcsak a Trabant, a hétvégi üdülő vagy éppen a hokedli elosztásáról kellett gondoskodni. A joggyakorlatban először az önkormányzati lakás bérleti jogának rendezése jelent meg problémaként – hangzott el a CompLex Ügyvédreggeli keretében dr. Csűri Éva, a Legfelsőbb Bíróság bírája által tartott előadáson.

A magyar házassági vagyonjog a szerzeményi vagyonközösségen alapul, ezen belül is a reálszerzés elvén. Külső jogviszonyokban minősülhetnek külön-külön szerzőnek, a belső jogviszonyban azonban mindenféleképpen együttes szerzők, és közös tulajdonosai annak, amelyet bármelyikük külön-külön jogügyletben vagy egyéb jogi ténytől fogva szereztek. A házastársi közös vagyon megosztása során a bármelyikük által megszerzett bármilyen vagyontárgyra vonatkozóan megosztásra irányuló igényt érvényesíthet. Ez nemcsak kötelmi jellegű elszámolási igényt jelent, hanem a házastárs kérheti a tulajdonjogának a megállapítását is.

A közös vagyon megosztásánál el kell különíteni a házastársak egymás közti, illetve harmadik személlyel kapcsolatos, külső jogviszonyait. Előbbire a családjogi kódex, utóbbira a vagyontárgytól függően más jogági szabályok (a Gt., a szövetkezeti törvény stb.) irányadóak. A belső jogviszonyban a házastársak osztatlan, közös tulajdonszerzése nemcsak a Ptk. szerinti tárgyakra terjed ki, abba a vagyonjog egyéb tárgyai – vagyoni értékű jogok, kötelezettségek, követelések – is beletartoznak. Az LB 209-es számú elvi határozata – mutatott rá Csűri Éva –, a következőket mondja ki: megosztandó házastársi közös vagyont csak az életközösség megszűnésekor is meglévő olyan vagyontárgy, dolog, vagyoni értékű jog, követelés, vagyoni tárgyú kötelezettség képezhet, amelyet a házastársak az életközösség fennállása alatt akár együttesen, akár külön-külön megszereztek, vagy amelynek a megszerzésére irányuló jogcím az életközösség fennállása alatt keletkezett.

Amíg a közös vagyont a „Trabant, szobabútor, hétvégi üdülő” jelentette, nem volt problémás a reálszerzés elvén alapuló, közös tulajdonszerzés kérdésének értelmezése. A rendszerváltás után azonban a házastársak közös vagyonának a köre jelentősen kibővült, a házassági vagyonjogi vitákban új, szokatlan vagyontárgyak jelentek meg, elsőként az állami-önkormányzati lakás bérleti joga. A Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy ez vagyoni értékű jognak minősül. A családjogi törvény szerint a házastársak közös lakásának a használatát kell rendezni a házasság felbontásával egyidejűleg, ez pedig főszabály szerint a közös tulajdon, közös bérlet esetén a használat megosztása. Ha valamelyik házastársat a bíróság a lakás elhagyására kötelezi, az a lakáshasználati jog ellenértékre tarthat igényt, de más vagyoni igényt nem érvényesíthet a lakással kapcsolatban.

Nem beszélhetünk közös lakásról, ha korábban a házastársak pénzbeli térítésért lemondtak arról, a bérleti jogot elcserélték a magánforgalomban vagy gyakorolták vételi jogukat. Ilyenkor a bérleti jog értékét a közös vagyonba kell beállítani, és attól függően számít közös vagy külön vagyonnak, hogy a lakást közösen vagy önállóan bérelték (önálló bérlet tehát a szolgálati lakás, az, amelyiket valamelyik házastárs a házasság előtt szerzett, illetve amit ugyan az életközösség alatt szereztek, de kizárólag valamelyikük személyére tekintettel, a felmenőről háramlott valamelyik házastársra).

Az önálló bérletet a Csjt. sajátos családjogi kategóriának tartja, az önálló bérlő házastárs a közös lakás használatának rendezésekor előnyt élvez. Vannak azonban olyan esetek, amikor a méltányosság elve mást diktálna. A joggyakorlat a Csjt. alapján az önálló bérletet különvagyonnak tekintette. Mivel gyakran előfordult, hogy a házasfelek valamelyikük szülőjének önkormányzati, állami lakását vásárolták meg, a Legfelsőbb Bíróság 20. sz. elvi határozata azt mondta ki, ha közösen vagy egyedül veszik meg a lakást, az nem feltétlenül számolható el a szülő saját gyermeknek juttatott ajándékaként. Sőt, a bérleti jog csak akkor tekinthető a szülő által adott ajándéknak, ha a felmenő a saját vagyoni eszközeivel vásárolja meg, vagy ha ugyan a gyerek vásárolja az ingatlant, ám arra a pénzt a szülő adta, vagy ha a gyerek veszi meg a saját pénzéből, de ezzel együtt a szülő a bérleti jogáról és a lakás bármilyen további használatáról ingyen lemond. (Gyakori volt ugyanis ilyen esetekben, hogy a vételkor kikötötték a szülő haszonélvezeti jogát, ami a szülőnek lényegében a korábbinál kedvezőbb használatot biztosított, elvégre a bérlet visszterhes, a haszonélvezet viszont ingyenes használat). Amikor a lakást a gyereknek a szülő vette meg, az LB szerint harmadik személy javára kötött szerződésről van szó, az ingatlan pedig a gyermek külön vagyona.

Kiemelendő a vagyoni értékű jogok közül a haszonélvezeti jog. Ha a házastársak közös ingatlanára csak egyikük haszonélvezeti joga van bejegyezve, akkor – az LB tanácselnöki értekezletének többségi álláspontja szerint – a másik nem kérheti haszonélvezeti jogának bejegyzését. Ha harmadik személy ingatlanán van valamelyiküknek haszonélvezeti joga, a maga javára azt bejegyeztetni a másik házastárs szintén nem kérheti. Ilyenkor viszont a haszonélvezeti jogot – mint vagyoni értékű jogot – elszámolhatják egymás között a házastársak, vagy a közös tulajdon szabályai szerint gyakorolhatják. A haszonélvezeti jog a házastársi közös vagyonhoz tartozik, arra vonatkozóan a házastársak osztatlan közös tulajdont szereznek egymás között. Ha tehát az ingatlan az egyik házastárs kizárólagos tulajdona, a másiknak pedig azon holtig tartó haszonélvezeti joga van, a vagyonmegosztáskor utóbbi kérheti fele tulajdonjoga megállapítását, és haszonélvezeti jogának törlését. Ha az egyik házastársnak a gyermek ingatlanán van haszonélvezeti joga, akkor – ha a gyermek hozzájárul – ezzel együtt a másik házastársnak is lehet haszonélvezete az egész ingatlanra, vagy a felére alapíthat haszonélvezeti jogot, és a másik e jogát is e mértékre szoríthatja. A haszonélvezeti jog nem forgalomképes, de – a Ptk. szerint – alapítható szerződéssel.

A házastársi közös vagyon megosztásánál minden vagyontárgyra (beleértve a kötelezettségeket is, azaz a negatív, passzív vagyontárgyakat) létrejön valamelyik házastárs kizárólagos tulajdona vagy kettejük polgári jogi közös tulajdonjoga (ha nincs más lehetséges megosztási mód, vagy ez pillanatnyilag megfelel mindkettejüknek). A tulajdoni igény pedig mindaddig fennáll, amíg azt harmadik, jóhiszemű harmadik személy meg nem szerzi.

A házastársak külső jogviszonyaiban a vagyonmegosztás nem jár mindig alanyváltozással, például ha a vagyontárgy tulajdonjogát ugyanaz a házastárs szerzi meg, aki a külső jogviszonyban eddig is tulajdonosa volt. Alanyváltozást akkor eredményezhet a vagyonmegosztás, ha a vagyontárgy forgalomképes, az arra irányadó szabályoknak megfelelően ruházták át, a szerezni akaró házastárs pedig megfelel bizonyos speciális személyi feltételeknek. (A Gt. a dolgozói üzletrésznél például előírta, hogy azt csak az szerezheti meg, aki szintén az rt. munkavállalója volt, vagy ott dolgozott, de nyugdíjazták.)

A társasági részesedéseknél az a házastárs minősül tagnak, aki részt vett a társasági szerződés megkötésében vagy – ha átruházással szerezte meg a társasági részesedést – a kötelmi ügylet alanya volt. Itt sem akadálya viszont az alanyváltozást eredményező vagyonmegosztásnak, ha a külső jogviszonyban csak az egyik házastárs minősült tulajdonosnak vagy jogosultnak. A Gt. (vagy a vagyontárgytól függően más jogszabály) alapján dönthető el, hogy alkalmazható-e ilyen megosztás.

Az új Gt. a közkereseti és a betéti társasági részesedést korlátozottan forgalomképessé nyilvánította, és a tagsági viszony megszűnésének esetei közé sorolta, a társasági részesedés átruházását. A kkt.-, bt.-üzletrész szabadon átruházható, de csak a társasági szerződés módosításával válik hatályossá az átruházás. Fontos, a Gt. nem ismeri el, hogy a társasági részesedés közös tulajdonban legyen.

A tőketársaságoknál a társasági részesedés a kezdetektől forgalomképes volt. A kft. tagjai jogosultak arra, hogy kizárják a társasági szerződésben az adásvételi szerződésen kívüli átruházás lehetőségét (vagy akár az üzletrész öröklésének a jogát), illetve azt a társaság engedélyéhez kössék. Adásvétel esetén a tagoknak vagy a társasági taggyűlés által kijelölt személynek elővásárlási joga van. A nem tag házastárs a Vht. szabályai szerint kérheti az üzletrész, részvény értékesítését, a kkt.-nél, bt.-nél pedig a tagot megillető felmondási jogot gyakorolhatja, és ennek alapján megilleti mindaz, ami a tagot a tagsági viszony megszűnésekor.

A részvény átruházása a társasági szerződés módosításával válik hatályossá. A kft. üzletrész átruházásnál a korábbi nem tag házastársnak kell a társaságnál bejelentkeznie, hogy a tulajdonjogot megszerezte, a társasági szerződés rendelkezéseit ismeri, és magára nézve kötelezőnek ismeri el. (Amíg ezt a bejelentést nem teszi meg, üzletrész-tulajdont nem szerzett, nem jogosult osztalékra sem.) Az ügyvezető köteles gondoskodni arról, hogy a bejelenést a tagjegyzéken átvezessék.

A bemutatóra szóló részvényeknek a puszta birtoklása elegendő a tagsági jogok érvényesítéséhez. A nyomdai úton előállított, névre szóló részvényt csak zártkörűen működő részvénytársaság bocsáthat ki, átruházására a váltó-átruházási szabályokat kell alkalmazni: annak módja a forgatmány, amely lehet üres vagy teljes, előbbinél minimum az aláírást tartalmaznia kell. Ha nincs forgatmány, meg kell állapítani a nem részvényes házastárs tulajdonszerzését, valamint kötelezni a részvényest, hogy a birtokában lévő, névre szóló részvényeket – teljes vagy legalább üres forgatmánnyal ellátva – adja a másik, a tulajdonjogot megszerző házastárs birtokába. Ha nem adja ki, ingó kiadásra lehet kérni végrehajtást, megjelölve az értéket. Ugyanez a helyzet, ha kiadja ugyan a részvényt, de forgatmány nélkül; ilyenkor a bíróság ítéletével – kvázi teljesítést pótló jognyilatkozatként – pótolja azt. A tulajdonjogot szerző házastársnak nem kötelező bejegyeztetnie magát a részvénykönyve, viszont ez esetben a részvény értékpapírjogi és társasági jogi tulajdonosa elválik egymástól. Aki megszerezte értékpapírjogi jogcímen (tehát forgatással) a részvény tulajdonjogát, az jogosult azt értékpapírjogi hatállyal továbbforgatni, de nem gyakorolhat jogokat a társasággal szemben (közgyűlésre nem mehet el, nem kaphat osztalékot, adott esetben viszont árfolyamnyereséget érhet el).

A szövetkezet üzletrésze vagyoni értékű jogként vagy értékpapírként ruházható át – attól függően, hogy kiállított-e értékpapírt vagy sem. Ha igen, a váltójogi szabályokat kell alkalmazni. A 2006-os szövetkezeti törvény is ismeri a szövetkezeti üzletrész fogalmát, valójában hosszabb távon annak felszámolására törekszik oly módon, hogy befektetői szövetkezeti részjeggyé alakítja át, vagy helyette az üzletrész-tulajdonosnak választása szerint kft.-üzletrészt, részvényt vagy más jogosultságot biztosít.

A részjegy érdekessége, hogy míg a korábbiak szerint abszolút forgalomképtelen volt, az új szabályozás szerint korlátozottan forgalomképessé válik, azaz átruházható olyan személyre, aki tagja volt a szövetkezetnek vagy a részjegy megszerzésével egyidejűleg tagként belép. A befektetői szövetkezeti részjegy – amely a részjegytől abban különbözik, hogy nem kötelez ugyan személyes közreműködésre, de ugyanúgy tagsági jogviszonyhoz kötött – átruházható tagra, befektető tagra, vagy olyan személyre, aki a megszerzésével egyidejűleg tagként vagy befektetőként belép a szövetkezetbe. Az átalakított befektetői szövetkezeti részjegy pedig – amely semmiféle tagsági jogviszonyt nem feltételez – valójában azoknak az üzletrész-tulajdonosoknak az üzletrésze, akik nem élnek a választási jogukkal; korlátozottan forgalomképes, de másik, átalakított befektető szövetkezeti részjegy tulajdonosra sem ruházható át (csak tagra, befektetőre, vagy olyan személyre, aki befektető tagként belép).

A dematerializált részvény hasonló módon ruházható át, azzal a különbséggel, hogy az értékpapírszámla jóváírása, terhelése az átruházás módja. Ilyen esetekben a bíróságnak meg kell keresnie a számlavezetőt, hogy a másik házastárs tulajdonába adott részvényeket átvezessék zárolt alszámlára, valamint megkeresni vagy feljogosítani a részvénytulajdont szerző házastársat arra, hogy a számlavezetőtől a zárolt alszámlán kezelt részvényeknek kérje az általa megjelölt értékpapír-számlára való jóváírását. Az átruházás módját minden esetben a külső jogviszonyban, az adott vagyontárgyra irányadó szabályok határozzák meg.

dr. Schmidt Gábor

Ötéves továbbképzési rendszert vezetne be a Magyar Ügyvédi Kamara az ügyvédeknek, akiknek ez idő alatt elméleti és gyakorlati képzési formák teljesítésével 120 kreditpontot kellene összegyűjteniük. A továbbképzési rendszer alapelveiről, tervezett működéséről és részleteiről tartott előadást a CompLex Ügyvédreggeli keretében dr. Kiss Daisy, a MÜK titkára.

Az ügyvédség helyzetét három tényező befolyásolja; elsősorban az egyetemi túlképzés. Az egyes jogászi szakmák keretében foglalkoztatható szakemberek száma vagy eleve limitált, vagy csak az álláshelyek megüresedésével lehet bejutni, miközben egyre több a végzett joghallgatók száma. Tudomásul kell venni, hogy a nyilvántartott ügyvédek nagy száma egy bizonyos munkanélküliséget is takar, hiszen aki máshová nem tud bejutni, az él azzal az alanyi jogával, hogy ügyvéd lesz. A kamarának nincs módja a létszám korlátozására; a nyilvántartott ügyvédek száma jelenleg tízezer körül van, és hamarosan 12 ezer fölé emelkedhet, ami a fizetőképes kereslethez, illetve az ügyfelek által igényelt munkához képest rendkívül magas.

Az uniós környezet is meghatározó; az EU alapelvei alapján a (többek között ügyvédi) szolgáltatások szabadon áramolhatnak, az ügyvédek szabadon letelepedhetnek a közösség területén. Emiatt az ügyvédi tevékenységben is megjelenik egy új szemlélet, amelynek következtében a klasszikus ügyvédi munkát végző ügyvédek mellett megjelennek a piacon az ún. üzleti tevékenységet végző ügyvédek. Ennek következtében átértékelődik a fogyasztóvédelmi, versenyjogi, reklámjogi szabályok alkalmazhatóságának a kérdése. Bár az Alkotmánybíróság több határozatában kimondta, melyek az ügyvédi hivatás alapértékei, és kinyilvánította, hogy az ügyvéd közfeladatot lát el, amely jogállami védelmet igényel és kap, a hagyományos kereteket nehéz megőrizni. Az ügyvédi törvény uniós szabályokhoz illeszkedő módosítása hamarosan hatályba lép.

Mindemellett meghatározó a magyarországi környezet is; a jogalkotó ugyanis „nem bánik kesztyűs kézzel” az ügyvédséggel, egyre több kötelezettséget teremt a számára, az ügyvédi tevékenységnek a közbeszerzési törvény hatálya alá helyezése rendkívül komoly gondokat fog okozni. De a jogalkalmazó sem barátságosabb: a Gazdasági Versenyhivatal nem engedi, hogy a díjaknak legalább a minimumát meghatározzuk, korlátlanná kellett tenni az ügyvédi reklámozást, ami szintén nem feltétlenül csak kedvező hatásokkal jár majd. A bíróság az ügyvédi munkadíj meghatározásánál rendre úgy véli, hogy az ügyvéd–ügyfél szabad megállapodását felülmérlegelheti, kijelentve, hogy a kikötött díj nem arányos az ügyben végzett ügyvédi tevékenységgel. Mindezt tetézi a gazdasági válság, amely elsőként a szolgáltatói szektorra (így az ügyvédségre is) van hatással.

A Magyar Ügyvédi Kamara feltett célja, hogy megőrizze azt a bizalmat, amely az állam és az ügyfelek részéről az ügyvédséget jelenleg is övezi. Arra kell garanciát nyújtani, hogy az ügyvédi tevékenység biztonságos és színvonalas legyen, és igyekeznünk kell megőrizni az ügyvédség alkotmányos jogállását is. A kamara törekvéseihez tartozik, hogy – francia példára – ismét teljes körűvé tegye az ügyvédi titoktartást, és minél több munkaterületet nyisson meg az ügyvédség előtt (pl. minél szélesebb körben váljon kötelezővé a jogi képviselet).

Kiss Daisy megjegyezte, hogy ellentétben más szabályozott szakmákkal, az ügyvédek szakmai továbképzése nem megoldott, holott ez külföldön teljesen általános.

A MÜK a nemzetközi (belga, francia, holland és német) példák alapján évi 16–20 tanórát magába foglaló, a területi kamarák által minősített, ötéves továbbképzési rendszert dolgozott ki. A továbbképzés fő irányelveit illetően eldöntendő kérdés, hogy azokat törvényben vagy a kamara szabályzatában szabályozzák. A kamara inkább az előbbit pártolja. Az új rendszer bevezetésére megfelelő átmeneti időszakot biztosítanának, és kedvezményeket is bevezetnének a korábban megszerzett képzési formák beszámításával, elismerésével.

A továbbképzésben részvétel igazolása kreditrendszer alapján működne; az ötéves időszak alatt kellene meghatározott számú creditet összegyűjteni, a kreditpontok fele elméleti képzésen résztvétellel, másik fele pedig a gyakorlati munka végzésével lenne igazolható. Az elméleti képzés körébe tartozna az elfogadott tanfolyamokon, előadássorozatokon, tudományos konferenciákon, szakmai tanulmányutakon való részvétel, a tudományos tevékenység, az oktatás, a publikáció és a cikkírás is. Bevezésre kerülne egy távoktatási rendszer, amely fizikailag is megkönnyítené a képzéseken való résztvételt. „Ha a CompLex Ügyvédreggelijét akkreditált továbbképzési formának ismeri el a kamara, ezen előadás végighallgatása két tanórának számítana, amelyért két pont járna.” Kiss Daisy szerint nagy reményeket fűznek a távoktatáshoz, amely rugalmassága miatt a leginkább illeszkedhetne az ügyvédek munkaidejéhez és időbeosztásához. Az ügyvédek szabadon választhatnának, milyen továbbképzési formát választanak.

A továbbképzés rendszerét a Magyar Ügyvédi Kamara dolgozza ki és szervezi meg, meghatározva annak kereteit. Minősíti az elméleti továbbképzéseket, meghatározza, miért mennyi pont jár, rögzíti az oktatási intézmények és a területi kamarák által összesített kimutatásokat, valamint honlapján közzéteszi az oktatással kapcsolatos információkat.

A területi kamarák szervezhetnek általános és speciális képzéseket (előbbi például egy-egy jelentősebb, átfogó jogszabály-módosításról való tájékoztatás keretében minden kamarai tag ügyvédnek ingyen járna, utóbbiak térítéses alapon lennének igénybe vehetőek), finanszírozhatnak minősített képzéseket, nyilvántartják a tagok által összegyűjtött kreditpontokat és szankcionálják azokat az ügyvédeket, akik nem teljesítik továbbképzési kötelezettségüket. A továbbképzéssel kapcsolatos nyilvántartások a bejelentett és lezajlott képzések adatait, valamint az ügyvédek aktuális pontszámát tartalmazná, utóbbihoz csak az érintett férne hozzá.

A minősített képzésekért kétszer annyi pont járna, mint a nem minősítettekért, az akkreditált képzés pedig lehet nem jogi tárgyú is. A minősítést a MÜK végzi, várhatóan az e célra megalakult bizottság útján. Az előre meghatározott minősítési szempontok közé tartozik a képzés tematikája, hasznossága, az oktatók személye, a tananyag minősége és elérhetősége, az oktatási intézmény és az oktatás minőségbiztosítási rendszere. A minősített képzések lehetnek szeminárium jellegűek, konferenciák-előadások, távoktatás és szakirányú továbbképzés. Minél inkább igénybe veszik a résztvevők aktivását (például vizsgázni kell), annál több pont jár a teljesítéséért.

A kreditpontok meghatározása körében a szabályzat megalkotásakor többféle módszer választható. A jelenlegi elképzelés szerint pl. a tanfolyamon, előadáson való részvétel tanóránként egy pontot érne. Kétszeres pontszám járna, ha valaki a tanfolyam végén vizsgát is vállal, vagy beszámolót, konzultációt. A további diploma vagy további szakvizsga megszerzése 30 pontot jelentene. A PhD vagy az akadémiai doktori cím megszerzése esetén az adott ötéves továbbképzési időszak teljesítettnek lenne tekinthető. A tudományos tevékenységet illetően; a lektorálás első szerzőként 5, társszerzőként 3 pontot érne, a tudományos konferencia ugyancsak 5-öt, az opponensi tevékenység 10, a tudományos szakkönyv megírása fejezetenként hat pontot jelentene.

A továbbképzés szabályozása az Ügyvédi törvényben és MÜK-szabályzatban történne, előbbivel kapcsolatos javaslatait a kamara már eljuttatta a szakminisztériumhoz.

A kamara azt szeretné, ha a továbbképzési rendszert az ügyvédség nem újabb tehernek, hanem támogatásnak érezné, amely segítséget nyújt ahhoz, hogy a változó és egyre nagyobb kenyérharccal járó körülmények között is a lehető legmagasabb színvonalon és biztonságban végezhessék munkájukat. A szankciókat mindazonáltal szigorúan érvényre kell juttatni a továbbképzési kötelezettségüket nem teljesítőkkel szemben. Nyilván e szabályok is megkerülhetők, de a Magyar Ügyvédi Kamara arra törekszik, hogy olyan értékes előadásokat, továbbképzési formákat alakítson ki, amelyeken érdemes részt venni.

Miért nem vette figyelembe a kamara az életkor szerinti differenciálást a kreditpontok megszerzésénél? – tette fel a kérdést az előadást követően dr. Szabó Gyula. Szerinte félő, hogy a kollégák nem a számukra leghasznosabb képzési formákat választják, hanem azokat, amelyekért a legtöbb pont jár. Úgy vélte, előnyben vannak az ügyvédi hivatás mellett az egyetemeken tanító kollégák, akik amúgy is publikálnak. A negyven év feletti, nem egyetemi oktató ügyvédeknek szerinte az új rendszer többletnyűgöt fog jelenteni.

Válaszában Kiss Daisy megemlítette, a kamara fontolgatta az életkor szerinti differenciálást, végül elvetette az egyenlő elbánás elve miatt. „Ha valaki hetvenévesen ügyvéd, szellemileg bizonyára friss, és nem jelent neki terhet, hogy a szakmával foglalkozzon” – jegyezte meg. Hangsúlyozta, hibátlan mérőrendszert nyilván nem lehet kidolgozni.

Jó pap is holtig kényszerül tanulni – reagált a közönség soraiból szólásra emelkedő dr. Pataky Csaba. „Aki ezt a szakmát vállalja, annak folyamatosan tovább kell képeznie magát” – fogalmazott, utalva arra, hogy négy évtizede államvizsgázott, ötvenéves korában posztgraduális képesítést szerzett, hetvenéves kora körül is folyamatosan részt vesz külföldi konferenciákon, illetve jelenleg is több publikációja vár megjelenésre. „Nincs megállás, az ügyvédeknek tovább kell képezniük magukat, különösen a mai éles versenyhelyzetben” – tette hozzá. Ez nem életkor, hanem affinitás és hozzáállás kérdése – hangsúlyozta.

Kiss Daisy azzal zárta a beszélgetést, hogy az ügyvéd tevékenységét megfelelő színvonalon akkor végezheti, ha jogi tudása magas szintű, napra kész. Így kötelessége, hogy „a tudománya szerzett fokozatát annak továbbművelésével mindinkább kiérdemelje, általános műveltségének, jogi képzettségének meglévő szintjét állandóan emelje”.

dr. Schmidt Gábor