„Egy egészséges demokráciában nem választja el vastag üvegfal a társadalmi önszerveződéseket a pártpolitikától”


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Egyre többen ismerik meg Schiffer András nevét az utóbbi időszakban: egyrészt a Lehet Más a Politika szóvivőjeként, másrészt ügyvédként. Pártpolitikusként fórumokon, sajtótájékoztatókon vesz részt, ügyvédként legutóbb egy médiaszemélyiséget védett. Schiffer András A Lehet Más a Politika társadalmi kezdeményezés, majd párt, egyik alapítója, szervezője, jelenleg ügyvivője, 1971-ben született Budapesten. Édesapja Schiffer Péter szociológus, bankszakember. Apai ágon nagyszülei – id. Schiffer Pál és Szakasits Klára – a harmincas, negyvenes években a szociáldemokrata pártban tevékenykedtek, az ötvenes években meghurcolták őket. Dédapja Szakasits Árpád…

Egyre többen ismerik meg Schiffer András nevét az utóbbi időszakban: egyrészt a Lehet Más a Politika szóvivőjeként, másrészt ügyvédként. Pártpolitikusként fórumokon, sajtótájékoztatókon vesz részt, ügyvédként legutóbb egy médiaszemélyiséget védett.

Schiffer András
A Lehet Más a Politika társadalmi kezdeményezés, majd párt, egyik alapítója, szervezője, jelenleg ügyvivője, 1971-ben született Budapesten. Édesapja Schiffer Péter szociológus, bankszakember. Apai ágon nagyszülei – id. Schiffer Pál és Szakasits Klára – a harmincas, negyvenes években a szociáldemokrata pártban tevékenykedtek, az ötvenes években meghurcolták őket. Dédapja Szakasits Árpád szociáldemokrata politikus, aki 1948-tól egy éven át Magyarország köztársasági elnöke volt, majd 1950 májusáig az Elnöki Tanács elnöke; koholt vádak alapján tartóztatták le majd ítélték életfogytiglan börtönre. 1956 tavaszán szabadult, amikor is rehabilitálták. 1965-ben bekövetkezett haláláig tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának. Schiffer András 1995-ben szerzett jogi diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, ugyanit 1992 és 1994 között politológiát is hallgatott, 1995 és 1997 között pedig humánökológiai képzésen vett részt. Ügyvédi szakvizsgáját 1999-ben tette le, majd saját ügyvédi irodát alapított, mely elsősorban gazdasági joggal foglalkozik. 1990-ben pár tucat egyetemista társával egy alulról szerveződő, és a pártállami utódszervezetektől független baloldali ifjúsági mozgalmat hívott életre. Két évig volt az Ifjú Szocialisták ügyvivője, de 1992-ben kilépett a szervezetből. 1996-tól a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) munkatársa, 2004 és 2008 között az ügyvivője, majd a politikai szabadságjogok-program vezetője volt. Dolgozik a melegeket, bántalmazott nőket segítő Habeas Corpus Munkacsoportnál, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum jogsegélyszolgálatánál. Nevéhez két sikeres alkotmánybírósági beadvány is fűződik: a TASZ képviseletében 2006 őszén adta be a gyülekezést korlátozó fővárosi rendelettel szembeni indítványt, 2008 nyarán pedig a Védegylet színeiben a parlamenti pártok alapítványait kedvezményező rendelkezéseket támadta meg. 2008 őszéig a Védegylet szervezőbizottságának tagja volt, 2005-ben a Sólyom László köztársasági elnökké választását célzó kampány vezetőjeként tevékenykedett.
Nőtlen. Szereti a sportot, szenvedélyes Vasas-drukker.

Melyik a fontosabb feladata manapság: a pártszóvivői vagy az ügyvédi?

Nem szeretnék különbséget tenni a kettő között, mert amikor elkezdtem az ügyvédséget, tudatosan törekedtem arra, hogy ne önmagában a szűken vett szakma töltse ki napjaimat, mindig csináltam mellette mást is. Amikor pedig elindítottuk azt a folyamatot, amely az LMP megalakulásához vezetett, kínosan ügyeltünk arra – és ügyelünk most is –, hogy olyanok végezzük az ezzel járó munkát, akiknek nem egzisztenciális kérdés a politika. Emiatt nem tudok felállítani sorrendet a két foglalatosság között. Ráadásul azt vettem észre, olykor az ügyvédség és az úgynevezett közéleti tevékenységem nem is mindig vált ketté, sőt, a jogvédő tevékenység éppenhogy serkentőleg hatott a szakmai munkámra.

Egyfajta családi örökségnek is tekinthető, hogy érdeklik a köz ügyei és politizál, immáron pártban is? Hisz dédnagypapája Magyarország köztársasági elnöke volt, politizáltak apai ágon nagyszülei is, egyik nagybátyja pedig Budapest főpolgármester-helyettesi tisztét látta el.

Abban az értelemben nem beszélnék családi örökségről, hogy ezt valaki előírta volna, vagy kifejezetten mondta volna, hogy foglalkozzam a politikával. Sőt, az utóbbi időben családon belül inkább az ellenkezője volt igaz. Az viszont kétségtelen, hogy az ember beleszületik egy környezetbe. Az, hogy én már kisgyermekkorom óta figyeltem a híreket, a politikai lapokat, nyilván nem véletlen. Később, a rendszerváltást követően, a pártpolitika számomra soha nem volt szitokszó. Az LMP megalakulásáig nem azért nem léptem be egyetlen pártba sem, mert nálunk az lett volna a mondás, mint oly sok magyar családban, hogy „a pártpolitika az egy mocskos dolog”, hanem mert nem találtam olyan pártot, amelybe beléptem volna. Soha nem gondoltam, hogy a pártpolitika valami távoli, idegen dolog, amelyhez tisztességes ember nem nyúl, hanem hogy a politika természetes létezése lehet az embernek egy politikai közösségben. Az, hogy a politika érdekelt gyerekkoromtól kezdve, nyilvánvalóan adódik a családi környezetből, minthogy az is, hogy nyilván a családtörténet miatt soha nem voltam „hanyatt vágódva” a politikai hatalomtól. Soha nem hatott meg, hogy valakinek éppen magas pozíciója van; ez nyilván abban segíti az embert, hogy sokkal természetesebben tud közlekedni a politikában, mint ha azt élte volna meg fiatal korában, hogy a politikusokat vagy a hatalmat birtoklókat ájult tisztelet övezi. Apámék családja, nagyszüleim például pontosan látták, hogy ha valaki egyszer fenn van magas helyen, abból legközelebb akár börtöntöltelék is lehet.

Ki próbálta lebeszélni a családban a politizálásról?

A lebeszélés túlzás, de édesanyám fogalmazza meg féltését politikai aktivitásommal kapcsolatban.

Ügyvédi hivatásából egyenesen következik, hogy egyes emberek ügyei mellett az egész ország gondját-baját magára vállalja, és azokra is próbál megoldást keresni?

Ügyvédi tevékenységem nagy részét azért kevésbé látványos dolgok teszik ki. Amikor különböző gazdasági jogvitás ügyekben eljárok, vagy cégek ügyes-bajos dolgait intézem, az más típusú tevékenység, mint amit a nyilvánosság lát. Persze, amikor perekben eljártam, akár szimpla gazdasági ügyekben, szerződéses követelések kapcsán, mindig törekedtem arra, hogy az adott problémát absztraháljam a konkrét szituációtól. Mindig is indíttatás volt bennem, hogy egy konkrét per – legyen az bármennyire hétköznapi, polgárjogi jogvitás ügy –, vagy az általam képviselt álláspont mögött mélyebb összefüggéseket is meglássak. Szerintem ezzel nem én vagyok egyedül, mert valószínű, nem igazán lehet úgy képviselni egy ügyet, polgári ügyben úgy eljárni, hogy az ügyvéd nem érzi át az igazát annak, amit képvisel. Ha pedig átérzem, nyilvánvaló, nem ragadok le a konkrét történésnél, hanem a jogrendszerbe ágyazva próbálom ezt az igazságot megtalálni, és érvényesíteni. Büntetőügyekben nem járok el, a Bakács Tibor-ügy volt életem első büntetőügye. Politikai érdeklődésem pedig nemcsak hogy régebbi ügyvédi hivatásom megkezdésénél, de még a jogi egyetemre jelentkezésemnél is korábbi. Nem hiszem, hogy önmagában az ügyvédi praxisból vezetne az út a politikába, e kettő inkább párhuzamos pályán futott egy idő után.

Kossuth Lajos is ügyvéd volt…

Nagyon hízelgő a hasonlat, de a rendszerváltás óta is rengeteg példa volt ügyvéd-politikusra. De el lehet gondolkodni, kik azok, akik a jogi pályát, ezen belül is az ügyvédi hivatást választják, és vállalnak később politikusi feladatokat. Az e hivatásban szerzett gyakorlat jelent plusz előnyöket a politikai pályán retorikában, az ügyvédek pályájuk során rengeteg készséggel felvérteződnek, a jogrendszer ismerete pedig egy magára valamit adó politikus számára belépő a közéleti arénába.

Az említett Bakács Tibor-ügy országos nyilvánosságot kapott 2009 novemberében: a bíróság másodfokon bűnösnek találta Bakács Tibort, de csak megrótta, mert egy rádióműsorban egy jobboldali szervezetet kijelentései miatt fasiszta jelzővel illetett. Az ügy egyszerre szólt a véleménynyilvánítás szabadságáról, szólásszabadságról, ugyanakkor a jelenlegi magyar politikai élet és közhangulat egyik fontos kérdésköréről is, a szélsőjobb térnyeréséről, az ahhoz való viszonyulásról is: az ellene való fellépés kapcsán az esetleges jogi védtelenségről is. Vagyis ügyvédként egy látszólag egyedi esetben a jog eszközeivel szinte politikai küzdelmet is vív. Tudatosan vállal fel a napi politikával szinte közvetlenül összefüggő ügyeket?

Amikor elvállaltam Bakács Tibor képviseletét, ha jól emlékszem, az LMP még meg sem alakult. Alapvetően nem az ügy politikai, hanem szakmai része izgatott. Nyilván nehéz ezt a határt meghúzni, de ami miatt küldetésemnek tartottam, hogy ebben részt vállaljak, egyenesen következett abból, amit az előző években cselekedtem, mondtam. Tessék tisztességgel meghúzni a véleményszabadság határait, ne fordulhasson elő olyan Magyarországon, ami ebben az ügyben sajnos előfordult. Amikor valakinek a politikai közéleti magatartását egy tipikusan politikai ideológiai jelzővel illetik, akkor az nem tartozik az állam szerveire, nem lehet jogi megítélés tárgya. Engem régóta bosszant, hogy azokat a jogintézményeket, amelyeket eleve és kimondottan az egyéni becsület és méltóság védelmére alkottak meg a jogban, visszaélésszerűen alkalmazzák jogi személyekre. Nemcsak egyesületekre gondolok, hanem ügyészi, miniszteriális szervekre, melyek pereskedtek becsületük védelmében. Nagyon rossz kor köszönt a magyar demokráciára, ha a becsület és a méltóság mögé bújva akár állami szervek is tort ülhetnek magánszemélyeken, politizáló embereken, és akkor is, ha a politikai vélemények jogi megítélés tárgyát képezhetik. Ez volt az én elsődleges indíttatásom. De azt is fontosnak tartottam ebben az ügyben, amit magam is régóta vallok: a gyűlöletbeszéd ellen alapvetően nem politikai eszközökkel kell fellépni, és azok, akik folyamatosan keresztes hadjáratot hirdetnek a gyűlöletbeszéd ellen, jó, ha tisztában vannak azzal, hogy a liberális jogállam alapelveit gyöngítik. De amikor ezt gondolom, az is a fejemben van, hogy ha nem jogi eszközökkel, de a demokrácia védelmében, akkor is fel kell lépni a szélsőjobboldallal szemben. Ez pedig akkor lehetséges, ha a közéleti vitákban szabadon meg lehet nevezni, rá lehet mutatni a szélsőjobboldali jelenségekre. Ez viszont meg csak akkor lehetséges, ha nem kell attól tartanom, hogy joghátrány ér, hogyha valakit pontatlanul vagy nem teljesen valószerűen minősítek ilyen vagy olyan politikai jelzővel. A megnevezés szabadsága, a közéleti vita szabadsága akkor él, ha a politikai ítéletek, a politikai véleményformálás, a politikai jelzők alkalmazásakor biztos lehetek abban, hogy az soha nem fog bíróságra kerülni. Amikor ezt elvitatja egy bírói fórum, azt kockáztatjuk, hogy a demokratikus vita lehetőségével lehessen leleplezni a szélsőjobboldali jelenségeket.

A jogszabályokkal van a baj vagy a jogértelmezéssel ebben az esetben?

A konkrét esetben a jogszabályokkal annyiban van baj, hogy a ma még hatályos Ptk. túlságosan tág teret ad annak, hogy jogi személyek olyan jogvédelmi eszközöket vegyenek igénybe, amelyeket kifejezetten a magánszemélyek becsületének, méltóságának védelmére hoztak létre, ahogy erre az előbb is utaltam. Az, hogy folyamatos a bizonytalankodás a véleményszabadság határát illetően, és sajnálatos módon az utóbbi tíz évben a bíróságok, a bírói gyakorlat rendre a véleményszabadság kárára döntenek, vagy éppen a legfőbb bírói fórum dönt az információszabadság kárára, ez nyilván jogalkalmazási probléma. A jogalkalmazási bizonytalankodásokat a jogalkotó valamilyen módon azért orientálhatja.

A társadalmi mozgalmakban való részvételt felcserélte pártpolitizálással, az LMP megalapításával. Amikor 2005-ben a Védegyletben Sólyom László köztársasági elnökké választásáért kampányolt, akkor a legnagyobb ellenzéki párt támogatását hívta segítségül. Ennyire erőtlen lenne ma Magyarországon a társadalmi szerveződés, hogy egyes politikai célok eléréséért csak pártban lehet gondolkodni?

Azt gondolom, hogy a pártpolitika semmivel sem fontosabb vagy értékesebb, mint amit a társadalmi önszerveződésekben, az állampolgári öntevékenységgel ki lehet fejteni. De miért gondoljuk azt, hogy a pártpolitika, a közhatalmi döntéshozatali fórumok, a pártpolitika, mint a demokratikus állampolgári részvétel legalapvetőbb fóruma, csak kevesek és főleg gazdag, milliárdos kevesek kiváltsága lehet? Miért gondolják sokan az országban, hogy a pártpolitika, ha úgy tetszik, a politikai közélet, tőlünk független változó? Ha megnézünk régebbi demokráciákat, láthatjuk, hogy akadnak, akik egy ideig a pártpolitika melletti térben mozognak, majd pártpolitikusok lesznek, majd megint csak visszatérnek a különböző szakmai érdekképviseletekbe, a társadalmi önszerveződésekbe, vagy épp az akadémiai szférába. Ebben semmi különlegeset nem látok. Egy egészséges demokráciában nem választja el vastag üvegfal a társadalmi önszerveződéseket a pártpolitikától, éppen fordítva. A virulens társadalmi öntevékenységek azok, amelyek egyébként rászoríthatják a pártokat arra, hogy kövessék le a változó állampolgári akaratot. Magyarországon az a probléma, hogy a kádári depolitizációs tradíciót követve és azt felhasználva, az utóbbi húsz évben a politikai elit szándékosan vastag üvegfalat épített a pártpolitikai elit, a pártpolitizálás és a társadalmi önszerveződések közé. Ma sikk azt mondani, hogy én nem foglalkozom pártpolitikával, sikk a politika és a pártpolitika közé egyenlőségjelet tenni, holott ezzel gyakorlatilag elismerjük azt, hogy a politikai elitnek igaza van, és az ő, meg a mögöttük álló gazdasági, üzleti megmondó emberek kiváltsága, hogy Magyarország milyen irányba megy. Ezt nem szabad elfogadni! Egyszerűen arról van szó, hogy különböző eszközök állnak rendelkezésre. Az való igaz, hogy akár jogvédő, akár különböző ökológiai mozgalmakban, szervezetekben az elmúlt másfél, két évtizedben megtapasztaltuk, hogy – pontosan azért, mert ez az üvegfal ott húzódik – egy ponton túl a különböző magyar civil szervezeteknek, társadalmi mozgalmaknak sokkal csekélyebb az érdekérvényesítési lehetőségük, szemben az angol, amerikai német, francia szervezetekkel, mozgalmakkal. Éppen ezért, azok a kudarcélmények, hogy a különböző törekvéseket nem lehet átvinni a pártpolitikába, nyilván ott voltak, amikor néhányan az mondtuk: pereljük vissza kompetenciánkat az ügyek intézésébe és alakítsunk pártot! De azért azt nagyon jó dolognak tartom, hogy az LMP választmányában az aktivisták között jó néhányan vannak, vagyunk, akik tagjai is maradtunk ilyen társadalmi mozgalmaknak, többen mai napig vezetői társadalmi önszerveződéseknek.

Manapság Magyarországon már nehéz a hagyományos baloldal-jobboldal politikai felállásról beszélni, amikor ideológiák keverednek, baloldali párt jobboldali értékeket véd és fordítva, ráadásul az erőteljes zöld mozgalom ideológiáktól független. Az LMP távolságtartása az „oldalaktól” és közelsége a zöld szemlélethez, egyszerre válhat erősségévé és gyengéjévé. Melyiknek nagyobb az esélye?

Mindenképp erősségévé válhat. Azt nem állítom, hogy az egyetlen erőssége, az nem is lenne jó. Úgy látom, ma Magyarországon a bal- és jobboldali felosztás nagyon mást jelent, mint ami egyébként a bal- és jobboldal történeti vagy globális jelentése. A posztkommunista Magyarországon 1990 óta baloldali nagyjából az, akinek valamilyen szociális, egzisztenciális, kulturális kötődése van a régi nómenklatúrához, akinek a családjában azt mondják, hogy Kádár alatt jobb volt, illetve akiknek a családtörténet súlyosabban őrizte meg a ’45 előtti traumákat, mint a későbbieket. Ezzel szemben ma Magyarországon jobbra sorolja magát mindenki, aki úgy gondolja, hogy a családját megnyomorította az 1945–1989 közötti diktatúra. Ez az egész helyzet szerintem teljes mértékben perverz. Hiszen a politika pontosan a közjóról folytatott szakadatlan vitáról szól. A politikai oldalak más demokráciákban alapvetően aszerint oszlanak meg, hogy ki mit gondol a jóról, a közjóról, ki milyen jövőt akar az adott országnak. Ehhez képest ma Magyarországon a politikai oldalak közötti csatározások arról szólnak, hogy a múltbéli kibeszéletlen, feldolgozatlan traumákkal kufárkodva a politikai elit tagjai a saját táboraikat különböző múlt századbeli félelmekkel tartják sakkban. Azt mondják: ne törődj azzal, hogy mi korruptak vagyunk, mert ha mi nem győzünk, akkor jönnek a kommunisták vagy a fasiszták. Erre mondjuk, hogy ennek véget kell vetni, és ebből a teljesen torz, hamis kettéosztásból mi szeretnénk kimaradni. A politikának Magyarországon most már arról kellene szólnia, hogy ebben a században milyen jövőt szeretnénk magunknak, az utódainknak.

Mit remél a közelgő parlamenti választásoktól?

Azt remélem, azt reméljük, hogy nagy biztonsággal vesszük az akadályt. Valójában nekünk a nagy erőpróba a február lesz, a kopogtatócédulák összegyűjtése. Ha ott sikerrel szerepelünk, akkor gyakorlatilag borítékolható a siker. Nemcsak felkerülünk a politikai térképre, hanem a következő négy évben arra is lesz mandátumunk, hogy azt át tudjuk rajzolni.

Ez azt is feltételezi, hogy 2010 tavaszától–nyarától parlamenti képviselő is lehet…

Akár még ez is lehet, de ahhoz még néhány dolognak történnie kell. A listáinkat el kell fogadniuk a párt testületeinek, az ajánlószelvényeket pedig össze kell tudni gyűjtenünk.

Ha tehát minden az LMP-tagok, az Ön reményei szerint alakul, akkor esély van arra, hogy parlamenti képviselőként dolgozzon. Ebben az esetben szünetelteti majd ügyvédi munkáját, ha pedig nem, ugyanilyen erőteljesen veti bele majd magát a politikai életbe, mint most?

Szeretném végigvinni azt, amit 2007 őszén elkezdtünk, sőt már sokkal korábban, a Védegyletben, és különböző alternatív mozgalmakban. Ha már belefogtunk abba, hogy létrehozunk egy új politikai erőt, amely képes Magyarország előtt politikai alternatívát felvázolni, akkor abban az is benne van, hogy arra is szerződtünk, adott esetben a Parlamentben, az állampolgárok meghatalmazásával, részt vegyünk a politikában. Ugyanakkor azt nem különösebben ambicionálom, hogy a következő húsz-harminc évemet politikusként, parlamenti képviselőként töltsem el. Azt sem tervezem, hogy ha a dolgok jól alakulnak, feladjam ügyvédi hivatásomat.

Falus Tamás


Kapcsolódó cikkek

2022. június 24.

Hormonok és gének bűvöletében

Egészséges életünk megőrzéséhez, eléréséhez tudatos életvitelre van szükségünk – állítják két nyári könyvújdonság szerzői.

2022. június 17.

Musicalek nyara

A Baradlayak, Levi Strauss és Chicago gyilkos lányai is dalra fakadnak.