És a hajó megy


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. Baradlai, miután biztonságban tudta a hajóját a népszigeti kecskefarmon, március elejéig nem nagyon kereste Janit, a versenyhorgász hajóépítő mestert, aki a jármű végleges befejezésére határozott ígéretet tett. A horgászegyesület évi rendes közgyűlésén a Partizán hajóvendéglőben Norbi a Zen buddhista mester fizimiskájú leszerelt rendőr, aki saját bevallása szerint jelenleg szamuráj kardok készítéséből él, megjegyezte, hogy szerinte a hajógerinc megroppanhatott amikor kocsira daruzták, legalábbis ő látott a hajótesten egy sérülést, amikor a kecskékkel incselkedett. Ettől a felfedezéstől Baradlai nem igazán lett boldogabb.

Márciusban – ismerve a hajóépítő mesterek ütemérzékét, és tekintettel a közelgő szezonra – bátortalanul érdeklődni kezdett.

– Most találtam egy műhelyt a Népszigeten a hajójavítóval szemben, ha tudsz adni előleget, kivenném, és nekikezdenék. Maximum 3 hét és kész lesz a hajó.

Baradlai megörült, hogy végre mozdul valami, persze adott előleget, mi mást tehetett volna.

Eltelt majd egy hónap, amikor Baradlai rákérdezett, hogy áll a nagy mű.

– Lecsiszoltuk, de az esős idő miatt nem szárad a lakk, nagy a páratartalom. Viszont gyere ki, hogy megbeszéljük a felépítményt, hogy nézzen ki.

Baradlai kiment a szigetre a műhelyhez, Jani a versenyhorgász a segédjével szorgalmasan csiszolták a testet. A kormányállást teljesen szétbontották.

– Kicsit modernizáljuk, hogy ne olyan legyen, mint egy dízelmozdony. És könnyebben lehessen pergetni a tatról, ne akadályozzon a tető – világította megy Jani horgász szemszögből is az átalakítás okát.

Baradlai hitt az új mesternek, mi mást tehetett volna.

Közben felhívta Maccabi, aki találkozót kért, egy német tengerparti majorságot akart elcserélni egy kispesti lakóházra. Maccabi egy üveg körtepálinkával ajándékozta meg Baradlait.

– Laoszban főzték az őserdőben. A monkoktól (laoszi népcsoport, a szerz.) szinte ingyen lehet szerezni vadkörtét, Vietnámban gyártattam egy réz pálinkafőző üstöt, abban főzzük.

– És ki főzi, és hol adod el? – érdeklődött a fura üzlet iránt Baradlai, emlékeiben még élénken élt a laoszi rizspálinka, amit a helyiek egyszerűen lao viszkinek becéztek.

– Kivittem egy öreg székelyt a Hargitáról, a kisujjában van a pálinkafőzés, és a vietnámiak mindent megvesznek, amit kicsit is nyugatinak hisznek. Lassan megérkezik a kínai ultralight repülő, nem jössz ki kipróbálni? Az öreg székely ráadásul minden nap agyonfogja magát pisztránggal. Baradlai tétova ígéretet tett, miközben megpróbálta elképzelni a laoszi őserdőben monkokkal üzletelő, pisztrángozó és pálinkát főzögető góbét. Maccabi felajánlott a hajóhoz egy kis teljesítményű segédmotort, nehogy úgy járjanak, mint télen a Művésszel, amikor nem tudták a jég miatt vízre rakni a hajót, és visszafele nekiütköztek egy uszálynak, mert leállt a motor.

Közben Baradlainak a Művésszel is fenn kellett tartani a kapcsolatot, nehogy másnak kiadja a kikötői helyet. Erre kiváló alkalomnak ígérkezett az időközben horgászfestővé avanzsált Tanár úr kiállítása, amelynek egyik fő festménye a „Törpeharcsára pergető néger a Seneca tavon” címet viselte, a festmény egy Baradlai által készített fotó alapján készült.

A Művész művészetpártoló egyén lévén eljött a kiállítás megnyitójára. Bár a megnyitó közel sem volt olyan látványos, mint az a híres performansz, amikor a Művész egy fémvázas, vászonborítású kajakot lángra lobbantott a Dunán, és a kajak úgy süllyedt el, hogy közben a Művész benne ülve hegedült, de így is számos horgász és nem horgász ismerős tisztelte meg Tanár urat a részvétellel.

– Most már igyekszem nem rosszkor megszólalni – kezdett bele az egyik csajozós történetébe a Művész a megnyitó beszéd után – még nyár végén felvittem egy friss barátnőmet a hajómra. Már éppen kezdtük magunkat jól érezni a Monitor fedélzetén, amikor iszonyatos szélvihar jött, és elkezdte borogatni a kajakokat az állóhajón. Félbehagytam az akciót, átrohantam, hogy mentsem, ami menthető, de három kenut felkapott a szél, és belökött a Dunába. Visszamentem a hölgyeményhez, kérdezte, nagy-e a kár, azt válaszoltam, hogy egy prostituált olcsóbb lett volna. Képzeld, hát nem vérig sértődött? A kenukat a vízirendőr haverok hozták vissza a Lágymányosi-hídtól. Végül nem is lett akkora kár belőle.

Áprilisban Baradlai már kezdett egy kicsit aggódni, mi lesz a hajóval.

– Plexit és gyantát kell még venni – közölte a hírt Jani, a versenyhorgász.

Baradlai nekikerekedett Janival valami kültelki gyártelepen plexit vágatni a szélvédőhöz, meg egy gyantaboltba. A gyantaboltos megerősítette Jani teóriáját, hogy a nedves, párás időben nem szárad ki a gyanta, de Baradlai nem volt benne biztos, hogy ezt nem Jani előzetes konspiratív kérésére tette-e meg. A gerinc is tényleg sérült egy kicsit, ki kellett szárítani, és még algamentesítőre is szükség volt.

És persze májusban jött az árvíz. Jani természetesen tájékoztatta Baradlait, mi várható, hogy az egész szigetet áramtalanítani fogják, és a műhely ártérben épült, és imádkozni kell, hogy ne legyen olyan magas a víz, hogy a szállítókocsira rögzített hajó megemelkedve kinyomja a műhely tetejét, Baradlai inkább bele sem mert gondolni az egészbe. Amikor valamelyik hír a Duna vízállásáról szólt, inkább átkapcsolt másik csatornára, és szorongva várta Jani újabb jelentkezését. Az árvíz a dunai horgászatokat is akadályozta, sőt a halászlaki éves egyesületi verseny is elmaradt. A mártélyi holtágról, a csukafogó verseny színhelyéről meg olyan híreket kapott Bandi, a halőrtől, hogy a harcsák a víz alá került üdülő területen, a Hédi büfé előtti telefonfülkébe költöztek, és a kórház üdülője mellől kell rájuk dobálni, csónakból. Ennek a valóságtartalmában persze Baradlai nem nagyon hitt, de amikor Bandit meglátogatta egy ügy kapcsán, és körbecsónakázták a kísérteties hangulatot árasztó, víz alá került házakat, számos rablást látott a bokrok teteje mögül kitörve. A csónaktúra során majd ötven szúnyogcsípést sikerült beszerezni, főleg, amikor a körtvélyesi holtág dombon lévő, a vízből misztikusan kiemelkedő halászházát is meglátogatták az ártéri erdő zegzugaiban, majd egy kukoricaföld felett evezve.

Legalább az elemek megkímélték a hajót. Levonult az ár, a kecskefarm gödreiben Jani, a horgászegyesület vezetője magánhalastavat létesített, esténként kifogva, majd visszaengedve a négy kilós pontyot, amit betelepített. Az áramot visszakapcsolták a műhelyekbe, lassan kinyitottak a fertőtlenítés után a szabadtéri kocsmák is. Baradlai egy sörözős, sült hal evéssel összekötött hajólátogatásra szánta el magát június végén.

A hajón látszólag semmi sem változott, bár Jani, a versenyhorgász bőszen mutogatta a gyantázás, lakkozás, csiszolás eredményét. Baradlai megpróbálta erélyesebb oldalát megmutatni, július végi ultimátumot adott a hajó végleges befejezésére. Az egyik neuralgikus pont a kabin szellőzése volt, ezt a mester javaslatával egy autó tetőablak segítségével kívánták megoldani.

Közben Batchuk, a nagy mongol tajmenvadász bejelentkezett, eljönne Magyarországra horgászni, és Baradlai az interneten nyomára lelt Cohn Digannak, a pápua kincskeresőnek is, akit szintén szívesen meghívott volna egy dunai harcsázásra.

Amikor Baradlai július végén visszajött a szabadságáról, félve hívta Janit, a versenyhorgászt, hogy áll a hajóproject.

– Holnap vízre lehet tenni – hangzott a hihetetlen válasz.

És tényleg. A magas vízállás miatt sikerült a hajót daruzás nélkül vízre tenni. Baradlai értesítette a Művészt, aki éppen az egyik hadihajója kifestésén munkálkodott egy cimborájával, hogy hamarosan megérkeznek a kikötőbe.

A kifehérített hajótestre rá sem lehetett ismerni. A motor a majd 8 hónapos állás után pöccre beindult, és vidáman pöfögött, zúgott felfelé a Dunán, minden köhögéstől mentesen, majd a hajó diadalittasan megérkezett a kikötőbe.

Baradlai fellélegzett. Baradlai nézegette a kütyük működését, 220 voltot biztosító parti áramot, Kálmántól, a roma motor reparátortól kapott, és felszerelt Simson reflektort, beépített akkutöltőt. Számba vette, hogy miket kell még vásárolni a kötelező felszerelésekből, és méregette, hová férnek a bottartók, és a Maccabi által kapott segédmotor.

Majd az futott végig az agyán, hogy kellene egy gigantikus hajóavató bulit tartani, meghívni Maccabit, a sokgyerekes hajóépítőt, Imit, és Kálmánt, a motorszerelő mestereket, Pétert, a Duna-parti kisvárosban barkácsoló motorszerelő-hajóépítőt, Pistát, a hajódarust, Művészt, aki úgy is adva vagyon a kikötője miatt, és persze Janit, a versenyhorgászt, aki pontot tett az egész hajóprojekt végére. És persze díszvendégként Kohn Digant, a pápua kincskeresőt, és Batchukot a mongol taimenvadászt.

Dr. Bodolai László


Kapcsolódó cikkek

2023. január 27.

Egy asztalnál Bálint Andrással és Jordán Tamással

Mintha együtt ülnénk a Rózsavölgyi Szalon kávéházi asztalánál a két színészóriással, úgy telik el másfél óra, ahogy hallgatjuk őket a mindennapokról, a művészetről – az életről.

2023. január 25.

Mit tehetünk, ha kikerül rólunk egy nem kívánt kép a netre?

A gyakorlatban még mindig kevesen tudják, milyen következményekkel jár másokról fotót készíteni vagy megosztani azt az interneten. Általános vélemény, hogy a saját magunk által készített fotóval azt csinálunk, amit akarunk. Ez azonban nem is lehetne messzebb az igazságtól – mondja a szakértő, aki szerint a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt edukálni szükséges a fényképekhez fűződő jogaikról és kötelességeikről.