Félig maradt el a Szupermaraton


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Technikai okok miatt maradt el az október végére kiírt 21. Bécs–Pozsony–Budapest Szupermaraton, amely három országon és 44 településen haladt volna keresztül. A szervezők közleményben tudatták, hogy csak a nemzetközi félmaratont rendezik meg október 23-án. Ahogy fogalmaztak, az utóbbi napokban technikai problémák merültek fel, és az országot sújtó vörösiszap-katasztrófa tovább nehezítette, majd ellehetetlenítette a rendezést, nem tudták biztosítani a verseny biztonságos lebonyolítását. Ezen feltételek hiányában a szervezőbizottság úgy döntött, hogy a 2010. október 19–23. közötti időszakra meghirdetett Bécs–Pozsony–Budapest Szupermaraton versenyt lefújják.


A Nagy Sportágválasztó rendezvényt évente kétszer (májusban és szeptemberben) rendezik, idén Budapest mellett hat nagyvárosban is ingyen kipróbálhatták az ott bemutatott többtucatnyi sportágat. A lehető legtöbb sportág képviselői, versenyzői, érdeklődői gyűlnek össze, valamint testnevelő tanárok és szülők is, akik szeretnék, hogy sportoljon a gyermekük, de nem tudják, melyik lenne a legmegfelelőbb. Jövőre több mint 20 helyszínen rendezik az interaktív programsorozatot, amelynek budapesti állomására az elmúlt hónapban 15 ezren látogattak el és 101 sportág várta az érdeklődőket.

Azonban az október 23-ra Budakeszi–Budapest útvonalra kiírt félmaratoni versenyt megtartották és kiegészült a Budapesten belüli (Jászai Mari tér–Városliget közötti útvonalon) 1956-os emlékfutással is, amelynek nevezési díját az iszapkárosultak javára fordítják. A Szupermaratonra nevezettek a félmaratonin térítésmentesen indulhattak el és a korábban befizetett nevezési költségeket a szervezőbizottság visszatérítette, illetve azok átvihetők a 2011-es eseményre.

Elhatárolódtak viszont a 21. Bécs–Pozsony–Budapest Szupermaraton elmaradásáról hozott „önkényes” döntéstől és annak indoklásától a Nagy Sportágválasztó szervezői, akik 50 százalékban megvásárolták a verseny szervezési jogát.

Nagy Sándor, a Szupermaraton szervezőbizottságának elnöke megalapozottnak tartja, hogy úgy határoztak: nem rendezik meg a viadalt. – A hazai szálláshelyek és a sportcsarnokok lefoglalása során olyan akadályokba ütköztünk, hogy a vörösiszap-probléma miatt újabb kitelepítésre készülve blokkolták a győri szálláshelyeket. Később feloldották a tilalmat, akkor, amikor már új szálláshelyek ügyében tárgyaltunk. Végül olyan kaotikus lett a helyzet, hogy nem lehetett létesítményeket foglalni. A szlovák szakasz tavalyi szervezője már korábban visszalépett, sajnos, helyette nem találtunk más megbízható szlovák vállalkozót, így mi magunk szerveztük Magyarországról a versenyt. Odáig jutottunk, hogy rendőrségi engedélyt csak szóban kaptunk, írásbeli útvonalengedély hiányában pedig felelőtlenség lett volna megrendezni a versenyt. Pozsonyban ugyanis egy kilométeres szakaszon egy forgalmas úton kellett volna haladniuk a versenyzőknek, ennek a rövid résznek a biztosítása nem volt rendezve. Az utolsó pillanatban még egy fontos részlet kiderült: eszerint a pozsonyi célállomáson, az Expo területén csak fűtetlen helyiséget tudtak volna biztosítani. Ilyen mostoha körülmények között nem lehet egy 90 kilométeres szakasz befutóját kialakítani. Tehát a kisebb rosszat, a verseny lefújását választottuk. Nálunk jobban senki nem sajnálja, de ha a verseny közben kellett volna ezt megtenni, az még szörnyűbb lett volna – tette hozzá Nagy Sándor.

Anyagi gondokkal évek óta küzdenek a szervezők. A költség százmilliós nagyságrendű, a nevezési díjak ennek a 30 százalékát fedezik, az állam kb. 3–4 millió forintot áll, a rendőri biztosítás több mint tízmillió forintba kerül.

A 21. Szupermaraton elmaradásának indokaként valótlan okokat tüntettek fel, a vörösiszap-katasztrófára való hivatkozás a legkevésbé fedi a valóságot – volt olvasható a Nagy Sportágválasztó nyilatkozatában, amelyben jelezték: a bajnokok csapata lefutja a több mint 317 kilométeres távot. – Az általunk vállalt, a vörösiszap-katasztrófa áldozatai javára, a Magyar Vöröskereszttel együtt szervezett adománygyűjtő futást megtartjuk. Így a szupermaratoni távot a bajnokok csapata, azaz Vajda Attila (olimpiai és világbajnok kenus), Kozmann György (olimpiai bronzérmes, világbajnok kenus), Csabai Edvin (tizenhétszeres világbajnok maratoni kenus), Hüttner Csaba (világ- és Európa-bajnok kenus), Boronkay Péter (világ és Európa-bajnok paratriatlonista), Lindenmayer János (ironman), Ipacs Endre (vb- bronzérmes kenus) teljesíti. – Közülünk valaki mindig futásban lesz – mondta Ipacs Endre, a Nagy Sportágválasztó kitalálója, aki hozzátette: – A verseny lefújása önkényesen hozott döntés volt, amelynek meghozatalakor véleményünket nem kérték ki. A 23-ára meghirdetett Budakeszi–Kós Károly sétány közötti félmaraton és az 56-os Szabadság Napja alkalmából tartandó futást teljes szívünkből támogatjuk.

2008 óta az elhunyt kenus olimpiai bajnokra emlékezve tartják a Kolonics Emlékfutamot, amelynek keretében a 21 kilométeres félmaratoni távot a „ szupermaratonos kenus különítmény” mellett Storcz Botond, Kammerer Zoltán, Marosi Ádám és Vereckei Ákos is teljesítette.

A Bajnokok Adománygyűjtő futásának eredményeképpen több millió forint adomány gyűlt össze az iszapkatasztrófa károsultjai javára.

Krausz Viktória


Kapcsolódó cikkek