Fesztiválok évada


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Izgalmas kulturális programsorozatokat kínál a nyár országszerte. Komolyzenei, pop-, rock-, blues-, világzenei koncert, musical, operett, opera, musical-opera, sok-sok zenei műfaj, és a drámától a baletten át a táncig megannyi művészeti ág képviselői várják a kikapcsolódni vágyókat. Összefoglalónkban ellátogatunk a nyugati határon túlra is, ahol magyar vonatkozású rendezvények teszik még színesebbé a forró évszak kulturális pezsgését.


A fesztivál ünnepi előadások, bemutatók sorozata, és valóban, eredeti jelentését megőrizve, ma is a kultúra ünnepét jelenti, ha sorra követhetik egymást a kulturális események egyetlen szervezésben, mindössze egy vagy csupán néhány helyszínen. A szabad tér pedig különös hangulatot tud adni az előadásoknak. Szerencsére ez a nyár is tele van eseményekkel. Lássuk is őket!

Budapesti Nyári Fesztivál

A nyár legnagyobb és leghosszabb ideig tartó magyarországi fesztiváljának kétségtelenül a Budapesti Nyári Fesztivál számít: három hónap alatt két helyszínen másfél száz program igyekszik elcsábítani a nézőket ősbemutatóval, világszenzációval, számos egyedi produkcióval. Június elejétől szeptember elejéig tart a fővárosi fesztiválidény két fő színhelyen: a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon és a Budán fekvő Városmajori Szabadtéri Színpadon. A Margitszigeti Nagyszínpad területén adták át májusban a százegy éves Víztornyot, mely egyszerre kilátó, kiállítótér, a nyár során pedig a Jazzy Tower-koncertek és latintánc-estek helyszíne is.

A Szabad Tér Színház szervezésében zajló produkciók közül kiemelkedik június 15-én a világszenzációnak számító spanyol Los Vivancos formáció látvány-tánc-show-ja. A Magyarországon először látható, hét fiútestvérből álló táncos újraértelmezi műsorában a flamencót. A Margitszigeti Nagyszínpad hagyományosan a nagy kiállítású előadások fő színtere. Ezek sorába illeszkedik július közepén a Báthory Erzsébet magyar musical-opera ősbemutatója. Egyszerre százötvenen lesznek a színpadon, negyvennégy tagú kórus egészíti ki a negyventagú nagyzenekart. Szomor György zenéje és Miklós Tibor szövege révén a magyar történelem legendás és ellentmondásos személyisége elevenedik meg. A korának gondolkodását meghaladó, igaztalanul megvádolt nőalakot műfajteremtő formában viszi színre a Szabad Tér Színház, közösen a Kolozsvári Magyar Operával. Dob és elektronikus hangszerek nélkül, komolyzenei hangzásban szólal meg az operaigénnyel írt musical, a főszerepben Benedekffy Katalinnal, Zöld Csabával, Miller Zoltánnal, és a zeneszerző Szomor Györggyel. A Kolozsvári Magyar Opera zenekara, kórusa és balettkara monumentális előadást ígér, a látványról Novák Péter koreográfiája gondoskodik, a rendező Bagó Bertalan. Az előadás a Margitsziget után ősszel Kolozsvárra költözik, és külföldi fellépések is várnak a társulatra.

Július végén a Zorbával folytatódik a látvány a szigeten. Mikis Theodorakis zenéje szimfonikus zenekarral és kórussal szólal meg, a történetet pedig balett formájában láthatjuk, Keveházi Gábor koreográfiájával. Háromszáz művész teremt mediterrán hangulatot Budapest közepén. A főszereplő táncosok Solti Csaba, Popova Aleszja, Végh Krisztina, és Cserta József a Magyar Nemzeti Balett élén, a Budafoki Dohnányi Zenekar és kórus mellett ott játszik majd a Sirtos együttest is.

Augusztus elején Feke Pál és Serbán Attila életre hívja a magyar Blues Brotherst. Magyar nyelven éneklik ősbemutató koncert-show-jukban a legendás zenekar számait. Augusztus 10-e és 12-e már az operarajongóké. Puccini Turandot című népszerű műve koncert formában, jelmezekkel, de díszlet nélkül látható Szikora János rendezésében. A hercegnő szerepében Csöngedi Nikolett, a sztárvendég – az ismeretlen herceg, Calaf megformálójaként – Rubens Pelizzari, a Veronai Aréna állandó vendégművésze. Kesselyák Gergely vezényli a Budapesti Filharmónia Társaság zenekarát, s a produkcióban a debreceni Csokonai Színház társulata vesz részt.

Meglepő módon Szentpéteri Csilla zongoraművész is a nagyszínpadon lép fel augusztus végén. Meglepetést ígér Temperamento című produkciójával: klasszikus zenei átiratait és saját kompozícióit egyedi látványvilágú show kíséri majd, tizenkét tagú táncos csapattal.

A Városmajori Szabadtéri Színpadon a zenés és szórakoztató előadások mellett prózai darabok is helyet kapnak. Három produkcióját is elhozza Budára a kaposvári Csiky Gergely Színház júniusban, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata júliusban. Szabó Magda: Abigél című regényének színműváltozatát adja elő Bánfalvy Ági színész-producer alkalmi színtársulatával, a főszerepben Trokán Péterrel, Szabó Sipos Barnabással, Németh Kristóffal, Gubás Gabival.

Szabad téren és látható-hallható lesz a híressé vált Orlai Produkció, a Férfi és nő, Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György, Kulka János énekével, Dés László zenekarával. Izgalmasnak ígérkezik Warren Adler: A Rózsák háborúja című fekete komédiájának magyarországi ősbemutatója Détár Enikővel és Rékasi Károllyal a főszerepben. Az idősebbek emlékezhetnek, hogy a híressé vált amerikai filmben milyen remekül játszotta a két vívódó hőst Kathleen Turner és Michael Douglas. A rendező Sediánszky Nóra.

Felsorolni is sok, de lesz még Benkó Dixieland-koncert, Bíró Eszter Falusi Mariannal lép fel közös esten, az Érinthetetlenek popmusical, a Szerencsés flótás kortárs operett, a Bál a Savoyban e műfaj egyik klasszikusa, igaz, a Budapest Bár és a Katona József Színház művészei nem klasszikus módon adják elő… Meglepetést ígér Moliere: A mizantróp című darabja is augusztusban Quimby, azaz Kiss Tibor dalainak felhasználásával.

Érdekesség, hogy hajóval is lehet érkezni a margitszigeti előadásokra a Szabadtéri Színpad és Víztorony elnevezésű új kikötőhöz. A hajók a Vigadó téri, a Batthyány téri és a Dráva utcai megállókból indulnak, és igazodnak az előadások kezdetéhez, végéhez.

Világsztárok a VeszprémFesten

George Bensontól Miklósa Erikáig, a Matt Biancótól Omara Portuondóig világsztárok érkeznek július 18-a és 21-e között a VeszprémFestre, hogy a Várszínpadon, remélhetően csillagfényes ég alatt találkozzanak a közönséggel. A tízszeres Grammy-díjas amerikai gitárlegenda, George Benson még a hatvanas években kezdte pályafutását, s kiválóan tudja ötvözni a stílusokat, legyen az jazz, pop, blues vagy szving. A Várban legújabb albumát, a Guitar Mant népszerűsíti majd, melyen ismert jazz- és popfeldolgozások hallhatók. Másnap két Magyarországra visszatérő vendég, az izlandi Mezzoforte és a Matt Bianco lép fel, egymást követően. A szigetlakók a jazz és a funky elemeit poposan keverik instrumentális muzsikájukban, míg a brit együttes a jazz és a pop sajátos elegyével emelkedtek világhírnévre csaknem húsz éve. Az egykori zenekarból csak Mark Reilly énekes vitte tovább a zenekar nevét, de három éve újra csatlakozott hozzá az egykori zenésztárs, Mark Fischer. Most ketten érkeznek Best of koncertjükkel.

A harmadik este a fergeteges kubai hangulaté, melyről az Orquesta Buena Vista Social Club tagjai gondoskodnak. Wim Wenders 1999-es filmje a világhírig repítette a veterán muzsikusokból álló csapatot. A gerincet továbbra is a filmből megismert zenészek alkotják, akikhez fiatalok társultak. A szenzáció azonban az, hogy visszatért a legendás Omara Portuondó, az eredeti banda Grammy-díjas tagja is. Párizs, London, Barcelona és Bécs után érkeznek Veszprémbe.

Július 21-én Donizetti utolsó, és egyben legjobbnak tartott vígoperája, a Don Pasquale zárja a fesztivált. Káel Csaba rendezésében látható három felvonásban a félig szcenírozott előadás, melynek a veszprémi érseki palota szolgál díszletéül. A mű ezúttal a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara és a Magyar Állami Operaház Énekkara előadásában hangzik el Héja Domonkos vezényletével. A címszerepet a világhírű olasz basszbariton, Ruggero Raimondi énekli, Norinát Miklósa Erika alakítja.

Szegedi Szabadtéri Játékok

Méltán nevezhetjük vérbeli fesztiválnak a nyolcvanegy éves Szegedi Szabadtéri Játékokat. Idén nyáron. 18 előadás, 5 produkció, 4 műfaj, az előadásokból 3 magyar mű, 2 ősbemutató 1 színpadon – írhatjuk le a legrövidebben számok nyelvén az idei szegedi júliusi és augusztusi kultúrtermést. A Jekyll és Hyde szabadtéri ősbemutató lesz Molnár László rendezésében. A borzongató musical a több mint tíz éve bemutatott hazai feldolgozás szereplőgárdájának egy részével látható újra: a főszerepet ezúttal is a rendező alakítja, s Janza Kata és Tunyogi Bernadett is visszatérnek szerepükhöz. A látványvilágért Kentaur felel majd. Kerényi Miklós Gábor rendezésében látható majd a Parasztbecsület és a Bajazzók, két egyfelvonásos opera, úgynevezett crossover szereposztással. Frankó Tünde, Perencz Béla és Mester Viktória operaénekesek mellett szerepet kapnak a hazai musicalénekesek, így Dolhai Attila is. A Bajazzókban Avgust Amonov, Asmik Gregorian és Boris Grappe lépnek fel, akik mellett szerepet kap a rendező fia, az eddig szintén musicalekből megismert Kerényi Miklós Máté is.

A debreceni Csokonai Színház magyar musicalsikere, a Mária is a Dóm térre költözik. Szarka Tamás darabját Vidnyánszky Attila rendezi Újhelyi Kinga, Bakos-Kiss Gábor, Mészáros Tibor, Pápai Erika és Hobo főszereplésével.

Hegyen-völgyön lakodalom – ez a címe a Kossuth-díjas koreográfus-rendező, Novák Ferenc bemutatójának, akit 80. születésnapja alkalmából kértek fel legújabb néptáncelőadására.

Alföldi Róbert rendezi az augusztusban négy alkalommal is színre kerülő Mágnás Miskát, Szirmai Albert és Bakonyi Károly klasszikus operettjét. Igényesen kivitelezett, szórakoztató előadást ígérnek az alkotók, a főszerepekben Stohl András, Molnár Piroska, László Zsolt, Znamenák István látható.

Operafesztivál Miskolcon

Az előző évekénél szerényebb finanszírozással, de megvalósulhat a miskolci Operafesztivál június 8-tól 17-ig; Kesselyák Gergely karmester idén debütál fesztiváligazgatóként. Nagy tervei vannak, ám azokat az idő rövidsége miatt legkorábban már csak jövőre tudja megvalósítani. Napjainkban írott darabokat szeretne meghívni az eseményre, és új helyszínt, a diósgyőri Lovagi tornák terét is bevonná az események helyszínei közé. Ez az év azonban még inkább a klasszikus operafesztiválé, Bartók és Puccini műveivel a középpontban. Érdekességekre azonban már idén is lehet számítani. A Bohémélet például Bohém casting címmel rockosított változatban csendül fel a Fővárosi Operettszínház, a Thália Színház és a miskolciak közös produkciójában. A három színpadi Bartók-művet egyesítette előadásában az Experidance Társulat: A csodálatos mandarin, A fából faragott királyfi és A kékszakállú herceg vára Román Sándor néptánc-koreográfiájával látható a Miskolci Nemzeti Színházban. Puccinitől a Tosca a Szent István téren csendül fel szabadtéri előadáson, a Tosca az Avasi kilátónál, a Turandot a nagyszínházban. Egyetlen külföldi operaelőadásként a Triptichon szerepel a programban, a Kolozsvári Magyar Opera vendégjátékaként. Számos Puccini-opera filmként pereg majd a Játékszínben. A Pillangókisasszony és a Lidércek című művét koncert formájában a Kamaraszínházban mutatják be. Miklósa Erika a nagyszínházban ad jazz-opera koncertet Másképp című albumának dalaira építve, Tokody Ilona dalestje pedig a belvárosi református templomban, a Kakas-templomban hallgatható meg.

Shakespeare, népzene, blues és jazz Gyulán

Közép-Európa egyetlen épen maradt sík vidéki, gótikus téglavára található Gyulán, ahol 1964 óta működik nyaranta a Gyulai Várszínház. Évről évre jeles eseménye a Shakespeare Fesztivál, melyet idén, a 49. évadban immáron nyolcadik alkalommal rendeznek meg. Július 5-e és 15-e között A vihar című dráma áll majd a középpontban. Az 1611-ben született művet számtalan változatban, sok-sok értelmezéssel adják elő a világ színpadain. Most is így lesz, hiszen Silviu Purcarete, a Franciaországban élő román rendező irányításával a craiovai Nemzeti Színház adja elő a darabot. A szöuli Nemzeti Színház korábbi művészeti vezetője, Oh Tae Suh is színre állította a művet a Mokwha Repertory Company együttessel, mely a várszínházi nyár különlegessége lesz. Az ötödik századba helyezett előadás a koreai kultúra látványos megjelenítése: zenével, tánccal, látványos jelmezekkel. A viszonylag kevés szöveggel előadott produkció 2011 nyarán az Edinburgh-i Fesztivál sikerdarabja volt. Nagy-Britanniából is érkezik egy feldolgozás: Mick Jasper és Iain Amstrong alakítják a főszerepet, tagjaként az AJTC Company társulatnak, mely eredetileg egy évtizede mutatta be ezt az előadást. A szigetországi egykori sikereket követően most felújították a produkciót és ismét játsszák, Geoff Bullen rendezésében, a hírek szerint zenével, sok mozgással, gazdag mimikával. Természetesen magyar Shakespeare-előadás is lesz, méghozzá kortárs tánccal, hisz a Közép-Európa Táncszínház is feldolgozza a drámát.

Két zenés program is társul a fesztiválhoz: a Kossuth-díjas zongoraművész, Vukán György Vihar címmel ad jazzkoncertet triójával. Egy megzenésített Shakespeare-szonett előadást is választhatnak a nézők a nagyváradi Mátyás Zsolt és művész barátainak részvételével. Emellett kísérőprogramok sora várja a Gyulán lévőket a tíznapos fesztiválon: Shakespeare-filmek, utcaszínházi előadások színesítik a rendezvényt, és Shakespeare-korabeli ételeket is felszolgálnak majd két étteremben, finom borokkal társítva. A nedűket a Midsummer Wine’s Dream borfesztivál keretében varázsolják az asztalokra.

Amint vége a Shakespeare-sorozatnak, máris érkezik Gyulára a Népzenei és Világzenei Fesztivál. Július 17-én fellépnek a Várszínház színpadán a magyar táncházmozgalom nagy öregjei: Halmos Béla és Sebő Ferenc, s ott lesz a Muzsikás együttes is. A szlovákok képviseletében a pozsonyi Muzièka együttes látogat el Gyulára.

Július 21-én már a XXI. Gyulai Vár Jazz Fesztivál veszi kezdetét, amelyen világhírű muzsikusok lépnek fel. Az est sztárzenekara az amerikai Dave Holland PRISM Quartet lesz. A zenekarvezető a bőgős Dave Holland, a világ egyik legjobb nagybőgőse. Miles Davis egykori zenésztársa ötven éve van a pályán, több száz lemezen működött közre. Most először fordul elő a gyulai jazzfesztivál életében, hogy olyan zenész lép fel, akit a fesztivál előtt három kategóriában is a világ legjobbjának választották a kritikusok. Craig Taborn 2011-ben elnyerte a világ legjobb billentyűse-zongoristája-orgonistája címet a Down Beat szaklapban. Magyar származású amerikai zenész is fellép a fesztiválon, éspedig Tommy Vig vibrafonos, aki az Egyesült Államokban csinált karriert; Gyulára feleségével, a dél-koreai Mia Kim énekessel és magyar zenészbarátaival érkezik. Mezei Szilárd Vajdaságban élő hegedűművész triójával lép fel, Dániel Annah énekesnő szvinget énekel majd zenész barátaival.

Egy nappal később már a VIII. Vár Blues Fesztiválra gyűlhetnek a nézők: Chicagóból Eric „Guitar” Davis jön Troublemakers együttesével. Tátrai Tibor a Magyar atom nevű formációjával várja híveit. A csapat tagjai Solti János, Jamie Winchester, Tóth János Rudolf és Zsoldos Tamás.

Falus Tamás


 

Esterházy Fesztivál Burgenlandban

Piknikkoncertek, kiállítások, szabadtéri operaelőadások, vagyis színvonalas kínálat jellemzi a festival.Esterhazy névre hallgató programsorozatot. Burgerland kulturális életét meghatározza az Esterházy Magánalapítvány tevékenysége, mely célul tűzte ki, hogy megőrizze és hozzáférhetővé tegye azt a kulturális örökséget, amit a neves család az évszázadok során hátrahagyott. A pannon térség legismertebb egykori és jelenlegi birtokai – a fertődi Esterházy-kastély mellett – az Ausztriában található kismartoni Esterházy-kastély, Fraknó vára, a Lackenbachi kastély, a lánzséri várrom, valamint a kőfejtő Szentmargitbányán. A burgenlandi térségben szervezett kulturális rendezvények évente félmillió látogatót vonzanak.

A 2012-es nyári rendezvények közül kiemelkedik Bizet: Carmen című operájának látványosnak ígérkező előadása a Fertő-Neusiedler See térségben fekvő szentmargitbányai kőfejtőben. Európa legnagyobb természetes szabadtéri színpadán, hétezer négyzetméteren július 11-e és augusztus 26-a között harminc alkalommal tűzik műsorra a népszerű darabot. Robert Herzl természetes színfalak között rendezheti meg a tragikus szerelmi történetet. Carment Tiziana Carraro formálja meg, Don José szerepét Dimitros Flemotornos énekli, Escamillo Josef Wagner, Micaelát a horvátországi születésű Evelin Novak kelti életre. Arad város fesztiválzenekarát Alfred Eschewé vezényli. A kőfejtőt 1997-ben alakították át szabadtéri fesztiválarénává, a természetes kövek egyedi természetes helyszínt és különleges hangulatot varázsolnak az előadások köré. Az operafesztivál területén található az Operaszalon, melynek terasza az előadások előtt és a szünetben várja a nézőket, de más alkalmakkor stílusos színtere lehet baráti, üzleti találkozóknak, fogadásoknak is.

A burgenlandi fesztiválévad egyedülálló rendezvényei a Piknikkoncertek. A kismartoni Esterházy-kastély Haydn-termében július első két hétvégéjén és augusztus utolsó két hétvégéjén Jochem Hochstenbach vezényletével Ausztria, Spanyolország, Lengyelország és Nagy-Britannia négy híres zenekara játszik híres komolyzenei műveket Haydntól Beethovenen, Dvoøakon át Bernsteinig. Egy-egy zenekar szombat este fél hattól és vasárnap délelőtt tizenegy órától adja elő kilencvenperces koncertprogramját, a szünetben pedig a kastélypark zöld gyepére kisétálva lehet elfogyasztani az előre megrendelt piknikkosarak tartalmát vagy a terített asztaloknál felszolgált meleg ételeket. A nemzeti ételfinomságok igazodnak az adott tematikához, vagyis a Bécsi klasszikusok, a Spanyol éjszakák, az Egyesült Államok zenéje és a Szláv romantika címet viselő koncertekhez párosulnak a stílusos népi, nemzeti eledelek. De hogy a zenéről is essék szó, felcsendül majd Haydntól az Óra-szimfónia, Beethoven V. szimfóniája, Gershwin Kék rapszódiája, Dvoøák Újvilág szimfóniája és Rahmanyinov: Rapszódia egy Paganini-témára című darabja.

Június 23-án szabadtéri gálakoncert helyszíne lesz a kastély magánparkja. Joseph Calleja máltai származású tenor és a Puerto Ricó-i szoprán, Ana Maria Martinez sztárvendégek népszerű operaáriákat, musicalbetéteket(!) énekelnek, a Bécsi ORF Rádió Szimfonikus Zenekarának kíséretében.

Ez évtől két új kiállítás is várja a látogatókat Kismartonban, a kastélyban. A Hercegnői lakosztályok című tárlat három hercegné kastélybeli magánéletét mutatja be naplók, levelezések alapján. Az épület nyugati szárnyában található termeket felújították, így eredeti szépségükben láthatók az Esterházy herceg feleségek, az egykori úrnők lakosztályai mellett az egykori társalkodónők és szolgálók lakhelyei is. Ugyancsak megújult az Oszmánok, poroszok és franciák – az Esterházyak 300 éves hadtörténete című kiállítás, a történelmi fegyver- és hadszertárban. A XVII–XIX. századból származó relikviák XVIII. századi porosz katonai sátrakból, valamint Alajos hercegnek, a magyar királyi testőrség kapitányának és huszárezred-tábornokának hagyatékából származnak.


 

POSZT – a legnagyobb színházi találkozó

A magyar színházak legnagyobb fesztiváljának tekinthető a POSZT, vagyis a Pécsi Országos Színházi Találkozó, amely az előző évad legkiemelkedőbb magyar színházi előadásait gyűjti csokorba 2012. június 7-től 16-ig. Bő egy hét alatt tizennégy előadás látható a fővárosi és a vidéki társulatok produkciójában, egy pedig a határon túlról. A 2011 márciusától 2012 márciusáig a magyar és határon túli bemutatókat nézték végig, és döntöttek az idei fesztivál válogatói: Lőrinc Katalin táncművész, Rockenbauer Zoltán művészettörténész, Zappe László kritikus és Bicskey István színész-rendező. A válogatás során elsődleges szempontjuk volt a minőség, de arra is figyelniük kellett, hogy vidéki produkciók megfelelő arányban legyenek a versenyprogramban, és lehetőség szerint egy színházból egy produkció legyen jelen, valamint az előadásokat színre lehessen vinni a Pécsi Nemzeti Színház játszóhelyein. Az darabok közül hetet a nagyszínházban, hetet a kamara- vagy stúdiószínházban adnak elő. A fővárosból érkezik az Örkény István Színház Dürrenmatt János király című darabjával, a Vígszínház Shakespeare Makrancos Katájával. A Katona József Színház Bessenyei György A filozófus című művét adja elő. A Nemzeti Színház produkciója Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja című műve, a Radnóti Miklós Színház Tennessee Williams: Vágyvillamos című drámáját adja elő. Moliere: Scapin, a szemfényvesztő című vígjátéka a debreceni Csokonai Színház művészeitől látható, a Szentivánéji álom a szombathelyi Weöres Sándor Színház darabja, Jane Austen: Értelem és érzelem című művét a veszprémi Petőfi Színház társulatától láthatjuk. A kecskeméti Katona József színház a Bánk bánnal érkezik, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház Spiró György Koccanás című darabjával. Israela Margalit: Trió című művét a székesfehérvári Vörösmarty Színház mutatja be. Ibsen: Hedda Gablerét a kolozsvári Állami Magyar Színház adja elő, Andrei Serban rendezésében. Marosvásárhelyről a Tompa Miklós Társulat Székely Csaba Bányavirág című írását állítja színre. A találkozó díszvendége Cserhalmi György lesz. Érdekesség, hogy csaknem két évtized után újra összeállt és a POSZT tiszteletére koncertet ad a Kodály Központban az East együttes, a progresszív rock egyik legjelesebb magyar képviselője.


 

Szarvas: fesztiválok a Holt-Körös partján

Tavaly nyáron új szabadtéri játszóhely született Magyarországon. Szarvason, a Holt-Körös partján csaknem ezer ember befogadására alkalmas színházat adtak át. A Szarvasi Vízi Színház egyedülálló építészeti megoldásként egy stilizált várkastély és egy amfiteátrum ötvözeteként ad sajátos színteret az előadásoknak egy gyalogos fahíd szomszédságában. Nyáron minden este valamilyen produkció csalogatja a nézőket. Július 6-án Szóló Táncfesztiválnak, július 17-től 26-ig Összművészeti Fesztiválnak ad otthont a part, és egész nyáron tart majd a Magyar Teátrum Vándorfesztivál, melynek keretében a vidéki színházak legjobb előadásai látogatnak el a vízi színházba: Békéscsaba, Debrecen, Kecskemét, Sopron, Szolnok produkciói Szarvason is bemutatkoznak.

A nyár csúcsdarabjának augusztus 3-án és 4-én a Monte Cristo grófja ígérkezik musical formában, a békéscsabai Jókai Színház előadásában.


 

Hasznos linkek:

www.szabadter.hu

http://esterhazy.at/hu

www.poszt.hu

www.operafesztival.hu

www.veszpremfest.hu

www.viziszinhaz.hu

www.shakespearefesztival.hu

www.szegediszabadteri.hu


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.