Fizetési meghagyás kiegészítés


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A fizetési meghagyás egyike a leggyakoribb nemperes eljárásoknak, hiszen ezzel az eljárással a polgári perhez képest egyszerűbben, olcsóbban és gyorsabban lehet érvényesíteni a követelést. Az eljárás, vagyis az igényérvényesítés tovább gyorsítását szolgálja a hamarosan bevezetésre kerülő elektronikus fizetési meghagyásos eljárás. A CompLex Kiadó mint a hivatalos cégnyomtatvány-kitöltő szállítója az első elektronikus bírósági eljárásban már bizonyított, és célunk, hogy szaktudásunkat, eddig szerzett tapasztalatainkat a digitalizált fizetési meghagyásnál is kamatoztassuk. Ennek alapjait raktuk le az Ügyvéd Jogtár – Fizetési meghagyás kiegészítés kiadványunkban.…

A fizetési meghagyás egyike a leggyakoribb nemperes eljárásoknak, hiszen ezzel az eljárással a polgári perhez képest egyszerűbben, olcsóbban és gyorsabban lehet érvényesíteni a követelést. Az eljárás, vagyis az igényérvényesítés tovább gyorsítását szolgálja a hamarosan bevezetésre kerülő elektronikus fizetési meghagyásos eljárás.

A CompLex Kiadó mint a hivatalos cégnyomtatvány-kitöltő szállítója az első elektronikus bírósági eljárásban már bizonyított, és célunk, hogy szaktudásunkat, eddig szerzett tapasztalatainkat a digitalizált fizetési meghagyásnál is kamatoztassuk. Ennek alapjait raktuk le az Ügyvéd Jogtár – Fizetési meghagyás kiegészítés kiadványunkban.

A Jogtár tematikus kiegészítésében összegyűjtöttük mindazt a tartalmat, amely e fontos jogterülethez kapcsolódik: kommentárt a fizetési meghagyásos eljárásról és a kisértékű perekről; iratmintákat lábjegyzetekbe foglalt érdemi magyarázatokkal, kitöltési útmutatókkal, szerkesztési lehetőséggel; eddig meg nem jelentetett, szerkesztett bírósági döntéseket és a szükséges formanyomtatványokat.

A formanyomtatványokhoz intelligens nyomtatványkitöltőt társítottunk, amely biztosítja a jogi képviselő adatainak automatikus kitöltését, a számértékek automatikus szöveges beírását, a pénznemkód automatikus kitöltését felugró listából való választás alapján, magyar irányítószám beírásakor a településnév és kerület automatikus kitöltését, bírósági címtárból való automatikus címkitöltést, ismétlődő adatoknál automatikus beillesztést, kényelmes kitöltést átlátható pótlapozással.

A fizetési nyomtatvány kitöltését segíti elő a kapcsolódó kamatkalkulátor, kalkulátor a peres és nemperes eljárások illetékszámításához, a hatáskör- és illetékességmutató. Az alábbiakban a kamatkalkulátort mutatjuk be.

Ügyleti és késedelmi kamat kalkulátor

E kalkulátor elkészítésének fő célja az, hogy néhány mező kitöltésével a program használója kiszámíthassa, hogy mekkora a jogügyletben kikötött kamat összege, illetve ha ilyen kikötésére nem került sor, de a Ptk. 232. § rendelkezése értelmében ügyleti kamatot kell számolni, annak mekkora az összege. Ha ügyleti kamat kikötésére nem került sor, akkor a Ptk. 301–301/A. § szerinti késedelmi kamat számítását támogatja a program.

Háromféle szerződéses jogviszonyt különböztet meg a kalkulátor. Magánszemélyek egymás közötti, gazdálkodó szervezetek egymás közötti, valamint magánszemélyek (ide értve a jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteket is) és gazdálkodó szervezetek közötti jogügyletet.

Ahhoz, hogy a kalkulátor számoljon, meg kell adni a tőke összegét. Ez az összeg megadható forintban és euróban is. Jelenleg a program fix tőke összeg kamatát számolja. Fejlesztési cél, hogy a későbbiek során alkalmas legyen változó tőke kamatának számítására is.

A számításhoz meg kell adni a jogviszony/kamatkövetelés kezdő és záró időpontját, illetve – ha kamatkikötésre került sor a jogügyletben – a kamat mértékét.

A program alkalmas arra, hogy ügyleti vagy késedelmi kamatot együttesen vagy egymástól függetlenül számoljon, hiszen nem minden szerződéses jogviszonyban van mindkettőre szükség.

A program egyik nagy erénye, hogy a kiszámítás menete nyomon követhető egy segédtáblában, s az eredmény elmenthető egy külön dokumentumban. Ez a funkció egyrészt az archiválást segíti, másrészt lehetőséget nyújt arra, hogy több jogügylet kamatszámítását összegezni lehessen. A program felkínálja, hogy a kiszámított értékek visszatöltésre kerüljenek kalkulátorba, s így anélkül korrigálhatóak a korábban megadott dátumok, kamatmértékek, tőkeösszegek, hogy minden mezőt újból ki kelljen tölteni.

A programban természetesen működik a nyomtatási funkció, így a kiszámolt értékek nyomtatott formában is dokumentálhatóak.

A kalkulátor használata egyszerű, de a jogszabályi hátteret is leíró részletes súgó segíti a kezelését.

Az ügyleti és késedelmi kamat kalkulátor – csakúgy, mint a Kiadó által fejlesztett többi kalkulátor – önállóan nem kerül forgalomba, hanem részét képezi az áprilisban megjelenő Ügyvédi Jogtár – Fizetési meghagyás kiegészítésnek.

Előfizetés, frissítés

A kiegészítés megvásárlója az éves előfizetési díj – illetve a meghirdetett akciós kedvezmények – befizetésével jogosulttá válik nemcsak a Fizetési meghagyás kiegészítés többlettartalmainak, hanem a kalkulátornak a használatára is. A kiegészítés előfizetője a CompLex Jogtár/Jogtár Plusz alá települő és azzal együttműködő indító lemezt kap. A tartalmi és programfrissítések online történnek. Ha a kamatszámítás alapjául szolgáló jogszabályi környezet változik, a Kiadó a program háttéranyagát az előírásoknak megfelelően módosítja, és a letöltés lehetőségéről az előfizetőnek e-mail értesítést küld.

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket az ÜgyvédVilág III. évfolyamából:

Jogtár kiegészítések ügyvédekre szabva
Jogtár kiegészítések ügyvédeknek – Bírósági végrehajtás/Ügyvédi hivatás
Jogtár kiegészítések ügyvédeknek – Büntetőjog kiegészítés, hatáskör és illetékességi mutató
CompLex szoftverek
CégkompLexus – Gyöngyszemek a Céghírek adatbázisából
Új szoftver a turpis cégek nyomában – Cégfigyelő mesterfokon
Itt az akta, hol az akta, ad acta…
E-polgár e-világban e-kérdések körül
Egy nő iPhone-os kalandjai a Codex Europa-val
Ügyvédi Iroda – ügykezelés a 21. században
Officium – A jogügyletek biztonságát támogató szoftver


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A segédmotoros kerékpárra is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni

A robogótulajdonosok jelentős része továbbra sincs tisztában azzal, hogy biztosítási kötelezettség nem csupán a rendszámmal ellátott járművekre, hanem minden olyan segédmotoros kerékpárra is kiterjed, amely részt vesz a közúti forgalomban – hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csütörtökön.