Fókuszban a bíróság: 3040 gombostű


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Összesen 3040 darab gombostű tartja annak a ma nyílt kiállításnak a fotóit, amelyek az Országos Bírósági Hivatal által meghirdetett Fókuszban a bíróság című fotópályázatra érkeztek. A „versenyre” meglepően sokan, 79 pályázó 357 képet nyújtott be.


Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) által kiírt, bárki számára nyitott fotópályázat célja a magyarországi bírósági épületek újszerű látásmóddal való kreatív bemutatása volt. Az OBH összesen négy kategóriában hirdetett „versenyt” amatőr fotósok részére, úgymint bírósági épületek, épületrészletek; bírósági épületbelsők, termek; tárgyi környezet a bíróságon, illetve az életkép a bíróságon – derül ki az OBH lapunkhoz eljuttatott közleményéből.

Mint arra emlékeztetnek, a beérkezett pályázatokat egy négytagú zsűri bírálta el, amelynek tagjai Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Németh Zoltán, a Budapest Környéki Törvényszék Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságának elnöke, Molnár Zoltán, fotóművész, valamint Klenovics Róbert, építész, az OBH Épületfejlesztési és Fenntartási Osztály vezetője voltak.

A beérkezett pályázatok minden előzetes elvárást felülmúltak: 79 pályázó 357 képet nyújtott be – emelte ki a fotópályázat díjkiosztóján az OBH elnöke. Handó Tünde hozzátette, a „képek üzennek is, általuk ugyanis a problémák is hamarabb eljutnak hozzánk”. (A nyertes képek itt tekinthetők meg, a díjátadóról készült képeket pedig itt érhetik el.)

A rendezvényen a pályázat szakmai tapasztalatai Molnár Zoltán fotóművész foglalta össze, aki szerint azok a képek, melyeket a zsűri kiemelt a többi közül, az épületfotográfia rendkívül személyes hangját teremtették meg, amellyel új értelmet adtak a látványnak.

A fotópályázat nyertesei:
Bírósági épületek, épületrészletek – Sebestyén István: Folytatjuk című műve
Bírósági épületbelsők, termek – Ficsór Zsolt: Tri-Angle című műve
Tárgyi környezet a bíróságon – Póllai Attila: Vádlottak padja című műve
Életkép a bíróságon – Nagy Máté: Életképek a bíróságon 1, 2, 3 című sorozata
Közönségdíj – Kiss Norbert: Kúria című műve
Az OBH elnökének különdíja – Varga József Zoltán: Piros autó című műve
A Bíráló Bizottság különdíja – Takács Gyula: Kapcsolat című műve

Kapcsolódó cikkek