Főváros elnökválasztási hangulatban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

 

Huszonegy év után választási tudósítóként sikerült újra eljutnom a világ egyik legérdekesebb és legellentmondásosabb fővárosába.

Seremetyjevón reggel fél ötkor félméteres hó, a taxis hiénák mint a világ bármely más reptérén, inkább iszunk egy sört, hogy átgondoljuk a városba jutást.

Az egyik taxis, akit elhajtottunk a pofátlan árajánlata miatt, vigyorogva odajön, tőle sajnáljuk a pénzt, sörre bizony nem. Megalkuszunk vele, helyi telefonkártya-vásárlás az internethez, irány az otthonról kapott cím, ahol állítólag várnak ránk. Az út a hófúvásban, majd egy óra, legalább három baleset okozta dugó, a szállásadónk nem veszi fel a telefont.

A sofőr nagy Putyin- és Pink Floyd-rajongó, a lagymatag „ágyas” lemez dübörög mp3-ról. Szállásadónk egy hatalmas lakótelep egyik toronyházában lakik, a 17. emeleten. A négyzetméterárak ebben a negyedben egymillió forintnyi rubelnek felelnek meg.

Huszonegy éve, amikor utoljára Moszkvában jártam, három napot bolyongtunk szállást keresve, a taskenti vonat indulását vártuk, amelyre vasárnapi érkezésünkhöz képest csak szerdára kaptunk helyjegyet. Az első éjszakát a Kijevszkaja pályaudvar csomagmegőrzőjében töltöttük a polcokon, egy jólelkű vasutas jóvoltából, a másodikat egy parkban a bokrok között, valahol a Puskin tér környékén.

Még egy éjszakát kellett valahogy kihúznunk, az egyik járókelő tanácsára kikötöttünk egy római katolikus templom kertjében, abban bízva, hátha ott befogadnak éjszakára. A templomban éppen egy zarándokutat szerveztek Czestochowába, efelől érdeklődött Szása, akit hirtelen ötlettől vezérelve megszólítottam, nem tud-e valahol egy olcsó szállást. Szása csak intett, menjünk vele, ő festőművész, mondta, és el tud vinni egy barátja műtermébe, ami egy szabad művészek által elfoglalt házban volt, az első helyi McDonaldstól két trolimegállónyira.

A ház előtt, este tíz óra tájban megállt egy, a moszkvai szabad művészek által lopott és átmázolt trolibusz. A buszt díszletnek használva egy performance-társulat előadott egy részletet a Hamletből, majd továbbindultak, Szása szerint egy másik foglalt ház elé, újabb előadást tartani.

A pincében szintén egy Szása nevű srác élt, 17 évesnek vallotta magát, Odesszából szökött a katonaság elől.

A pince fala fekete fotópapírral volt bevonva, neonbetűk világítottak, és a konyha plafonja sátánista szeánszok füstös nyomait őrizte. Korai Nick Cave-lemez szólt egy kopott magnóból. Szása végigvezetett a birodalmán, a kékesen vibráló kérdőjelek és cirill betűkkel „díszített” fekete falak között. Szása művésznek vallotta magát, megmutatta nagyszabású alkotását, amelyen már fél éve dolgozott, kinyitott egy lezárt helyiséget, ezt játékteremnek nevezte, a helyiség közepén állt büszkesége, egy rulettasztal, ami valójában meghatározhatatlan szerkezetek, relék, kidobott kávéfőző-alkatrészek halmaza alatt roskadozó közönséges étkezőasztal volt.

Szása búcsúzóul még bemutatta, hogy lehet transzba esni egy patkánybőrrel bevont gömbakvárium segítségével – csak fel kell húzni a fejünkre, és egyenletesen mormogni, ez jobb, mint akármelyik kábítószer, mondta, van, amikor hónapokig nem nyitja rá senki az ajtót, olyankor ezzel szokta magát vigasztalni.

Szállásadónk szerencsére nem Szása-típus. Pár óra alvást tervezünk, közben szakadatlanul esik a hó. Ébredés után próbálok e-mailt olvasni, a telefontársaság blokkolta a friss kártyát, szállásadónk félórás küzdelme után legalább telefonálni lehet vele.

A külvárosban nyoma sincs, hogy választások lennének. A Vörös tér felé haladva egyre több a rendőr, a térre csak ellenőrzés után lehet bejutni, a Kreml falánál egész regiment katona menetel, minden látszólagos rendszer nélkül. A rendőri egységek a tértől nem messze, a Bolsoj Szinház környékén gyülekeznek. Szolgálati Hummerek is feltűnnek, az egyik közeg ránk szól, ne fotózzunk.

A GUM áruház kicsit megváltozott legutóbbi moszkvai túrám óta, a világ bármely luxusáruházával felveszi a versenyt. Árban mindenképp.

Az egyetlen független választási központ a Golos, amelyet számos külföldi alapítvány is támogat, és alternatív szavazati számlálást végez. Ezért Putyin a 2011-es választások után „árulással” vádolta meg őket, akik az „arab tavasz” moszkvai változatát készítik elő. Munkatársaikat számos atrocitás érte.

A viszonylag szerény GOLOS sajtóirodában „véletlenül” érkezésünk előtt szállt el a wifi, a telefonos internet a többi újságírónak sem működik a körzetben. Pár óra alatt áll fel újra a rendszer.

Nemrég sajtótájékoztatót tartott két megvert megfigyelőjük, akiket állítólag civil rendőrök kaptak el egy Moszkva közeli kisvárosban. A kivetítőn választási hivatal kameráival felvett különböző, ötletes, illetve ötlettelen választási csalásokról készült felvételek futnak, számos választási helyiségbe ugyanis hivatalosan webkamerákat telepítettek, amelyek felvételeit élőben közvetítik interneten. Hivatalosan nem lehet tudni, a kamerák felvételeivel később mit kezdenek, mindenesetre a lelkes aktivisták videomegosztó honlapokon terjesztik a mulatságosabb eseteket, a most futó videón épp egy csecsen választópolgár a negyedik útlevelével szavaz le valahol Groznij mellett.

Estére ígérnek hivatalos eredményt, nekivágunk az esti, havas városnak, újra a Vörös tér felé, ahol Putyin melletti tüntetés zajlik. A tér felé vezető utcákon vidéki buszok várakoznak. A tüntetőket láthatóan szervezetten hozták fel vidékről, mint kiderült, a többségük vagy felrendelt állami alkalmazott, illetve állami cégnél dolgozó alkalmazott volt, vagy pénzt kaptak a részvételért. A Lenin-könyvtár mellett kisebb atrocitásra lettünk figyelmesek, a tüntetőket az utcán fizették ki, ezt próbálta felvenni egy ellenzéki aktivista, akit ezért majdnem megvertek.

A másnap interjúkészítésekkel zajlik. Moszkva hírhedten drága város, de ennek megtapasztalása minden előzetes képzeletet felülmúl. Újra megtanulok órákat egy tea mellett elüldögélni, amelynek ára nemritkán 2000 Ft-ot is túllépő rubelnek felel meg. Szerencsére majd minden kávézóban van wifi, így a képeket meg a cikkeket megírás után egyből haza tudom küldeni.

Március 5-ike a tüntetések napja, mi az ellenzéki tüntetést célozzuk meg a Puskin téren. A hatalom hihetetlen rendőri és katonai jelenléttel demonstrál, a Kreml körüli utcákat és a Puskin tér felé vezető sugárutat rendőrökkel, katonákkal teli teherautók, buszok övezik, egész Magyarország hadereje csekélynek bizonyulna a felsorakoztatott rendfenntartók számához képest. A helyiek a kommandósokat „űrhajósoknak” csúfolják a sisakjuk miatt. A Puskin téri tüntetésre fémjelzős kapun lehet bejutni, szigorú motozás után. Mi a sajtóigazolványunkkal sikeresen beverekedjük magunkat a színpad mögötti sajtósátor elé. A tér felett megfélemlítésképpen folyamatosan katonai helikopterek köröznek.

Hét órakor a hivatalos becslés szerint húszezer ember gyűlt össze a Puskin térre, a szervezők szerint ötvenezren voltak. Békésen, de hevesen szidták a rendszert és Putyint. A Puskin téren megjelent Mikhail Prohorov milliárdos elnökjelölt, akit hangos éljenzéssel fogadtak.

Az ellenzéki tüntetésen Garri Kaszparov is szónokolt. A sakkvilágbajnok azt állította, hogy Putyin vasárnap nem sírt, hanem a botox folyt ki az arcán. A leghatásosabb szónok a blogger elnökjelölt, Navalnij volt, hangosan éljenezték őt is sokáig. Amikor arra utalt, hogy Putyin egy hárombetűs valaki, a tömeg rávágta, hogy igen, egy f..sz („huj”), de a szónok azt mondta, ő nem erre gondolt, hanem arra, hogy tolvaj („vor”).

A tüntetés viszonylag hamar véget ért, bevonultunk egy közeli kávézóba, hazaküldeni a képeket. Közben, mint kiderült, néhányan nem voltak hajlandók elhagyni a helyszínt, őket a kommandósok szorították ki, több őrizetbe vétel is történt. Szerencse, vagy tudósítói szemmel szerencsétlenség, hogy nem vártuk ezt meg, mindenesetre annak örültünk, hogy nem egy rendőrőrsön kellett tölteni az éjszakát. Este még elmetróztunk Moszkva külvárosába, az úgynevezett Fili körzetbe, ahol elvileg várt egy interjúalany, de mire kiértünk, lemerült a telefonja. Egy darabig bolyongtuk a moszkvai „vigalmi” negyedben, Enkhbat, mongol származású kollégám útbaigazítást kért egy fiatal, tüsihajú, kapucnis sráctól, aki készségesen megmutatta az irányt. A kabátja alól egy tetovált horogkereszt villant fel a kézfején. Az agresszív idegengyűlöletükről hírhedt neonácik, úgy látszik, Moszkvában sem túl bátrak egyedül.

Másnap néhány ellenzéki párt képviselőjével interjúztunk, tárgyalok egy kinti ügyvéd kollégával hosszabb távú együttműködés reményében, egy rövid helyszíni telefonriport egy piacról az egyébként általam szerkesztett, éppen zajló rádióműsorba, majd este a szállásadónk meglehetősen jómódú családja meghívott egy külvárosi „lakótelepi” vendéglőbe vacsorázni. A viszonylag szerény fogyasztás után – újra ehettem ujgur lagmant, a híres tésztás levest, majd némi saláta, rizses hús, az elmaradhatatlan vodka – elképedve néztem a számlát: a vacsora átszámítva hetvenötezer forintba került négy személyre…

Dr. Bodolai László

---

 

Oroszország vízumköteles ország. Az erre szakosodott utazási irodákon keresztül viszonylag gyorsan megszerezhető a vízum. Szállást is viszonylag kedvező áron tudnak szerezni ezek az irodák. Repülőtársaságként az Aeroflot javasolt, akkor zökkenőmentesebb az útlevélvizsgálat is. Vonattal egyébként – ha valaki a kalandos utazást szereti – két nap az út Moszkváig. A drágasághoz képest meglepően olcsó és szervezett a tömegközlekedés.

Étkezésre a „Momo” gyorsétteremláncot javasoljuk, helyi ételeket lehet választani, viszonylag mérsékelt áron.

---