Gaudí Barcelonája avagy: Barcelona Gaudíja

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Sokat köszönhet Barcelona Antonio Gaudínak. A neves katalán építész csaknem fél évszázadon át meghatározó tervezője és kivitelezője volt a katalán főváros megannyi lakóházának, palotájának, kertjének, templomának. Építőművészetének ma is csodájára járnak. E csodáért 2011 tavaszán talán elég a magyar főváros reprezentatív fotókiállítását megtekinteni, de az igazi Gaudí-élmény Barcelonában vár ránk.

Ha a turista Barcelonában járva csupán Gaudí mestermunkáit keresi fel, természetesen nem mondhatja el, hogy mindent látott a világvárosból, de ha egyetlen munkáját sem nézné meg, akkor az azt jelentené, hogy Barcelona legfőbb nevezetességei, látványosságai közül a legtöbbet kihagyta. Mert a mester hosszú pályafutása során rendületlenül tervezett és alkotott. Tehetségét hamar felfedezték, és nagy szerencséjére pártfogókra, megrendelőkre is talált. A katalán főváros építészeti arculatát sokan Gaudí épületeivel azonosítják; habár ez talán költői túlzás, tény, hogy munkássága örökre maradandó nyomot hagyott a város arculatán.

A modernismo diadala

A XIX. század második felétől a XX. század első néhány évtizedéig az iparosodással Katalónia és így Barcelona gazdasága felvirágzott, s a kultúra, a művészet, ezen belül az építészet is eszköz lehetett, hogy kifejezze a vonzódást az újhoz, a modernhez. Művészet, építészet, támogatói akarat, pénz mind együtt állt ahhoz, hogy ne csak a fantáziában, hanem konkrét tervekben, majd épületekben is láthatóvá váljon mindaz a kreativitás, kísérletező szándék, amely jellemezte a korszak építészeit, így Lluis Domenech i Montanert, Josep Maria Jujolt, Josep Puig i Cadafalchot és Antonio Gaudít is. Hozzájuk fűződik a modernismo (modernista) mozgalom, a katalán art nouveau vagy más néven szecesszió időszaka, 1880 és 1918 között. Jellemzői a hullámos vonalak, az organikus formák, díszítések. Az organikus vagy (szerves) építészet hívei célul tűzték ki: tervezett épületük nőjön ki természetes módon környezetéből, alkosson azzal szerves egységet mind méretben, formájában, felhasznált anyagában. Gaudí látásmódjának kialakulásában az egyház, a vallás, a gótika is fontos szerepet játszott, de a középkor építészeti örökségét a modernismo híveként fejlesztette tovább.

A Güell-palota

A fiatal építész tehetségét és intelligenciáját szerencsére hamar felfedezte az előkelő barcelonai társaság, különösen Eusebio Güell gróf, a város egyik leggazdagabb embere. Ő lett Gaudí legfőbb támogatója, aki aztán évtizedeken át elhalmozta megrendelésekkel. Az elsők között lakóháza elkészítését bízta rá. 1886 és 1889 között épült fel a Güell-palota, amelyre könnyen rátalálhatunk barcelonai kalandozásaink során. A kiváló metróhálózat révén szinte mindenhová könnyen eljuthatunk. Kihagyhatatlan a világ egyik leghíresebb sétálóutcája, a La Rambla, mely a Catalunya tér és a tengerpart közelében álló Kolumbusz-emlékmű között húzódik. A 3-as, La Rambla alatt is futó, zöld színnel jelzett metrószakasz Liceu megállójától érjük el leghamarabb a palotát. Ha a széles utcáról a szinte mindig hömpölygő tömeg szorításából sikerül a Nou de la Rambla szűk utcába befordulnunk, néhány méter után bal kéz felé rögtön feltűnik parabolaíves, kovácsoltvas kapuival a fehér kőburkolatú, sokablakos épület, mely az UNESCO világörökség része. A tetőre pillantva jól látszanak a kőmozaikokkal kirakott, furcsa formájú óriáskémények. Az érdeklődők bánatára a palotát hosszú évek óta renoválják, de a hírek szerint ezekben a hetekben, 2011 tavaszán újranyitja kapuit. A felújítás ideje alatt csak a márványoszlopok határolta belső folyosóra lehetett besétálni, illetve az alsó szinten, a palota alapjaként szolgáló boltíves, gombaformát öltő oszlopok között lehetett sétálni. Hamarosan azonban ismét látható a háromemeletnyi magas központi hall, és újra ki lehet majd pillantani a tetőről a városra és a tengerre a színes óriáskémények mellől.

Casa Batlló, Casa Mila nagypolgárok csodálatos házai

A XIX. század második felére Barcelona kinőtte szűk középkori, kanyargós kis gótikus utcáit (melyeket ma is megcsodálhatunk a La Rambla közelében fekvő óvárosban, a gótikus negyedben, a Barri Goticban). A gyárak megjelenésével, a népességrobbanással, a polgárság megerősödésével terjeszkednie kellett a településnek. Ekkor a város vezetése új városrész megépítését határozta el, mely az Eixample – bővítés, megnagyobbítás – elnevezést kapta. Egyenes utcák, sugárutak, élhető környezet, tágas parkok, új típusú városi lakóházak utcára néző homlokzattal, belső udvarral. Mindez jellemezte a terveket, az építkezéseket. A nagypolgárság új nemzedéke nőtt fel a katalánok központjában, szinte vadonatúj várost húztak fel néhány évtized alatt, új, nagyméretű lakóházakkal, bérházakkal.

Az egyik legszebb, leglátványosabb széles sugárút a Passeig de Gracia, melyet ugyancsak a zöld metróvonallal érhetünk el könnyedén. A metróállomástól kis sétányira, a 43-as szám alatt találjuk meg a Casa Batlló csodás épületét, melyet ugyan nem Gaudí épített, de 1904 és 1906 között kívül-belül teljesen újjáalakította az akkor harmincéves házat, mely akkor nyerte el mai formáját. Josep Batlló üzletember bizonyára nem gondolta, hogy otthonát remekműként tartja majd számon a nagyvilág, és a világörökség része lesz. Az ötszintes plusz tetőtérből álló épület homlokzatát Gaudí színesre mázolt kerámiával borította, álarchoz hasonlító, lekerekített erkélyeket tervezett a felső három emeletre, az első szintre pedig egyedi tervezésű széles üvegfalat, a tetején színes betétekkel, előtte vékony oszlopokkal. Egyenes vonal szinte nem is látható az organikus, túldíszített homlokzaton. Itt is tetten érhető, ahogy az építészeti elemeket a díszítményekkel kombinálta, ahogy az állat-, növény- és más organikus formákat az építménybe komponálta. Ugyan az épület felső szintjein ma is laknak, de az első emelet, a tetőtér és a tető szerencsére látogatható. Belül is a lekerekített formák a meghatározóak, a tetőteraszon pedig a kilátáson kívül a pikkelyszerűen borított tetőszerkezet, a színes kerámialapokkal borított, formatervezett nagy kémények nyújtanak esztétikai élményt.

Egy kis séta után jutunk el a Passeig de Gracia sugárút túloldalán a 92-es szám alatt álló palotához, a Casa Mila ötszintes épületéhez, melynek tetőterét is beépítették. A La Pedrerának (A kőfejtő) is nevezett szürkésfehér homlokzatú sarokház 1906 és 1912 között épült Roger Segimon de Mila textilgyáros megrendelésére. Egyenes vonalakat ne is keressünk a hullámos épületen, melynek erkélyei kovácsoltvas díszekkel felcicomázottak. A bérháznak csak első emeletét lakta a megrendelő családja. A pusztulóban lévő épületet néhány éve egy bank vásárolta meg, felújította és ma eredeti pompájában látható és látogatható. Az első emeleten a szobákat ugyanúgy rendezték be, mint ahogy annak idején állhatott a beköltözés idején. A jól felszerelt konyha, fürdőszoba, nappali, dolgozó- és hálószoba, a korabeli berendezések, bútorok egy nagypolgári család földi kényelméről árulkodnak. A világörökség részének számító épület tetőteraszára is ki lehet sétálni, mely tele van márvánnyal, kerámiával borított, a legváltozatosabb formájú kéményekkel. Mintha egy szoborparkba tévedt volna az ember. Egyben pazar a panoráma is a városra: a Tibidabo-hegyre, a Torre Agbarra (a kúp formájú felhőkarcolóra) és a Sagrada Famíliára, Gaudí főművére, a Szent Család templomára.

A Güell-park

Mielőtt azonban elmetróznánk Barcelona jelképéhez, kiránduljunk a Güell-parkba, ahol újabb csodákra lelhetünk. Szintén a 3-as, zöld színű metró visz észak felé, úti célunkhoz. Ha a Lesseps megállónál szállunk le, sokat gyalogolhatunk felfelé a Pelada-hegyre, ám szerencsére a szűk utcákon, a házak között a metróállomásokból ismerős mozgólépcsők(!) könnyítik meg utunkat. Ha a Vallcarca megállót választjuk, a negyedórás séta inkább lefelé vezet. Tizenöt hektáron terül el a mesebeli, sokszintes park, melyet eredetileg kertvárosnak és egyben hatvan épületből álló lakóparknak szánt a terület tulajdonosa, Eusebio Güell és gyakorlati megálmodója, Gaudí. 1910 és 1914 között mindössze néhány ház készült el. Közülük kettő mesebeli pavilon, az egyik pedig viszonylag egyszerű ház, ahová az építész be is költözött 1906-ban, s ahol haláláig élt. (Itt ma múzeum áll, ahol tervrajzai és bútorai közül láthatunk néhányat.) A park leglátványosabb eleme a 80×40 méteres, kétszintes terasz. A felső rész szélén szinuszgörbeszerűen helyezkednek el a színes mozaikokkal díszített, tekervényes padok, e felső teraszt pedig alulról dór oszloperdő tartja. Az oszlopok közötti teret eredetileg a lakópark piacának szánták.
A teraszokhoz két lépcsősor vezet fel, közöttük áll a híres, apró, színes mozaikkockákból álló, parkot őrző sárkány. Érdemes elkalandozni a kertbe is, ahol a tájjal harmonizáló utak, hidak, teraszok, alagutak között bóklászhatunk. Már leírnunk sem kell, hogy a park is a világörökség része, a teraszról pedig remek a kilátás a városra és a tengerpartra.

A Sagrada Família

A Passeig de Gracia metróállomástól három megállónyira, már a lila színű 2-es vonalon található a Sagrada Família megálló, Eixample városrészben. Ha itt sétálunk fel az aluljáróból, már az első pillanatban páratlan látványban lesz részünk: Barcelona szimbólumának kecses tornyai magasodnak elénk – néhány óriásdaru társaságában. Mert a templom még ma is folyamatosan épül. A Gaudí remekművének, Barcelona szimbólumának számító hatalmas székesegyházat eredetileg neogótikus templomnak tervezték, és kezdték el építését 1882-ben. Gaudí egy évvel később kapcsolódott be a munkálatokba: olyannyira, hogy átvette az irányítását, és szinte újjátervezte az egész épületkomplexumot. A modernismo elemeit, az organikus formavilágot helyezte előtérbe: a hagyományos építészeti stílusokat ötvözte az új elemekkel, és alkotott minden mástól eltérő, eredeti művet. Tizennyolc tornyot tervezett a templomnak, de életében csak egy torony lett készen, megépült a Karácsonyi homlokzat a keleti oldalon, valamint a szentély és a kripta (ahová magát az építészt is temették). Gaudi tudta, hogy e templom élete fő műve, s szinte megszállottan vett részt a tervezésben, a szervezésben és a kivitelezésben. Élete utolsó két évtizedében már szinte csak e munkájának élt.

A XVI. Benedek pápa által 2010 novemberében felszentelt bazilika ma is adományokból épül, ugyanúgy, mint a kezdetektől. Évente több mint két és félmilliónyian kíváncsiak a templomra belülről is, és fizetik ki az átlagosan 12,5 euróba kerülő jegy árát. Mindig hosszú sorok kígyóznak az épület oldalánál, hogy bejuthassanak a nyugati oldalon, a Szenvedés kapuján. A sorállásban van idő megcsodálni kívülről az észak–déli irányú, öthajós épületet, a keleti oldalon a Születés (Karácsony) díszes kapuját és homlokzatát – mely 2005 óta a világörökség része –, a már álló nyolc tornyot, és a Szenvedés kapujának ékes szobrait. Ha sikerült bejutnunk a székesegyház hatalmas belső terébe, felpillantva a mennyezetre, tekintetünk a fantasztikus oszloperdőn ragad meg. Szinte nem is értjük, milyen statikai törvényszerűségek tarthatják meg a boltozatot. A turista láthatja napjaink mesterembereinek munkáját is, hisz a templomban is folyamatosan dolgoznak. Ha a sorban állás percei (órái) után még maradt erőnk, gyalog vághatunk neki a csigalépcsőnek, hogy felmásszunk valamelyik toronyba, de kivárva egy újabb sort, lifttel kényelmesebben is a magasba emelkedhetünk. A 107 méteres tornyok között 65 méter magasra feljutva, közelről is láthatjuk pikkelyes díszítésüket, megnézhetjük, miként épülnek a szomszédos tornyok, és fenséges a rálátás a városra, a tengerpartra.

A munkálatok eltartanak még egy darabig, becslések szerint legalább 2030-ig. A titkos tervek 2026-os dátumról szólnak, ekkor készülne el a mű, Gaudí halálának századik évfordulóján, amikor a mestert a katolikus egyház szentté avatná.

*

Salvador Dalí az építészet utolsó zsenijének nevezte Gaudít, és így fogalmazott: „amit Barcelonában láttam, az egy rendkívüli erejű, hitű, és technikai felkészültségű ember munkája!”

Fotó és szöveg: Falus Tamás

 

Antonio Gaudí (1852–1926)

Antonio Gaudí (katalánul Antoni) a katalóniai Reusban született 1852. június 25-én, rézműves apa ötödik gyermekeként. A helyi egyházi középiskolában tanult, majd 1868-ban költözött a családdal Barcelonába. Építészeti előkészítő tanfolyamra járt, majd egy évvel később, tizenhét évesen beiratkozott a barcelonai egyetem természettudományi karára. Az ötéves képzés során tanult matematikát, fizikát, földrajzot. 1874 őszétől a tartományi építészeti főiskola hallgatója lett. (1875-ben egy esztendő katonáskodás szakította ketté tanulmányait.) A képzés során elsősorban a gyakorlati feladatokban tűnt ki, az elméleti tárgyakat unalmasnak tartotta. Remek volt rajzkészsége, emellett makett- és modellkészítésben is pályatársai előtt járt. „Géniusz vagy őrült” – jellemezte egyik tanára. Már a főiskolai évek alatt építészeti irodáknak kezdett dolgozni. 1878-ban szerezte meg építészi diplomáját, és még ugyanebben az évben ismerkedett meg Eüsebio Güell i Bacigalupi gróffal (1846–1918), aki egész életében legfőbb patrónusává és megrendelőjévé vált.

Gaudí a bátyját és édesanyját 1876-ban veszítette el, édesapját 1906-ban. Ekkor apjával és unokahúgával már egy éve a Güell-parkban álló házukban laktak (Casa de Gaudí).

1882-től haláláig dolgozott a Sagrada Familia templomon, 1886-tól a Güell-palotán. Belevetette magát a barcelonai világkiállítás építészeti terveibe (1888),

1895-től éveken át építette a Güell-pincészetet, 1900-tól belefogott a Güell-park tervezésébe és kivitelezésébe. Közben részt vett a Palma de Mallorca-i székesegyház felújításában s számos polgári házat tervezett Barcelonában. Egyszerre volt mérnök, építész, belsőépítész, bútor- és formatervező, festő és kézműves. Gaudít már életében nagy tisztelet övezte, híres volt munkaimádata. Külsejét elhanyagolta, a nyilvánosság előtt nem szeretett megjelenni.

1926. június 7-én este a Sagrada Família műhelyéből gyalog indult gyónni egy közeli templomba, amikor útközben elütötte egy villamos. A csavargó külsejű, sérült férfit állítólag egyetlen taxis sem akarta felvenni autójába. Két járókelő segítségével jutott el egy kórházba. Az eszméletlen férfiban senki nem ismerte fel a város jeles építészét. Később barátja nyomozta ki, hol található s miután felismerték, kiemelt elbánást kapott. Ugyan még magához tért a kórházban, de életét a súlyos sérülések miatt már nem tudták megmenteni. 1926. június 10-én, 74 éves korában halt meg.

Nem a szavak, a tettek embere volt – mondták róla. Mivel tanítani nem szeretett, könyveket nem írt, gondolatait, elképzeléseit nem hagyta az utókorra. Kreativitását, munkásságát elsősorban megvalósult és megvalósulatlan tervei, megmaradt tervrajzai alapján, fennmaradt kész épületeinek jellemzésével lehet megismerni és elismerni, bírálni vagy dicsőíteni.

Márciustól Gaudí Budapesten

Az európai szecesszió nagymesterei: Barcelona – Brüsszel – Budapest címmel 2011. március 17-től április végéig látható a Nemzeti Múzeum kerítésén az az utazó fotótárlat, amely Magyarország mellett Spanyolország és Belgium egy-egy híres építészének munkásságát mutatja be a szecesszió korából. A fotókiállítás először Barcelonában, a Sagrada Família-templom körüli kerítésen kifüggesztve volt látható január derekától február végéig, a magyar fővárost követően pedig Brüsszelben a Városi Park kerítésén tekinthető meg május közepétől június 30-ig, a magyar uniós elnökség zárónapjáig.

Az Európai Unió elnökségét egymás után betöltő három ország egy-egy városának nevezetességeit, a szecesszió stílusában készült épületeit mutatja be a kiállítás Antonio Gaudí barcelonai, Lechner Ödön budapesti és Victor Horta brüsszeli alkotásain keresztül. Félszáz, speciális könnyűfémből készült, másfél méterszer másfél méteres tablóra nyomtatott épületfotókból áll a szabadtéri tárlat, és a három építész tizenöt-tizenöt híres épülete vagy épületrészlete látható a fényképeken. Emellett elolvasható a három kiváló építészegyéniség rövid életrajza, böngészhető a három város térképe a legfontosabb épületek megjelölésével.

---