Greta Thunberg: Klímakönyv – ajánló

Bár az 1970-es évek óta téma a klímaváltozás a globális fórumokon, de valójában a mai napig nem dőlt el még az sem, hogy a bolygót akarjuk megmenteni vagy az életmódunkat.

Lehetetlen összefoglalni azt a rengeteg információt, amit ez a könyv tartalmaz. A könyvet nem Greta Thunberg írta, csupán kommentárjaival kötötte össze a kutatóktól származó információkat, amelyek összefoglalják amit már most tudunk, miközben az is világossá válik, hogy mennyi mindent nem tudunk még a bolygónk működéséről.

Tudásra van szükségünk, hogy fogyasztóként, választóként kiemelt témává tegyük a klímakérdést és ezzel elszámoltathatóvá a vállalatokat és a vezetőket. Ne szabad hagynunk, hogy téves információkkal, marketing akciókkal, a felelősség áthárításával megkérdőjelezzék azt, ami a tudomány szerint mindig nagyon is egyértelmű volt.

Jó lenne, ha a klímakérdés – mint a jövőnkre legnagyobb hatást gyakorló tényező – folyamatos témává válna a közéletben, híradásokban, politikában és ezen keresztül nyomást gyakorolna a döntéshozókra. Ma sajnos a látványos, de olykor jelentéktelen eredményekkel kecsegtető klímakonferenciákon kívül szinte semmi nem jelenik meg ebből a hírekben, közéletben. Nem számolnak be a televízióban arról, hogy szinte valamennyi klímaegyezmény (kiotói, koppenhágai és a párizsi is) lényegében eredménytelenül végezte, miközben a CO2 kibocsátás és hőmérsékletemelkedés exponenciális ütemben nő.

Az alábbi ábra azt mutatja be, hogyan nőtt 1960 óta a légkörben a CO2 mennyisége. Az ábrán az egyre sötétebb szín pedig a hőmérséklet emelkedését mutatja, miközben az újabb és újabb klímaügyi megállapodások születtek.

Ez a színskála jelenik meg a könyv borítóján is.

Magyarországra vonatkozó hasonló színskálás hőmérsékleti diagram a #ShowYourStripes oldalon található.

A földtörténet összes tömeges kihalási eseményénél megfigyelhető, hogy valamilyen módon a szén körforgása súlyos zavart szenvedett.

Kb. 250 millió évvel ezelőtt, a valaha volt legnagyobb kihalási eseményben (perm végi kihalás), a tengeri fajok több mint 90, a szárazföldi fajok 75 százaléka eltűnt és több mint 10 millió évbe telt, mire a természet ismét elkezdett feléledni.

Ennek a kihalásnak az oka a mai Szibéria területén beindult erőteljes vulkanikus tevékenység lehetett, amely – többek között – a szén-dioxidot ontotta a légkörbe. Az átlaghőmérséklet 10 C fokkal emelkedett, és ez elég volt ahhoz, hogy végzetes csapást mérjen a földi ökoszisztémára.

Az emberi tevékenységnek köszönhetően jelenleg mi, emberek hordjuk fel a szenet a föld alól és égetjük, hogy a folyamatos energiaigényt kielégítsük.

Az 1850-es évektől beindult a tömegtermelés, majd az II. világháború után a „nagy gyorsulásnak” nevezett időszak, amely elképesztő méretű fejlődést hozott, elsősorban az északi-féltekén. Ennek eredményeként szinte felfoghatatlan ütemben és méretben használtuk és használjuk fel a természeti erőforrásokat. Beléptünk az antropocén korba, amikor az ember gyakorolja a legnagyobb hatást a bolygóra.

A földi ökoszisztéma elképesztően bonyolult és finomhangolt rendszer, amelyet még nem is sikerült teljes mértékben megértenünk, de már olyan hatást gyakorolunk ezekre a folyamatokra, amelyeknek a következményeit nem látjuk előre.

A 2015-ös párizsi klímaegyezmény az a globális megállapodás, amelynek fő célkitűzése, hogy a Föld légkörének felmelegedése 2 Celsius-fok alatt maradjon az iparosodás előtti mértékhez képest, bár törekednek arra, hogy felmelegedés csak 1,5 fokos legyen. Szakértők szerint ez a cél már megvalósíthatatlan a gyakorlatban, mert elvesztegettük az időt statisztikák kozmetikázásával, szennyező tevékenységek kiszervezésével, miközben tovább gyorsult és növekedett a CO2 kibocsátás. Ma már sokkal valószínűbb, hogy ha nem változtatnunk érdemben az életmódunkon, akkor 2100-ra az átlaghőmérséklet 3-4 C fokkal is magasabb lehet. 2023-ban az emelkedés mértéke elérte a 1,45 C fokot.

Amit most tapasztalunk (aszály, heves esőzések, árvizek, invazív fajok megjelenése) már mind-mind ennek a változásnak az előszele. Lassan, de biztosan változnak a folyamatok a földi rendszerekben és csak tippelni tudunk, hogy mikor érjük el az a pontot, amikor bizonyos folyamatok összeomlása drasztikus és gyors változásokat indít be.

A Földön nem azért van szárazság, mert elfogy a víz. A Föld érdemben nem termel és nem veszít el vizet. Talán furcsa így leírva látni, de ugyanazt a vizet isszuk mint a dinoszauruszok. A víz a Föld keletkezésekor került bolygónkra és azóta folyamatos körforgásban tisztul meg. Az egyre durvább aszályok és özönvizek azért vannak, mert ez a körforgás sérült.

A sarkok melegedésével változik a széljárás. A sarkok és az egyenlítő között működik az ún. futóáramlat, amelyet a hőmérsékletkülönbség táplál. Minél nagyobb a hőkülönbség, az áramlat annál erősebb és kiszámíthatóbb. Ez az áramlat jelentős hatással van az időjárási frontokra. Ha a sarkok melegednek, ez az áramlat gyengül és a mozgása kiszámíthatatlanná válik. Emiatt történhet meg, hogy egyes időjárási frontok tartósan megülnek bizonyos területeken. A tartós meleg aztán további légköri jelenségeket indít be, például ún. hőkupola alakulhat ki, amely eltéríti az esőfelhőket és tovább növeli a forró szárazságot.

A felhőknek is fontos szerepe van a földi hőmérséklet alakulásában. Az alacsony felhőrétegek hűtik a földet, mivel a fehér felhők visszaverik a napsugárzás egy részét, míg a magasan lévő felhők szigetelnek, akadályozzák, hogy a hő elszökjön az űrbe. A talaj és az óceánok melegedése a felhőzet eltolódását eredményezi. Az alacsony felhőrétegek felfelé tolódnak, így a felhőrendszerek hőszigetelő hatása erősebben érvényesül, mint a hővédelmi hatás.

A talaj is fontos szerepet játszik a szén körforgásában. A növények fotoszintézis útján megkötik a levegőben lévő szén-dioxidot, ebből a szénből növekednek. Amikor elpusztulnak, a lehulló leveleken, ágakon, száron keresztül ez a megkötött szén a talajba kerül. A talajban élő baktériumok és egyéb mikroorganizmusok elkezdik lebontani ezt a szerves hulladékot, aminek eredményeként szén-dioxidot bocsátanak ki ismét a légkörbe, de ideális esetben a talaj több növényi maradványt, szenet nyel el, mint amit a bomlás során visszatermel a légkörbe. Az egyre melegedő klíma azonban a talaj melegedését is jelenti, ami azt jelenti, hogy szaporodnak a lebontást végző élőlények és emiatt egyre kevesebb szenet tud a talaj is elnyelni. Különösen drámai hatás várható attól a ténytől, hogy olvad a permafroszt (a sarkok közelében tartósan fagyott területek), amelyekben újraéledő mikroorganizmusok és a talajból felszabaduló metán hatását jelenleg még nagyon kevéssé tudják megbecsülni.

Az óceánok a Földön keletkező többlethő jelentős részét fel tudják venni, úgy hogy kevésbé melegednek fel mint a levegő. Ha a Föld felületének 71%-át nem borítanák óceánok, akkor az átlaghőmérséklet emelkedése sokkal gyorsabb lenne. Ezt mi is érezzük a saját bőrünkön, mert a szárazföldi területeken a 1,5 C fokos átlaghőmérséklet emelkedés valójában 2,4 C fok, amit az óceánok lassabb melegedése húz vissza az átlagban. A melegedő óceánok azonban számos negatív hatással járnak. Mindenekelőtt párolognak és a vízgőz az egyik legerősebb üvegházhatást előidéző tényező, ami tovább fokozza a melegedés ördögi körforgását. Továbbá a melegedő víz kevesebb szén-dioxidot tud elnyelni, csökken a biodiverzitás és a tengeri élőlények egyedszáma, aminek a korallok (az óceánok bölcsője) pusztulása a legfőbb oka. Egyre több a hurrikán. Ezen túl a melegedő víz nemcsak a sarki jeget olvasztja meg, de maga is tágul. Ha a Földön lévő jég elolvad, akkor a tengerszint akár 65 méterrel is emelkedhet, ez a hatás mégis eltörpül ahhoz képest, ha a tengerek mélye (és nem csak a felszíni vizek) is átmelegedik és a víz tágulni kezd. A melegedő víz a tengeri áramlatokat is megzavarja, ami a klimatikus viszonyokat még inkább szélsőségessé teszi, azzal, hogy az óceánok hűtő-fűtő hatása megszűnik.

A föld jégtakarójának olvadása nem csak amiatt veszélyes, mert ezek a jégtakarók jó eséllyel örökre elvesznek (hacsak nem hűl vissza a bolygónk drasztikusan) és ezzel a napfényt visszaverő fehér felületek tovább csökkennek, de sűrűn lakott területek vízellátása is jelentős mértékben függ a magas hegyek gleccsereitől. Míg ezeken a területeken (a Himalája vidékén például) jelenleg az olvadó gleccserek miatt vízbőséggel küzdenek, ez gyorsan átválthat arra, hogy teljesen elapadnak a vízforrások.

Bár amikor az ember bolygót formáló tevékenységére gondolunk, akkor jellemzően a fényben úszó városok és a többszintes autópályák jutnak eszünkbe, az igazán nagy hatást a bolygónkra a mezőgazdaság és az állattenyésztés gyakorolja. A haszonállatok etetésére birtokba vett terület önmagában 37 millió négyzetkilométer, ami Brazília területének négyszerese. Ez persze nem csak legelő, hanem takarmánynövények termesztésére használt terület is. A jégmentes szárazföldi területek kb 10%-án intenzív mezőgazdasági termelés folyik, ami egyúttal a kemikáliák nagyfokú használatát is jelenti. Mindez teljesen átalakította ezeket a területeket. Az erdőket kiirtották, a természetes élőhelyek romlanak, a biodiverzitás csökken. Mindezt úgy, hogy becslések szerint a megtermelt élelmiszer kb. 30%-a hulladékként végzi.

A légkörbe kerülő szén-dioxid évszázadokig ott marad, amíg a természet lassú körforgása elnyeli, ha ezt hagyjuk neki. A szén-dioxidnál sokkal jelentősebb üvegházhatású metán ellenben kémiai folyamatok révén 30-40 év alatt spontán módon is lebomlik. Ezért klíma szempontból már az is óriási előrelépés lenne, ha a metánkibocsátás jelentős csökkentésére törekednénk. A légkörbe kerülő metán (és a szintén erős üvegházhatású korom) fő forrása a kőolaj és vegyipar, valamint a szarvasmarhatenyésztés. Ezeken a területeken azonban nem történnek látványos erőfeszítések.

Az utóbbi időben több híradásban megjelentek ún. szén-dioxid kivonó üzemek. Sajnos ezeknek a kapacitása jelenleg alacsony, és amennyiben az energiaellátásukat nem megújuló energiával biztosítják, akkor tevékenységük akár nettó CO2 kibocsátás is lehet. A szén-dioxid egy nagyon ritka gáz a légkörben, ami azt jelenti, hogy légköri szűréssel körülbelül olyan, mintha a tűt keresnénk a szénakazalban, ezért a hatásfoka ezeknek a berendezéseknek rossz, miközben a költsége nagyon magas. Sajnos még azok a kísérletek sem jártak eredménnyel (a rendkívül magas költségek miatt), amikor a nagy kibocsátók (kőolaj, földgáz égető üzemek) kéményeinél próbálták megkötni a szén-dioxidot.

Amennyiben nem lesz valamilyen érdemi tudományos áttörés ezekben a technikákban a közeli jövőben, akkor egészen biztosan nem segítenek a klímaváltozáson, ahogyan az egyéb, időnként mentőövként felmerülő ún. geomérnöki megoldások sem.

Ezen geomérnöki megoldások elsősorban arra koncentrálnának, hogy a Földet elérő napsugárzás melegítő hatását tompítsák, akár ún. űrnapernyő kihelyezésével, vagy a légkörbe juttatott fényvisszaverő aeroszolokkal. Esetleg fokozzák a természetes szénelnyelést, pl. zöld algák telepítésével az óceánokba. Az ilyen mértékű beavatkozás a természetes folyamatokba számos nem szándékolt hatással is járhat.

A megoldások nem egyszerűek. Nem lehet elvenni a fejlődés lehetőségét azoktól a milliárdoktól, akik jelenleg a fejlődő országokban élnek és nagyon távol vannak attól a bőségtől és kényelemtől, amelyet a fejlett országok lakosai élveznek. Történelmi felelőssége van a klímahelyzetben az északi félteke magasan fejlett jóléti államainak, miközben a változó környezet miatti szenvedéseket és a mértéktelen termeléssel járó környezetszennyezést szinte teljes egészében a déli országok nélkülöző lakosai viselik. Meg kell találni azokat a környezetkímélő technikákat, amelyek segítségével az energia által biztosított jólétet a bolygó valamennyi lakosa élvezheti. Ez persze azt is jelenti, hogy a szűk elitnek is alkalmazkodnia kell, és drasztikusan korlátoznia kell a túlzott fogyasztást, kényelmi megoldásokat és gazdasági szempontból is fel kell adni a folyamatos növekedés, bővülés álmát. Meg kell tanulnunk nem növekedni. Ez a gyakorlatban úgy tud megvalósulni, hogy el kell döntenünk, hogy mely gazdasági szektorokat kell ténylegesen fejleszteni (pl. megújuló energiatermelés, tömegközlekedés, egészségügy) és melyek azok amelyek leépíthetők (légi közlekedés, hobbi terepjárók, fast fashion, ipari marhahústenyésztés, olyan fogyasztást feleslegesen gerjesztő szektorok mint a reklámipar vagy a pénzügyi szektor egy része….).

Egy átlagos amerikai háztartásban kb. 300 000 tárgy van. Nem vigasztalhatjuk magunkat azzal sem, hogy környezetbarát termékeket vásároltunk. Egy textiltáska előállításhoz annyi energiára van szükség, hogy legalább 7100 (!) alakalommal kell használnunk ahhoz, hogy valóban megszolgálja/kiváltsa ezt a terhelést és környezetbarát megoldás legyen. Az egyedüli alternatíva, hogy visszatérünk egy sokkal észszerűbb rendszerhez, amiben átgondoltan, tudatosan vásárlunk, élethosszig használunk, megjavítunk termékeket. Amire ritkán van szükségünk, azt kérjük kölcsön.

A könyv üzenete ugyanakkor az is, hogy nem kell a hétköznapokban szoronganunk, de nem lehet úrrá rajtunk a tehetetlenségből fakadó klímaapátia sem.

Ha szembenézünk a nem túl szép valósággal, örömre lelhetünk abban amink még van, és erőre ahhoz, hogy fogyasztóként, választópolgárként megharcoljunk a jobb jövőért, mert az igazi erőnk tömegként, tájékozott emberek közösségeként van.

A jövő még nem dőlt el, rajtunk is múlik.

---