Haumann Péter Szókratész védőbeszédéről

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az Ügyvédvilágnak adott interjújával emlékezünk a Nemzet Színészére, akit 2022. május 28-án, 81 éves korában ért a halál.

Platón Szókratész védőbeszéde című monodrámáját adta elő 2017-ben Haumann Péter, a III. Wolters Kluwer Jogi Konferencia első napján. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt a különleges darabról, a nem hétköznapi helyszínről és közönségről is kérdeztük annak idején, az Ügyvédvilág című print kiadvány számára. Ebből idézzük fel gondolatait.

– Hogyan ismerte meg Platón művét, és mikor adta elő először?

– 1970 szeptemberében volt a bemutató a 25. Színházban, még a Rottenbiller utcában. Akkoriban a „húzd meg – ereszd meg” aczéli kultúrpolitika korszakában épp az „ereszd meg” korszakban jártunk. Aczél György úgy gondolta, nem árt, ha van egy aprócska szelep, és akad egy olyan színház is, ahol lehet egy kicsit bátrabbnak lenni. Gyurkó László, aki a színházat szervezte, ezt a darabot a dubrovniki nyári játékokon látta, egy híres szerb színész tolmácsolásában. Meglepte, hogy a színész magára tudja vonni egy mozgalmas város terének teljes figyelmét, és a közönség némán figyeli. Amikor aztán Gyurkó elolvasta a művet, érezte, hogy az egy olyan esemény lehet az alakuló 25. Színházban, ami programadó.

– Hányszor játszotta eddig a darabot?

– Körülbelül hatszáz–hétszáz alkalommal, megszakításokkal. A Katona József Színházban 2016 júniusáig százharminc előadás volt. Egy darabig fel sem merült, hogy előadjam. Aztán egy idő után újra igényem támadt rá, hogy valami olyasmibe kapaszkodjam, ami biztos pont a hivatásomban. Ami erőt adhat más szerepekhez. Ha még adódik rájuk alkalom.

– Most, a konferencia tiszteletére egyszeri alkalommal adja elő újra a darabot?

– Igen, szívesen tettem eleget a felkérésnek.

– Különleges feladat, vagy csak különleges érzés lesz jogászok előtt előadni a darabot? Számít, hogy a közönség az átlagnézőnél jártasabb az ókori athéni jogban, könnyebben felfogja, átérzi, hogy mi, mikor, miért történik? Vagyis, hogy a vádlók és a népbírák előtt a vádlottnak magára kell vállalnia a védőbeszédet, vagy még lehetőség van a döntés (bűnös–nem bűnös) megismerését követően, a konkrét ítélet előtt újabb védőbeszédre?

– Minél hozzáértőbb a közönség, annál jobban jár a színész. A jelenlévők tekintetéből látja, mennyire meggyőző az, amivel hatni kíván. Látnom kell a hallgatóságot. Már a nézők fogadásakor kutatom az arcokat. Ahogy haladnak előre a történések, Szókratésznak egyre nagyobb a tét, annál jobban kell figyelnie. Gondoljuk csak el: annak idején Athénban, az Areioszpagosznál vakító napfényben kellett védekeznie a vádlottnak, hihetetlen erővel kellett figyelnie a hallgatóságot, nem akart rajta veszteni. Nem érdemes a XXI. század jogi szemszögéből nézni a jelenséget, inkább úgy kell vizsgálni, hogy Szókratész helytáll-e a maga gondolkodásával, megtartja-e azokat az erkölcsi parancsokat, amelyek értelmében addig is élt, kiáll-e végsőkig a saját igaza, igazsága mellett. Amúgy az ítélethirdetés után az elítélt még mondhatott beszédet, ez Platón írása alapján meg is történik.

– Érdekes az előbbi felvetése, mármint, hogy Szókratész harcol az életéért. Mert van olyan értelmezés is, hogy a filozófus a halálbüntetés helyett enyhébb ítéletet is kaphatott volna, ha a bűnösség megállapítását követő újabb védőbeszédében enyhébben fogalmaz. Ám ő az igazságok kimondásával mintha eleve a halált választaná. Az Ön szavaiból viszont az derül ki, hogy Szókratésznak esze ágában sincs meghalni.

– Mindenki akar élni, de kevesen vannak, akik csak azért, hogy élhessenek, feladják szigorú erkölcsi nézeteiket.

– A darabban sok szó esik a bölcsességről. Tudjuk, hogy Szókratész hetvenévesen mondta el védőbeszédét. Ön nem volt még harminc, amikor előadta Platón művét, most bőven hetven fölött jár. Bölcsebben tekint ugyanazokra a szavakra? Bölcsebben adja ma elő az írást?

– Előadásához nem több bölcsesség kell, hanem azt kell megértenie a színésznek, mi az az alapvetés, szemszög, amelynek alapján érdemes az élet működését figyelni. Az pedig már korán megvan, nem kell nekem ahhoz Spinozát vagy Nietzschét betéve ismernem. Ha a színész fel tud töltődni azzal a nézettel, ami a nyugodt, tisztességes, felelősségteljes élethez szükséges, és ennek szellemében tudja működését szemlélni, az már jó alap. És ha van egy nálam bölcsebb, okosabb rendező, mint amilyen annak idején Horváth Jenő volt, az előadás rendezője, akkor megszülethet a jó előadás. Ma is az ő rendezésén, az akkor megteremtett vázra épül minden. Legfeljebb annyiban változott, amennyivel valóban idősebb lettem: az előadás ritmusa, tempója, hangfekvése valamelyest változott, de a lényeg nem.

– Jöjjenek és múljanak történelmi korok és korszakok, úgy tűnik, az emberi tulajdonságok, bölcsességek öröknek tűnnek. Platón, illetve Szókratész egyik üzenete, hogy a vagyonosság nem feltétlenül jár együtt az erénnyel, az igazságossággal. Ön is így látja?

– A beszéd egy részével pontosan tudok felelni erre, az idézet pedig így szól: „Nem másban fáradozom, mikor köztetek járok, mint abban, hogy ifjatokat-öregeteket meggyőzzem: ne törődjék előbb, és ne is olyan buzgón, testével, vagyonával, mint a lelke lehető legjobbá tételével; mondván, hogy nem a vagyonból lesz az erény, hanem az erényből a vagyon és minden más jó az ember számára, a magánéletben is, a közéletben is.”

---