Hogyan legyünk magyar milliárdosok?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Néhány egykori ügyvéd is tagja a magyar milliárdosok képzeletbeli klubjának, talán nem nagyobb számban, mint egykori orvosok vagy művészettörténészek. Kolosi Tamás és Szelényi Iván Hogyan legyünk milliárdosok? című kötetéből nemcsak az derül ki, kik és miként váltak a leggazdagabb magyarokká, hanem az is, milyen politikai, társadalmi, gazdasági okok tették lehetővé a meggazdagodást, s hogy mit is jelent a politikai, kapcsolati, kulturális tőke.

Izgalmas könyvet tett le az asztalra a szociológus páros. Szelényi Iván részben New Yorkból, kellő rálátással vizsgálta az orosz, a kínai, a közép-kelet-európai elit meggazdagodásának folyamatát, míg Kolosi Tamás Magyarországon élve, átélve a rendszerváltozás előtti, alatti, és az azt követő éveket, részben saját tapasztalat alapján, szó szerint testközelből követhette végig, hogyan, miért és kik válhattak vagyonossá. (Köztük bevallottan ő maga is, többek között egy ismert nagy könyvkereskedelmi hálózat gazdájaként).

A könyvben kétszáztíz gazdagnak tekinthető magyar személyiség életútjának hoszszabb-rövidebb bemutatását olvashatjuk. Abból a kétszázkilencvenből, akik valamilyen formában felbukkantak a nyilvánosság előtt, és akik szerepelnek a száz vagy százötven leggazdagabb magyart bemutató éves kiadványokban. Kolosi hangsúlyozza: csak azokról a vagyonokról írnak, amelyek a nyilvánosság előtt is ismertté váltak, és amelyek vélhetően legálisak – vagy nem kideríthető, hogy netán illegális ügyletek is rejlenek-e a vagyonosodás mögött. Bizonyára akadnak az alig kétszázra tehető gazdag magyar polgárokon kívül is milliárdosok, akikről nemigen lehet tudni: akik például bűnözés révén tettek szert vagyonokra. De személyük egyrészt nem ismert – vagyonuk vélhetően nem haladja meg a maximum néhány milliárd forintot –, másrészt a szociológiai vizsgálódás körén kívül esnek.

A mai magyar nagyburzsoázia tagjai között akadnak jól ismert közszereplők. Életpályájukról olvashattunk napilapokban, gazdasági folyóiratokban, jó néhányuk társadalmi, politikai tisztséget is vállal(t), életük szinte a nyilvánosság előtt zajlik. Ilyen például Csányi Sándor, Demján Sándor, Széles Gábor, Futó Péter, Tolvaly Ferenc vagy Bajnai Gordon. Mások inkább a háttérbe húzódnak és csak szűkebb rétegben ismert nagyvállalkozók. Például Lakatos Péter, Waberer György, Nagy Elek, Leisztinger Tamás. Vagy az ügyvéd Bálintfy Gábor, aki az ingatlanpiacon vált nagyvállalkozóvá, és vagyonát ma tízmilliárd forintra becsülik. A szerzők fontos megállapítása, hogy az államszocializmusból a piaci kapitalizmusba való átmenet legfőbb sajátossága a tőkésosztály kialakulási folyamatának szervezetlensége volt. A történelem során most először fordult elő, hogy a kapitalizmusba való átmenet előtt nem létezett számottevő tőketulajdonos réteg, vagyis a kapitalizmust kapitalisták nélkül kellett megvalósítani. A meggazdagodáshoz, a nagytőkés réteghez tartozáshoz, több út is vezetett Magyarországon. Kolosi Tamás az egyedi példákat sorolva rendszerezi ezeket az utakat. Volt, aki a politikai tőkét tudta konvertálni gazdasági tőkére (Kapolyi László, Knopp András, Barabás János, Nagy Imre), akadt, aki a késő kádári technokráciából, kapcsolati tőkéjét kamatoztatta (Csányi Sándor, Spéder Zoltán, Demján Sándor vagy Tolnay Lajos, az elmúlt hónapokban újságcímlapokra került MAL Zrt.-vezér). Magyarországon a második gazdaság megjelenésével a gazdaság egyes szereplői a Kádár-korszakban már megismerkedhettek a piaci viszonyokkal, így az innen indulók is helyzeti előnyben voltak (Nagyházi Csaba, Futó Péter, Nagy Elek, Gablini Gábor, Láng Róbert). A mai milliárdosok egy része értelmiségi szaktudását, kulturális tőkéjét tudta vagyonokra beváltani: így Rubik Ernő feltaláló, Bojár Gábor egykori fizikus, Somody Imre közgazdász, Erdős Ákos újságíró, Kieselbach Tamás és Virág Judit művészettörténészek vagy Kovács Gábor filmrendező. Volt, aki külföldön gyűjtötte össze jövedelme egy részét (Zwack Péter, Tolvaly Ferenc, Szeremley Huba). Külön fejezetet kapott a második generáció, vagyis az a korosztály, amely a kilencvenes években, illetve már az új évezred első éveiben indult el a meggazdagodás útján. E generáció tagjainak jó része a pénzügyi ágazatban, tanácsadással, brókerséggel kezdte pályafutását. Közülük kerül ki a leggazdagabbnak tartott magyar nő, Kósa Erika is, aki egykoron óvónő volt, néhány évvel később pedig már egy neves brókercég alapítójaként és alelnökeként gyűjthette vagyonát. A filmrendező-producer névrokona, Kovács Gábor ma már elsősorban műpártolásáról, a magáról elnevezett KOGART Művészeti Alapítványáról és kiállításairól híres, de milliárdjait a bankárvilágban alapozta meg. A kereskedelemben is sokan láttak fantáziát, egyeseknek a cégalapítást követte is az üzleti siker és a vagyonosodás. Például Matyi Dezsőnek, aki könyvárusból lett az évek során az Alexandra könyves birodalom irányítója vagy Harsányi Zsoltnak, aki traktorforgalmazással kezdett, s ma már világcégek mezőgazdasági gépeivel kereskedik sikerrel.

A szerzők néhány oldal erejéig szólnak a vesztesekről is. Azokról, akik egy ideig nyerteseknek tűntek, hamar meggazdagodtak, de mégsem sikerült megkapaszkodniuk a magyar nagyburzsoáziában. Egyesek túl nagyot akartak markolni és vállalkozásuk csődbe jutott, mások bűnügyekbe keveredtek. A középkorúak és az idősebb korosztály még emlékezhetnek Kelemen Iván, Dicső Gábor, Lupis József, vagy Stadler József nevére a kilencvenes évekből, ám a mai huszonéveseknek e nevek már nem sokat mondanak.

Érdekes Szelényi Iván kitekintése, amely a közép-kelet-európai országok, Oroszország és Kína kapitalizálódási folyamatát elemzi, a milliárdosok megjelenését az adott társadalmakban. Oroszországra és Ukrajnára például a kapitalisták nélküli kapitalizmus volt a jellemző, ahol a piaci intézmények még nemigen működtek, a külföldi tőke nem játszott szerepet, annál inkább a sajátos „árucsere”, a barter. A politikai kapcsolatok aranyat értek, és az elmúlt két évtizedben egy szűk kör tagjai tettek szert mesés vagyonokra, akiket ma „oligarcháknak” hívunk. Az oroszországi milliárdosok toplistáját böngészve, ma legalább annyira érdekes az, kik hiányoznak róla, mint az, kik szerepelnek rajta. Az is sokatmondó, kik élnek saját hazájukban, és kik száműzötten, például Londonban. Kínában egy magát kommunistának nevező párt gyakorolja a hatalmat, de immáron egy kapitalista gazdaság felett. Az állam szerepe továbbra is fontos a hibridnek nevezett gazdaság irányításában.

A könyv zárófejezete arra próbál választ adni, miért is viseli a kötet „A neoliberális etika és a posztkommunista kapitalizmus szelleme” alcímet. A szerzők szerint a neoliberalizmus, mint tág világnézet, hatott a szocializmus romjain, a kapitalizmus hajnalán. A tért hódító eszmerendszer a szabadpiac, a magántulajdon szabályozó szerepének fenntartások nélküli elfogadására ösztönözte a gazdaság, a politika, a társadalom meghatározó szereplőit. Ez elsősorban Közép-Európára, így Magyarországra volt jellemző.

Gondolatébresztő, gondolatrendszerező, érdekes kötetet kapunk a két szerzőtől. A címben feltett kérdés csalóka, hisz nem tanácsokat kapunk, hogy mibe fektessük pénzünket vagy mitévők legyünk, ha sok pénzt akarunk keresi. A szociológusok összegző módon elemzik azokat a folyamatokat, amelyek lehetővé tették egyes emberek meggazdagodását. Magyarázatot kapunk arra, milyen politikai, társadalmi, gazdasági változások együttállása tette lehetővé egyes emberek módossá válását a rendszerváltást követően, különösen annak első tíz esztendejében. Emellett pedig konkrét példákkal illusztrálják, kik, mikor, mit tettek Magyarországon az elmúlt húsz évben, hogy a leggazdagabbak közé emelkedjenek. Ki-ki munkával, okossággal, rafináltsággal, jó kapcsolatrendszerrel, olykor nagy adag szerencsével, valamint azzal, hogy jókor, jó helyen voltak. Az egyedi történeteket olvasva bizonyára találkozunk ismerős élethelyzettel, történettel, netán ismerősre, barátra, ügyfélre is bukkanhatunk a kötet lapjain. A könyv főszereplői nagyon is köztünk járnak. Múltjuk ma már velünk élő történelem. Az új gazdasági elit tevékenysége pedig a mai Magyarország mindennapi történéseire is hatással van.

 

Idézetek a kötetből

„Az igazán nagy tőkések tudják, miként kell együtt élni különböző politikai árnyalatú kormányzatokkal.”

„Mi magyarázza a gyors üzleti sikert? Tudás? Tehetség? Genetikai adottságok? Kapcsolatok? Szerencse? Szélhámosság?”

„Vagyona nagyságát tekintve a magyar nagytőkés osztály nem különösebben figyelemreméltó. Magyarországon a posztkommunista átalakulás során nem halmozódtak fel olyan hatalmas vagyonok, mint Oroszországban, Kínában vagy akárcsak Lengyelországban.”

„A gyors meggazdagodás lehetősége néhány évig volt nyitva: 1992–96 között kellett belépni a privatizációs folyamatba.”

„Nem lehet meggazdagodni sehol a világon és semmilyen körülmények között sem gazdag kapcsolati háló nélkül, de könnyebben teremt magának ilyen kapcsolati hálót, aki gazdag, mint aki szegény.”

„A Rotschild család alapítója egyszer azt írta fiainak a XIX. század elején, hogy ha nyugodt életet akarnak, sose üzleteljenek az állammal, de ha meg akarnak gazdagodni, azt csak az állammal üzletelve lehet.”

„Szokták mondani: a gazdagoktól csak azt nem szabad megkérdezni, hogy az első milliójukat honnan szerezték.”

„Ügyvédekből túltermelés van, ezért az ügyvédeknek a fele az átlagbért keresi, vagy annyit sem ér el, mások viszont sztárügyvédi irodákban, nemzetközi cégekkel dolgozva, tetemes jövedelemre tudnak szert tenni, s a felső középosztályba tartoznak.”

„A gyors meggazdagodás s a még gyorsabb tönkremenés a piacgazdaságban nem ritka jelenség.”

 

Falus Tamás

---