Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az áldozatok és Harvey Weinstein filmmogul mellett jogászok a főszereplői Ronan Farrow újságíró kötetének, melyben olyan izgalmasan számol be oknyomozó munkájáról, ahogyan azt átélte.
Kétévnyi kitartó riporteri és kutatói munka eredménye a szerző Hollywood csúcsragadozója című könyve. Több mint kétszáz emberrel készített interjút, több száz oldalnyi szerződést, e-mailt nézett át, és számtalan hangfelvételt hallgatott végig. A jogász végzettségű oknyomozó újságíró, Ronan Farrow iránti bizalmat növelhette az a tény, hogy maga is híres, Hollywoodban befutott alkotók gyermeke. Édesanyja Mia Farrow színésznő, apja az Oscar-díjas Woody Allen. Ráadásul két évvel idősebb Dylan lánytestvére, akit a szülők örökbe fogadtak, 1992-ben, hétévesen elpanaszolta anyjának, hogy apja molesztálta, s Mia Farrow megvádolta ezzel Allent. Az ügy az eltelt csaknem harminc évben vissza-visszatérő téma volt az amerikai médiában, s ismert volt Ronan Farrow testvéréért kiálló álláspontja.
A paradoxon
A könyvet úgy olvashatjuk, mint egy krimit. Az is úgy olvashatja, akinek az újdonság erejével hat Harvey Weinstein, a mindenható hollywoodi filmmogul bukása, de az is, aki nyomon követte a híradásokat, és értesült leleplezéséről, majd látta, ahogy már megsemmisülten, járókerettel vonszolja be magát a New York-i bíróság épületébe. Hosszú évtizeden át következmények nélkül inzultálhatta, zaklathatta a környezetében megforduló nőket. Volt, akit megerőszakolt, akadt, akinek sikerült kicsusszannia nagy teste kínzó öleléséből, a szerencsésebbek megúszták némi fogdosással. Tehetséges, sőt világhírű színésznők karrierjét tudta derékba törni. A környezete ismerte becstelen, törvénytelen viselkedését, mégis hallgatott.
Eközben producerként remek művészi érzékkel készítette kiváló játékfilmjeit, és a legnagyobb megbecsülés övezte. Mind szakmájában, mind a filmrajongók körében. Testvérével, Bobbal alapította meg a Miramax filmstúdiót, majd a Weinstein Companyt; alkotásainak többsége a kilencvenes évektől egyet jelentettek a minőséggel. Művei háromszáznál is több Oscar-jelölést kaptak. Sok filmjét Magyarországon is vetítették, nagy sikerrel: Ponyvaregény, Az angol beteg, Good Will Hunting, Szerelmes Shakespeare, Csokoládé, A gyűrűk ura-trilógia, A felolvasó, A király beszéde – és még hosszasan lehetne sorolni.
Ellenpontként pedig ott állhat azoknak a híres – olykor Oscar-díjas – színésznők, modellek, továbbá a háttérben dolgozó filmes asszisztensek, munkatársnők neve, akiket zaklatott, akiknek lelkét megnyomorította: Mira Sorvino, Rosanna Arquette, Ashley Judd, Annabella Sciorra, Asia Argento, Rose McGowan, Sophie Dix, Ambra Gutierrez – és ezt is hosszasan lehetne még sorolni.
Titoktartási szerződések, lefizetett újságírók
A harmincas éveinek elején járó szerzőnek sok áldozatot sikerült felkutatnia, jó néhányan azonban nem voltak hajlandók a nyilvánosság előtt is megszólalni, leleplezni Harvey Weinsteint. Ám akadtak, akik ehhez elég bátrak voltak. Annak ellenére, hogy titoktartási nyilatkozatot kellett aláírniuk. Weinsteinnél megszokott volt, hogy ügyvédei a bántalmazott nőket felkeresték, és szerződést írattak alá velük, hogy soha nem beszélnek a nyilvánosság előtt, mi történt, és nem perlik be őt. Az ezért felajánlott összegek változóak voltak, de egy modellnél például egymillió dollár volt a hallgatási pénz.
Weinsteinnek és ügyvédcsapatának az is megszokott módszere volt, hogy lepénzeltek újságírókat, főszerkesztőket, hogy bulvárlapjaikban (például a National Enquirerben) lejártó cikkeket jelentessenek meg azokról a színésznőkről, akik perrel fenyegetőztek. De ennek ellenkezője is bevett szokás volt. Megrendelésre a megvásárolt lapok újságírói felkeresték a nyilvánosságot vállaló áldozatokat, meginterjúvolták őket, majd ügyvédek által írt, rafinált, kizárólagos szerződést kötöttek velük arról, hogy a „sztori” publikálásának jogával kizárólag ők rendelkeznek, s ha a szerződést megsértik, hatalmas kártérítést kell fizetniük. Ezt követően a cikket elsüllyesztették, soha nem jelentették meg. Ezt takarja angolul a „Catch and Kill”, vagyis az „Elkapjuk és elsüllyesztjük” elnevezésű módszer. A Corvina Kiadónál magyarul megjelent könyv eredeti, angol címe is ez.
Jogászok a ragadozó védelmében
Ronan Farrow-nak is meggyűlt a baja Weinstein ügyvédeivel, akik meg is fenyegették. (Korábban a Miramaxnál dolgozott olyan jogász, akit a cégnél csak „Takarítónak” hívtak, az ő feladata volt, hogy eltakarítsa a nagyfőnök szennyes ügyeit.) Más ügyvédek is azt tanácsolták a szerzőnek, álljon le nyomozásával, újabb áldozatok felkutatásával. Oknyomozó riporterként inkább más témákat dolgozzon fel az NBC számára. Ő azonban hajthatatlan maradt. Még akkor is, amikor éppen televíziós főnökei igyekeztek megnehezíteni munkáját, sőt egy idő után egyenesen leállították a témáról.
„Harvey Weinstein a pénzének és a hatalmának köszönhetően azt csinált, amit akart, és ebben a jog sem akadályozta meg. Összességében azért járhatta ezt az utat, mert senki nem akadályozta meg ebben, ez pedig a mi hibánk. A társadalmunk közös hibája” – mondta keserűen a szerzőnek a mogul egyik volt munkatársa. Mindezt megerősíti az egyik áldozat beszámolója is, akit feljelentését követően Cyrus Vance Jr., Manhattan államügyésze olyan keresetlen szavakkal illetett, melyeket a lefizetett bulvársajtó használt vele szemben. Az államügyészség szexuális bűncselekményekkel foglalkozó részlegének vezetője is szokatlanul ellenséges modorban faggatta. Úgy, mintha Weinstein védőügyvédje lenne. A hangfelvétel-bizonyítékok ellenére az államügyészség nem emelt vádat.
Pulitzer-díj a leleplezésért
Végül Ronan Farrow eljutott a New Yorker magazinhoz, mely felvállalta az ügyet, befogadta az újságírót, támogatta munkáját, ellentétben az NBC vezetőivel, jogászaival. „Egy ügyvéd könnyen mond nemet arra, hogy valami megjelenjen-e nyomtatásban vagy sem. A legjobb médiajogi ügyvédek azonban tanácsokat tudnak adni arra, hogy valami a legkörültekintőbb és legigazságosabb módon jelenjen meg” – fogalmaz a szerző, utalva arra, hogy eddigi pályafutása során szerencsére nem csupán tevékenységét hátráltató, megakadályozni kívánó ügyvédtársakkal találkozott.
Az ő, valamint a magazin forrásellenőrző csapatának, jogászainak munkáját követően 2017 októberében jelent meg a Weinsteint leleplező írás, előbb a kiadvány weboldalán, majd nyomtatott számában. Ezt még további cikkek is követték. Anyagáért a szerző Pulitzer-díjat érdemelt, együtt a New York Times újságíróival (Jodi Kantor, Meghan Twohey), akik két nappal korábban publikálták nyomozásuk eredményét Hollywood ragadozójáról, részben más források alapján.
Weinstein kémfegyvere, a Pegazus
Nyomozásának kezdetén Farrow nem gondolt arra, hogy titkosszolgálatok szövevényes hálójába gabalyodik, és e szálak kibogozása is feladatává válik. Munkájának leírásával párhuzamosan beszámol arról is, hogy kik és hogyan nyomoztak utána Harvey Weinstein megbízásából. Cikkének megjelenését követően ugyanis kapcsolatba került azokkal, akik őt figyelték meg, és vallomásaik alapján tárult fel előtte a kép. Kiderült, hogy minden lépéséről tudtak az izraeli NSO Group Pegazus nevű kémszoftvere segítségével, melyet mobiltelefonjára telepítettek.
Ám legfőképp az nem fordult meg a fejében, hogy egykori kenyéradó gazdájánál, az NBC országos tévéhálózatnál is hasonló esetekre bukkan, melyekben a filmvilág központjában kutakodott. Utólag derítette ki, hogy a csatorna egyik legnépszerűbb műsorvezetője (Matthew Todd Lauer) a 2014-es, Szocsiban zajló téli olimpia idején megerőszakolta munkatársát, de korábban is történtek abúzusok a televíziónál. Weinstein pedig zsarolta a csatorna vezetőit, hogy publikálja e tudomására jutott ügyeket, ha az ő eseteit is nyilvánosságra hoznák.
A #MeeToo-mozgalom kezdete
Megrázó erejű Ronan Farrow műve. Egy oknyomozó újságíró munkájának kemény napjait, hónapjait, sőt éveit követhetjük nyomon. Csatáit főnökökkel, televíziós és filmes mogulokkal, az őket képviselő jogászokkal: ügyvédekkel, ügyészekkel, főállamügyésszel. Ahogy haladunk előre nyomozásában, úgy tornyosulnak előtte a nehézségek. Úgy ütközik jogi akadályokba, ügyvédek fenyegetéseibe, kerül magánhírszerzők hálójába, de nem tántorítja el semmi a céljától. Hogy leleplezze egy médiamodul erőszakosságát, a nőkkel szemben elkövetett bántalmazásait, melyek az ártalmatlannak tűnő verbális abúzustól a nemi erőszakig a legváltozatosabb és legvisszataszítóbb formában jelentek meg. Feladatát megnehezítette, hogy az áldozatok a legtöbb esetben szégyellik magukat, a történések lelki traumát okoznak számukra, legszívesebben szeretnék elfelejteni a múltat, s családjuk, környezetük számára sem szívesen hoznák nyilvánosságra a velük történteket. A szerző le akarja dönteni a falakat, hogy a jövőben megelőzzön minden, nőkkel szembeni zaklatást a munkahelyeken éppúgy, mint a családi otthonok falai között.
Farrow nem gondolta, hogy a New York Times írása, valamint az ő leleplezése együtt elindítja a #MeeToo-mozgalmat, s a világban nők ezreit szabadítja fel a gátlások alól, és kezdenek mesélni múltjuk sötét foltjairól. Nála is jelentkezett nyolcvan(!) nő, akik már hajlandók voltak beszámolni a filmmogul zaklatásairól. Többen pert is indítottak ellene, és a rendőrség nyomozni kezdett abban az ügyben is, melyet a főállamügyész néhány évvel korábban, a bizonyítékok ellenére ejtett.
Harvey Weinsteint 2018 májusában őrizetbe vették, ám egymillió dolláros óvadék ellenében, nyomkövetővel a lábán akkor még hazatérhetett otthonába. A kötet megjelenését követően a producer ügyvédei néhány eset kivételével peren kívül megegyeztek az áldozatokkal. A polgári peres eljárásokat elkerülte, de a büntetőpereket nem: 2020 februárjában a New York-i bíróság bűnösnek találta egy rendbeli erőszakos szexuális bűncselekmény és egy rendbeli nemi erőszak elkövetése miatt, és összesen 23 évnyi börtönbüntetésre ítélte. Ezt követően még Los Angelesben is bíróság elé kell állnia, hasonló vádpontok alapján.
*
A magyar olvasó számára talán nem könnyű olvasmány Ronan Farrow írása, mert túl sok olyan alak tűnik fel a könyvben, akik elsősorban az Egyesült Államokban híresek, nevesek (televíziós műsorvezetők, főszerkesztők, újságok, magazinok, tévétársaságok első számú vezetői, a hollywoodi közélet szereplői, valamint ismert ügyvédek, ügyészek), így aki nem az amerikai kultúrában nevelkedett vagy élte át az elmúlt évtizedeket, talán nehezebben igazodik el. Ennek ellenére érdekfeszítő a könyv, sok-sok tanulsággal – és politikai mellékszálakkal, Hillary Clintontól Donald Trumpig (melyekről most hadd ne essék szó, hogy annak, aki most kap kedvet e kötethez, maradjon egy-két további meglepetés.)
*
„A könyv tartalmaz szexuális erőszakról szóló leírásokat, amelyek egyes olvasókat érzékenyen érinthetnek” – fogalmazza Előszavában a szerző. Mindehhez hozzátehetjük: a könyv tartalmaz ügyvédekről, ügyészekről szóló leírásokat, amelyek egyes jogászokat érzékenyen érinthetnek…
